a biciklimre rá se ismernétek, ha most látnátok, és mi lesz még később.
több mint másfél éve kezdte nálam a pályafutását ,
http://www.blogger.com/img/blank.gif, aztán azóta lett vázvédője meg matricája meg pedálszíja, elvesztette a kackiás kormányt - kapott helyette egyenest (csirkés markolattal, ez fontos) meg a sárvédő is elég hamar elhasználódott róla. aztán most majd, ó, most jön a funkcionális változás, mert jön a hátsó fék, és a hátsó kerék is átfordul a racsnis oldalára. ja meg az új, komplett sárvédő. megadtam magam.
a miértre több válasz is van. például hogy unok folyamatosan sportcipőben járkálni, márpedig fixit lassítani szandiban meg csinicipőben nem lehet. meguntam egész nap cipelni az egész életemet a hátamon, a laptop, a váltás cipő, a squashcucc, meg az egyéb, női táskában megbújó finomságok, sok ez már egyszerre. kényelmetlen. egyenlőre lezárult a drótszamárhuszár korszak, most bigcitygirl vagyok kerékpáron, és a fixit most kicsit sem érzem praktikusnak. így hát átalakul.
majd elmesélem, milyen lett, ha kész.

ijesztően megnőtt a lekvárpusztítók száma kicsiny hazánkban.
idén már a kilencedik stücköt jelentik kémeink.

lassan mindenki ellátogat hozzánk. így vagy úgy, de jön.

a hétvégén már megint varrtam. höhö.

a balszerencse általában pakkban érkezik. elgondolkodtató, hogy jó-e ez így vagy rossz, egy nap alatt letudod a havi penzumot, vagy inkább beosztanád, minden napra egy kicsit. általában azt mondom, hogy az első verzió a nyerő, csak aztán eljön A Balszerencsés Nap, és olyankor újra végiggondolom, hogy jó-e ez így. még jó, hogy az ilyen napok sem tudnak egy éjfél-éjfél határ közé 24 óránál többet besűríteni. bár még ez is meglepően sok mindenre elég. simán belefér az idei legrosszabb legunalmasabb 3 órás céges tréning, illetve hogy erről megfeledkezek, elkések, és vörösödő arccal somfordálok be a terembe, aztán továbbra is vörösödő arccal öntök magamra ugyanott egy egész pohár vizet. később ugyanezen 24 órás kereten belül képes vagyok megjavíthatatlanul eltörni a méregdrága vadiúj fejhallgatómat. és ha mindezek után még képes vagyok - akár csak kényszeredetten is - mosolyogni a saját kétbalkezességemen, akkor az aznapi borzasztó ebéd biztos lefele görbítette már a szám csücskét, és mindezeket megkoronázandó még szembejön A Döntéskényszer is, ahol bár minden lehetőség mellé tudsz felhozni pozitív észérvet, a gyomrod mégis mindegyiknél negatívan rándul össze (oké, maga a válasz elnapolható, de a döntéskényszer ténye akkor is ott helyben vág mellbe).
ja és az óriás vöröshangyás álom is még, ugyebár.

na de mindez tegnap volt, ma már napsütés van, lufik és szivárványok, hollárihó.

általában szeretek álmodni, de nem olyankor, amikor óriásra hízott vöröshangyákról és hasonló ízeltlábúakról álmodom (minden, aminek 4nél több lába van, kétségtelenül az életemre tör. nem csak álmomban.)
szóval ha mégis megtörténik az ilyen, akkor bár megváltás a felébredés hajnal négykor, de nem merek utána visszaaludni, mert ahányszor lecsukom a szememet, mindig újra a bogarakat látom, és ezen csak egy negyed órás, tágra erőltetett szemes plafonrameredés segít, aminek a hátránya viszont az hogy felébredek rendesen, és utána meg igazi kínszenvedés visszaaludni.
és hasonló nyilván csak olyankor történik, amikor egyébként relatíve korán kell felkelni, és nincs esélyem kialudni ezt az éjszakai kalandot.
inkább töröljük el a kötelező alvást :P

van olyan, hogy beleszeretek egy számba, és már nem is tudom felidézni, hogy mikor és hol hallottam először, de azt dúdolom egész nap, aztán órákig keresem, hogy mi lehet az (ez elég nehéz, amikor nem tudom, hogy hol hallottam először, így nincs meg az információforrás sem :P) aztán amikor végre megvan, akkor képes vagyok 0-24ben ezt hallgatni, és azt érzem, sose lehet megunni. (de, egyébként meg lehet, sőt, olyan is van, amit ma már nem tudok meghallgatni, mert annyira kötődik egy konkrét élethelyzetemhez, amire ma már emlékezni sem akarok)

na de az aktuális ilyenem most ez:

azért az azt hiszem, nem egészen normális, hogy az aldiban már karácsonyi sütiket lehet kapni.
még 4 hónap, könyörgöm! egy harmad év!

szerdán csubi az örök parmezán-mezőkre távozott.
megsirattam nagyon.
jó patkány volt.

nem lesz több patkányom.

mos, az úgy volt, hogy nyaralni mentünk, kempingezni, a balcsipartra. a terv az volt, hogy majd csomót bringázunk meg kirándulunk meg ilyesmi, de hát 36 fok volt, így aztán nem olyan sokat túráztunk meg bringáztunk (egy kicsit azért de)
szóval jó sok idő volt strandolásra meg főzőcskére, meg pihire, meg olvasásra. így aztán hamar végeztem azzal a pár oldallal, ami még hátra volt az utolsó lisbeth salander könyvből, és nem igazán készültem célzottan, hogy mit is akarok majd utána olvasni. szóval céltalanul keresgéltem a kindlin, hogy mi mindent is töltöttem rá indulás előtt. aztán a ott volt. végül is, miért ne, nem véletlenül került rá az e-book olvasóra, kíváncsi voltam, mit esznek rajta annyian. tóparton fetrengős lusta olvasásra, nyárra egynek pont megteszi. ha meg nem tetszik, még mindig kereshetek másikat.
twilight. alkonyat.
aztán minden várakozásom és kétkedésem ellenére beszippantott engem is. na nem úgy, nem lettem elvakult vegavámpír-fan. csak épp letenni nem tudtam. éreztem (és most, a negyedik kötet olvasása közben is érzem) a könyv gyengeségeit. de letenni nem tudom, a sztori mindig visz tovább.
stephanie meyer nem írónő. papírra vetette ezeket a könyveket, de ez nem teszi őt írónővé. időnként döcög a stílus, sokszor rosszak az arányok. a szükséges szereplők nincsenek kidolgozva, szükségtelenek pedig néha nagyon is. szóval több sebből vérzik az egész. de az, hogy ennek ellenére mégsem tudom letenni, azt mutatja, hogy a negatív kritika mellett elismerést is érdemel.
aztán ott van a fordítás. mondjuk a négyből csak az első két kötetet olvastam magyarul, de, hát, elég is volt. a másodikra már valahogy megszoktam, de az elsőnél még nagyon szenvedtem vele. pocsék. munkatársam bennfentesként azt mondja: egyetlen valamire való sem volt hajlandó elvállalni ennek a fordítását mert hát ne már. és meg is lett az eredmény. pocsék szóhasználat, élvezhetetlen stílus. pedig volt már rá példa hogy a fordító észrevehetően emelni tudta a könyv színvonalát, korrigálni a hibáit. például a harry potter könyveknél. és itt is szükség lett volna rá: hiszen ha már az egész világon bestseller volt a könyv, akkor nálunk is az lesz. és ha már tudjuk, hogy többezer tizenéves fogja elolvasni, akkor adjunk már egy kicsit rá, mit adunk a kezükbe. hát, nem sikerült.
aztán ott a film. mondjuk itt be kell ismernem, csak az elsőt láttam. de az ANNYIRA rossz, hogy nem bírtam magam rávenni a többire. persze oké, robert pattinson emel valamennyire :) na de akkor is. a forgatókönyvíró valami megdöbbentő ráérzéssel hagyta ki vagy írta át az összes jó jelenetet, rajzolta meg a lehető legértelmetlenebbre az összes szereplőt. a film a könyv nélkül érthetetlen, a könyvvel meg csak kapkodod a fejed, hogy mi van? miért? hogyan? aztán a főszereplő, kristen stewart, hát, nem is tudom, akárhányszor képernyőre kerül, az jut eszembe, hogy ennél még egy hörcsög is jobban játszana. lehet persze rendezői instrukció, de... ezt a lányt, ezt a bella swant mindenki sikítva kerülné el, nem hogy egy szerelmes film főszereplője legyen.

és mindennyi szarvashiba ellenére mégis, mind a könyv, mind a filmek abszolút sikeresek. és mindannak ellenére, hogy tisztán látom az összes hátrányt, nálam is sikeresek. mert elolvastam (és tetszett) és mert megnéztem (és nem tetszett, de mondjuk félbe is hagyhattam volna, de nem tettem, szóval a célját elérte ez is).
mert a meséket mindenki szereti.