hát, ha röviden össze kéne foglalnom, akkor wáááá-wáááá-szupervolt-wáááá!!!
ha hosszan kell összefoglalnom, akkor wáááá-wáááá-szupervolt-wáááá!!!übertuttirohadtjóvolt!!!wááááá!!!
szóval egy igen jól sikerült hétvégével és egy - szerintem - egész jól sikerült futár-EB-vel a hátam mögött ülök most a munkában, próbálom kiheverni az olyan fizikai tüneteket, mint hullafáradtság és rákvörösreleégettség. de mindez mit sem számít, amíg a sztorik és élmények és mindenféle kavarognak a fejemben.
a történet fonalát ott raktam le csütörtökön ugyebár, hogy annyit tudtam: németekkel leszek együtt.
ezen kívül, ami még előzetesen motoszkált bennem, hogy hát én itt senkit nem fogok ismerni, miközben rajtam kívül egymást viszont mindenki, hát jaj. frissen-gyorsan kiderült aztán vasárnap reggel, hogy találok azért ismerősöket és virtuális világból többé-kevésbé már ismert pajtásokat. meg aztán gyorsan szert tettem még pár újra is :) onnantól már aztán igazán jó világ volt.
alig ismertük még ki magunkat Tamással (akivel együtt voltunk beosztva) a helyszínen megérkezés után, még a feladatokról sem tudtunk szinte semmit, Sinya már hozta nekünk az aggregátort, meg egy német srácot,hogy hát higgyük el, nekünk lesz a legkúlabb helyünk mindenki közül, mert ezek a srácok mekkora arcok, de igazán. ő ment is tovább persze, mi meg maradtunk, a német, a magyarok, meg az aggregátor. aztán ment az aggregátor meg a német is, hogy összerakják a checkpointot, nekünk meg maradt a feladat: megszerezni a szükséges infókat. meg egy hosszabbítót a hangcucchoz. kezdtük már sejteni: tényleg jó dolgunk lesz.
és valóban. mire minden előkészülettel készen lettünk, és megérkeztünk a kijelölt helyünkre, a német srácok (a berlini
gondsprint.de munkatársai és egyben tulajdonosai, barátai és üzletfelei egyébként) már felállítottak mindent, belőtték a hangcuccot, behűtötték a sört, beizzították a megafonokat és egyéb szurkolószerkezetet, és indulhatott a banzáj. aztán nem indult még végül, csúszott a program, tűzött a nap, de a buli ment nálunk. volt így idő kidekorálni az állomást, elmondani minden apró instrukciót, összepajtáskodni mindenkivel. kaptunk berlines sapkát is, mondván ezen az állomáson anélkül ugyan nem lehet ám dolgozni, mi pedig böcsülettel a fejünkbe csaptuk, és integrálódtunk.
aztán megkezdődött a qualifying. özönlöttek a futárok, hozták a hoznivalókat, vitték a vinnivalókat, kapták a pecséteket, anyáztak, amikor rájöttek, hogy elrontottak valamit, de majd' mindnek volt ereje a tűző nap-dög melegben is visszamosolyogni-visszainteni a biztató szavakért. biztatásban pedig nem volt hiány, rekedtre ordítottuk a torkunkat és ráncosra vigyorogtuk az arcunkat és fájósra tapsoltuk a tenyerünket abban a 3-4 órában, amíg tartott a selejtező.
némi bandázás után aztán a viszonylag korai hazaút mellett döntöttünk, kell még másnapra az erőizom. szóval haza, félájultan ágyba zuhanás, szundi.
másnap korán reggel, miközben tekertem ki megint csepelre, egész sok rendezővel sikerült összefutni útközben, így már a soroksári útra egy kisebb csapatban kanyarodtunk rá, csak úgy süvítettünk ki az ipartalepre.
aztán mikor megérkeztünk, és megláttuk az előző este maradványait, egy darabig nem hittük, hogy itt akárki képes lesz magát dél körülre olyan állapotra hozni, hogy részt vegyen a döntőben. no de mi azért egy gyors reggeli után nekiálltunk, hajrá, fogd meg, rakd meg, rajtunk ugyan ne múljon.
és csodák csodája: mire eljött az idő, már talpon volt mindenki, és kezdődhetett a döntő. a mi állomásunk ha lehet, még zsúfoltabb volt, mint előző nap. minden berlini, aki kiesett a selejtezőn előző nap, megfordult nálunk. józan és kevésbé józan, idegesítő, szórakoztató emeberek, bohócok és komoly futárok váltották egymást.
és jöttek a versenyzők, ötven adrenalinbomba száguldozott a pályán, nekik már csak a manifeszt létezett, az utca és a checkpoint, mind a győzelemre hajtott már. nem hibázhattunk mi sem, sok múlt rajta. nekik.
de csak vége lett ennek is, és miután könnyes búcsút vettünk német pajtásainktól (bár minek, hiszen végtelenszer futottunk még velük össze aznap) bevetettük magunkat a sűrűjébe a dolgoknak, kezünkben sör, irány a skid a bikepolo-döntő, evés, ivás, nézelődés. fesztiválhangulat ezerrel.
aztán hazafelé még elkapott minket a vihar. úgy igazán. nagyon. ha csukva volt a szemem, nem láttam, ha nyitva, akkor a pupillámon dobolt az eső, dobált a szél, otthon amikor ledobáltam a vizes ruhákat, pocsolyát eresztettek a parkettára. de még ezeken is csak nevettünk, valahogy illő lezárása volt egy ennyire eseménydús hétvégének.
még jó, hogy végül elállt az eső, így még át lehetett menni a tündérgyári afterpartira egykét sörre, csocsózásra és világmegváló beszélgetésre.
nem vagyok kipihenve ez után a hosszúhétvége után. de nem is hiányzik.
a képek Hadi Krisztiántól és potitól.