Ülnek a polcon ők. És néznek,
mint dekormackók a csecsebecse-boltban.
Akkor is látnak, amikor szépnek
talál egy pasi. És ülnek ottan
kisimult arccal és lesik, hogy lesz-e
az este végén egy újabb esély,
hogy két hónap múlva majd reményed vesztve
a barátnődnek sírva mesélj

pont azért szeretem az ilyen időt, mert végre abban tekerek, amiben akarok, nem kell kamásli, meg plusznadrág, térdmelegítő meg télimez. helyette babacipő, vékonypulcsi, napszemüveg. a fülbevalót ugyan muszáj kivenni, mert belekap a szél, de nagy virágos hajpánt is van néha. ami extra, az a futártáska meg a feltűrt nadrágszár.
és nem azért mindezt, mert cyclechick, hanem mert erre az 5+5 kilométerre felesleges mezt meg bicósgatyát venni, ugyan már.
és megmosolyogtatnak a reggel a CM után frissen bringára pattant emberek, akik full-technikai cuccban nyomják keresztül a városon. persze csak magamban mosolygok, nem nevetek én ki senkit, örülök, hogy bringáznak ők is. csak mókás :)

hogy most akkor valami vírus, vagy a letargia okoz gonosz fizikai tüneteket rajtam, azt nem tudom, mindenesetre a pocakom nem egészen rendeltetésszerűen funkcionál másfél napja, fáj, meg kiabál, meg hasonlók. ez egy dolog, na de hogy emiatt nem tudok kávét inni, ez igazán, komolyan, nagyon felháborító. koffein-alapú életforma vagyok, ki fogok így halni rövid időn belül, help!help!, mentsetek meg!

lementem ugyan edzeni, de nem sok köszönet volt benne, a derekam sajgott, a bokám sajgott, de legjobban a szívem fájt, pedig azt hittem, hogy a futás meg a labda majd jót tesz, eltereli a figyelmemet. de nem tette, csak felerősített mindent, vagy hát nem is a foci nyilván, de mégis képtelen voltam koncentrálni, már hüppögve-szippogva futottam az elkapók után.
aztán az edző félrehívott, hogy mibaj, én meg kibuktam, bőgtem neki pár percet, megveregette a vállam, szar, persze, tudja, hogy szar, jólvan, csináljam amennyire tudom, azért igyekezzek. tessék, zsepi, kell?
és ez tett a legjobbat egész nap, onnantól már legalább lelki problémáim nem voltak egy pár órára, a százszázalékos teljesítményt csak a fájó testrészek akadályozták (oké, azok azért rendesen... :P)

mert élni tudni kell

a hétfő délutánnak még a napsütésesebbik és boldogabbik felében, munkából hazafelé egyszer csak rám tört a bizonyosság, hogy ha nem veszek fagyit, akkor valami egészen katasztrofális dolog fog történni. meteorbecsapódás, cunami, hasonló.
a világ megmentése érdekében tehát megálltam a sparnál, vettem egy bödön csoki-vaníliát, otthon pedig kiültem vele a gangra, fagyival meg kávéval a szikrázó napsütésbe, a lábam felpakoltam a korlátra, süttettem a hasamat, gondtalan voltam, juhuhú. (a szomszéd ifjúanyukák megirigyeltek, miután visszahúzódtam a csigaházamba, ők foglalták el a helyemet)

szinte érzem, ahogy a hónapok munkájával gondosan leépített smirgli-kéreg, a páncél mászik rám vissza, nem érdemes kinyílni, nem érdemes közel engedni, sosincs jó vége.
kérem vissza a fűrészporlelkemet, add ide, kell az nekem, hatásosabb önvédelem minden harcművészetnél.
ilyenkor bezzeg kijön, hogy minden látszat ellenére mégiscsak lány vagyok, sírok és elveszek.

isten pedig megteremté a hagymát, a búzát, a retket és a tejet (oké na, a tehenet, de ezt most hagyjuk).
a pék megteremté a hagymásbagettet.
a baktériumok megteremték a sajtot.

rozi pedig megevé sajtos-retkes szendvicsét, és áldá mindeközben Isten nevét, valamint úgy mellékesen a pékeket és a baktériumokat is.

bécs

zsűl ugyebár múlt hétvégén lefutotta a maratont Bécsben (az én asszisztálásom mellett :) )
itt a beszámolója, tessék elolvasni. mókás :)

erre a hétvégére sokkal-sokkal több programlehetőség (és rájuk való igény) adódott, mint ami belefért a szűkös 48 órás keretbe.
így eljutottam Grazba az első focimeccsemre (szuper volt!!!) és voltam otthon is szülinapokat és névnapokat ünnepelni(szintén szuper volt!!!)
komoly igény nyílt volna még arra, hogy aludjak sokat, hogy írjak diplomát, hogy elmenjek CM-re meg utána este a westbalkánba, meg másnap a szimplakerti biciklis vásárra, szerettem volna fűben fetrengve fagyit enni még, meg olvasni és filmet nézni és pihenni úgy általában, de a "nem jött össze" kategória is betöltene még vagy 2 teljes hétvégét, szóval nem csoda, hogy nem fértek bele a mostaniba.

Wolves Ladies vs Black Widows

igen, én vagyok az egyetlen, aki rossz irányba fut :P #27


az egyik munkatársam meglátta a monitoromon messziről a képeket. a következő párbeszéd zajlott ezután köztünk:
b: hűű, jó az a kép! (lelkesen)
r: ahha, nézd, az vagyok ott rajta én :) (büszkén)
b: ööö... kemény... (meglepődve) hát, nekik [wolves - a szerk.] szurkolunk mi is, csak a fiúknak
r: és a lányok? nekik nem? (meglepődve)
b: hááát, a női focicsapat, az....az olyan gyanús dolog.

ma laza szumma két és fél óra alvás után (egész éjjel tanultam, nem ám buli vagy hasonlók) és egész nap mindössze egy adag kávéval lenyomtam egy dimlomaworkshopot, egy interjút és végül egy edzést is.
szerintem tök kemény vagyok :D

síp utca, dob utca (nádihegedű utca?), parókák receptre, ortodox kosher hentes és étterem, klauzál tér, spinoza, meg a mumus és a lámpás, macskakövek és behajtanitilosok, szűk sikátorok, a majdnem legszebb biciklik és a majdnem legcsinibb bringás fiúk mindenfelé.
szeretem a hetedik kerületet.

mert ez egy komoly, kemény sport ám...



mindez egy sportfogadó iroda kirakatáról, Bécsből @Südtiroler Plazt
(és ezzel elfogytak a vicces, posztolni való, telefonomban ragadt képek :) )

rég volt bringás poszt, pedig termelem ám rendesen a kilométereket, és hol boldogan fütyörészek közben, hol pedig szarráázok (már elnézést, de erre nincs jobb kifejezés, tényleg) szóval nem történt semmi új és említésreméltó kétkerék-téren az elmúlt napokban.

viszont eszembe jutott egy korábbi sztori, amit elfelejtettem itt megírni, pedig tök jó volt :)
szóval a kerettörténet az, hogy némi bankkártya VS bankterminál VS lefagyott-számítógépvezéslésű-kassza problémának köszönhetően pár hete egy órát álltam a sarki SPAR-ban a pénztárnál. odakint hideg, kevés eső. mint mindig, akkor is bringával egyébként- gép az ajtó előtt lelakatolva, hátamon minden földi jóval megtömött futárzsák. támaszom a pultot, várva, hogy történjen valami előrelépés az ügyemben, mikor a szomszéd kasszához beáll egy nyurga, mufurc, szintén futárzsákos fiú. lopva végigmértük egymást, bringás a bringást. maga elé bambulva morrant oda nekem (alig értettem, mit mond, alig tűnt fel, hogy nekem)
- tied a lila bringa ott kint? - a bringa szóra egyértelmű volt, hogy a megszólított én vagyok, mi? ja, igen, az enyém. erre felém fordul, megereszt egy laza mosolyt mégis (addig komolyan, biztos voltam benne, hogy képtelen rá, olyan odakövesedettnek tűnt az összehúzott szemöldök és a barátságtalan arckifejezés) - király kis gép - mondja, és közben fizet is, mire válaszolnék, már ott sincs.
igenis van valami titkos mozgalom (na jó, nem is titkos)-összetartóereje ennek a kerékpáros közlekedésnek.

napi WTF

annyira szürreális volt a kép, a fekete sisak körbehintve vörös rózsaszirmokkal, hogy egyrészt muszáj volt megörökíteni, másrészt magyarázat nélkül nem mertem kitenni, pedig csak annyi történt, hogy a sisak az asztal mellett volt, az asztalon a száradó rózsaszírmok, amiket meg lefújt a huzat.

how is it made? - diplomamunka

kell hozzá kávé, süti, tea, két laptop, meg kéne egy lelkes egytemista, aki nem véletlenül nem szerepel a képen :) :P

olyanról beszélgettünk még tegnap este, hogy végül is ki az intoleráns: akinek már az apja, a nagyapja, a dédapja, az ükapja is ebben az országban élt, és pofát vág meg fúj a bevándorlókra,
vagy azok a bevándorlók, akik annyira szemellenzősek, hogy bár a nyugat pénze és kényelme kell nekik, de a kultúráját akár csak minimálisan is befogadni már nem hajlandóak.

az, hogy egy iszlám családban a nőt lenézik és elnyomják, az egy dolog, abba nekünk nincs beleszólásunk, az ő kultúrájuk. de hogy egy nyugat európai város játszótéren egy ilyen családnak a a fiúgyerekét egy "őslakos" anyuka azzal tudja csak leszerelni, hogy "oké, de van mobilom és ha kell, hívom a rendőrséget", mert a szép szóra csak körberöhögi őt a srác, az azért abszurd.
mint ahogy az is, hogy nem a nők (nem ,nem csak arab országokból származók) sokszor nem hajlandóak megtanulni az itteni nyelvet, egy egyszerű kérdésre sem tudnak - és nem is hajlandóak válaszolni. a gyerekek úgy kerülnek iskolába, hogy nem beszélik az ország nyelvét, amelyikben élnek - van hogy már itt születtek, és még így sem.

én tényleg nagyon liberálisan állok hozzá a majdnem mindenhez. most komolyan. messze áll tőlem, hogy bárkit is a származása, a bőrszíne alapján ítéljek meg. de elfogadni csak azt lehet, aki szeretné, hogy elfogadják, nem pedig követeli és kierőszakolja, ahhoz közeledik szívesen az ember, aki nem csak egy helyben áll, hanem szintén megteszi a szükséges lépéseket.

azért nagyon elcsodálkoztam azokon, amiket csőri mesélt.

Unsportsmanlike conduct

r: hát, még hajszárító is van a táskában. meg sztochasztikus folyamatok, papíros formában.
p: ahahah
p: az fasza
p: a sztochfoly az FONTOS
r: és mindenképpen szükséges a maraton lefutásához :D
p: abból készült fel lelkileg valszeg
p: erőt merített belőle
p: te is olvasgassad majd a meccsed előtt
p: hallottam beindul az ipar
r: jaja :S
r: jövő héten lezúzzuk az osztrák csajokat :D
p: menj el az edzőtermükhöz most úgyis ott vagy
p: és akassz egy levágott lófejet az ajtóra
p: :D
p: és írj rá valami megfélemlítőt a falra
r: muhahaha :D
r: jaj amikor kari napokat rendeztünk, az egyik csapattól kaptunk egy levágott kecskefejet
r: mert lehetett kapni valami 800 Ftért a szírnél a karinthyn, és úgy gondolták, hogy ez jó vicc :D
r: hoznom kellett volna egyet nekem is
p: :DDDD

......

p: sztem még nem késő keresni agy szíriai boltot bécsben
p: http://www.qype.co.uk/at130-wien/categories/228-lebanese-restaurants-in-vienna
p: házhoz is szállítják
p: lehet elsőre nem fogja érteni a futár
p: hogy mért kell a helyi am focicsapat ajtajára akasztania
p: és piros szórófestékkel melléírnia hogy fick dich
r: :D:D:D
p: de sztem el tudod neki magyarázni
r: ohh, az lenne már a legkevesebb :D

bécs, stephansplatz, mcdonalds.
várom, hogy zsűl lefussa a maratont, nagyon drukkolok neki.
közben nagyon fáj a fejem-nem tudom mitől, és nyűgös vagyok mert nem nagyon tudok mozogni, attól az 50 kiló cucctól, amit cígölni kell magammal keresztbe-kasul a városon, mert képtelenek voltunk kevés cuccal eljönni, hajszárító, laptop, van itt minden, ami nem kéne.
tegnap este meg csőriéknél voltunk, keresztanyám barátnőjénél, itt lakik, ide ment férjhez, és tök vicces volt úgy beszélgetni a vacsoránál, hogy két mondatot magyarul mondunk, aztán párat németül, hogy a férje is megértse, és miután a gyerekeknek is tiszta volt már, hogy értünk meg beszélünk németül, simán ők is úgy beszéltek nekünk is, hogy hol magyar-hol német, büszke voltam magamra, hogy tudtam tartani a tempót, élőben mégis csak más idegennyelvelni, kisgyerekek mellett, mint munkaidőben telefonon.
de most, most nagyon fáj a fejem, nem tudok ezen túllépni, honnan szerezzek én most fájdalomcsillapítót, jaj.
bécs egyébként még mindig űberkirály hely, nagyon szeretem.

testvérek egymás közt

avagy az informatikus és a matematikus beszélgetnek:

r: jaj képzeld, tegnap megkaptam a mezemet

r: én vagyok a 27 :D 3^3 ;)

r: tök jó :D
r: bár kérhettem volna valami kettőhatványt, de ez is tetszik
zs: kocka :D

zs: de igy is eleg kocka vagy

zs: mert a 27 az pont a 3 oldalhosszu kocka terfogata

köszönjük, tamás, leülhetsz

ismét egy kis városimázs. már meg sem lepődik rajta senki, a főnököm nevetve szól, hogy kata nézd, mi van már megint. esztegomról már senkinek nem a bazilika meg a vár meg a Duna jut eszébe, csak tomi. a taxisofőr első kérdése hozzám, mikor kiderült, hogy esztergomi vagyok, az volt, hogy utálom-e én is a polgármestert, a kollégám nevetve mondja, hogy az országban két város polgármesterének a nevét tudja, demszkyét meg a meggyesét. csodás.

és hogy miért merült ez fel megint?
mert voálá, megint a net tele vele:

• piroslap
  
• bar!kád
• propeller
• jobbik
• szeretgom
• egyenlítő
• kurucinfó
• népszava
• mandiner
• stop
  

tök vicces, az edző gyakorlatilag alig ismer meg sisak nélkül, de még többedszerre is. a karácsonyi partin is integettem neki messziről látom, hogy furán néz rám, vissza is csak tétován int, na mindegy. aztán a buli vége felé oda is mentem hozzá megörült, hogy jé, ja , hát TE vagy az, hát szemüveges vagy? meg copfos is (akkor még)? mik vannak! már akkor is jót mulattam rajta, na de hát rendben, ősszel még nem mindig jártam rendszeresen edzeni, meg új is voltam, simán lehet, hogy nem jegyzett meg annyi lány között. de most már február óta ötünket ő edz folyamatosan, és tegnap, mikor összefutottunk edzésre menet a metró aluljáróban, vigyorogva vallotta be, hogy csak a kezemben lévő felszerelésről -illetve a hozzá tartozó világítóan világoskék sisakról sikerült beazonosítania. mert "sisak nélkül nem ismerlek meg ...olyan, olyan fura ez a haj."

hát szuper, tele vagyok olyan pajtásokkal, akik vagy azért nem ismernének meg az utcán szembejövet, mert csak a virtual wörldből ismerjük egymást, vagy sisakban a pályáról.

arcom, az meg talán nincs is. vagy ha mégis, hát minek.

:D

még mindig képes vagyok büszkén viselni az edzésen szerzett rondábbnál rondább lila foltjaimat, mint harci sérüléseket, a keménység mutatóit, muhahaha, nézd, mim van, ááá, dehogy fáj. itthon legalábbis egyátalán nem bosszankodok miatta, de múltkor a karomon lévő óriás lila miatt másfél hétig alig hordtam rövidujjút, mert meguntam, hogy munkahelyen (meg bárhol máshol) hogy mindenki eltorzult arccal kérdezgeti, hogy jesszusom, ez meg mi, és miért csinálsz ilyeneket. és most, hogy kisütött a nap pár másodpercre, eszembe villant, hogy remélem jó gyorsan elmúlik az, amit a vádlimra szereztem tegnap, mert így meg szoknyát nem vehetek fel különben :P

tudom-tudom, ne nyafogjak, én akarom ezt magamnak :P

óda a sarki pékséghez

kábé ovis korom óta nem nagyon foglalkoztatott a kakaóscsiga, mint olyan. mondjuk amit anya vagy csilla vagy mami csinálnak az más , az fincsi, de ugye hazai ízekkel mindig így van az ember.
a boltiak viszont tényleg nem hatottak meg, a kelttésztás szerintem nem jó, a levelestésztás mindig iszonyúan száraz, és mivel nagyon laposra és nagyon szélesre csinálják, szét is esik. a szélében túl kevés a kakaó, a közepében túl sok. a princesses-fornettis látványpékségi kakós csigák meg olyan geil cukrosak, hogy azokról inkább ne is beszéljünk.
szóval a számtalan rossz tapasztalat után a kakóscsiga egyátalán nem érdekelt.
egészen addig, amíg meg nem nyitott a sarkon az új pékség.
eleve aljasságnak éreztem, hogy bármilyen korán indulok munkába, vagy bármilyen későn érek haza edzésről, ők még mindig nyitva vannak, a kitárt ajón kiáramlik a frissen sütött péksütik illata - kísértés, galádság.
nóri mondta, hogy hát olyan kakóscsigát, mint ott, még nem evett sehol (és még rémesen olcsók is ráadásul). persze, kakaóscsiga, gondoltam én, hát egészségedre. aztán amikor rohantunk szombat reggel a vonathoz, nem volt idő itthon reggelizni, na akkor már nem lehetett tovább kerülgetni a dolgot, be KELLETT menni a pékségbe, át kellett lépni a határt. túrósszív és sajtoscroissant - ááááááh, isteni mindkettő.
olyan lett ez az első vásárlás, mint amikor felbontok egy tábla csokit - amíg becsomagolva, érintetlenül fekszik a polcon, akár hetekig sem nyúlok hozzá, de mihelyt megbontom, kész, megszűnik a visszatartó erő, onnantól elfogy 1-2 nap alatt.
szóval ez történt a pékség esetében is. amíg nem tudtam, mit hagyok ki, könnyedén kikerültem. de azóta....
aztán tegnapelőtt marina megkért, hogy ha megyek le a boltba, hozzak már neki egy kakóscsigát. beugrottam hát a sparból hazafele, áhh, nincs is csiga, keresem, mit vigyek helyette, amikor már hozzák is az új adagot, frissen kisütve-porcukorral meghintve, még szinte gőzölög. és nem nagy lapos, hanem szolid méretű, de magas, nem kelttésztás, hanem rendes. kérnék egyet, ööö, nem is, inkább kettőt, csak viszek magamnak is, annyira jól néz ki, nem tudom otthagyni.
sietek vele haza, ki ne hűljön, és marinával együtt esünk neki a langyos sütinek.
és nóri nem hazudott, tényleg az elmúlt legalább 15 év legjobb kakaóscsigáját majszolom elégedetten, puha, omlós, nem túl kakaós, nem túl száraz, nem túl édes, ó, porcukros szénhidrát-menyország.
azóta nem múlt el nap kakóscsiga nélkül. reggelire, vagy ebédre, vagy vacsira, valahova mindig besuvasztódik egy :)

táskatesó?

nohát, böngészek a frissen feltöltött bagaboo képek közt, és szembejön a táskám testvére, vagy hát nem is testvére, no de rozi, és kázmér, van-e hubás is? :D

hogyan okozzunk balesetet?

esetemben mindenféle kerékpáros baleset előfeltétele, hogy lassan csorogjak. ha gyors vagyok, soha nem történik semmi. de mintha aztán a fordulatszám csökkenésével lassulnának a reflexek, tompulna a figyelem - mindig ilyenkor történik valami.
persze a zuhogó esőnek is köze volt hozzá. meg persze annak is, hogy a motorossávban gurultam a körúton. de ez tűnt tágasabbnak, és imigyen a biztonságosabbnak is, a kocsisor állt, és jobb oldalt a parkoló autók és a szélső sávban állók közt semmi hely nem volt. aztán egy valami nagy transzporter - vagy hasonló - mellett már szűk volt egy kicsit, koppant a táskám sarka a visszapillantón. a meglepettségtől pedig rántottam egyet a kormányon, így sikerült - TÉNYLEG minimálsebességgel - a másik oldalon lévő autó bal hátsó lápájába ágyaznom a kormányomat. senkinek semmi baja nem lett - a lámpaburán kívül.
gyors félrehúzódás, bocsánatkérések, kerékpárosklub klubkártya előkap, biztosító felhív - milyen jó is az a felelősségbiztosítás, ugye? mivel a felelősségem egy pillanatig sem volt kétségbe vonható, nem is próbáltam arcoskodni - egyébként sem szoktam. de tök normálisan elintéztük az autóssal az ügyet, felírtunk, aláírtunk, számot cseréltünk, még egyszer elnézést, mihelyt tudok valamit, értesítem, köszönöm, viszlát.
az első kérdése az embereknek mégis: volt nagy ordibálás? mert az szokott lenni ilyenkor, bringás kontra autós, ugyebár... de már miért lett volna? onnantól, hogy látta rajtam a felelősség elismerését, tök korrektül állt az egészhez. nekem meg semmi jogalapom nem lett volna hepciáskodni, így nem is tettem.
mi a tanulság az egészből?
1) legyen felelősségbiztosításod. bringára is. sose lehet tudni, mikor kell.
2) legyél korrekt. akkor mások is azok lesznek veled
3) óvatosan a motorossávban.

nem az én napom

miután két órát vártam a szabadnapomon a főnökre az irodában, hogy aláírassak vele egy papírt ,nem jött persze - illetve ott volt ő valahol az ezer fős irodaházban, csak nem találtam (de legalább a munkapajtijaim elvileg elintézik nekem)
ezek után a körúton sikerült bringával belecsorogni egy dugóban álló kocsiba, és ezzel a lendülettel lazán betörni a balhátsó lámpabúráját. mondjuk legalább van bringás felelősségbiztosításom, na de akkor is, azóta is a hívogatom a iztosítót meg minden.
asszem, ma már inkább ki sem mozdulok a lakásból.
bár az eddigieket tekintve közel sem biztos, hogy ez megakadályozza a balszerencse további áradását.
inkább elmennék aludni.

tokaji hétvége kisszínes

- a világ roppant kicsi, semmi kétség. kvázi-ismeretlen társasággal mentem le Tokajba, illetve oké, már találkoztam velük egyszer, na de akkor is. tudtam, hogy két lány még motorral jön később, az egyikükhöz már volt szererncsém, másikukhoz nem. majd az idegennek hitt lány lekapta a fejéről a bukósisakot, körbenézett, köszönt, megakadt rajtam a szeme, Kata, te hogy a fenébe kerülsz ide? heló Zsó, hű, nem gondoltam, hogy itt találkoztunk, jaj, de rég láttalak, hűű... a többiek meg néznek bután, hogy hejj, hát ti ismeritek egymást? hogyne, évek óta, táncklub, tudjátok. aztán este borozgatás-beszélgetés közben épp belekezdek egy másik sztoriba, amikor egy másik lány rámnéz kerek szemekkel, hé, én ezt a sztorit már hallottam, hé, te akkor ismered a beust? ja-ja, igen, osztálytársam volt... nemár, hehe, az öcsém barátnője... szóval a világ kicsi, nem bújhtsz el senki és semmi elől :)

- a legjobb fehér bor a hétszőlő birtok száraz szamorodnija, vitán felül. persze tokajba édes bort menjen inni az ember, és azok is jók, finomak voltak nagyon, szeniálisakat kóstoltunk. de azt a szamorodnit nem übereli semmi.

- az 5 fok, na az nagyon hideg

- minek nekünk hamburger, meg hasonló marhaságok, a besztevör junkfood a lángos, sajttal-tejföllel, fokhagymával. nyamm.

- jó bortól nem lesz másnapos az ember. tényleg nem.

ebéd

mozzarellás-frissbazsalikomos-szárítottparadicsomos grillezett pita, utána óriás adag gyümölcssaláta, ó tavasz-nyári kulináris boldogság :)

hát igazán keserves dolog, hogy akkor hibásodik meg a lábam és kényszerülök kerékpárkényszerpihenőre, amikor kisüt a nap, és végre egy szál vékonyka hosszú újjú pólóban tekereghetnék a városban.
azért ma még haza hoztam a fixit a munkahelyről, mert hát mégsem parkoltathatom ott a végtelenségig (tegnap nem voltam hajlandó azzal haza jönni, nagyon fájt akkor, fékezni meg gyorsulni is, elég rossz ám) és bár megállapítottam, hogy a térdhelyzet pihentetéstől javul, mert már nem sajog annyira, mint tegnap, de azért még így is szenvedős volt.
egyébként úgy gondoltam, most tavasszal összekapom magam, és elmegyek CM-re, de végül mégsem, mert mindenféle szülinapok meg névnapok lesznek odahaza, úgyhogy amennyiben a CM kihagyása hagyománynak számít, hát akkor folytatom idén is :P pedig a móka kedvéért focicuccban tekertem volna, ha már másnap meg úgyis meccs lesz, no mindegy. képzeljetek majd oda engem is :)

:)

fejben dől el

tegnap az egész napos esik-nem esik barátságtalan idő, a folyamatos térdfájás, fogfájás és délutánra a túl szűk cipő miatt beálló lábfejfájás mellett nem akartam edzésre menni. tényleg úgy csuktam be magam mögött négykor a bejárati ajtót, hogy én ki nem mozdulok már aznap.
aztán megettem az _összes_ maradék húsvéti kalácsot, amitől rettenetes lelkiismeret furdalásom lett, meg a nap is gyönyörűen kisütött, úgyhogy fél hatkor úgy döntöttem, mégis. összedobáltam gyors a cuccaimat, aztán nyomás.
a probléma, a sunyi, enyhe lábfájás azonban még mindig megvolt. sajnáltattam magam, nyafogtam miatta néha, lemaradtam a sprinteknél. csináltam-csináltam én, de közel sem volt 100%, amit nyújtani tudtam. nem az, amit akartam, mert tényleg próbáltam, tényleg beleadtam apait anyait, de ennyire futotta.
kivéve, amikor kicsit nem figyeltem, amikor megfeledkeztem arról, hogy fáj, akkor nagyságrendekkel eredményesebb voltam. persze aztán megéreztem újra, a "kripli vagyok" újabb hulláma elért megint.
mindenesetre mindennek a fényében igazat kell adnom Katának, ő mondta nekem közben: ugyan, a fájdalom fejben dől el.

nos, a térdem besértődött, azt mondta, igen? foci? igen? fixi? hát nem.
szóval most rövid úton vissza kell szereznem luit, alfit pedig legalább pár hétre eltenni téli álmot aludni, vagy mondjuk elmenni a térdboltba, és venni egy új bal térdet.

egy függőség visszatér

én tényleg csak annyit akartam este, hogy kiderítsem, hogy hányadik résznél is hagytam abba a Friday Night Lights-ot, aztán megnéztem belőle 3 részt egyhuzamban. ójaj.

aki utálkozik a locsolkodáson, aki kiköti, hogy tőle ugyan tartsák magukat távol a fiúk, aki képes emiatt fúriává változni egy ünnep, egy hagyomány alkalmából, az mondjuk ne állítson karácsonyfát se. akkor 1-1.
egyébként is humortalanságra és intoleranciára vall ez szerintem. azt ugyan én sem szeretem, amikor 4 féle kölni figyel már a hajamon (ezért itt már mindenki vízzel locsol) de amikor az unokaöcsém bringás locsolóverset fúj nekünk, amikor bojó bohóckodva előadja az idei költeményét, amikor tibi megjelenik reggel a szódásszifonnal, azt igazán bírom, és vicces volt a koliban is sikítva rohanni a vizesvödrök elől mindig. aki meglocsol, az gondol rám.
és hogy befut egy-egy olyan ember is, akit kevésbé kedvelek? évente egyszer kibírom, nem? sokkal kevesebb a bosszúság vele, mint amit azok gyártanak maguknak, akik végigpuffogják az egész napot.

különös árukapcsolás

a mai kor gyermeke nehezen fogja át ésszel a tízenéveket. hogy valami sokára "hozzon gyümölcsöt". nem csak átvitt értelemben, valóban is.
ülünk maminál, valamit mesél a kert baráti körről, hogy a nemtudommilyen gazda (tudod katusom, a rádióban is szokott lenni) mondta, hogy ha van egy jól termő fád, vedd a gyümölcs magját, de vagy tízet, ültesd el, és még ha sok vad is lesz belőle, lesz tuti egy-kettő, ami szuperre sikerül, ez is a nemesítés egy fajtája.
na de mami, nézünk furán, magról? fát? hát miért, mit gondoltatok? háde mami, az nagyon sokáig tart, hát mikorra lesz abból fa? hát ha a tibi vesz facsemetét, és elülteti, még az is vagy 3 év mire gyümölcsöt hoz, hát mikorra lesz a MAGBÓL fa? de most komolyan mami, annak akkor kell vagy 10 év, nem? hát de az rengeteg, mondja zsűl, hát gondolj bele, ha veszel egy magot, és mellé egy KUTYÁT....
ezt a mondatot pedig sose fejezhette be (vagy legalább 10 percet várnia kellett rá, hogy mégis) mert mamival visítva nevettünk. mert mi mást is vennél a gyümölcsfamag mellé, mint egy kutyát?

(a végkövetkeztetés egyébként az volt, hogy hát a kutya rég meghal, mire a gyümölcsfa gyümölcsöt hoz - lényegében egy kutyaöltő alatt nő fel egy fa - és hát mi értelme ennek, ha vehetsz facsemetét. megállapítottuk továbbá, hogy mami 85 éves szomszédbácsija igen optimista, aki tavaly rendelt diófához diót, hogy majd ő nevel belőle fát)

statisztikz

no megint bújom az analyticset és egész egyszerűen HIHHETETLEN dolgok derülnek ki.
- volt idő, amikor ide lehetett találni a "kék heréjű majom" kifejezéssel - valakinek legalábbis sikerült. megdöbbentő (mondjuk tetszett az undok rozi meg a dzsuvás rozi is)
- 45 különböző nyelvi beállítással rendelkező gépről jártak már erre. a többségét beazonosítani sem tudom. mi lehet például a zh-tw? mert hogy a hu-hu, meg az en-gb mit takar az még ok. de a betűkombinációk többsége varázslatosan megfejthetetlen
- továbbra is a BME-ről olvassák legtöbbet a blogot, a UPC, mint szolgáltató, csak ez után következik.
- magasan a legnépszerűbb konkrét bejegyzés a fröccsös kép
- a legtöbb oldalbetöltés (137) akkor született, amikor Oleever belinkelt CM-re
- 67 különböző országból jártatok erre. pölö Burmából meg a Dominikai köztársaságból is. meg Vietnámból. onnan igazán nagyon sokan. miért? hogyan?
- ennyi. többet nem adatbányászkodok

nyilván valami elborult perverzió, hogy szeretem a chilis teát, hugi közölte, hogy neki ettől hányingere van, anya fintorgott rá, tibi megkóstolta, azt mondta, hmm, érdekes, majd hogy ki kéri a többit?
pedig szerintem tök finom. csíp. és édes (magától, nem kell bele cukor)
persze akkor is furán néztek rám, amikor azt mondtam, hogy mostanában mézzel iszom a kávét, és milyen jó :)

húsvét jegyében

- reggelire sonkástojás
- ebédre csülkösbableves, utána húsvéti kalács
- vacsira főttsonka, tojás, mustár

és itthon, itthon, itthon, anya, zsűl, mami, tibi, jajdejó.
kicsiként a csokitojás volt a lényeg meg a tavaszi szünet, és a locsolók. ma az, hogy végre mindenki itthon van, hogy hugival van időnk együtt filmet nézni, hogy anyával borozunk, hogy tibi, hazahoztam a labdát, van kedved dobálni egy kicsit?
most hirtelen nem tűnik olyan borzasztónak az sem, hogy dolgozni kell ma, mert én a középső szobából dolgozok, zsűl a nappaliban tanul, anyáék a konyhában főznek, közben ugyanúgy megy a szövegelés megállás nélkül, tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy itt kötelező is van közben.

romantik

"elviszlek én téged interval-edzésre" :)

és reggel mondtam, hogy pesze, indulj csak el (ő gyalog, villamoshoz, be az egyetemre) majd úgyis mindjárt beérlek (én bringával, be az egyetemre)
aztán persze tököltem egy csomót, morogtam is magamra, hogy hát ennyit a gyorsaságról, de végül csak sikerült elindulni, és tekertem, mint a veszedelem, elhagytam két biciklistát és két villamost, és csak reméletem, hogy köztük volt az övé is. és már le is lakatoltam alfit az E előtt, amikor átért az úton, és pont jó voltam még egy búcsúpuszira.