most találtam rá erre a a blogra, azon belül erre a posztra.
mindkettő felbáborított, de mindkettő másért.
a blog
tulajdonképpen nem tudom, miért csodálkozom, a megjelölés teljesen pontos: offenzív sztereotípiák. szeretek én is gonoszkodni, neadjisten néha még bunkó is vagyok, de csak csöndben, magamnak, talán kicsit meg is bánom. a blog írója pontosan ugyan ilyen, eltekintve attól, hogy nem csöndben, nem magának, és egyátalán nem bánja meg.
pedig kár érte, mert gördülékenyen ír, akár jól is csinálhatná, de nem. az összes poén leszólásból fakad, mert a posztíró magán kívül talám mindenkit életképtelennek tart.
a masszív és folyamatos fikázás hosszú távon nem volt még jövedelmező senkinek. itt sem az: az első poszton még mosolyog az ember, másodikon már felhúzom a szemöldököm, hogy jé, nem tud újat mutatni? harmadikat már nem olvasom végig, mert bántja az igazságérzetemet. olyan dolgokról ír , amit nem ismer pontosan, a fogyatékosokat bántó poszt pedig túlmegy a jóízlés határán.
a műegyetemista-poszt
a itt a hozzászólókon akadtam fent. nem csoda, hiszen én is az általuk leszólt csoport tagja vagyok, aki senior, aki közösségileg aktív.
amit nem értek, az nem a negatív kritika maga, hanem hogy miért így? respect anak, aki odajön, szemtől szembe megmondja a véleményét, esetleg elmondja, hogy szerintem így jobb lenne. de azok, akik sz*rnak a rendszerbe és csak annyira képesek, hogy kívülről név nélkül fikkantsanak és pocskondiázzanak mindent, azokról inkább nem modom ki az egzakt véleményemet. de tuti sose lesz belőlük sikeres ember.
a legjobban mégis az zavar, hogy valótlanságokkal és általuk sem ismert dolgokkal vagdalkoznak, amit ha nekiállok megcáfolni, akkor én leszek megint a buldózer rosszgyerek.
a legjobb egyébként ez:
"na igen, hozza kell tenni a seniorok meg a hksok a legnagyobb taplo paraszt retardalt negerek a viken" ez tök jó, eltekintve azzól az apróságtól, hogy ezen a két néger bandán kívvül nem nagyon foglalkozik senki a hallgatók lelki üdvével. never mind.
ilyenkor kicsit úgy érzem, feleslegesen gürizek 5 éve.
(persze amikor meg azt látom, mennyi ember regisztrált már a qpahonlapon, látom ennek cáfolatát. de attól még rosszul esik az egész.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése