minden reggel háború

azt hiszem mindenkinek, aki nagyvárosban biciklizni kezd, végig kell mennie bizonyos stációkon, a kerékpáros-lét különböző állomásain-állapotain, mire eljut a végső-megnyugvós, a reggeli napfényben kedélyesen pedálozó, szabályokat ésszerűen betartó "közlekedő" szintre.
nem másról szól ez, mint megismerni a határokat. a sebesség határokat, a különbséget a lassú-gyors-normális közt, úton-járdán-bringaúton. tesztelni a tűrőképességet, autósét-gyalogosét-biciklisét, a sajátot. kísérletezni a szabályokkal, mi az amit még lehet, mi az, amit már nem, mi az amit nem érdemes, és mi az, amit muszáj. kipróbálni, melyik útvonal az ideális, mert ez rövid de forgalmas, az kosszú és lassú is.
mindezt az ember két keréken egyensúlyozó gyermekei nem két perc alatt tanulják meg, és hát ugye türelempróbáló tényező még az is, hogy az összes próbálkozó frissbringás május környékén rajzik ki az utakra. így ilyenkor még nehezebb. mindenkinek.
így lesz pár hétig a közlekedés harc, mit harc, kisebb csata, háború minden reggel és délután. mert folyamatosan előzgetnek az egysávos bringaúton, 10 méterrel a piros lámpa előtt is, mert a legnagyobb kereszteződésekben is becsorognak piros lámpánál is középre, mert a legszűkebb egyirányú utcában is szembebicikliznek, ráadásul egyszerre ketten egymás mellett, vidáman beszélgetve, mert harminccal zúznak végig járdán és öreg nénik közé hajtanak a zebrán, és mindezt olyan arckifejezéssel, amin látszik, tényleg meg vannak győződve róla: ez egy kis lokális háború, ők a város ellen, nekik van igazuk, nem számít más, csak a gyors A-ból B-be jutás.
ez most így szörnyen hangzik, mi? az is. de nem marad az. mindenki átesik ezen a fázison, de végül mindenki megismeri a határait. csak ebben a nyár elei pár hétben nehéz, ilyenkor emlékeztetnem kell magamat, hogy voltam én is nagykörúthuszár és bringanindzsa, aki pont ugyanennyire idegesítette az akkorra már a kezdeti fázison túllevő közlekedőket.
de sokan még csak most kezdik. ők jövőre már ügyesebbek és okosabbak lesznek. minden nyáron egyre több az ügyes és okos bringás és egyre több a toleráns autós és gyalogos, és egyre kevesebb a harakiri. pár év még, és természetes lesz mindenkinek.

az viszonylag egyértelmű volt, hogy a ma túlságosan lefoglal az evolúciós fejlődés névre keresztelt másnaposság ahhoz, hogy biciklire pattanjak, a jóidő mégis az után kiáltott, hogy a szabadba menjen az ember, a városliget viszont már unalmas, és tele van. de hát hoppá, már vagy 5 napja is boldog autotulajdonosok lévén bepattantunk BillyGeorgba, és felmentünk a hegyre, aztán elmentünk az erdőbe sétálni, és még az Erzsébet-kilátót is megmásztam, zúgó fejjel, egyrészt mennyire stramm vagyok már, másrészt király volt :)

nem én voltam

tegnap leánybúcsúban voltam.
így a ma "reggeli" ébredéskor megállapítottam, hogy crazy shit amikor azt tanítják, hogy a többi állatnak nincsen én-tudata, az egysejtűeknek tuti van, én legalábbis abban a pillanatban meglehetősen egy egysejtű-énnek tudtam magam.
de a lekvárpusztító belém tuszkolt egy kávét, meg két szendvicset, meg áztattam magam a zuhany alatt, suhogott a hajam, olyan sebességgel suhantam felfelé az evolúciós létrán ezeknek hatására.
egy fél óra múlva már a konyhában köröztem:
- mikor lesz ebéd? éhes vagyok. nem ettem még ma semmit...
- micsoda? de hát előbb reggeliztél....
- nem. az nem én voltam. az még az amőba volt.

egyértelműen a múló időnek és a kornak a jele, hogy képes vagyok örülni egy olyan, minden költőiséget és boldogsághormon-termelést mellőző tárgynak, mint a porszívó.
magyarázva a bizonyítványt azért csöndben megjegyezném, hogy egy háztartásban, ahol szénanáthás-asztmás is lakik, a porszívó a házioltár csúcsán csücsül, körberajongott bálvány, ha jó, és gyűlölt szörnyeteg, ha nem, a tiszta udvar-rendes ház teljesen új értelmet nyer, főleg ilyen nyárfapihe-teljes napokban.
szóval a miután a régi porszívó már csinált mindent, csak port nem szívott, a háztartás szénanáthásabb fele pedig végleg visszatette székhelyét bernből budapestre, sürgős megoldás után kiáltott ez a probléma. miután átböngésztük a magyar elektronikaicikk- és háztartásigép-boltok online elérhető kínálatát, "egyszer élünk, csuhaj!" felkiáltással lecsaptunk egy nem túl billig, cserébe valóságos tisztaság-kapitány kinézetű darabra.
és nem kellett csalódnunk: valóban egy igazi monstrum, de dolgozik mint a kisangyal, mi pedig legalább annyira kacarászva ugráltuk körbe első bekapcsolás után, mint hároméves gyerekek az új pöttyöslabdát.
mert megérdemeljük :)

eurovízió

volt ugye most ez az eurovíziós dalfesztivál, aminek kapcsán nagyon sok helyen nálamnál okosabb emberek elmondták, hogy:
"Szögezzük le, ez a fesztivál valójában egy szavazós televíziós program, európai szintű médiahűhó, s csak a nevében dalverseny. Valójában a végső helyezésnél nem a dal, még csak nem is az előadó képessége vagy a produkció összbenyomása a döntő, hanem a résztvevő országok (s azok nézőinek) egymáshoz való jó vagy rossz viszonya. A végső helyezésről sokkal inkább érzelmi tényezők, az egyes nemzetek közötti szimpátia és antipátia dönt, mint az előadói teljesítmény vagy a zsürik szakmai szempontjai" (hvg.hu, Wolf Kati kudarcának igazi okairól)
Figyelembe véve az eredményt mindenesetre mókás, hogy kontinensünk negyedik legnépszerűtlenebb országából szeretnék átköltözni az abszolút legnépszerűtlenebbe (tudom, demagóg :) )

hiszti van, jobb boka hiszti, a jobb bokám sztrájkol, ami lassan az agyamra megy, nem tudom mi történt vele, de fáj és nem akar jobb lenni, persze néha egy pár órára alig érzem és akkor elhiszem, hogy mindjárt meggyógyul, de száz méter séta, és megint alig tudok ráállni, pedig még focin sem történt vele semmi, meg biciklizés közbe sem, csak úgy, hisztizik.
ez nagyon sok okból kellemetlen, pont most veti vissza a kata-fut projektet, amikor már kezdte belejönni, hogy heti kétháromszor elmenjek kocogni a városligetben, pont most amikor a foci-szezon elkezdődött, akkor akaszt meg (persze oké, nem a cserejátékosfog legjobban hiányozni, na de akkor is. meg azért remélem, hogy nem lesz akadályoztatásom hosszútávú). na meg ugye fáj is, nem utolsó sorban.
de legalább bringázni tudok vele, ez is valami.

Tegnap autót vettünk, dolgozni voltam, meg bevásárolni, aztán futni is, végül éjszakába nyúlóan átültettük az összes zöldet a lakásban, mondjátok hát, hogy nem volt produktív napom :)
btw mindig azt hittem, hogy nagy élvezet elkölteni sok pénzt. nem az. a szívem szakadt meg, amikor rápillantottam a bankszámlám egyenlegére a nap végén :P

autót veszünk, juj, ez olyan izgalmas(tényleg!), még négy kerék a már meglévő nyolc mellé.
le kell küzdenem a naivitásomat, előkotorni a kérlelhetetlen-kritikus-cinikus rozit ehhez a feladathoz, hogy ne higgyek el mindent, amit azok mondanak, akik épp el akarnak nekünk adni, hogy merjek szkeptikus kenni, ha az ember ennyi pénzt kiad egy izéért, amire a jövőben csak még többet kell költeni, nem szabad túl kompromisszum-késznek lenni. ha már pénznyelő, akkor legyen tisztességes.
a kritériumok:
- legyen ne túl nagy, de kényelmes
- legyen szép, de ne túl feltűnő
- legyen viszonylag új, de ne túl drága
- legyen benne minden földi jó, pirosalma, mogyoró
- ne fogyasszon sokat
- és a legfontosabb: rá lehessen hátra szerelni hátra a két biciklit.

na és a lista tulajdonképpen nem is túl hosszú, ez alapján a használtautóponthu hat autót is kidobott, ebből egyet már megnéztünk, kettőt még holnap. (a többit kizártuk a versenyből)
aztán a hét végére eldöntjük, és boldog autótulajdonosok leszünk, decsodás :)

az főzés és evés valójában társas tevékenység. de tényleg. ezért van, hogy amíg egyedül voltam itthon, csak olyankor ettem rendesen , ha átmentem zsűlhöz, vagy haza anyához. egyébként max rendeltem egy pizzát, vagy sütöttem egy szelet húst valami olyan körettel, ami lehetőleg kevesebb ideig tart elkészíteni még a húsnál is. dőzsölős reggelekre jutott olykor egy gyors szendvics, de leginkább egy joghurt vagy müzli belapátolva a monitor előtt.
aztán hazaérkezett a lekvárpuszító.
azóta lassú-lágytojásos ropogós zsömlés reggelik, rendes ebédek (hah! és ráadásul én voltam a főszakács, ilyen azért elég rég fordult elő kicsiny háztartásunkban), medvehagyma-pesto, saláták, stroganoff-csirkemell, sütőben sült krumpli, eper-crumble, nem csak a férfi, hanem minden ember szívéhez a gyomrán át vezet az út, állítom. a világ kerek lett újra, sercegve ismét be lett gyújtva a gáztűzhely (rá is olvasztottam gyorsan a műanyag vágódeszkát...), a mosogató megtelt újra mosatlan edényekkel,újra felfedeztem a fűszernövényeket az ablakban.
viszont.
este muszáj lesz elmennem futni :P

már csak pár nap, és újra hazatér a lekvárpusztító, akkor jó lesz megint minden, addig pedig ezt a nagy kupac negativizmust, ami belőlem árad a napokban, letakarom valami szép színes pokróccal, és úgy teszek, mintha ott sem lenne.

kedden jött ez az eszement hideg idő,én meg nem számítottam rá. így érhetett mérsékelten lélekemelő meglepetésként a jeges szél, amikor felültem a biciklire. de sebaj, kapucnis pulcsi volt rajtam, abban sebezhetetlennek hittem magam. de hát mindenki tévedhet, így én is, a sebezhetetlenséget ugyanis nagy arányban csökkentette a, hogy bicózás közeben a szél befújt a pulcsim nyakán keresztül, nagyon, és nem kelet száz méter hozzá, hogy megállapítsam: ezt így nem fogom bírni hazáig. megálltam hát egy turkálónál, és megvettem a legolcsóbb szálat, amit találtam, és sikeresen betömtem vele a lyukat a nyakamnál, megmentve ezzel a hazautat és az este hátralévő részét.
bár a sebezhetetlenség ezzel helyreállt, a komolyan vehetőség szenvedett némi csorbát. a sál ugyanis, amit vettem, halvány rózsaszín volt élénk lila csíkokkal, csillámszálakkal átszőve. rajta a cetli: 6-10 éves korig.
de csak 250 forintot fizettem érte. olcsóbb volt, mint egy vonaljegy.

boldog anyáknapját Anyunak, a világ legjobb anyukájának!
<3