érettségi után

múltkor a vonaton együtt utaztam egy frissen érettségizett csapattal. 3 fiú, 2 lány. sütött belőlük az az egészséges "enyém az egész világ" érzés, ami ilyenor jellemzi az embert. túl voltak az első nagy megpróbáltatásokon, kész az érettségi, megvan a felvételi. mostmár minden sínen van. úgy érezték, ők az élet császárai: pár hónapos jogsiukkal hihetetlen határozottsággal bírálták az összes ameriaki sofőrt, szidták a kalauzt hogy miért nem jó neki a nemzetközi diákigazolvány, és váltig állították, hogy ha egyszer meglett a érettségi, az egyetemen a matek főtárgy igazán nem okozhat gondot (bár sosem voltak igazán jók reál vonalon)
irigyeltem őket, a magabiztosságukat, a biztonságérzetüket, a naivitásukat, azt, hogy most ezen a nyár tényleg az övék.
nem akartam senkit lelombozni azzal, hogy sokszor azok is nehezen veszik az egyetemi matekot, akik előtte színötösök voltak, hogy a kalauznak igaza van, mert a nemzetközi diákot egy évre adják ki de pl az egyetemi diákigazolványt csak fél évre hitelesítik, ezért nem válthatja ki teljesen, és hogy bármit is gondolnak bárkinek a vezetési moráljáról és stílusáról, aki 10-15 éve vezet, az 95% hogy jobb, mint ők.
eszembe jutott a saját érettségi utáni nyaram is, amikor a csajokkal balcsiztunk egy hetet. jöttünk haza hullafáradtan a vonaton. R.E.M.-et hallgattunk, mindenről volt véleményünk, és biztosak voltunk benne, hogy miénk a világ :)
most újra sokat hallgatom azt a két albumot (Reveal, Up). Nosztalgiázom :)