sálimár bohóc

a könyv megfog, és belülről tekerget, a szívemet, a gyomromat, az agytekervényeimet, nem hagy aludni, annyira tömény, tömény gonoszság, tömény szomorúság, tömény elkeseredettség, tömény valóság, egy olyan valóság, amiről azt hisszük, nem a miénk, mert távoli, de pedig igen, nagyon is, itt van a közelben, csak talán kicsit máshogy hívják, talán kissé más az arca, de a lényeg ugyanaz.

a tökéletes zsemle nyomában

hát olyan nagy kérés az, hogy én egy igazán jó zsemlét szeretnék enni?
a rövid, tömör és frappáns válasz erre úgy hangzik: AZ.
fene azt a finnyás fajtámat.
nem osztom azt a közkeletű vélekedést, hogy a zsemle minél nagyobb - minél levegősebb - annál jobb. bár, tulajdonképpen, ha végig gondolom, nem hallottam még senkitől, hogy szeretné, de mégis, kereslet tuti van rá, mivel itthon majd' mindenhol ilyet lehet kapni. de hát pedig az FINOMTALAN!
ennek alternatívájaként pedig már csak magos-tönköly-sajtos-izéhozé extra dolgokat lehet kapni. na ne már.
aztán amikor ősszel először találkoztam a lipóti pékség császárzsemléjével, már azt hittem, megvan. egy pillanatra összegyűlt egy cseppnyi könny a jobb szemem sarkában, a szám széle megremegett, és boldogan futva vittem haza papírzacsiban - reggeliiii! de aztán valami elromlott, gondolom elveszthették a titkos receptet valahogy a múlt hónapban, vagy kicsit korábban tán, de valahogy már nem jó. kiszárad, szétesik, csúf.
aztán ott vannak még a spar-os előre csomagolt, otthon készre süthető zsömlék is. na ezek reggelire jók, de ha kihűlnek és eltelik még 1-2 óra, akkor már nem. épp ezért problema, hogy kicsi is: 1 kevés, 2 sok. így ami megmarad az a patkányé. sajnálom tőle, no.
egyébként simán lehet, hogy én támasztok túl nagy igényeket, de hát istenem, ez van, szeretem a hasamat, no. ha már reggeli, akkor legyen reggeli rendesen. mff.
mert hogy milyen a zsömlék zsömléje?
- puha, de nem túl levegős, a kenyérnél egy kicsit tömörebb az állaga, a hétköznapi zsemle levegőtartamának maximum a 30%-át tartalmazza
- a mérete (alapterülete?) akkora, mint a sima zsemlének, a magassága azonban jelentősen kisebb, az első pontból indukálva így a súlya viszont nagyobb. érted, olyan, hogy jól laksz tőle
- nem haragszom meg, ha tartalmaz némi rozslisztet, magokat, ilyesmit, de ne legyen azért vollkorn
- csillogós-ropogós héja legyen. igaz, hogy ez nem tart ki sokáig, de az ilyen héj tovább frissen tartja a zsömi belsejét
- legyen íze. zsömle-íze.

szóval ezek mentén próbálkozom most megalkotni a saját zsömlémet. a Rozi-zsömlét, fú. keresem az ideális receptet, a megfelelő metódust.
kiindulási pont már van, egy német milchbrötchen recept. már majdnem jó. az íz kritériumot már teljesíti. kezdetnek nem rossz ez, csak még kissé upgradelni kell. például ez "és sütés előtt kenjük meg hideg tejjel" nem jött be, nem lett csillogós-ropogós a héja, sőt, tök sokáig tartott, mire lett héja, addigra az alja túlsült. és kicsit több élesztő kell bele, mert még egy hangyányival tömörebb a kelleténél - a laktató mennyiség már megvan, csak a megfelelő méretűre kell dagadnia. szóval alapvetően jól állok.
ha megvan Tökéletes, az Ultimate, az EgyReggelibőlSemHiányozhat zsölme, ismét jelentkezem :)

Németország legkeletibb csücskében a felhők néha leesnek az égből, illetve nem is olyan néha, sőt olyan gyakran, és amikor keresztül mész rajtuk, na olyankor egészen olyan, mintha egy tejesüveg közepébe keveredtél volna.



ja és lényegesen jobb zsömlék teremnek ott, mint itthon.
Németország, zsömlenagyhatalom!

NFL

ez milyen már, legjobb-legrosszabb NFL-álmom vált valóra, amikor a két kedvenc csapatom csap össze a SuperBowl-ban. Mert juhú, mindkettő eljutott ideáig, na de most?

persze így jár, aki kurválkodik (már elnézést a kifejezésért) és több csapat közt osztja meg a szívét ahelyett, hogy egyért dobogna csak. de hát ki gondolta volna?...
így most február 6 a nagy meghasonulás estéjének ígérkezik - Packers? Steelers? Packers? Steelers?
nagy probléma ez, higgyétek csak el

diplomavédés

megvolt, túl vagyok rajta, lezáródott hét és fél év. voltak köztük szépek, és kevésbé szépek, ne soroljuk fel, mi mindent történt ez alatt. egyrészt, mert nyilván túl kevés lenne rá a számítógép előtt ülésre szánt időm, másrészt mert egy jelentős részének jobb is, ha a múlt ködébe vész :)
azt sincs értelme fejtegetni, hogy utólag visszatekintve minek mennyi értelmét láttam, hogyan döntenék, ha most lennék 18 és tudnám, mi és hogyan vár rám a felsőoktatásban.mindez már nem számít, csak az, hogy vége.HÁ!
eltelt - még ha döcögősen is - ez az utolsó, terven kívüli két és fél év is. és most még néha gyanús a hirtelen rám szakadt szabadság, és miközben újságot olvasok, vagy wii-lego-batmant játszunk, vagy csak egyszerűen délután alszom, felüti néha a fejét az a (mostmár indokolatlan) rossz érzés az agyam váratlanabbik zugában, hogy nem kéne-e nekem mással foglalkoznom. itt egy pillanatra mindig elbizonytalanodok, de végül fityiszt mutatva rádöbbenek, hogy NEM, mert már LEDIPLOMÁZTAM, nem kell írni, tanulni, szerkeszteni, átgondolni. diadalittas egy érzés ám :)
a diplomavédésem volt az a vizsga egyébként, ami előtt a legjobban izgultam. nem is az, hogy stresszeltem volna, hanem fizikálisan voltam rosszul. és szinte kívülről láttam magam, hogy hiába készültem fel, bohócosnak tűnt az egész előadásom, és hiába tanultam, makogtam a tételemnél. de végül minden jóra fordult, és megértették, és elhitték, és jól mondtam, és ez a lényeg.
mos pedig új célok kitűzése helyett egyenlőre élvezem a szabadságot. juhéjj.

nos, eseménydús volt az elmúlt 12 nap. diplomavédés, 6 nap németország, sőt még egy rövidke betegség is belefért, ezek mellett talán megbocsátható, hogy a blog a prioritási lista végére szorult.
no de no! csak mindent szép sorjában, majd a szükségesekről lesz megemlékező-bejegyzés, ez a rövid meg legyen elég, egy hollárihó-visszatértemnek :)

tanulj, tinó

tegnap este a ZDF-en volt egy zseniális dokumentumfilm tanárokról, amin keresztül kicsit be lehetett pillantani a német oktatási rendszerbe, na meg a lekvárpusztítóval is sokat beszélgettünk már arról, hogy neki mennyire fura az itteni közép-és felsőoktatás úgy ámblokk. én meg mindig egyet kellett, hogy értsek, mert valóban fura. még nekem is.
aztán ma megjelent ez a zseniális cikk az indexen, ami egészen jól tükrözi a magyar felsőoktatásról alkotott véleményemet.

én nem akarom azt mondani, hogy mennyire szar, ami itt van, és hogy olyan kéne, hogy legyen, mint a németeknél. de a két rendszer elég kontrasztos ahhoz, hogy kibukjanak rajta keresztül a magyar oktatás hátulütői,mint az eltúlzott arányban jelenlévő de szakmát nem adó gimnáziumi oktatás, ami rég elvesztette az ötven évvel ezelőtt még jelenlévő elit voltát, az érettségi degradálása - majd próbálkozás a megmentésére a kétszintűsítéssel - de ezzel még durvább értékvesztése. A szakmunkásképzés hanyatlása és hanyatlani hagyása, presztízsvesztése, a felsőoktatás értelmetlen forszírozása és tömegesítése, az egységesítés mindenhol, mer mindenkit megillet a legjobb. khm.
hiányzik az egészséges és szükséges differenciáltság és szelekció. azzal a felkiáltással, hogy mindenkit megillet a legjobb és a maximum, legjobbak is ugyanazt a középszerűt vagy rosszat kaphatják meg, mint mindenki. a túlképzésről pedig inkább ne is beszéljünk.
és ez így együtt igazán elkeserítő.

egymás tisztelete nem véleményazonosság vagy szimpátia kérdése kéne, hogy legyen.

ők mariska, madmoiselle veronica, miss elisabeth és herr dunkelhefe, a karácsonyi időszak termékei. a rengeteg monitor előtt ülés után egész egyszerűen muszáj volt valami teljesen mást csinálnom, és ezek már azóta motoszkálnak a fejemben, mikor kiterült, hogy megyünk ki némethonba. kapóra jött hát a "gyakorlatilag nincs munka" hét, meg a hideg otthonmaradós esték. ja és az, hogy a lekvárpusztító bele van bolondulva a jézuskától kapott e-könyv olvasóba. így amíg ő olvasott, én ültem a tévé előtt, varródobozokkal-anyagcafatokkal-vatelinfelhőkkel-szaténszalagokkal körbevéve néztem az egymás után futó német krimisorozatokat, az esti filmeket, esetleg dokumentumfilmeket, ami épp jött. és közben futószalagon gyártottam a textilsereg tagjait.
eredetileg csak két baba és egy medve volt tervbe véve, csak mikor már szépen ki volt szabva és összevarrva, a kifordítgatásnál kiderült, hogy Veronica kékfestő anyagból készült ruhája csúnyán fog, még szárazon is. így pedig mégsem adható oda egy hároméves-se meg egyéves-se testvérpár bármelyik tagjának. se.
de ha már félkész volt, befejeztem őt is, a kicsik meg kapnak helyette másikat.
a kék láttán ellenben zsűl jelentőségteljesen pillogva bejelentette, hogy UGYE tudom, hogy neki nemsoká névnapja van. hát jó.
így hát a medve megy a lekvárpusztító anyukájának medvegyűjteményébe, a piros és sárga babák pedig a lekvárpusztító unokahúgainak, az utolsó pedig marad itthon.
szóval elkelt mind :)

egyenlőre még komolytalanul, de egyre többször eszembe jut, hogy vajon eljön-e a pillanat, amikor felteszem a kérdést a Lekvárpusztítónak, hogy nem folytatnánk-e inkább odaát a másik országban.
Nem vagyok az az emigráns fajta, és szeretek itt élni. és tudom, hogy a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években még olyanabb volt, mint amilyen itt most készülőben van. de kicsit úgy érzem, olyan ez, mint hogy valaki vakon születik, vagy később veszíti el a látását - az utóbbi nehezebben viseli, mert tudja mit veszít.
én is nagyon nehezen viselem. pedig talán csak olyan dolgokat nem olvashatok a jövőben, amit nem olvastam el eddig sem. és szinte egyátalán nem nézek magyar tévét (nem valami felsőbbrendűségérzés miatt, hogy ilyenszennyeténnem, hanem mert ugyanazt a szennyet én a német adókon nézem. így alakult) és mégis-vagy tán épp ezért felháborít, hogy a lehetőségét is elveszik, hogy olyan dolgok is menjenek ott, illetve úgy menjenek ott, hogy kedvem legyen megnézni.ragaszkodom a nyugdíjamhoz, amit talán meg sem érek, hogy megkapjam, és ragaszkodom hozzá, hogy magam dönthessek, hogy az önállóságot és a gondolkodásra való képességet ne büntessék, áttételesen se.
dühös és szomorú vagyok mindezek miatt, mert tudom, hogy ha nem jön a jótündér suhintani egyet a varázspálcájával, hogy hirtelen minden újra habos és rózsaszín legyen, akkor semmiképp nem lesz most jó. mert itthon a bekorlátozottság, a hülyének nézettség és bizonytalanság, máshol meg a gyökértelenség és lelkiismeret-furdalás.

ha az ember télen biciklizik, vegye fel a melegebbik sapkáját, akkor is, ha már nagyon unja.
ha az ember télen biciklizik, nézzen a kereke elé, rendesen, a kisebb utcákon ugyanis aljasan lapulnak még meg a már aszfalt-színűre koszolódott és csudacsúszósra sikált kéttenyérnyi jégfoltok, akik nem a barátaink.
ha az ember télen biciklizik, készüljön fel rá, hogy utálni fogják az autósok, amiért nem tud lehúzódni rendesen és elengedni őket - de hát ott oldalt most halálos veszélyeket rejtő centi mély jégbordák és boka fölött érő hókupacok vannak.
ha a ember télen biciklizik, ne csodálkozzon rajta, hogy a kollégái időnként hülyének nézik :)

2010

különösebben részletes évértékelést mellőzve maradjunk annyiban, hogy a mérleg erőteljesen pozitív, ha csak ennyire lesz jó 2011, már elégedett leszek :)

december képekben