rozi blogol

2012-01-31T11:40:00.004+01:00

egyébként juhú, végre van megint saját laptopom. karácsony óta nem volt, akkor gallyra ment a töltője, de mivel ott volt a céges, meg a lekvárfalóé, nem vettem magamnak a fáradságot, hogy pótoljam. aztán a cégest ugye le kellett adnom az utolsó munkanapomon, a linux a másikon meg nem kezeli a mobilnetet (más net meg még nincs az új lakásban) így ha a költözés utáni internet-függőségemen enyhíteni akartam, muszáj volt másfél hónap után rászánni magam, és megvettem az új kábelt. úgyhogy éljen, újra megy a notebook.
egyébkét informatikushoz méltatlan állapotban van szegény, az akksija nem bír ki 5 percet sem, a ventilátor olyan hangos, mint egy kisebb sétarepülő felszálláskor, és még mindig windows xp van rajta. de még mindig olcsóbb volt ezt ismét működőképesre hozni, mint újat venni, és végül is zenézt hallgatni meg féjszbúkozni tökéletesen megfelel.

sznobság

2012-01-31T11:09:00.002+01:00

a lekvárfaló tegnap este elgondolkodva jegyezte meg, hogy reméli, most nem tartanak minket sznobnak az ismerősök azért, mert ide költöztünk, egy ilyen környékre, egy ilyen lakásba, ennyiért.
marhára nem érzem magam sznobnak, de azon elgondolkoztam, hogy most ez tényleg így tűnhet? és most nem a bizonyítványt akarom magyarázni, mert nem hiszem, hogy szükség lenne rá. csak nincs kedvem mindenkinek egyenként elmagyarázni, hogy miért és hogyan. aki kérdezi, azt majd ideirányítom.

a régi lakást szerettük. tényleg, nagyon, mert szuper, csak - mint azt korábban is írtam már - kinőttük. amikor oda költöztünk másfél éve, épp hogy csak összebútorozva, alig három hónap kapcsolattal a hátunk mögött, akkor tökéletes volt, elég volt. azóta viszont felépítettünk egy közös életet, és annak már kevés az az 50 négyzetméter. de nem akartunk minden áron, minél hamarabb költözni, csak ha megtaláljuk azt, ahova tényleg szívesen megyünk. ami nincs túl messze a várostól, a munkahelytől, és mégis csendes, nyugodt, zöld. ami elég nagy ahhoz, hogy egy pár évig most ne kelljen költözni. ami elég szép és felújított ahhoz, hogy szívesen lakjunk benne. és legyen hely mindennek, kocsinak, bringáknak, macskának, embernek. és persze meg tudjuk fizetni.
az igények nagyok voltak, éreztük mi ezt, de lejjebb adni nem akartuk. úgy néztük a lakásokat, hogy egy kompromisszum belefér, több nem. ennek persze ára van, de.
és itt jön a legtöbbet kritizált pont, az ár. és mennyit fizettek érte. mennyit??? hú, hmm, hát, ha nektek bele fér... igen, belefér. azt, amit más amerikai nyaralásra költ el, én a mindennapjaimba ölöm bele. szívesebben érzem magam jól - tökéletesen - az év 365 napján, mint csak abban a 3 hétben, amire egész évben spórolok. nyilván kisarkított mondat ez, de remélem értitek, mire gondolok.
lakást venni nem akartunk. bár magyarországon a saját ingatlannak van presztízs-értéke, kultúrája, ettől még szerintem teljességgel felesleges. ha nyugatabbra nézünk, ott a lakásbérlés nagyságrendekkel elterjedtebb. és nekem ez így tetszik. egy ilyen lakást nem tudnék megvenni, most nem, talán majd sok év múlva. és most nem is akarnék, hiszen ki tudja, mi lesz velünk 10 év múlva, érdemes-e egyáltalán itt lekötni magunkat, szívni a hitellel, a vásárlással, a felújítással. nyilván el fog jönni a lakásvásárlásnak az ideje is, de ez itt és most még nem az. viszont addig is, szeretnénk (és szeretünk) szépen és jól élni. és ez szerintem nem sznobság egészen addig, amíg ismerjük, és betartjuk a saját korlátainkat.

2012-01-31T10:56:00.002+01:00

az új lakás egyszerűen szuper. van benne hálószoba. hálószoba!!! ami nem osztozik íróasztallal, olvasósarokkal, nem osztozik semmi egyébbel, csak és kizárólag alvásra funkcionál. valami megmagyarázhatatlanul szuper, eddig nem is tudtam, hogy ennyire. és reggel, amikor az ember széthúzza a függönyt, pont a fákra lát rá, ahol lakik vagy három-négy mókus, és a reggeli kávéhoz lehet nézni őket, mert az aztán az igazi cirkusz, nem olyan, hogy hoppá, most egy pillanatra láttam őket, hanem vagy fél órán keresztül egyfolytában a látóterünkben cikáznak.
és a nappali hatalmas, és van hozzá erkély, kertre néző és nagy - vagy legalábbis ahhoz elég, hogy tavasszal majd ott lehessen reggelizni. meg nyáron is. és van dolgozószoba is, illetve egy szoba, ahol az íróasztal van, meg ahol a macska alszik, és nem (vagy csak kevéssé) titkolt későbbi funkciója majd gyerekszoba lesz tán (majd! most ne lássatok gyereket a hasamba ettől a kijelentéstől, mert NINCS ott :P) és minden szép és új és csodás és csöndes, és van tároló, csak a mienk, és van helye a kocsinak is.
és van szomszéd, aki napközben zongorázik, szép, klasszikusat, és ezért ma a kanapén teát szürcsölve, miközben kintről besüt a nap a kopasz faágakon keresztül, úgy érzem magam, mintha valamelyik jane austen regény filmverziójában csücsülnék.
szép. nyugodt. igazán jó.
a lekvárfaló mondta az, nogy na itt már nem csak lakni lehet, hanem élni is.

2012-01-16T13:02:00.002+01:00

úú, egyébként sikerült lakást találni, szuper lakást találni, fenn a zöldben a tizenkettedikben, szomszédunk (majdnem) a monakói nagykövet meg a grönlandi is, micsoda csodás, finom társaság!

2012-01-09T14:31:00.003+01:00

érzitek ti is a januári új év - új lehetőségek - új kalandok szagot? ez a tavaszi idő egyébként még rá is tesz egy lapáttal, mert egyébként én sem éreztem ám eddig, nem csak azért, mert be volt dugulva az orrom, hanem mert egyébként is, tegnap amikor jöttünk esztergomból pestre, leginkább csak nyüszíteni tudtam az autóban, hogy nézd, hát olyan lehangolón október vége az egész világ. de most nem, most határozottan lehetőségek-szagú a levegő, amy wino vadóckodó zenéje még dob egyet a kacér hangulaton, így könnyű fütyülni a világ maradék felére.

2012-01-09T13:26:00.000+01:00

nem, nem fél. támad.

2012-01-09T09:54:00.002+01:00

ez a lakáskeresés-dolog, ez valami végtelenül idegölő.borzasztóan. pedig mi csak bérelni akarunk, még jó, hogy nem venni, az sokkal rosszabb lenne.
szóval nem azért akarunk költözni, mert bármi bajunk van a mostani lakással, nem, sőt, nagyon szuper, csak épp kinőttük. macskának, bicikliknek, terveknek, éjszakai ügyeletnek meg nekünk már így együtt nem elég, vagy legalábbis hosszútávon nem, tehát úgy döntöttünk: TOVÁBB! no de a mostani lakás nagyon magasra rakta a lécet. csendes. tágas. világos. felújított. megfizethető. felső emelet. cirkófűtés. egy sarokra van a városliget. jó a közlekedés.
szóval mi ennél keresünk jobbat, és bár még csak egy hete, a feladat mégis megoldhatatlannak tetszik most, ó balsors. mert valami mindig hiányzik, valami fontos, és ha nem hiányzik, akkor végtelenül messze van a munkahelyektől (napi 20 kmnél többet jó szível nem vállalok be bringával) vagy ha még ez is stimmel, akkor már rég lecsaptak rá, vagy nem is elérhető a hirdető. és létezik olyan lakás, amit mindezek ellenére elmentünk megnézni, és jó is lett volna - csak ekkor kiderült, hogy úgy mellesleg el is akarják adni. ja, oké, kösz, khm...
szóval nem egyszerű.
mindenesetre ha tudtok egy kiadó lakást a fenti paraméterekkel, szóljatok asap. köszi.
ja és még valami. ne menjetek ingatlanközvetítőnek. nem akarlak utálni titeket.

2012-01-05T12:49:00.002+01:00

elmúlt a karácsony, eljött az új év.jó volt a karácsony németföldön és jó volt a szilveszter itthon.
a hó továbbra is hiányzik, nehéz elfogadni a telet enélkül. meg hideg nélkül. furcsa. van ügyelet is, a héten minden éjszaka felébresztettek, unom, unja a lekvárfaló, a macska is unja. de mostmár csak kitartás kell, már csak január végéig kell kibírni, utána el máshová, mást csinálni, ez tartja bennem a lelket ebben a nyúlós-örömtelen januárban.
ez az egész olyan savanyúnak hangzik, de higgyétek el: nem az, ez ilyen mindentudó buddhásan csendesen mosolygó, hogy most igazán mindent kibírok, mert tudom, hogy a rossznak vége lesz mindjárt.

2011-12-13T12:14:00.002+01:00

a cicánk kamaszodni kezdett, rettenet.
első nálunk töltött estéjén megtanulta, hogy az ágyra felmászni nem szabd, az ágy az tabu, és ezt tartotta is. egészen hét végéig. az elmúlt éjszakákon ugyanis rendszeresen felszökdös hozzánk, erre mi rendszeresen felébredünk, rendszeresen leszidjuk, és rendszeresen lerakjuk. hogy aztán pár óra rendszeresen újrapróbálja.

csak remélni tudom, hogy ez a kamaszkori dac vagy a túláradó ragaszkodás jele, nem pedig a hmm... hogy is fogalmazzam szépen.... a cicaintelligencia sikító hiányáé.

én azért a kamaszodásra tippelek, mert a határok feszegetése meg az általános megmerészedés napról napra eluralkodik a szőrgombócon, már ugrik - a kanapé bármely közepesen magas pontjára (korábban csak felkapaszkodott) vadászik - papírgalacsinokra, és verekszik - plüss sünökkel. na meg verekszik és küzdd a kezünkkel, és az roppant vicces időnként, legalábbis amikor észreveszi, ha olyat csinált, ami fáj (jobbára felismeri az "ÁÚÚÚ!" felkiáltást) és ilyenkor ártatlan képpel elkezdi nyalogatni a kezed, olyan arckifejezéssel, hogy "ki? mi? én? nem-nem, tuti nem én voltam, hát nézd a kis cuik szőrös pofimat, hát tudnék én szerinted ilyet?"
naná.
ördögfióka.

2011-12-13T11:16:00.003+01:00

hossz ideje ez lesz az első karácsony vizsgaidőszak és iskolastressz nélkül.
ez lesz az első karácsony, amit nem otthon töltök.
évek óta ez az első kifejezetten meleg december.

az első miatt van időm (vagy inkább mondjuk úgy, kihasználatlan agykapacitásom) időnként elgondolkozni ezen az egész huszonegyedik századi karácsony-mizérián.
a második miatt időnként elszomorulok - mert bár tudom, hogy nagyon jó lesz a karácsony a Lekvárpuszító-családdal, de ez mégis olyan MÁS lesz és olyan MESSZE.
a harmadik miatt meg úgy érzem néha, mintha inkább március vagy október lenne, és így nehézkesen öltöztetem ünneplőbe a lelkem (bár ez kissé klisésen hangzik, de nem találtam rá jobb leírást, a nem érzem a fílinget mégis elég profánul hangzik karácsony vonatkozásában :P)

szóval mindezek miatt néha kicsit ilyen melankolikus vagyok:

de azért sokszor meg nem vagyok melankolikus, például amikor mézeskalácsot meg weihnachplätzchent sütünk a Lekvárpuszítóval hajnalig, vagy amikor a karácsonyi vásárban kolbit eszünk a csajokkal, vagy Hugi átjön hozzánk, vagy ilyesmi. csak úgy néha.

2011-12-07T16:33:00.004+01:00

így december 6 környékén eszembe jutott megint ez a mikulás-télapó kérdés. mert ugyebár vérmes keresztények, konzervatívok és jobboldaliak gyakran hangoztatják, hogy a Télapó csak a ronda szocialista kor hozadéka, semmi köze a magyar kultúrkörhoz, télapó nincs, nem lesz, mikulás van és punktum.
csak arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyen gyerekek milyen dalokat énekelnek ilyenkor?

Suttog a fenyves zölderdő, mííkulás is már eljő
Míííkulás itt van, hó a subája
Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves mikulás

vagy hogy?

egyébként is marhaság ez az egész összemosás GyedMorozzal (gy.k. "szovjet"=orosz fagy-apó) mivel, mint a wikipédia is megmondja, Télapó egyszerűen már korábban megtelepedett itt, mint ama sokat szidott nép:
"A Télapó Magyarországon a keresztény hagyományok alapján elterjedt Mikulás alakjával egybemosott képzeletbeli, alapvetően nem keresztény figura a karácsonyi ünnepkörben. A Télapó kifejezés a 20. század első harmadában keletkezhetett, már a két világháború között is használták a Mikulás szó szinonimájaként."

a télapó egyszerűen a globalizáció egyik első hozadékai közé tartozik. benne mosódik össze nálunk a keresztény Szent Miklós, a finn Jolupukki, az angol Father Christmas és az amerikai Santa Claus, hozzá csapódik a német Krampusz, valamint Gyed Moroz szánkója és hosszú kabátja.

hát olyan szörnyű ez?

nem jó nap

2011-11-30T16:24:00.003+01:00

minden elvárásommal ellentétben a nap negatív csúcspontja nem az volt, hogy fogfájással ébredtem. mit fogfájással, ez valami sokkal borzasztóbb volt, mintha ezernyi kis kamikaze-harcos ütne-fúrna a bölcsességfogam körül, mit sem törődve azzal, hogy mivel próbálom irtani őket. a dolog tegnap délután kezdődött, reggelre pedig a helyzet tarthatatlan lett, orvosért kiáltottam hát. illetve bringára pattantam és mentem.
gondoltam olyasmi lesz, mint legutóbb volt, kicsit helyi érzéstelenítik, kicsit megpucolgatják, kicsit antibakterizálják, kicsit antibiotizálják, oszt csókolom. hát, nem ez lett.
ez egyrészt jó, mert végre egy orvos, aki komolyan veszi a problémámat és rövid helyett hosszú távon próbál meg orvosolni (van élet a fájdalom és a foghúzás közti időszakban is! kár, hogy mindez piszok drága, de legalább tudom, mire költhetem az idei prémiumom jelentős részét :P), másrészt viszont nem jó, mert három injekciót kaptam ott helyben, mire végre lezsibbadtam, és mert borzasztó, amikor nyiszálják szét a szádat, és mert most is nagyon fáj (bár legalább tudom, hogy elmúlik). szóval a három szuri egyértelműen elnyerte a "worst moment of today" címet, és épp ezen morfondírozva fordultam rá zöld jelzésnél a járdára a gellért téren, amikor egyszer csak - no lám! - eltalált bal oldalról egy ezüst toyota.
hupsz. na álljunk meg egy pillanatra.
ez utóbbiakat már a földön fetrengve gondoltam. légzés - rendben. kar, láb - mozog. gyógyszeres tampon a fogamon - a helyén. oké, nagy baj nincs. eddigre már láttam magam körül a toyota kétségbeesett sofőrjét, meg két másik embert, akik kiabálnak vele, hogy hívjon már mentőt. nem kell, kösz, megvagyok, csak fáj. ő magyarázkodik, ne haragudjak, elnézte a lámpát, a másik pasi mondja: hja, ha nem engem üt el, akkor az ő kocsijának ment volna neki, ő kanyarodott volna arra a sávra. nekünk volt zöldünk. én mindebből vajh mi keveset fogok fel. csak meg vagyok ijedve, meg örülök, hogy élek. egy kis sokk.
küldeném is gázolót, menjen csak, meg van neki is a maga baja, épp a leukémiás feleségét hozza kezelésről, asszem a nő szarabb bőrben lehet, mint én. a pasi szabadkozik, a másik mondja hogy legalább az adatokat írjam fel. ja tényleg, oké. név, telefon szám, rendszám, autó típus. meg ad egy névjegykártyát, szóljak, ha tanúskodni kell. oké, persze, kösz a segítséget. rendőrség? jaj, hagyjanak már. nincs kedvem várni, nem történt semmi komoly, az elégtétel már megvan: tudják, hogy nem én voltam a hibás. feljelentgetni nincs kedvem.
egyéb jó ötlet híján bementem a céghez - ott van üzemorvos, ő megmondja, mit csináljak. meg különben is, közelebb van, mint haza. ott aztán leraktam a bringát, átbuszoztam a kórházba (taxi? ennyire? ne vicceljetek már, át se kell szállnom) ott röntgen, miegymás, nincs törés, csak zúzódás. vigyázzon magára, pihentesse.
hazafele már taxi. nincs kedvem átszállni, mert azért fáj, a fogam is, az oldalam is, a lelkem is.
nem mondhatom, hogy életem legrosszabb napja volt - végül is a felét fájdalomcsillapítóktól zsibbadtan vagy sokkban töltöttem. de a legbizarrabb címre még esélyes azért.
és hogy van-e tanulság? nem hiszem. hacsak az nem, hogy húzasd ki a bölcsességfogad, mielőtt elkezdene fájni.

megj. 1: azért a bölcsességfogam bekaphatja ám, mert ha Bécsbe mennék, mindig fáj, nagyon, és most is, merünk volna Bécsbe adventelni, és tessék. hát, most így nem megyünk

megj. 2: sokan kinevettek vagy lecsesztek, hogy bevettem a gázoló "leukémiás a feleségem, most hozom kezelésről, nem is vagyunk pestiek" dumáját. igen, elhittem, elhiszem most is, láttam az arcát, igaz volt - vagy ha ennyire jó színész, akkor azért érdemli meg. nem vagyok hajlandó feladni azt a szuperképességemet, hogy megbízom az emberekben

posta-para

2011-11-23T12:02:00.003+01:00

hát a pesti postásunk mostmár igazán elmehet a búsba. úgy igazán, úgy örökre.
mert nem kézbesít, csak értesítőt hagy - a lekvárfőző betegszabin volt egy hétig, otthon volt, átvette volna, de CSAK értesítő jött. meg se próbálja. pedig asszem ezért kerül annyiba amennyibe az ajánlott, a nagyalakú, a csomag. mert ez a szolgáltatás, hogy nekem azt kihozzák, jár mellé. illetve nem is az hogy jár, meg mellé, hanem hogy én azt megveszem, kifizetem. osztán a magy büdös francokat, ott díszeleg az értesítő, én meg menjek a postára, de csak másnaptól, mert csak akkor kerül ki ablakhoz a küldemény, amit "nem tudott kikézbesíteni", álljak sorba fél órát, stb. nem mintha nem tudnám megtenni, de én nem ezért fizettem. De az még a jobbik eset, ha kapok értesítőt, mert előfordult már, hogy nem kaptam, egyet se pedig kettőt is kell tudomásom szerint, két nap múlva ugye újrakézbesítés, ha nem megyek érte. de nem, nem jött egy se, csak a telefon a bolttól, hogy ők visszakapták a csomagot, mert nem mentem érte a postára. mi? miért? kellett volna?
megoldás az, hogy újra küldetem, ezúttal anyához. mert az ottani postásban megbízom.
én nem szidom a postát. én dolgoztam ott, többször is, nyaranta, és igen, leveleket vittem ki, és nem néha sok volt, és néha kényelmetlen a nagy táska ha tele van, de azért kaptam a fizetésemet, tehát megcsináltam. igen, rossz volt felmászni az emeletes ház negyedik emeletére is az ajánlott levél miatt, de megtettem. mert ez volt a feladat. és otthon nincs is, nem is volt rossz tapasztalat , mindig minden időben megérkezett. ha para van a napilappal, betelefonálsz, megoldják. maga a rendszer nem rossz, ha a legtöbb helyen működik, nem lehet rossz. csak a nagyváros, az arctalan nagyváros, ott van a gond már megint.
ha itt pesten para van a kézbesítővel, mindenki tagad. de hát csókolom, otthon voltam, és nem csöngetett senki, csak az értesítő jött. mi a válasz? az nem lehet. de tényleg, nem vagyok hülye, érvel az ember, a másik oldalról a kisasszony csak morlomja a mantrát: az nem lehet, mert a kézbesítőnek ki kell vinnie. igen, tudom, hát nem tetszik érteni, épp ez az!hogy nem viszi!hogy nem hozza! nem, az nem lehet.
elkerekedett szemmel áll az egyszeri ügyfél az ablak előtt. jó. hát akkor nem lehet. érzi, ahogy nőnek ki a tollak a hátán és már villódzik halványan a homlokán a neonfényű PALIMADÁR felirat, de nem tud mit csinálni vele. a PEDIG DE nagy érv, az adu ász, azzal vitatkozni nem lehet.
mit tegyek hát egyszeri ügyfélként? mostantól izguljak, hogy a számláim vajon megjönnek-e időben, hogy befizethessem őket? mondjak le ámblokk a posta szolgáltatásáról? vagy daráljam őket tovább, hogy megértsék: gond van, komoly gond van?
ha akkora a munkanélküliség, az azt jelenti, hogy elvileg elég sok ember közül meríthet a posta: megengedheti magának, hogy elküldje a nem becsületes embereket, és lecserélje őket megbízhatóakra. könyörgöm, ezek az emberek naponta millió forintokkal kell, hogy elszámoljanak, a számláimat, a pénzügyeimet, a vásárolt dolgaimat bízom rájuk. évente több tzí-százezer forintnyi értékem múlik így vagy úgy rajtuk. nem engedhető meg, hogy a versenyszférában oly sokszor emlegetett QoS, Quality of Service, a szolgáltatás minősége csak olyan 70-80 százalék körül legyen. ha az áramszolgáltató mutatna fel ilyen számokat, az azt jelentené, hogy hogy napi 4 órában nincs áram. mobilszolgáltatónál, hogy egy tíz percesre tervezett telefonbeszélgetésed a nyolcadik perc után megszakad. gáznál, hogy télen heti egy napon nem megy a fűtés. ott nem nézik el. nem nézzük el. a postánál de.
és amíg a posta nincs rákényszerítve, hogy felülvizsgálja ezeket az embereket, nem is fogja megtenni. mindaddig, amíg ez nem történik meg, én igyekszem elkerülni, hogy bármit is a pesti címemre küldessek.

2011-11-21T18:47:00.002+01:00

jön a tél. ezt a kijelentést a következő tényekre alapozom:
- magas gázszámla (au...)
- hétvégén első advent
- hideg van reggel. nagyon. két sapkában tekerek már reggelente, az egyik meleg, a másik meg szép. nem tudok lemondani a szájkelsikkről
- szürkületben megyek dolgozni, és sötétben jövök. ez egyenlőre elég kiábrándító, de bízom benne, hogy minél hamarabb felrakják a karácsonyi díszkivilágításokat, és ez igazából tök jó lesz

meg úgy egyébként is, érzem a csontjaimban.

azon gondolkoztam egyébként, hogy a mikulás hoz-e vajon rajinak bármit. mivel nincs neki cipője, amit az ablakba lehet tenni, ezért attól tartok, hogy nem, szóval lehet, hogy horgolok neki egyet, nehogy kimaradjon a szórásból.

1000

2011-11-17T13:33:00.005+01:00

tádáám, elértem az ezredik bejegyzést. úgy terveztem, hogy ez majd valami nagy önvizsgálat lesz vagy elmélkedés, esetleg filozofálás, de aztán mégsem.
mert a cica sokkal populárisabb téma.

szóval a cica. hivatalosan Happy Mini Morris, nálunk a keresztségben azonban a B.J. Raji nevet kapta, így lett a kettőből H.M.M.B.J.Raji. arisztokratikus, igazán, csak kissé hosszú, így aztán csak simán raji (ejtsd rádzsi) a hétköznapokban. roppant cuki és merész egyébként, ahogy haza hoztuk vasárnap alig telt el egy óra, már dorombolt a kezem alatt, meg játszott velünk, és hát így persze nem is lehet neki ellenállni. ha nem lenne a Lekvárpusztító meg az ő következetessége, Raji már rég az ágyban aludhatna, meg pattannék minden apró nyivákolására. de a Lekvárpusztító nem hagyja (helyesen) mert állítólag különben nem fog tanulni semmit, és a nyakunkra nő, nem lehet ő a főnök a házban. így hát nem az ágyban alszik, hanem az ágy mellett egy pokrócon (jó tanács 1: ne vegyetek drága cicaágyat egy cicának. felesleges. úgyis ott alszik, ahol ő akar :P) és simogatás szigorúan csak kávé után jár, az ágybankávézést nem adjuk fel a macska kedvéért (mert állítólag ugyebár nem ő a főnök) és mindenféle játék is csak ezek után van. ez utóbbi egyébként majdnem mindegy is, most már bővel eljátszik magában bármivel (jó tanács 2: ne vegyél cicának játékot. felesleges. egy darab papírral sokkal jobban elvan, mint bármi színes csörgő műegérrel) első két nap még kellettünk mi is a bot végére, akik rángatják a színes cuccot amit kergetni lehet, most már ő tesz nekünk szívességet, ha utána rohan. kegyes hozzánk, tényleg

nem fél már a hangosan daráló kávéfőzőtől sem, békésen eszik mellette, az egyetlen igazi ellenség A PORSZÍVÓ. állítólag ne is számítsak rá, hogy megbarátkozik vele. amíg nem porszívóztunk, félt minden sötét lyuktól. az első porszívózás után rájött, hogy a sötét lyuk jó, nagyon jó, mert megvéd a porszívótól. hát na, ez van.

így telnek hát napjaink így az ezredik bejegyzés körül. cicaneveléssel, vagy inkább cica-nemneveléssel, hátvakargatással, hasvakargatással és gügyögéssel telnek. izgi, mi?

2011-11-15T08:33:00.003+01:00

a forint zuhan, az utcákon alig kapsz levegőt, mindjárt itt az államcsőd és egyéb apokalipszisek, de mindez most kicsit másodlagos, mert két napja idekerült a házhoz Raji, és ő direktebben forgatja fel az életünket rövidtávon, mint bármely gazdasági tendenciák.

2011-11-06T09:55:00.001+01:00

a zsűl épségben hazajött ámerikából, juhhéj, és hát mit hozott nekem szülinapomra? xkcd könyvet! nekem van a legjobb tesóm a világon!

2011-10-30T06:44:00.001+01:00

ha egy éjszaka egy órával hosszabb, mint a többi, és ezért elvileg egy órával többet alhatnál, mint máskor, az implicite magában foglalja azt is, hogy ha ügyeletben vagy, egy órával többet dolgozhatsz, mit máskor.

2011-10-27T17:18:00.002+02:00

a zsűl azt mondta blogoljak többet, mert én mindig milyen vicceseket írok, de hát nem is, mostanában például egyáltalán nem írok semmi mókásat.
ez sem vicces csak olyan indokolatlanul nosztalgikus, szóval ma kacsa volt ebédre, mert lehetett rendelni az ebédfutár cégtől, és hát akkor már kacsát, mert az finom. és ebéd után eszembe jutott laci, lacival egyetem elején jártunk, és a nagymamája UTÁNOZHATATLANUL FINOM kacsát sütött valami boszorkányos recept alapján, amit soha senkinek nem sikerült kihúzni belőle. eskü, nála ettem életem legjobb kacsáját. persze nyilván nem ez volt laci fő vonzó tulajdonsága, ma mégis ez emelte ki ma lassan 27 éve (ahh...) gyűlő emlékezetem ruhásszekrényéből, és melengette meg pár pillanatra igencsak gasztroközpontú szívecskémet.

a lekvárpusztítótól pedig ezúton kérnék elnézést ezért a nosztalgikus posztért (mégis kinek a pasija örülne, hogy az illető épp az expasijáról blogol, még ha mindennek már vagy öthat éve) szóval sorry schatz, ich lieb dich, de az a kacsa AKKOR IS NAGYON FINOM VOLT!

2011-10-27T17:06:00.002+02:00

ha szeretem a munkámat, de nem adott hozzá a megfelelő környezet, az iszonyatosan kínzó. a környezet rettentően fontos, az emberek, akikkel együtt töltesz napi nyolc órát. hiába a jó munka, az nem minden. ilyen ugye olt már.
aztán, ha nem szeretem a munkámat, az iszonyatosan kínzó. hiába a jobb környezet, a betanulási időszak érdekessége,a napi rutinnál legkésőbb kiütközik, hogy nem, ez nem az. ebben nincs semmi érdekfeszítő, itt nincsenek felfedezésre váró problémák, agymunka, itt csak a standard lépések vannak. gondolkodni leginkább felesleges. ilyen van most.
aztán olyan is van most, hogy úgy érzem megtaláltam a tökéletes feladatot, egy megfelelő környezetben, csak éppen nem tudom, az enyém lehet-e, az meg aztán valami egyenesen borzasztó, az előzővel kombinálva egyenesen idegőrlő, a nemszeretem munkát még rosszabbnak látom tőle, a munkanapokat még sötétebbnek. (és tádám, így lesznek az emósok :P)

csak lenne már egy válasz, hogy igen, vagy hogy nem, mindegy is már, melyik, csak legyen vége a bizonytalanságnak, hogy tovább tudjak lépni a sóvárgáson, hogy kereshessek más megoldást, új kihívást, ha kell, vagy épp örömömben sikongatva ugrálhassak körbe-körbe, ha.

2011-10-27T09:01:00.002+02:00

minden évaszakhoz más zene kötődik, egyrészt a hangulat miatt ugyebár, meg aztán az emlékek miatt, meg aztán a kettő egy idő után összekeveredik, és egy típusú zenéhez ha már csak egy típusú emlékek kezdenek társulni, akkor bizarr lesz bizony, hogy elkezdesz valami érthetetlen belső késztetés miatt MÉGGIS swinget hallgatni nyáron, és a nyagadba akarod tekerni a sálat, mert az a swinghez tartozik, mint a horgolótű, a puha fonal és forró tea.
a swing tehát definitli ősz-tél, mint ahogy őszt-tél az ír zene is, az azért, mert anno szülinapomra kaptam MÉZ CD-t réges régen, és azt hallgattam aztán egyfolytában. de például hot jazz bandet csak tavasszal és kora nyáron hallgathat az ember, ez egyértelmű, meg marót vikit is irie maffiát is. gondolom, ebben egyetértünk. green day az ősz, de csak kora ősz, szeptember-október, meg a dropkick murphys is. nem is tudom, vann-e mindig hallgatható zene. persze, lily allen és amy wino például.

2011-10-26T17:53:00.001+02:00

változtatni kellett, a régit már nem szerettem, ezért nem is írtam.
az újat meg szeretem, a kávét is szeretem.

2011-10-24T13:03:00.000+02:00

már csak két hét, és huszonhét éves leszek.
kimondani is szörnyű, nem hogy leírni.

bahh...

2011-10-23T07:51:00.001+02:00

azért az annyira tipik, hogy az ügyeletes telefon a hétvégén csak
1)korán reggel
2)késő este, elalvás után
3)pont, amikor sétálni indulnánk

csöng. pont ezen háromszor. amikor meg épp csak itthon molyolok, amikor csöröghetne felőlem minden további nélkül, akkor persze kussol.
még ilyet.

2011-10-22T14:15:00.004+02:00

amikor ma reggel tudatosult bennem, hogy a testvérem egy másik kontinens másik országának másik városában van van, rám telepedett a nihill. ez tök hülyeség persze,hiszen hónapok óta tudtam, hogy megy, meg hát mégiscsak ő az okosabb az ügyesebb a gyorsabb és kitartóbb, és mégis, mert hát csak én vagyok a nagytestvér, és tök hülye érzés az, hogy a kistesóm elérhetetlen messzeségben van, hogy ha bármi történne vele, én tehetetlen vagyok. és tudom, hogy nem fog történni vele semmi, és neki most tök jó odakint (ezért meg irigykedek, na tessék, tönkretesz teljesen ez az egész, mire hazajön, én egy érzelmi roncs leszek :P) azért én mégis veszettül aggódom.
és ebben az az egészen bizarr, hogy egyébként meg nem mintha annyira egymáshoz lennénk nőve, néha két hétig nem is találkozunk, max telefonálunk, vagy ilyeemi, de most, hogy tudom, hogy erre lehetőségem sincs, piszok módon szarul érzem magam.

úgyhogy zsűl, ajánlom, hogy épségben gyere haza két hét múlva, különben mérges leszek :)

2011-10-05T16:39:00.003+02:00

vagy az életem vesz (nem normális módon) hétről hétre dramatikus fordulatokat, vagy én veszem véresen komolyan a leghalványabb lehetőséget is és fontolok meg túl sokszor könnyelmű és nem is komolyan gondolt ajánlatokat. ági tudna mesélni ezen dolgokról, minden rituális szerdai együttebédeléskor elsírom neki a világ összes bánatát bánatát, amire a következő szerdán már nem is emlékszem, mert valami teljesen más borzasztó döntéshelyzet előtt állok. szerintem legalábbis.
és ez így megy hétről hétre. mint egy rossz szappanoperahősnő, olyan vagyok én.

dedede, most pont ez tartja bennem a lelket, hogy csak pár nap, és lesz valami más amin lehet aggódni, és ez a mostani ez már nem is lesz aktuális.

2011-10-05T16:34:00.002+02:00

no de kérem, milyen ősz ez már, ez nem tisztességes, tessék visszaadni az őszömet, a teázós, rozsdaszínű, esőszagú, kötöttpulcsis színeskendős, ködös őszömet.
kívánja minden porcikám, és nem csak azért, mert az ősz a legkirályabb, hanem azért is, mert az októberi nyár nem természetes. lázad ellene minden végtagom, minden porcikám, minden sejtem, minden kicsi mitokondriumom.
nem tudom eldönteni, milyen zenét hallgassak és milyen filmet nézzek és milyen könyvet olvassak, mert a nyári könnyed kultúra már hamisan cseng, az őszi komolyabb meg ilyen időben nem esik jól. nem tudom, mit vegyek fel reggelente, mert a hosszú napközben nagyon meleg, a rövid meg reggel még nagyon hideg. este kíméletlenül korán sötétedik, délben meg kíméletlen erővel vakít a nap.
javítsátok meg a világot légyszi.
kösz!

2011-09-26T12:40:00.002+02:00

a biciklimre rá se ismernétek, ha most látnátok, és mi lesz még később.
több mint másfél éve kezdte nálam a pályafutását ,
http://www.blogger.com/img/blank.gif, aztán azóta lett vázvédője meg matricája meg pedálszíja, elvesztette a kackiás kormányt - kapott helyette egyenest (csirkés markolattal, ez fontos) meg a sárvédő is elég hamar elhasználódott róla. aztán most majd, ó, most jön a funkcionális változás, mert jön a hátsó fék, és a hátsó kerék is átfordul a racsnis oldalára. ja meg az új, komplett sárvédő. megadtam magam.
a miértre több válasz is van. például hogy unok folyamatosan sportcipőben járkálni, márpedig fixit lassítani szandiban meg csinicipőben nem lehet. meguntam egész nap cipelni az egész életemet a hátamon, a laptop, a váltás cipő, a squashcucc, meg az egyéb, női táskában megbújó finomságok, sok ez már egyszerre. kényelmetlen. egyenlőre lezárult a drótszamárhuszár korszak, most bigcitygirl vagyok kerékpáron, és a fixit most kicsit sem érzem praktikusnak. így hát átalakul.
majd elmesélem, milyen lett, ha kész.

2011-09-26T12:35:00.002+02:00

ijesztően megnőtt a lekvárpusztítók száma kicsiny hazánkban.
idén már a kilencedik stücköt jelentik kémeink.

lassan mindenki ellátogat hozzánk. így vagy úgy, de jön.

2011-09-19T10:34:00.000+02:00

a hétvégén már megint varrtam. höhö.

2011-09-16T12:38:00.002+02:00

a balszerencse általában pakkban érkezik. elgondolkodtató, hogy jó-e ez így vagy rossz, egy nap alatt letudod a havi penzumot, vagy inkább beosztanád, minden napra egy kicsit. általában azt mondom, hogy az első verzió a nyerő, csak aztán eljön A Balszerencsés Nap, és olyankor újra végiggondolom, hogy jó-e ez így. még jó, hogy az ilyen napok sem tudnak egy éjfél-éjfél határ közé 24 óránál többet besűríteni. bár még ez is meglepően sok mindenre elég. simán belefér az idei legrosszabb legunalmasabb 3 órás céges tréning, illetve hogy erről megfeledkezek, elkések, és vörösödő arccal somfordálok be a terembe, aztán továbbra is vörösödő arccal öntök magamra ugyanott egy egész pohár vizet. később ugyanezen 24 órás kereten belül képes vagyok megjavíthatatlanul eltörni a méregdrága vadiúj fejhallgatómat. és ha mindezek után még képes vagyok - akár csak kényszeredetten is - mosolyogni a saját kétbalkezességemen, akkor az aznapi borzasztó ebéd biztos lefele görbítette már a szám csücskét, és mindezeket megkoronázandó még szembejön A Döntéskényszer is, ahol bár minden lehetőség mellé tudsz felhozni pozitív észérvet, a gyomrod mégis mindegyiknél negatívan rándul össze (oké, maga a válasz elnapolható, de a döntéskényszer ténye akkor is ott helyben vág mellbe).
ja és az óriás vöröshangyás álom is még, ugyebár.

na de mindez tegnap volt, ma már napsütés van, lufik és szivárványok, hollárihó.

2011-09-16T12:36:00.001+02:00

általában szeretek álmodni, de nem olyankor, amikor óriásra hízott vöröshangyákról és hasonló ízeltlábúakról álmodom (minden, aminek 4nél több lába van, kétségtelenül az életemre tör. nem csak álmomban.)
szóval ha mégis megtörténik az ilyen, akkor bár megváltás a felébredés hajnal négykor, de nem merek utána visszaaludni, mert ahányszor lecsukom a szememet, mindig újra a bogarakat látom, és ezen csak egy negyed órás, tágra erőltetett szemes plafonrameredés segít, aminek a hátránya viszont az hogy felébredek rendesen, és utána meg igazi kínszenvedés visszaaludni.
és hasonló nyilván csak olyankor történik, amikor egyébként relatíve korán kell felkelni, és nincs esélyem kialudni ezt az éjszakai kalandot.
inkább töröljük el a kötelező alvást :P

2011-09-04T18:26:00.002+02:00

van olyan, hogy beleszeretek egy számba, és már nem is tudom felidézni, hogy mikor és hol hallottam először, de azt dúdolom egész nap, aztán órákig keresem, hogy mi lehet az (ez elég nehéz, amikor nem tudom, hogy hol hallottam először, így nincs meg az információforrás sem :P) aztán amikor végre megvan, akkor képes vagyok 0-24ben ezt hallgatni, és azt érzem, sose lehet megunni. (de, egyébként meg lehet, sőt, olyan is van, amit ma már nem tudok meghallgatni, mert annyira kötődik egy konkrét élethelyzetemhez, amire ma már emlékezni sem akarok)

na de az aktuális ilyenem most ez:

2011-09-04T18:23:00.001+02:00

azért az azt hiszem, nem egészen normális, hogy az aldiban már karácsonyi sütiket lehet kapni.
még 4 hónap, könyörgöm! egy harmad év!

2011-09-02T21:49:00.000+02:00

szerdán csubi az örök parmezán-mezőkre távozott.
megsirattam nagyon.
jó patkány volt.

nem lesz több patkányom.

2011-09-02T21:20:00.000+02:00

mos, az úgy volt, hogy nyaralni mentünk, kempingezni, a balcsipartra. a terv az volt, hogy majd csomót bringázunk meg kirándulunk meg ilyesmi, de hát 36 fok volt, így aztán nem olyan sokat túráztunk meg bringáztunk (egy kicsit azért de)
szóval jó sok idő volt strandolásra meg főzőcskére, meg pihire, meg olvasásra. így aztán hamar végeztem azzal a pár oldallal, ami még hátra volt az utolsó lisbeth salander könyvből, és nem igazán készültem célzottan, hogy mit is akarok majd utána olvasni. szóval céltalanul keresgéltem a kindlin, hogy mi mindent is töltöttem rá indulás előtt. aztán a ott volt. végül is, miért ne, nem véletlenül került rá az e-book olvasóra, kíváncsi voltam, mit esznek rajta annyian. tóparton fetrengős lusta olvasásra, nyárra egynek pont megteszi. ha meg nem tetszik, még mindig kereshetek másikat.
twilight. alkonyat.
aztán minden várakozásom és kétkedésem ellenére beszippantott engem is. na nem úgy, nem lettem elvakult vegavámpír-fan. csak épp letenni nem tudtam. éreztem (és most, a negyedik kötet olvasása közben is érzem) a könyv gyengeségeit. de letenni nem tudom, a sztori mindig visz tovább.
stephanie meyer nem írónő. papírra vetette ezeket a könyveket, de ez nem teszi őt írónővé. időnként döcög a stílus, sokszor rosszak az arányok. a szükséges szereplők nincsenek kidolgozva, szükségtelenek pedig néha nagyon is. szóval több sebből vérzik az egész. de az, hogy ennek ellenére mégsem tudom letenni, azt mutatja, hogy a negatív kritika mellett elismerést is érdemel.
aztán ott van a fordítás. mondjuk a négyből csak az első két kötetet olvastam magyarul, de, hát, elég is volt. a másodikra már valahogy megszoktam, de az elsőnél még nagyon szenvedtem vele. pocsék. munkatársam bennfentesként azt mondja: egyetlen valamire való sem volt hajlandó elvállalni ennek a fordítását mert hát ne már. és meg is lett az eredmény. pocsék szóhasználat, élvezhetetlen stílus. pedig volt már rá példa hogy a fordító észrevehetően emelni tudta a könyv színvonalát, korrigálni a hibáit. például a harry potter könyveknél. és itt is szükség lett volna rá: hiszen ha már az egész világon bestseller volt a könyv, akkor nálunk is az lesz. és ha már tudjuk, hogy többezer tizenéves fogja elolvasni, akkor adjunk már egy kicsit rá, mit adunk a kezükbe. hát, nem sikerült.
aztán ott a film. mondjuk itt be kell ismernem, csak az elsőt láttam. de az ANNYIRA rossz, hogy nem bírtam magam rávenni a többire. persze oké, robert pattinson emel valamennyire :) na de akkor is. a forgatókönyvíró valami megdöbbentő ráérzéssel hagyta ki vagy írta át az összes jó jelenetet, rajzolta meg a lehető legértelmetlenebbre az összes szereplőt. a film a könyv nélkül érthetetlen, a könyvvel meg csak kapkodod a fejed, hogy mi van? miért? hogyan? aztán a főszereplő, kristen stewart, hát, nem is tudom, akárhányszor képernyőre kerül, az jut eszembe, hogy ennél még egy hörcsög is jobban játszana. lehet persze rendezői instrukció, de... ezt a lányt, ezt a bella swant mindenki sikítva kerülné el, nem hogy egy szerelmes film főszereplője legyen.

és mindennyi szarvashiba ellenére mégis, mind a könyv, mind a filmek abszolút sikeresek. és mindannak ellenére, hogy tisztán látom az összes hátrányt, nálam is sikeresek. mert elolvastam (és tetszett) és mert megnéztem (és nem tetszett, de mondjuk félbe is hagyhattam volna, de nem tettem, szóval a célját elérte ez is).
mert a meséket mindenki szereti.

2011-08-11T12:20:00.003+02:00

ma voltunk squasholni, squasholni nagyon jó, még akkor is, ha csak reggel nyolcra tud pályát foglalni az ember és emiatt györtően korán kell felkelni és szűk szemmel szürcsölni a kávét, szóval ott izzadni és ütni a labdát és fetrengve kacagni a padlón akkor is nagyon jó.
és tegnap zumbázni is nagyon jó volt, pedig a csajok most nem is tudtak jönni, mert még kenutúrán voltak, amire én nem tudtam menni idén, sajna-sajna, és ráadásul zumba előtt nagyon éhes voltam, és degeszre ettem magam, és a SOKO Wismarnak sem lett vége indulásig, ezért pont nem tudtam meg, ki a gyilkos, de azért mégis rászántam magam, és elmentem, és milyen jó volt, zumbázni egyszerűen buli.
és tegnapelőtt meg tollasoztunk a városligetben, és már egész jól vagyok benne én is, már túl tudok lépni a sima oda-vissza ütögetésen és rendesen JÁTSZANI is tudok, igazán, így sokkal viccesebb.
ha az ember megtalálja a jó sportokat, akkor sportolni öröm. eddig is voltak öröm-sportjaim, de most ezek még jobbak.

2011-08-02T16:14:00.002+02:00

note to future myself: mivel már az egyetemen is nehezen viselted a kevesetalvós vizsgaidőszakokat, ezért kérlek, többször ne vállalj olyan munkát, ahol éjszakai ügyeletet is kell vállalni, és előfordulhat, hogy egymás után hét éjszakát nem alszol végig, de ettől még a napi nyolc órát le kell dolgoznod. köszi.

2011-08-02T15:52:00.006+02:00

a nap híre tegnap az volt, hogy a svájci frank 245 forint már. nincsen frank hitelünk, se svájci exportra dolgozó vállalkozásunk, szóval az ilyen hír fölött egy mások iránti együttérzést kifejező lakonikus sóhajt megeresztve el is vonulhattam volna.
no de volt egy olyan kósza tervünk, hogy egyszer majd megyünk oda hosszú távra. na most ez ezzel a szemtelen frankkal meg az ő csapodárságával végig semmivé foszlott (oké, a terv egyébként sem állt annyira stabil lábakon, de ez megadta neki az utolsó pofont)
de semmi baj! nem esünk kétségbe, hiszen mielőtt az előző meghalt volna, az én fejemben már meg is fogant az új cél, ami sokkal praktikusabb, mint az előző, valamint nem elhanyagolható módon mindkettőnk szívéhez közelebb is áll.

Österreich! Ausztria! Osztrák sógorok! Bécs! Wienerwald! ilyesmi...

persze a hiteles tudósítás kedvéért meg kell jegyezni, hogy a költözés szükségességéről csak én vagyok meggyőződve, a Lekvárpusztitó pedig megpróbálja beleélni magát a lelkesedésembe. remélem sikerül neki

kellemes nyári este?

2011-07-26T21:35:00.003+02:00

ez egy kellemes nyári este kéne, hogy legyen. tudod, olyan, amikor nyitva van az összes ablak, langymeleg levegő kavarog be kintről, és tücsökciripelést meg madárcsicsergést hoz a szél, bratwurstot esztek vacsira sok salátával és fröccsel leöblítitek, és közben azt tervezgetitek, hogy a pompás nyári hétvégét hol is fogjátok tölteni. aztán kimentek a városligetbe tollasozni egyet, hazafelé pedig beintegettek az olasz étterem ablakán a kedvenc italiano pincéreteknek, aki hatalmas mosollyal köszön vissza, a ház udvarán pedig még megsimogatjátok a mindneki-macskáját, mielőtt magatokra zárnátok az ajtót. mmmmm, mesésen hangzik, mi? :)

ehhez képest hideg van, és negyed hét óta dolgozom, mert telefonügyeletben vagyok, és hát a tengerentúlon valami guzmi van, amerikaiakkal telefonkonferenciázok, holott angol nyelvtudásom hagy még némi kívánnivaló maga után, mirelitpizzát vacsizok, mert a munka mellett másra nincs idő, hétvégén nem megyek sehová, mert megint csak dolgozom, de végülis nem is baj, állítólag úgyis zuhogni fog.

és azt hiszem, rajtam kívül mindenki épp nyaral.

igazából kicsit várom az őszt, akkor legalább nem érezzem úgy, hogy kimaradok valamiből :P

2011-07-26T17:35:00.003+02:00

nincs különösebb oka annak, hogy ekkora hallgatás van itt a blog környékén. egész egyszerűen nincs miről, vagy nincs hogyan írnom, a grafomániám a szennyes mélyén pihen, és egyenlőre nem volt kedvem kimosni.
na de majd most.

2011-06-14T16:42:00.002+02:00

esik, esik, esik. minden nap viharnap, heló, medárd, kösz így utólag is.
mintha az egész világ összeesküdne azért, hogy nekem keresztbe tegyen, kérem szépen mi ez, munka, rossz idő, mi jöhet még?
de egyébként nem engedem ám meg csak úgy bármilyen jöttment világ kitoljon velem, lehet szemerkélő esőben is futni, ki lehet vinni a laptopot a városligetbe is és úgy tollasozni, és ha végleg otthon ragadunk mégis, akkor meg főzzünk olasz! hétvégéket csapni, jó az ám, de még mennyire hogy.
csak bosszantóak a körülmények, ugyebár.

2011-06-07T20:12:00.004+02:00

azért most elég szarul érzem magamat, mert mégis a szezon közepén kellett kiszálljak. de munka van, és tényleg nem tudom megoldani, hogy szabad legyen a következő három hétvégém. ez valószínűleg hihetetlenül hangzik annak, aki nem lát bele abba, hogy hogyan működik a 7x24-es IT Support, de nincs kedvem magyarázni. ez van, kész. a kifogás különben is olyan,mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.
legyen elég, hogy van mellette rendesen lelkiismeret furdalásom, még ha a lelkesedésem el is múlt a végére, talán a túl sok magamba fojtott kritika miatt, mindegy, az igazságérzetem működik annyira, hogy tudjam: ez így szarul jött ki.
de azért amíg ilyen dög kapitalista világban élünk, mindig a munka lesz a fontosabb

2011-06-07T19:59:00.002+02:00

régebben úgy gondoltam, simán lehet kompromisszumok nélkül élni. ez kb akkor volt, amikor focizni kezdtem, amikor fixizni kezdtem, amikor minden megvettem és megtettem, amihez csak kedvem volt. a munka? az nem volt fontos. amit akkor csináltam, nem igazán szerettem, az akkori teamet 1-2 ember kivételével szintén nem igazán szerettem, a munka egy szükséges rossz volt csak, napi max 8 órában, ki lehetett bírni.
azóta sok minden megváltozott.
lett diplomám, lett párkapcsolatom, lett másik munkám. megváltozott a sorrend, a világ egyik fele kitágult, a másik viszont némileg korlátok közé szorult. ez nem baj, de hát ez van, olyan nincs, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, nem várhatjuk el, hogy mások áldozatokat hozzanak értünk és bízzanak bennünk, ha magunk nem vagyunk képesek ugyanerre.
és amíg régen nem volt fontos a munka, most az, most szeretem, amit csinálok, szeretem a teamet is, de ahhoz, hogy ez így maradjon, most nekem kell fejet hajtani, és dolgozni, ami eddig napi max 8 óra volt, az most kitágul, remélhetőleg csak átmenetileg. mert telefonügyelet, jó sok, és hétvégézések, és egy projekt helyett kettő, pörög-forog a mókuskerék, nem lehet kiszállni belőle.
egyszer ez van fent, másszor az. nem lehet minden egyforma fontos egyszerre, vagy az ego és a hobbik, vagy a tágabb kör.
a kompromisszum az, hogy választani kell.

2011-06-06T15:57:00.002+02:00

elegem van az esőből, a mindig szakadó esőből, ami keresztül húz minden számítást, ami minden délután zuhog és dörög és huhog, és mindig akkor kezd neki, amikor mennénk a ligetbe tollasozni, vagy a budai hegyekbe biciklizni, vagy éppen csak el kocogni, elmos minden, buta-buta eső, ez már nem vicces, unom már nagyon, grrrr...

2011-06-01T11:20:00.000+02:00

minden reggel háború

2011-05-31T08:46:00.003+02:00

azt hiszem mindenkinek, aki nagyvárosban biciklizni kezd, végig kell mennie bizonyos stációkon, a kerékpáros-lét különböző állomásain-állapotain, mire eljut a végső-megnyugvós, a reggeli napfényben kedélyesen pedálozó, szabályokat ésszerűen betartó "közlekedő" szintre.
nem másról szól ez, mint megismerni a határokat. a sebesség határokat, a különbséget a lassú-gyors-normális közt, úton-járdán-bringaúton. tesztelni a tűrőképességet, autósét-gyalogosét-biciklisét, a sajátot. kísérletezni a szabályokkal, mi az amit még lehet, mi az, amit már nem, mi az amit nem érdemes, és mi az, amit muszáj. kipróbálni, melyik útvonal az ideális, mert ez rövid de forgalmas, az kosszú és lassú is.
mindezt az ember két keréken egyensúlyozó gyermekei nem két perc alatt tanulják meg, és hát ugye türelempróbáló tényező még az is, hogy az összes próbálkozó frissbringás május környékén rajzik ki az utakra. így ilyenkor még nehezebb. mindenkinek.
így lesz pár hétig a közlekedés harc, mit harc, kisebb csata, háború minden reggel és délután. mert folyamatosan előzgetnek az egysávos bringaúton, 10 méterrel a piros lámpa előtt is, mert a legnagyobb kereszteződésekben is becsorognak piros lámpánál is középre, mert a legszűkebb egyirányú utcában is szembebicikliznek, ráadásul egyszerre ketten egymás mellett, vidáman beszélgetve, mert harminccal zúznak végig járdán és öreg nénik közé hajtanak a zebrán, és mindezt olyan arckifejezéssel, amin látszik, tényleg meg vannak győződve róla: ez egy kis lokális háború, ők a város ellen, nekik van igazuk, nem számít más, csak a gyors A-ból B-be jutás.
ez most így szörnyen hangzik, mi? az is. de nem marad az. mindenki átesik ezen a fázison, de végül mindenki megismeri a határait. csak ebben a nyár elei pár hétben nehéz, ilyenkor emlékeztetnem kell magamat, hogy voltam én is nagykörúthuszár és bringanindzsa, aki pont ugyanennyire idegesítette az akkorra már a kezdeti fázison túllevő közlekedőket.
de sokan még csak most kezdik. ők jövőre már ügyesebbek és okosabbak lesznek. minden nyáron egyre több az ügyes és okos bringás és egyre több a toleráns autós és gyalogos, és egyre kevesebb a harakiri. pár év még, és természetes lesz mindenkinek.

2011-05-22T20:17:00.002+02:00

az viszonylag egyértelmű volt, hogy a ma túlságosan lefoglal az evolúciós fejlődés névre keresztelt másnaposság ahhoz, hogy biciklire pattanjak, a jóidő mégis az után kiáltott, hogy a szabadba menjen az ember, a városliget viszont már unalmas, és tele van. de hát hoppá, már vagy 5 napja is boldog autotulajdonosok lévén bepattantunk BillyGeorgba, és felmentünk a hegyre, aztán elmentünk az erdőbe sétálni, és még az Erzsébet-kilátót is megmásztam, zúgó fejjel, egyrészt mennyire stramm vagyok már, másrészt király volt :)

nem én voltam

2011-05-22T19:58:00.003+02:00

tegnap leánybúcsúban voltam.
így a ma "reggeli" ébredéskor megállapítottam, hogy crazy shit amikor azt tanítják, hogy a többi állatnak nincsen én-tudata, az egysejtűeknek tuti van, én legalábbis abban a pillanatban meglehetősen egy egysejtű-énnek tudtam magam.
de a lekvárpusztító belém tuszkolt egy kávét, meg két szendvicset, meg áztattam magam a zuhany alatt, suhogott a hajam, olyan sebességgel suhantam felfelé az evolúciós létrán ezeknek hatására.
egy fél óra múlva már a konyhában köröztem:
- mikor lesz ebéd? éhes vagyok. nem ettem még ma semmit...
- micsoda? de hát előbb reggeliztél....
- nem. az nem én voltam. az még az amőba volt.

2011-05-16T10:52:00.002+02:00

egyértelműen a múló időnek és a kornak a jele, hogy képes vagyok örülni egy olyan, minden költőiséget és boldogsághormon-termelést mellőző tárgynak, mint a porszívó.
magyarázva a bizonyítványt azért csöndben megjegyezném, hogy egy háztartásban, ahol szénanáthás-asztmás is lakik, a porszívó a házioltár csúcsán csücsül, körberajongott bálvány, ha jó, és gyűlölt szörnyeteg, ha nem, a tiszta udvar-rendes ház teljesen új értelmet nyer, főleg ilyen nyárfapihe-teljes napokban.
szóval a miután a régi porszívó már csinált mindent, csak port nem szívott, a háztartás szénanáthásabb fele pedig végleg visszatette székhelyét bernből budapestre, sürgős megoldás után kiáltott ez a probléma. miután átböngésztük a magyar elektronikaicikk- és háztartásigép-boltok online elérhető kínálatát, "egyszer élünk, csuhaj!" felkiáltással lecsaptunk egy nem túl billig, cserébe valóságos tisztaság-kapitány kinézetű darabra.
és nem kellett csalódnunk: valóban egy igazi monstrum, de dolgozik mint a kisangyal, mi pedig legalább annyira kacarászva ugráltuk körbe első bekapcsolás után, mint hároméves gyerekek az új pöttyöslabdát.
mert megérdemeljük :)

eurovízió

2011-05-16T10:39:00.003+02:00

volt ugye most ez az eurovíziós dalfesztivál, aminek kapcsán nagyon sok helyen nálamnál okosabb emberek elmondták, hogy:
"Szögezzük le, ez a fesztivál valójában egy szavazós televíziós program, európai szintű médiahűhó, s csak a nevében dalverseny. Valójában a végső helyezésnél nem a dal, még csak nem is az előadó képessége vagy a produkció összbenyomása a döntő, hanem a résztvevő országok (s azok nézőinek) egymáshoz való jó vagy rossz viszonya. A végső helyezésről sokkal inkább érzelmi tényezők, az egyes nemzetek közötti szimpátia és antipátia dönt, mint az előadói teljesítmény vagy a zsürik szakmai szempontjai" (hvg.hu, Wolf Kati kudarcának igazi okairól)
Figyelembe véve az eredményt mindenesetre mókás, hogy kontinensünk negyedik legnépszerűtlenebb országából szeretnék átköltözni az abszolút legnépszerűtlenebbe (tudom, demagóg :) )

2011-05-16T10:31:00.003+02:00

hiszti van, jobb boka hiszti, a jobb bokám sztrájkol, ami lassan az agyamra megy, nem tudom mi történt vele, de fáj és nem akar jobb lenni, persze néha egy pár órára alig érzem és akkor elhiszem, hogy mindjárt meggyógyul, de száz méter séta, és megint alig tudok ráállni, pedig még focin sem történt vele semmi, meg biciklizés közbe sem, csak úgy, hisztizik.
ez nagyon sok okból kellemetlen, pont most veti vissza a kata-fut projektet, amikor már kezdte belejönni, hogy heti kétháromszor elmenjek kocogni a városligetben, pont most amikor a foci-szezon elkezdődött, akkor akaszt meg (persze oké, nem a cserejátékosfog legjobban hiányozni, na de akkor is. meg azért remélem, hogy nem lesz akadályoztatásom hosszútávú). na meg ugye fáj is, nem utolsó sorban.
de legalább bringázni tudok vele, ez is valami.

2011-05-10T16:00:00.002+02:00

Tegnap autót vettünk, dolgozni voltam, meg bevásárolni, aztán futni is, végül éjszakába nyúlóan átültettük az összes zöldet a lakásban, mondjátok hát, hogy nem volt produktív napom :)
btw mindig azt hittem, hogy nagy élvezet elkölteni sok pénzt. nem az. a szívem szakadt meg, amikor rápillantottam a bankszámlám egyenlegére a nap végén :P

2011-05-08T15:42:00.002+02:00

autót veszünk, juj, ez olyan izgalmas(tényleg!), még négy kerék a már meglévő nyolc mellé.
le kell küzdenem a naivitásomat, előkotorni a kérlelhetetlen-kritikus-cinikus rozit ehhez a feladathoz, hogy ne higgyek el mindent, amit azok mondanak, akik épp el akarnak nekünk adni, hogy merjek szkeptikus kenni, ha az ember ennyi pénzt kiad egy izéért, amire a jövőben csak még többet kell költeni, nem szabad túl kompromisszum-késznek lenni. ha már pénznyelő, akkor legyen tisztességes.
a kritériumok:
- legyen ne túl nagy, de kényelmes
- legyen szép, de ne túl feltűnő
- legyen viszonylag új, de ne túl drága
- legyen benne minden földi jó, pirosalma, mogyoró
- ne fogyasszon sokat
- és a legfontosabb: rá lehessen hátra szerelni hátra a két biciklit.

na és a lista tulajdonképpen nem is túl hosszú, ez alapján a használtautóponthu hat autót is kidobott, ebből egyet már megnéztünk, kettőt még holnap. (a többit kizártuk a versenyből)
aztán a hét végére eldöntjük, és boldog autótulajdonosok leszünk, decsodás :)

2011-05-08T15:15:00.003+02:00

az főzés és evés valójában társas tevékenység. de tényleg. ezért van, hogy amíg egyedül voltam itthon, csak olyankor ettem rendesen , ha átmentem zsűlhöz, vagy haza anyához. egyébként max rendeltem egy pizzát, vagy sütöttem egy szelet húst valami olyan körettel, ami lehetőleg kevesebb ideig tart elkészíteni még a húsnál is. dőzsölős reggelekre jutott olykor egy gyors szendvics, de leginkább egy joghurt vagy müzli belapátolva a monitor előtt.
aztán hazaérkezett a lekvárpuszító.
azóta lassú-lágytojásos ropogós zsömlés reggelik, rendes ebédek (hah! és ráadásul én voltam a főszakács, ilyen azért elég rég fordult elő kicsiny háztartásunkban), medvehagyma-pesto, saláták, stroganoff-csirkemell, sütőben sült krumpli, eper-crumble, nem csak a férfi, hanem minden ember szívéhez a gyomrán át vezet az út, állítom. a világ kerek lett újra, sercegve ismét be lett gyújtva a gáztűzhely (rá is olvasztottam gyorsan a műanyag vágódeszkát...), a mosogató megtelt újra mosatlan edényekkel,újra felfedeztem a fűszernövényeket az ablakban.
viszont.
este muszáj lesz elmennem futni :P

2011-05-05T17:31:00.002+02:00

már csak pár nap, és újra hazatér a lekvárpusztító, akkor jó lesz megint minden, addig pedig ezt a nagy kupac negativizmust, ami belőlem árad a napokban, letakarom valami szép színes pokróccal, és úgy teszek, mintha ott sem lenne.

2011-05-05T17:05:00.002+02:00

kedden jött ez az eszement hideg idő,én meg nem számítottam rá. így érhetett mérsékelten lélekemelő meglepetésként a jeges szél, amikor felültem a biciklire. de sebaj, kapucnis pulcsi volt rajtam, abban sebezhetetlennek hittem magam. de hát mindenki tévedhet, így én is, a sebezhetetlenséget ugyanis nagy arányban csökkentette a, hogy bicózás közeben a szél befújt a pulcsim nyakán keresztül, nagyon, és nem kelet száz méter hozzá, hogy megállapítsam: ezt így nem fogom bírni hazáig. megálltam hát egy turkálónál, és megvettem a legolcsóbb szálat, amit találtam, és sikeresen betömtem vele a lyukat a nyakamnál, megmentve ezzel a hazautat és az este hátralévő részét.
bár a sebezhetetlenség ezzel helyreállt, a komolyan vehetőség szenvedett némi csorbát. a sál ugyanis, amit vettem, halvány rózsaszín volt élénk lila csíkokkal, csillámszálakkal átszőve. rajta a cetli: 6-10 éves korig.
de csak 250 forintot fizettem érte. olcsóbb volt, mint egy vonaljegy.

2011-05-01T11:29:00.000+02:00

boldog anyáknapját Anyunak, a világ legjobb anyukájának!
<3

tudom, ez itt nem piactér

2011-04-30T21:14:00.002+02:00

de ha valakit érdekel, van itt pár érdekes dolog: bringás cipő meg look pedál, HP dokkoló és egy ipod. csak tessék csak tessék, csak folyvást csak folyvást!
http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=325705&am=325705

2011-04-29T18:53:00.002+02:00

vajon mondja otthon prince philip néha az angol királynőnek, hogy "hey, lizzie" vagy csak azt, hogy "dear elisabeth"? szokta a walesi herceg "daddy"-nek szólítani az apukáját? van a királynőnek mobiltelefonja? szokott internetezni? és sms-t írni? elküldheti-e harry herceg camillát melegebb éghajlatokra azért, mert az apjának a szeretője volt mindig is, vagy mosolyogva kell együtt teáznia vele minden hónap második vasárnapján?
van-e bármi hasonlóság az ő életük és a mienk között?

egy pszichopata playlistje

2011-04-29T16:24:00.006+02:00

nemrég olvastam joanne harris kékszeműfiú című könyvét. lényegében blogbejegyzés-jellegű fejezetekből áll (nyomtatott webnapló, jó, mi? :P) és minden kekszemufiu bejegyzéshez van rendelve egy-egy zeneszám is. ha az ember olvasás közben vette volna kissé a fáradságot hogy fejezet olvasása közben az adott zeneszámra rákeressen, akkor valóban remekül kiegészítették volna a zenék a könyv hangulatát.
mindenesetre én csak most jutottam el addig, hogy valóban megcsináljam. zseniális számok tényleg, némelyikük egyesével is megkérdőjelezhető, így egyben azonban tényleg egy beteg lélek playlistjévé állnak össze.
nekem a legnagyobb kedvencem közülük az "i never loved eva braun" ami az a szám, amit mai európai értékrend szerint nem szabad, hogy tetsszen az embernek, tabu, tilos, és mégis, annyi pimaszság van már abban, hogy a számot megírták, ahogy megírták és annyira jó a zenéje, hogy nekem minden ellenére igenis tetszik.

2011-04-29T15:32:00.003+02:00

nem vagyok elég hazafi, viszonylag kevés bennem a romantikus kötődés ehhez az országhoz, valamint európán belül ma már nincsenek távolságok.
beleszerettem az alpokba, a bocikba, a napsütésbe, a hegyi levegőbe,abba, hogy ott más, mint itt.
anya azt hiszem nincs elragadtatva az ötlettől. nem mondta,de gyermeki megérzésem azért nem hiszem, hogy nagyot tévedne. a lekvárpusztító sem örül túlságosan, azt mondja, pont mikor kezdte magát tényleg otthonosan érzeni ebben az országban.
csak az én seggemben van puskapor.
tervek nincsenek. nincsen konkrét hova, nincsen konkrét mikor(oké, annyi azért biztos,hogy egy éven belül nem). még az is lehet, hogy pár hónap alatt elmúlik elmúlik az egész. de most képeket festek a fejemben, színezem őket színesre, és irigylem az éppen dániába készülő barátaimat :)

2011-04-29T15:18:00.002+02:00

irigylem az angoloktól a királyi családjukat.
mármint nem magát a királyság tényét, mert például a spanyol meg a véd meg a monacoi királyi család tökéletesen hidegen hagy, de ezekben a mai Windsorokban van valami szeretné való, a félszeg mosolyukban, a régimódiságukban és mégis maiságukban, abban, hogy megtestesítik minden lány princesszin-álmait már csupán a létezésükkel, az angolokban, ahogy tényleg szeretik őket meg minden.
nem akarnék hercegnő lenni, de olyan jó látni, hogy azért vannak mások, akik igen, és hogy a régi mesék tökéletesen beleférnek a mai világba is.

svájcban

2011-04-21T07:14:00.006+02:00

ha eltekintünk a csillagászati áraktól, ami gyakorlatilag odakünn mindenre jellemző, azt kell mondjam, bern is the best city to live in. vannak macik, tehenek, gyönyörű város, finom sör, zöld mezők, napsütés, kacagás, Einstein-múzeum, hibátlan zsömle, folyó, rend, tisztaság, cicák, biciklik, ollé.
ha női focicsapatuk is lenne, költöznék oda rögvest.

látjátok a macikat?

the hills are alive with the sound of music

pózolj tehénnel

altes tramdepot, házisör. két decis korsó a gyengéknek :)

meggyőződés

2011-04-12T17:48:00.002+02:00

sokféle ok miatt követhetünk valamit (embert, eszmét, istent, vagy épp egy piros furgont). lehet a józan eszünkre hallgatva, érvek és ellenérvek mentén döntve, vagy meggyőződésből, elvakultságból, megszokásból, tradícióból. mindezen sok ok közül az egyetlen meggyőzhető, akivel - aki ellen érdemes vitázni, aki érvek mentén dönt. a többivel lehet, de felesleges.
itt van ez az esztergomi dolog is, én személy szerint egészen biztos vagyok benne, hogy józan ésszel itt csak egyféle képpen lehet oldalt választani.
éppen ezért nem álltam le vitatkozni ma, amikor az iroda Másik Esztergomi fiújának egyik elejtett megjegzéséből az derült ki: nem egy oldalon állunk.
mert egyébként nincs vele semmi problémám, sőt. és ez a téma nem is tartozik a munkahelyre. nincs értelme vitatkozni, meggyőzni nem fogom. visszanyeltem inkább a felszökdécselő mondatokat. minek. csak egy is keserű szájíz maradt.
hétvégén kimentünk az egomi zarándoklat végálloomására. előtte pár íméles egyeztetés a lányokkal, mikor , hol is találkozzunk. és az a kósza, halványszürke mondat az egész ímélfolyam tetjén, hogy a Negyedik Lánynak inkább ne szóljunk. nem mintha nem akarnánk, hogy jöjjön, csak hát, a családi vonal, no mindegy, szóval ez inkább ne is merüljön fel konflikturforrási lehetőségként.
az még csak csak oké, hogy négyévente egyszer egy hónapig mindez része az ember életének.
de hogy minden nap... ez nem fair

ok-okozat

2011-04-11T19:50:00.002+02:00

vettem ma új futónacit meg sportmelltartót(focni plusz futni), és úgy gondoltam, ezt este azzal ünnepelem meg, hogy elmegyek futni. aztán annyira belejöttem a villamoson az olvasásba, hogy úgy gondoltam, mégse futok, inkább olvasok. aztán olvasás közben megettem rengeteg csokit, így hát muszáj lesz mégis futni menni, mert különben vállalhatatlan kalóriatartományban marad a mai nap.

el kéne menni futni.

2011-04-11T19:47:00.002+02:00

mióta a kékszeműfiút olvasom, blogbejegyzésekben gondolkodok, és mivel a testvérem mindenféle híresztelésével ellentétben relatíve sokat használom az agyamat, az ilyen sokat pedig nehéz megszűrnni, no ezért kerül ki belőle ide kevés. na jó, inkább semmi :)
mihelyt visszatér az agyam a rendek kerékvágásba, lesznek megint bejegyzések.

magyar webkettő

2011-04-05T12:40:00.002+02:00

az imént jött az email: "Magyar Parlament (@MagyarParlament) is now following your tweets (@_roziii) on Twitter."
hogy mi ez a nagy csiripelős felbuzdulás a magyar politikában, ezt eleve nem értem, de atyavilág, miért követ ENGEM a magyar parlament twitteren?mit írhatok én, ami őt érdekli? de különben nem is érdekli, közel 900 embert követ, úgysem nézi, hát akkor meg minek?
nemtetszik.
radikális anarchista leszek lassan.
egyébként nem. inkább csak radikálisan zöld.

2011-04-05T08:33:00.002+02:00

persze dajcs védheti azzal a twitteres ámokfutását, hogy ez ma a menő, meg hogy hát neki ez a véleménye és ő kiáll a saját igaza mellett, satöbbi. persze. hazudni végülis nem hazudok, tegyül félre azt is, mennyire építi vagy rombolja vele a fidesz, az ország, vagy a saját imázsát, de basszus, alapvető emberi normákba üzközik amit csinál, társadalmi elvárásokba, meg ilyesmi. elvárná az ember lánya, hogy az országatyák viselkedjenek példamutatóan, ahogy elvárják ők is a népüktől. ez magában foglalja az is, hogy munkaügyben legyenek komolyak, viseltessenek tisztelettel a másik iránt, hallgassák meg a kritikát, ja és munkaidejükben ne a kicseszett közösségi médiát használják, hanem mondjuk dolgozzanak.
engem is lecsesz a főnök, ha látványosan fészbúkolok, vagy blogolok, amikor épp mást kéne tennem.
faszkivan, van akiknek mindent szabad.

note to myself

2011-04-04T13:59:00.003+02:00

soha többé biciklitúra szép időben Szentendrére.
vagy legalábbis soha többé biciklitúra az év első és/vagy utolsó szép napján Szentendrére.
2011 fent említett (év első szép) napja tegnapra esett. a Lekvárpusztító épp itthon volt, drótszamárnyeregbe hát és előre, év első bringatúrája, valami kis lightosat, legyen mondjuk Szentendre(ugyebár), egyértelmű célpont, lapos útvonal, kezdetnek megteszi. a probléma az volt, hogy a budapesti lakosok 90%a pont ugyanezt a gondolatmenetet pörgette végig a fejében, opcionálisan Római part célmegjelöléssel. így történhetett az, hogy olyan tumultus volt a Duna partján, amilyet én még tényleg sosem láttam. és természetesen az elkerülhetetlen konfliktusok tömege, jajj.
de nem hagytuk magunkat zavartatni, tíz perc után hozzászoktunk és onnantól vígan előzgettük a vasárnapibisiklistákat, süttettük magunkat a nappal, megebédeltünk a korzón, élveztük az életet, hejhó.

2011-04-04T13:50:00.002+02:00

az ismerőseim és családtagjaim általában amiatt aggódnak, hogy a Lekvárpusztító ugye nem akar elköltözni magyarországról, miközben bennem egyre inkább nőnek a kételyek, hogy ebben az országban akarom-e leélni az életemet.
nem kell ezen senkinek felkapnia most a fejét, nem aktuális kérdés vagy probléma ez. csak ilyen magányos, a fejemben gyakran felbukkanó, alattomosan kígyózó gondolat.

nem leszek hosszútávfutó

2011-03-24T13:24:00.002+01:00

de azért tegnap elmentem kocogni egyet. bár az öt és fél kilométer semmi ahhoz képest, amit a tesóm meg az anyukám meg a lekvárpusztító nyomnak le, azért én mégis roppant büszke voltam magamra, nem is tudom, mikor futottam ennyit megállás nélkül, egyhuzamban. de most muszáj egy kicsit felturbóznom magam erőnlétileg a szezonra, meg bikiniformailag (muhaha) a nyárra.
egyébként nem volt rossz, életemben először most látok reális esélyt arra, hogy valaha lefussam a 10 kilométer is, látjátok, lehet még remény számomra is. de azt azért továbbra is fenntartom, hogy ez nem az én sportom. sokáig tart, uncsi, és mivel nem klaudiasiffer-lábakkal és gazellaléptekkel szökellek keresztül a városligeten, ezért le kell nyelnem a békát, hogy a lökött tizenévesek ahelyett, hogy példát vennének rólam, inkább röhögve utánam kiabálnak, "Fuss Forest, fuss!" de én lelkes vagyok, és még humorérzékem is van, ezért mosolyogva visszafordulok és azt mondom, köszi.
otthon futás után keresztülszellőztettem a lakást, ezen művelet közben pedig szokás szerint buffadtam a laptop előtt, míg csak nem arra lettem figyelmes, hogy egy macska már két lábbal a lakásban van - épp araszolt be az ablakon keresztül. nohát. mikor ezt meghallotta, meg meglátta, hogy megláttam, megfutamodott. nohát.
mindent összevetve, szokatlan egy este volt.

ha nem jön a tavasz, csinálj magadnak

2011-03-19T17:20:00.002+01:00

a tökéletes zsemle nyomában II.

2011-03-17T08:21:00.002+01:00

háh! sikerült, jelentem megvan! sok kör próbálkozás, apróbb hiányosságok kiküszöbölése és a saját bénaság legyőzése után a legutóbbi adag már tényleg pörfikt lett. nincs többé fintorra húzódó orr, kedvetlen reggelizés, hajnalban boltba menés, itt van, szállítom a tökéletes zsömle-receptet, ami előtt még a Lekvárpusztító kényes német zsömle-ízlése is meghajtja a fejét, és azt mondja, ez finom! lecker-lecker , bizonyám.

a módosított recept szerint hetven deka lisztben elmorzsolunk alaposan 3 deka vajat, bele szórunk 2 teáskanál sót és egy nagy (10 grammos) vagy két kicsi(7 grammos) csomag szárított élesztőt és 1 teáskanál cukrot, aztán meg jól összekeverjük.
a most hozzáadandó folyadék 3 deci tej és 1 deci víz langyos keveréke (kábé, de volt már több is a víz - csak tejjel nagyon kalácsos íze volt a végterméknek)
na most dagasztjuk vagy 10 percig (komolyan, szerintem ez az egészben a legjobb) aztán 16 egyelő részre osztjuk, és tetszőleges zsömle-formát alkotunk belőlük (hosszúkás, kerek, szögletes, ahogy tetszik, érted...), sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük.
na és itt rögtön 2 igen fontos dolog. amikor megformázod, akkor legyen kb 1-1,5 cm lapos. igen, ez fura, sok kis minipizzának kinéző dolog lesz a tepsiden, de ez a cucc nekem eddig csak felfele kelt, így hidd el, el fogja érni a kívánt magasságot. és értékelhető alakú, megfelelően nagy zsömléd lesz. és ne tegyél egyszerre 6-nál többet egy tepsire, mert odaég (nem vagyok pék, ne kérdezd miért, ez tapasztalat) és lehetőleg valami vékony lemeztepsit használj. a legvékonyabbat, amit a konyhában találsz.
na most egy óráig meleg helyen keleszteni kell, meg előmelegíteni a sütőt, nálam gázsütő 6-7 fokozat, ez szerintem olyan 220 fok körül lehet. mielőtt berakod az első adagot, vagdosd be a tetejét, és kend meg hideg tejjel.
kb 10 perc alatt vannak készen. de 8 perc után erősen monitorozni kell már, mert 1 perc is elég, hogy megégjenek. ha azt veszed észre, hogy az alja már pirul, de felül még hóka, akkor nemes egyszerűséggel kapcsold be az utolsó 1 percre a grillfokozatot a sütőn. ha kiveszed, kapkodd le őket a tepsiről, át vaalmi rácsra, hogy meghűljenek.
én ezek után, ha már langyosnak sem langyosak, azon frissiben bezacskózom őket, és berakom a fagyasztóba. reggel aztán kiveszek egyet, a mikró olvasztó fokozatán kap egy percet, aztán a kenyérpirító tetejére felteszem egyik oldalával lefele is, meg másik oldalával lefele is egy menetre. így a héja fagyasztás után (ellenére) is ripiropogós lesz.
eddig anya, zsűl, meg a lekvárpusztító tesztelték, és mind elégedettek voltak vele :)

én és a gyilkosom

2011-03-17T07:15:00.003+01:00

én egyébként nagyon ijedős vagyok. tényleg. már attól ugrok egyet a székemben, ha valaki váratlanul tüsszent a teremben, ciki ez, na, de hát nem tudok mit tenni. a horrorfilmeket kilométeres körzetben kerülöm, a koliban még a szobából is kimentem, ha azt néztek.
így hát a mai éjszaka meglehetősen megviselte azt a reszketeg, vékony kis idegcsomómat. pedig tulajdonképpen nem volt extra, de hát nagy vagyok a bolhából elefántot csinálásban.
éjszakai telefonügyeletben voltam, csörgött is a telefon fél háromkor. ágyból kikercmereg, villanyt felcsap, laptopot bekapcsol.
hangos csattanás. villany el. ijedtségemben már itt felugranék, ha nem félnék a vaksötétben, hogy beverem a lábam, vagy pofára esek a kisasztalban. életösztön, na.
kitapogattam a mobilinternetet, hol is lehet (merthogy nincs áram-nincs wifi...) megoldottam a problémajegyet, gyorsan-gyorsan, amíg van még kraft a laptop akkujában.
közben azon járt az agyam, hogy mi a franc vágta le az áramot. hiszen csak a hűtő, a router, meg a nagyszoba lámpa ment éppen. kikukkantottam az ablakon, láttam, hogy a szomszédban pislákolnak a fények, nesze, ott bezzeg van, tehát nem globális a gond a házban, csak itt, nálam van guzmi.
eszembe jutott, hogy a villanyóra a kapcsolóval kint van az ajtó előtt.
ekkor összeállt ám a kép! háh!
a gyilkos (vagy rabló vagy akármi) lekapcsolta, hogy perceken belül lecsaphasson rám, és én ne tudjak látványos patáliát rendezni, ő legyen helyzeti előnyben, mert ő tudja, hogy nincs villany, én meg nem. mert szerinte persze alszom az ágyamban, nem tudhatja, hogy NEM, hogy ÉN IS TUDOM.
ott éjszaka, gyertya után tapogatózva a vaksötétben, hallgatva a kintről beszűrődö krimi-aláfestő szél- és esőhangokat, igenis ez tűnt az egyetlen lehetséges magyarázatnak.
aztán megtaláltam a gyertyát, remegő lábakkal az ajtó kukucslyukához osontam, hogy szembenézzek a támadóval. ahha, kint persze sötét, nem látok semmit. nincs mit tenni, ki kell mennem (mert hogy ott a villanyóra, ugyebár). halált megvető bátorsággal kilépek, sehol senki. ez nem nyugtatott meg, biztos voltam benne, hogy leendő gyilkosom csak elbújt. villanyórát gyorsan felkapcsol, rohamléptekben vissza a lakásba. villany még mindig nincs. he?
várjunk csak, volt már ilyen, igen, volt, ott fönn, amit a lekvárpusztító ér csak el létrától, ott van az ilyen másik kapcsoló-cucc, akkor azzal is gond van.
ez volt az a pillanat, ahol a gyilkosos sztori végére pont kerülhetett, ezt itt bent ugyanis nem tudta volna lekapcsolni. kissé csalódott voltam.
létra elő, gyertyával a kezemben (igen, utólag rájöttem h mondjuk leszedhettem volna inkább a bicikli lámpáját, az jobb lett volna, de hát akkor, ott, álomittasan, krimihangulatban nekem csak a gyertya jutott eszembe) felmásztam a létra legmagasabb fokáig (az a létra igen-igen magas, higgyetek nekem) felnyomtam a kapcsolót és tádááá, lőn világosság.
és ebben a pillanatban már láttam is a bűnöst: a nagyszobai lámpában elpukkant az egyik halogén égő a kilencből.

2011-03-16T19:24:00.002+01:00

a német adókon minden este gyakorlatilag japánról szól.
a képek borzasztóak, a hírek borzasztóak. sokkol percről percre, és mégis, innen a meleg radiátor mellől, vacsorával a kezemben azzal a biztos tudattal, hogy ha megcsörgetem a telefont, anya, hugi, a lekvárfaló - mind felveszik, kurvára fogalmunk sincs arról, hogy mi történik ott a világ másik végén.
virtuális katasztrófaturistaként csóváljuk a fejünket a híreket nézve, aztán átkapcsolunk a barátokköztre.
és tudom, hogy nem tudok, hogy nem tudunk mást csinálni, de akkor is...

2011-03-16T11:51:00.002+01:00

az állatnak jó dolga van, joghurtot kapott reggelire :)

2011-03-10T16:23:00.002+01:00

az a baj, hogy a gyerekeket senki nem tanítja meg használni az internetet.
igen, ez guzmi. gáz. baj. probléma.
mert amíg csak ímél, meg játékok, meg böngészde, meg fórumok, addig nem volt gáz. aztán ugye csetszobák, meg hasonló, ott már el lehetett hasalni ezen-azon, de azért mégis, aki nem tanulta meg-tartotta be a szabályokat, az írottakat és íratlanokat, az kikopott. de az még az a hőskor volt, amikor az internet ugyan nem a kiváltságosaké volt, de legalábbis még nem mindenkié, volt egy olyan szűrő, amit ugyan nem tudnék pontosan megfogalmazni, hogy mitől működött, de megszűrte az internethasználó közösséget, többé-kevésbé tartott egy szintet, a Zinternet 80%án az ember anélkül mozoghatott, hogy percenként agygörcsöt kapott volna.
aztán jött egy nagy bumm, és hirtelen a Háló közösségi média lett, és twitter, és plörk, és blog, és iwiw, és fészbúk, és gyerekek és tinik és mindenki-mindenki, és nincs többé szűrő, dől a szar és az információ mindenhonnan, és az információt nem érdekli, hogy engem az érdekel-e, egyszerűen kapom, beterít, lenyom. és hirtelen mindenki használni akarja, és teszi is, eltűnik az önszabályzás, nincs többé szűrő, nincs aki vagy ami megtanítsa az új internetfelhasználó-generációnak, hogy mit szabad és mit nem, mit illik és mit nem, mivel bánt engem, és mivel bántja magát-magát-magát, nem csak rövid távon, de hosszú távon is, mert a neten bármit teszel, az megmarad, hiába törlöd, lesz, aki elővakarja 1-2-5-10 év múlva is, hidd el.
a netet használni trendi, sokkal trendibb virtually megtudni-megosztani valamit, mint élőben, így jutnak el hozzám olyan információk, amit nem szeretnék megtudni, és így tudok meg olyan dolgokat a virtuális térből, amit sokkal jobb lenne személyesen. de kimaradni nem lehet, mert hát már a fejvadász cégek, a főnökök és mindenki a fészbúk- meg iwiw profilod alapján tájékozódik rólad, ha nincs, az gyanús, így hát legyen, sőt, lehetőleg folyamatosan friss és aktuális. és ha már ott vagy kész, nincs menekvés és, mert boldog-boldogtalan linkelgeti oda a blogját, mikroblogját, fényképét, ebédjét, koszos zokniját, péniszméretét. nem érdekel, értsétek meg, nem érdekel.
az egyik tizenéves kislányról, akivel együtt járunk edzeni, eddig semmi különösebb véleményem nem volt. eddig. amíg az arcomba nem tolta az internet azon ország-világnak szóló bejegyzését, hogy "mert mi vagyunk a skinheadgirlek ♥♥"
kislány, tanuld meg használni az internetet. eskü, eddig semmi bajom nem volt veled. eddig.
és ez sajnos nem kirívó példa, és nem tudom, van-e rá most így hirtelen megoldás, mert a mai tinédzser-generáció szülei, tanárai még nem feltétlenül ösztönös internet-felhasználók, nincs hát kitől tanulni, így hát csak gerjeszti-gerjeszti magát ez az egész.
broáf.

2011-03-10T15:11:00.000+01:00

2011-03-09T08:32:00.002+01:00

afölött lamentálok, hogy miként érezzek azzal kapcsolatban, hogy fáj a lábam (meghúztam a combizmom edzésen - na nem nagyon, csak annyira, hogy folyton érezzem) mert persze marhára nem jó, ha az embernek fáj valamije, kellemetlen, zavaró, meg nem is természetes, na.
de az, hogy fáj, az meg azt jelenti, hogy küzdöttem és csináltam, és ha most nem fájna, akkor tudnám, hogy tegnap nem adtam bele apait-anyait.

2011-03-08T14:49:00.001+01:00

jófajta német muzik :)

2011-03-08T14:45:00.001+01:00

tavasz van, ez tök jó, mostmár csak azt szeretném, ha a lekvárfaló hazatérne, meg ha lehetne egy cicám.

2011-02-19T14:04:00.003+01:00

kedves fűszergyátrók,

végtelenül boldoggá tennétek, ha az elkövetkezőekben az olyan termékeiket, melyeknek kilencven százaléka só, "fűszerkeverék" helyett "fűszersó" néven árulnák, ha már egyszer a magyar nyelv lehetőséget teremt e két dolog megkülönböztetésére.
ezzel megkímélnének még egy, majdnem teljesen ehetetlenül sós ebéd elkészítésétől (ha nem lettem volna annyira éhes, illetve ha lett volna itthon még bármi megfőzhető alapanyag, akkor kétségtelenül átsorolódott volna a mai is a teljesen ehetetlen kategóriába...)

üdvözlettel:
rozál

2011-02-18T07:18:00.002+01:00

az a pár nap németországban a munkáról kellett volna, hogy szóljon, de tulajdonképpen inkább a kulináris élvezetek nyomakodtak előtérbe- hát mégis, milyen csudás az, hogy az ember leánya négy csillagos hotelben wörkshop-ol, ahol reggelire-ebérde-vacsorára lazacot lehet enni! illetve hát persze bármi mást is, de én mégsem jutottam túl a schwarzwalder schinkenen meg a lazacon. oh jaj, hát hogy reggelizzek így itthon mosolyogva párizsit, ilyen ízemlékekkel buksi fejemben?
és azok a bajor sörök, azok a bajor barna búzasörök, ohhh.

2011-02-18T07:12:00.002+01:00

ma reggel egészem vigasztalhatatlan vagyok. pedig a cseresznyevirágos tányéromból reggeliztem, és még mézes joghurtot is engedélyeztem magamnak a pirítós után, és második bögre kávét, de semmi nem segített.
menthetetlenül végkimerülős péntek reggel van, egy mozgásnélküli hét végén, a Lekvárfaló svájcországba távozott tíz hétre, ami beláthatatlanul hosszú időnek tűnik még úgy is, hogy néha azért hazajöhet, és ráadásul a tavasz sem igyekszik kicsit sem, hogy mosolyt csaljon megkeseredett orcámra.
ohh jaj.

ab jetzt gibt's Schokolade im OP!

2011-02-11T15:47:00.004+01:00

minden németül beszélő, bridget jones és dr. house rajongó hölgy figyelmébe ajánlom a Doctor's Diary sorozatot, ami egész egyszerűen ohh, zseniális. vicces, romantikus, szerencsétlenkedős, hétköznapilányos, ironikusan rózsaszín és olyan európai.
a német RTL-en megy szerda esténként. mondjuk már a harmadik sorozatnál tartanak, de ez ne kedvetlenítsen el senkit. én is véletlen kaptam el az egyik részt - akkor szerettem bele :) aztán a Lekvárpusztítótól megkaptam ez első két évadot DVD-n, és én ugyan igyekszem beosztóan élni vele, családom egyéb nőtagjai egy este plusz egy délelőtt alatt bedarálták az elsőt(végülis, csupán 8 rész :) )

most még szükségem lenne a filmzenéket tartalmazó cédére, mert zseniális számok mennek alatta, meg kéne gondolom nincs sok hátra a 3. évadból és alig láttam belőle részt, szóval kéne az is lassacskán.
legyetek ti is Dr. Marc Meier-rajongók :)

2011-02-11T15:38:00.000+01:00

miután a sálimár bohóc bármennyire is jó volt, megfeküdte a gyomromat, úgy gondoltam, ideje valami könnyed limonádé után nézni. az lett David Safier: Jézus szeret engem könyve.
előzőleg volt már szerencsém tőle a Pocsék karmához, és azon nagyon jól szórakoztam. a Lekvárpusztító ajánlotta, és igaza volt, könnyű kis nyári csacskaság némi tanulsággal. aztán amikor megláttam a német szerző következő magyarul megjelenő könyvét, kapásból megvettem. otthona Lekvárpusztító húzta rá a száját, ne várjak tőle sokat, annyira nem jó mint a másik volt. és igaza lett. nem rossz ez, csak olyan.... ugyanolyan. ugyanaz a szerkezet, ugyanazok a poéntípusok, eddig patikamérleg pontossággal előre kiszámítható történetelemek.
mondjuk még nem vagyok a végén, szóval ha a következő száz oldalon valami fenomenális fordulat történik, még akár változhat is a véleményem. de egyenlőre ebben nem hiszek.
félreértés ne essék: a könyv nem rossz. szórakoztató, kikapcsol. csak ez nem igazán elég ahhoz, hogy meg is fogjon. olyan, mint amikor a negyvenedik lőrincz l lászló könyvet olvasom. elolvasom, mert nincs más, meg mert tökéletes agylohasztás, de pár hónap múlva semmire sem fogok belőle emlékezni.

2011-02-11T15:22:00.001+01:00

a most kipattant listabotrány kapcsán azon gondolkozom, hogy esztergom mennyire kicsi. mármint hogy az, hogy hogy egy háromezres faluban mindenki ismer mindenkit, az még oké. de ez egy harmincezres város.
és nézem ezt a listát, a frissen kipattant botrány központi elemét, és azon gondolkozom, hány embert is ismerek róla. anyukám munkatársai, akikknél többször voltam én is látogatóban régebben, tesó legjobb barátnőjének anyukája, volt osztálytársnőm apukája. szép, közel vagyok a tűzhöz.
és közben nincs olyan távol a másik oldal sem, barátnőm exe képviselő, az új jegyzővel együtt dzsúdóztam anno, az volt alpolgármesternél is megfordultam kiskoromban, akkori felesége barátnője volt keresztanyumnak. de a legtöbb képviselő egyébként is majdnem korombeli, arcuk ismerős a sportcsarnokból, az iskolákból. a főorvos barátnőm apukája, a volt sajtóreferenssel együtt jártunk templomba meg tanított is - igaz, csak helyettesített órákon.

kicsi a város, túlságosan kicsi. nem húzhatod ki magadat semmiből, mert bárki hazaival elbeszélgetsz, tíz perc alatt találzok olyan közös ismerőst, aki szorosan kapcsolatba hozható az egész Esztergom-mizériával.
és hiába állok ki teljes mellszélességgel az egyik oldal mellett, íme, tessék, ezer szállal kötődöm a másikhoz is. és nem csak én, egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki.

nem akarok és nem is tudok semmiféle mélyértelmű dolgot levonni az egészből. érthetetlen és követhetetlen asszociációs láncokon keresztük csak olyan kulcsszavak ugranak be ezzel kapcsolatban, mint duális világ, yin és yang, és hogy a jó nem létezhet a rossz nélkül, a fény a sötét nélkül, az erő sötét oldala a jedik nélkül, és viszont.
mittudomén.
de azért ez az új ügy, ez megint undorító.

2011-02-08T14:25:00.003+01:00

tegnap munkából mentem edzésre, így már reggel vinnem kellett magammal az egész felszerelést.
azt kell hogy mondjam, a superbowl utáni reggelen a budapesti utca átlagembere a szokásosnál érzékenyebben reagál egy lila szövetkabátban és színes szoknyában sétáló, a bal kezében sisakot és vállvédőt lóbáló lányra.
ezeket a bámuló kerekszemű pillantásokat sosem fogom megszokni.

2011-02-08T14:20:00.001+01:00

offenz fal és difenzív back.
hát, mit is mondjak, pikáns párosítás :)

2011-02-04T12:49:00.002+01:00

minden elmúlik. minden elmúlik?
nem vagyok hajlandó elhinni, nem akarom és nem is fogom, muszáj elhinni, hogy vannak kivételek, és ezek a kivételek mi vagyunk.
de azért azt látni, hogy hozzánk túl közel álló barát-barátnő tündérkastélya és jövőképe hullik hirtelen darabokra, előjelek nélkül, egyik pillanatól a másikra, abba egy picit mindig mi is belehalunk. értetlen pillantások, ezt-nem-hiszem-el-ek hangoztatása, összeesküvés-elméletek gyártása, ez marad ilyenkor. és lefekvés után az ember bebújik a takaró alá, és összeszorított szemmel és szájjal szuggerálja a jövőt, hogy ez velünk nem történhet meg.
nem is tudom, nem tudom, hogy lehet-e kell-e ilyenkor okosakat mondani, vagy csak ott lenn, várni, hogy elmúljon, és kacsintani, hogy lesz itt egy szebbik, másik, jobb.

sálimár bohóc

2011-01-30T20:41:00.002+01:00

a könyv megfog, és belülről tekerget, a szívemet, a gyomromat, az agytekervényeimet, nem hagy aludni, annyira tömény, tömény gonoszság, tömény szomorúság, tömény elkeseredettség, tömény valóság, egy olyan valóság, amiről azt hisszük, nem a miénk, mert távoli, de pedig igen, nagyon is, itt van a közelben, csak talán kicsit máshogy hívják, talán kissé más az arca, de a lényeg ugyanaz.

a tökéletes zsemle nyomában

2011-01-26T07:55:00.002+01:00

hát olyan nagy kérés az, hogy én egy igazán jó zsemlét szeretnék enni?
a rövid, tömör és frappáns válasz erre úgy hangzik: AZ.
fene azt a finnyás fajtámat.
nem osztom azt a közkeletű vélekedést, hogy a zsemle minél nagyobb - minél levegősebb - annál jobb. bár, tulajdonképpen, ha végig gondolom, nem hallottam még senkitől, hogy szeretné, de mégis, kereslet tuti van rá, mivel itthon majd' mindenhol ilyet lehet kapni. de hát pedig az FINOMTALAN!
ennek alternatívájaként pedig már csak magos-tönköly-sajtos-izéhozé extra dolgokat lehet kapni. na ne már.
aztán amikor ősszel először találkoztam a lipóti pékség császárzsemléjével, már azt hittem, megvan. egy pillanatra összegyűlt egy cseppnyi könny a jobb szemem sarkában, a szám széle megremegett, és boldogan futva vittem haza papírzacsiban - reggeliiii! de aztán valami elromlott, gondolom elveszthették a titkos receptet valahogy a múlt hónapban, vagy kicsit korábban tán, de valahogy már nem jó. kiszárad, szétesik, csúf.
aztán ott vannak még a spar-os előre csomagolt, otthon készre süthető zsömlék is. na ezek reggelire jók, de ha kihűlnek és eltelik még 1-2 óra, akkor már nem. épp ezért problema, hogy kicsi is: 1 kevés, 2 sok. így ami megmarad az a patkányé. sajnálom tőle, no.
egyébként simán lehet, hogy én támasztok túl nagy igényeket, de hát istenem, ez van, szeretem a hasamat, no. ha már reggeli, akkor legyen reggeli rendesen. mff.
mert hogy milyen a zsömlék zsömléje?
- puha, de nem túl levegős, a kenyérnél egy kicsit tömörebb az állaga, a hétköznapi zsemle levegőtartamának maximum a 30%-át tartalmazza
- a mérete (alapterülete?) akkora, mint a sima zsemlének, a magassága azonban jelentősen kisebb, az első pontból indukálva így a súlya viszont nagyobb. érted, olyan, hogy jól laksz tőle
- nem haragszom meg, ha tartalmaz némi rozslisztet, magokat, ilyesmit, de ne legyen azért vollkorn
- csillogós-ropogós héja legyen. igaz, hogy ez nem tart ki sokáig, de az ilyen héj tovább frissen tartja a zsömi belsejét
- legyen íze. zsömle-íze.

szóval ezek mentén próbálkozom most megalkotni a saját zsömlémet. a Rozi-zsömlét, fú. keresem az ideális receptet, a megfelelő metódust.
kiindulási pont már van, egy német milchbrötchen recept. már majdnem jó. az íz kritériumot már teljesíti. kezdetnek nem rossz ez, csak még kissé upgradelni kell. például ez "és sütés előtt kenjük meg hideg tejjel" nem jött be, nem lett csillogós-ropogós a héja, sőt, tök sokáig tartott, mire lett héja, addigra az alja túlsült. és kicsit több élesztő kell bele, mert még egy hangyányival tömörebb a kelleténél - a laktató mennyiség már megvan, csak a megfelelő méretűre kell dagadnia. szóval alapvetően jól állok.
ha megvan Tökéletes, az Ultimate, az EgyReggelibőlSemHiányozhat zsölme, ismét jelentkezem :)

2011-01-24T11:47:00.002+01:00

Németország legkeletibb csücskében a felhők néha leesnek az égből, illetve nem is olyan néha, sőt olyan gyakran, és amikor keresztül mész rajtuk, na olyankor egészen olyan, mintha egy tejesüveg közepébe keveredtél volna.

ja és lényegesen jobb zsömlék teremnek ott, mint itthon.
Németország, zsömlenagyhatalom!

NFL

2011-01-24T11:39:00.002+01:00

ez milyen már, legjobb-legrosszabb NFL-álmom vált valóra, amikor a két kedvenc csapatom csap össze a SuperBowl-ban. Mert juhú, mindkettő eljutott ideáig, na de most?

persze így jár, aki kurválkodik (már elnézést a kifejezésért) és több csapat közt osztja meg a szívét ahelyett, hogy egyért dobogna csak. de hát ki gondolta volna?...
így most február 6 a nagy meghasonulás estéjének ígérkezik - Packers? Steelers? Packers? Steelers?
nagy probléma ez, higgyétek csak el

diplomavédés

2011-01-24T11:19:00.002+01:00

megvolt, túl vagyok rajta, lezáródott hét és fél év. voltak köztük szépek, és kevésbé szépek, ne soroljuk fel, mi mindent történt ez alatt. egyrészt, mert nyilván túl kevés lenne rá a számítógép előtt ülésre szánt időm, másrészt mert egy jelentős részének jobb is, ha a múlt ködébe vész :)
azt sincs értelme fejtegetni, hogy utólag visszatekintve minek mennyi értelmét láttam, hogyan döntenék, ha most lennék 18 és tudnám, mi és hogyan vár rám a felsőoktatásban.mindez már nem számít, csak az, hogy vége.HÁ!
eltelt - még ha döcögősen is - ez az utolsó, terven kívüli két és fél év is. és most még néha gyanús a hirtelen rám szakadt szabadság, és miközben újságot olvasok, vagy wii-lego-batmant játszunk, vagy csak egyszerűen délután alszom, felüti néha a fejét az a (mostmár indokolatlan) rossz érzés az agyam váratlanabbik zugában, hogy nem kéne-e nekem mással foglalkoznom. itt egy pillanatra mindig elbizonytalanodok, de végül fityiszt mutatva rádöbbenek, hogy NEM, mert már LEDIPLOMÁZTAM, nem kell írni, tanulni, szerkeszteni, átgondolni. diadalittas egy érzés ám :)
a diplomavédésem volt az a vizsga egyébként, ami előtt a legjobban izgultam. nem is az, hogy stresszeltem volna, hanem fizikálisan voltam rosszul. és szinte kívülről láttam magam, hogy hiába készültem fel, bohócosnak tűnt az egész előadásom, és hiába tanultam, makogtam a tételemnél. de végül minden jóra fordult, és megértették, és elhitték, és jól mondtam, és ez a lényeg.
mos pedig új célok kitűzése helyett egyenlőre élvezem a szabadságot. juhéjj.

2011-01-24T11:18:00.001+01:00

nos, eseménydús volt az elmúlt 12 nap. diplomavédés, 6 nap németország, sőt még egy rövidke betegség is belefért, ezek mellett talán megbocsátható, hogy a blog a prioritási lista végére szorult.
no de no! csak mindent szép sorjában, majd a szükségesekről lesz megemlékező-bejegyzés, ez a rövid meg legyen elég, egy hollárihó-visszatértemnek :)

tanulj, tinó

2011-01-12T15:32:00.003+01:00

tegnap este a ZDF-en volt egy zseniális dokumentumfilm tanárokról, amin keresztül kicsit be lehetett pillantani a német oktatási rendszerbe, na meg a lekvárpusztítóval is sokat beszélgettünk már arról, hogy neki mennyire fura az itteni közép-és felsőoktatás úgy ámblokk. én meg mindig egyet kellett, hogy értsek, mert valóban fura. még nekem is.
aztán ma megjelent ez a zseniális cikk az indexen, ami egészen jól tükrözi a magyar felsőoktatásról alkotott véleményemet.

én nem akarom azt mondani, hogy mennyire szar, ami itt van, és hogy olyan kéne, hogy legyen, mint a németeknél. de a két rendszer elég kontrasztos ahhoz, hogy kibukjanak rajta keresztül a magyar oktatás hátulütői,mint az eltúlzott arányban jelenlévő de szakmát nem adó gimnáziumi oktatás, ami rég elvesztette az ötven évvel ezelőtt még jelenlévő elit voltát, az érettségi degradálása - majd próbálkozás a megmentésére a kétszintűsítéssel - de ezzel még durvább értékvesztése. A szakmunkásképzés hanyatlása és hanyatlani hagyása, presztízsvesztése, a felsőoktatás értelmetlen forszírozása és tömegesítése, az egységesítés mindenhol, mer mindenkit megillet a legjobb. khm.
hiányzik az egészséges és szükséges differenciáltság és szelekció. azzal a felkiáltással, hogy mindenkit megillet a legjobb és a maximum, legjobbak is ugyanazt a középszerűt vagy rosszat kaphatják meg, mint mindenki. a túlképzésről pedig inkább ne is beszéljünk.
és ez így együtt igazán elkeserítő.

2011-01-12T15:16:00.000+01:00

egymás tisztelete nem véleményazonosság vagy szimpátia kérdése kéne, hogy legyen.

2011-01-06T11:48:00.003+01:00

ők mariska, madmoiselle veronica, miss elisabeth és herr dunkelhefe, a karácsonyi időszak termékei. a rengeteg monitor előtt ülés után egész egyszerűen muszáj volt valami teljesen mást csinálnom, és ezek már azóta motoszkálnak a fejemben, mikor kiterült, hogy megyünk ki némethonba. kapóra jött hát a "gyakorlatilag nincs munka" hét, meg a hideg otthonmaradós esték. ja és az, hogy a lekvárpusztító bele van bolondulva a jézuskától kapott e-könyv olvasóba. így amíg ő olvasott, én ültem a tévé előtt, varródobozokkal-anyagcafatokkal-vatelinfelhőkkel-szaténszalagokkal körbevéve néztem az egymás után futó német krimisorozatokat, az esti filmeket, esetleg dokumentumfilmeket, ami épp jött. és közben futószalagon gyártottam a textilsereg tagjait.
eredetileg csak két baba és egy medve volt tervbe véve, csak mikor már szépen ki volt szabva és összevarrva, a kifordítgatásnál kiderült, hogy Veronica kékfestő anyagból készült ruhája csúnyán fog, még szárazon is. így pedig mégsem adható oda egy hároméves-se meg egyéves-se testvérpár bármelyik tagjának. se.
de ha már félkész volt, befejeztem őt is, a kicsik meg kapnak helyette másikat.
a kék láttán ellenben zsűl jelentőségteljesen pillogva bejelentette, hogy UGYE tudom, hogy neki nemsoká névnapja van. hát jó.
így hát a medve megy a lekvárpusztító anyukájának medvegyűjteményébe, a piros és sárga babák pedig a lekvárpusztító unokahúgainak, az utolsó pedig marad itthon.
szóval elkelt mind :)