ha most valaki megkérdezné, hogy mi a véleményem a havas villamossínekről a mester utcában, valószínűleg toporzékorva morognám neki, hogy gyűűűűlülöm őket. és ha ezután megkérdezné még azt is, hogy mit gondolok a térdeken lévő kék foltokról, biztosan nyüsszögve felelném, hogy hát őket meg úúúútááálom, mert nagyon tudnak ám fájni.
és ha mindezek után azt mondaná ez az illető, hogy jaj, hát olyan negatív vagyok, akkor mondanám neki, hogy nem is, mert az például nagyon is jó volt, hogy amikor sajgó térdeimet tapogattam pár perccel az esés után is, megjelent egy srác, hogy jaj hát látta, mekkorát pereceltem, és itt lakik, van fent szerszám meg minden, ha valami nagyon szétment volna, én meg mondtam hogy nem, csak a lánc esett le, és segített visszatenni, amíg én magammal voltam még elfoglalva és nem a bringával.
tök jó fej volt.
helló, srác, ezúton is köszi :)

ma amikor jöttem fel pestországba, a vonaton az emberi kapcsolatokon gondolkoztam. nem konkrétan egyen-kettőn, hanem úgy általában. persze minden gondolatom a saját példáimból fakadt, de mégis, ne kezdjetek ez azon gondolkodni, hogy most mikor kire gondolhatok, nem gondolok konkrétan senkire, csak ilyesmik pörögtek az agyamban.
például, hogy van-e értelme erőltetni egy barátságot, ha az, ami összeköt minket, már csak és kizárólag a múlt, ha a jelenről direkt és akkurátusan hallgatunk, ha nincs helyünk egymás életében, csak időnként a határmezsgyén, a senkiföldjén futunk össze.
vagy egyátalán nem is rajtunk múlik ez? az barátság fonala ott lesz mindig, el nem téphetjük, csak letehetjük időnként és felvehetjük később ismét, de elszakítani mi nem tudjuk csak úgy, ahhoz valami drasztikusabb kell?
olyanok az emberi kapcsolatok, mint a szobanövények: napi gondozást igényelnek? vagy olyanok inkább, mint a fák:ott állnak a mező szélén, és ha két évig felé sem nézünk, de aztán egy szép tavaszon ismét arra kirándulunk, ugyanúgy leülhetünk az árnyékba?
nem tudom. egyszer így gondolom, egyszer meg úgy.

hétvégén végre otthon voltam, hejj, de nagyon jó volt. bár nem volt hosszú látogatás, egy nap plusz két éjszaka, de mégis ideális akkufeltöltés volt. mert otthon lehet és tudok is tízig aludni reggel és nem kelt fel senki, és mami isteni fánkot sütött anya meg csodás pogácsát, és fetrengtünk a hóban mindannyian és hócsatáztunk és építettünk hójabbát (de miven anya hóembert szeretett volna, ezért a másik oldalát annyak csináltuk meg) meg csináltunk hóanygalokat is, hugi, anya meg én, a három angyalka ot tpihent a pufók hófelhőkön, kismenyország lett a kertünk.
és aztán ittunk meleg borosteát kint a hóban még, és sétáltunk hugival a winterwonderland-esztergomban, mindketten az alighordott (de most nagyon is kapórajött) acélbetétesekben. olyanok voltunk, mint két vigyorgó birodalmi lépegető.
maradtam volna még.
de feljönni is jó volt, mert mentem korizni, mi a megyeri útra. ilyen időben kibiciklizni odáig, újpest-szitiben eltévedni, hóban véletlenül skiddelni és ezen meglepődni, majd véletlenül mégis odatalálni a jégcsarnokhoz pedig szintén mókás, korizni pedig csudajó, szóval azt sem bántam meg persze, hogy feljöttem.
sok ilyen hétvégét még nekem :)

és most szeretnék hazamenni, és bulizni, és edzeni, és koccintani, és korizni, és fogyózni és kajálni és utazni és érdekes dolgokat tanulni és pihenni , aludni, olvasni, sorozatot nézni, eltekerni a világ végére meg vissza, mindezt egyszerre, a nagy felszabadultság hatására, háháhááá, ihihihiíííí, sikongatva, széttárt karokkal pörögnék-forognék az infópark közepén wíííwíííwíííí

i've got it!

nem egyetemi életem legdicsőségesebb vizsgája, nem is életem legdicsőségesebb jegye, de kétségtelenül a legjobban vágyott.
egy szavam nem lehet, megkaptam, köszönöm, örülök neki.
diploma, készülj, jövök :)

az egész emberiség ehétre jutó gyümölcszselés piskóta* adagját befaltam a mai nap folyamán, így nektek már hétfőig nem muszáj, illetve valószínűleg nem is lehet, mert tuti elfogyott mindenhonnan. ehettek viszont helyettem egészséges dolgokat, csak hogy a világ egyensúlyban maradjon.

* tudjátok, amilyen van pilótából is, piskóta, rajta gyümölcszselé, a tetején csoki. fincsi, addiktív, nem tudod abbahagyni, amíg el nem fogy az egész csomag.

a gellért-téren leesett a lánc, csak úgy, se szó, se beszéd, nem tudom mitől. és alfira gőzőm nem volt, hogyan kell ezt a problémát orvosolni. nem tudta az bringásfiú sem, akit leszólitottam, hogy bocsineharagudjlégyszives.
sebaj, csomó bringaszervíz van a környéken, majd csak segítenek. de a zöld pont csak tízkor nyit, a bácsi ugyan kilenckor, de kosztolányi meg messze volt. relatíve legalábbis. úgyhogy a budafokin strázsáltam húsz percet a szakadó hóban, vártam a kilencharmincat, hogy kinyisson a kerékpárszervíz (ez a neve :))
a srác meg is érkezett pontosan (egy perccel sem előbb :) se nem később) meg is lepődött, amikor meglátott, a hóembert meg a hócangát, mert addigra már kábé azok voltunk.
- helló, mi a gond?
- leesett a lánc. nem tudom visszatennni...
- mert?
- ??? mert nem tudom, hogyan kell.
itt megeresztett felénk egy félmosolyt, egy pillanat, és a lánc már vígan futott megint a lánckerekeken, még mielőtt a boltot egyátalán kinyitotta volna.
- húúú, tök köszi.
- látod? csak ennyi. így kell. mostmár menni fog?

közben meg végig morogtam, hogy időpocsékolás, az alatt az egy óra alatt, amíg a bringa miatt vártam és kajtattam fel-alá, mennyi grafikát tanulhattam volna.
de legalább megtanultam visszatenni a láncot. ez is valami :)

két tanulós szakasz közt pedig elmentem a gödörbe erre a BAM-os mókára, a zebrán ráadásul összefutottam Antival a hétvégi túráról, úgyhogy onnantól volt kivel.
sosem nyerek tombolán, most még azt is, legeslegutolsónak húztak ki, amikor már lélekben feladtam :) ilyen szupi felvarromos pólót, irigykedhettek, én mondom.



most pedig vissza a vertex- és pixelshaderek csodálatos világába.

E-ben

bejöttem tanulni az E épületbe az egyetemre, mert ez ingerszegény környezet, itt nem foglalkozom mással, a grafikára tudok összpontosítani (oké, most pötyögök egy gyors posztot, de eddig tényleg rendes voltam és szorgos). ezalkalomból pedig némi kisszínes:

- a női wcben mozgásérzékelős a lámpa, de valahogy nem működik teljesen jól, sötétben kell ugrálnom tök nagyokat, hogy felkapcsolódjuk. elég röhejes.
- a büfében úgy adnak teát, hogy kapsz forróvizet, és választhatsz hozzá filter. a három teámból a harmadikhoz a víz már épp csak langyos volt. nyilván reggel óta nem forraltak újat :P
- egy tanuló fiú odajött hozzám, hogy hú, tök jó a táskám, megnézhetné-e, mert ő is szeretne ilyet de még csak képen látott, élőben nem. megengedtem neki :) főleg, mivel azt mondta, a rozi is menő rajta
- a BAM-os bringásreggeliről az egyetem felé tartva még beugrott, hogy nem tettem be töltőt a laptophoz, ezért hazaugrottam érte. viszont azt már csak itt az E-ben vettem észre, hogy második körben is csak a töltőm FELÉT sikerült elhozni, gyááá. de ádám jófej volt, és kerített nekem egyet, heló, köszi :)

röviden

a hosszú haj nagyon szép, de nem nekem való, nem tudtam hordani, pirosbetűs ünnepeken kiengedtem ugyan, de egyébként mindig egy göbbe fogva fogva csücsült a kobakom hátulján.
úgyhogy mikor ma elmentem zsókához, és megkérdezte, hogy mennyit vágjon akkor hát belőle, azt mondtam, sokat. nagyon sokat.
szóval most tök jó rövid, praktikus, kényelmes. meg szerintem csini még csini is :)

avatar

rögtön az elején szögezzük le: imádtam. ugyanakkor tökéletesen tisztában vagyok a film defektjeivel is, de nekem ezzel együtt (vagy tán épp ezért :D ) nagyon tetszett.

a látványvilága gyönyörű. végülis arra épül az egész film. és épp ezért én, akit székbe lehet szögezni vizuális effektekkel meg grandiózus varázslatokkal, pont ennek a filmnek a közönsége vagyok. ha erre még rátesszük azt is, hogy sci-fi, a siker már szinte borítékolható. pont a rendező által kiszámított pillanatba hagyták el a számat az "áááááá"-k meg az "óóóóóó"-k, kapkodtam a fejem a repkerő cuccok elől, és próbáltam ellegyezni az arcom elől a szálló pernyét. látványosra találták ki a világot, amive a sztorit belerakták, gyönyörűre csinálták meg, és jó snitteket forgattak hozzá. csak szuperlatíviszkokban tudok róla beszélni.

maga a történet roppant egyszerű, eléképesztően sablonos, kiszámítható, utólag végiggondolva semmi újdonság nincs benne. azóta is azt vadászom, hogy melyik sztorirészlet hol is szerepelt már korábban. film közben ugyanakkor ez nem zavart. aki nézett már velem bármit is, az tudja pontosan, hogy már az apróbb konfliktushelyzetek is roppantul zavarba tudnak ejteni, otthon időnként ki-be rohangálok film közben a szobából, meg fel-alá a tévé előtt. szóval számomra az avatar kiszámíthatósága előny (és ezért is írtam, hogy a defekjei miatt is szeretem) ha az agyamnak az iszonyat mennyiségű vizuális impulzus mellett még a komoly történettel is meg kell bírkóznia, az valószínűleg már túl sok lett volna. így viszont az arány - számomra - tökéletes.

sokat számított, hogy nem mentem túl nagy elvárásokkal moziba. nagyon sok különböző véleményt hallottam a filmről, a legtöbben fanyalogtak rá. ezek után tulajdonképpen már el sem akartam menni (de mivel ájkáéknál felszabadult egy hely, beugrottam) szóval azokkal ellentétben , akik az elsők közt nézték meg a filmet, nem számítottam túl sokra. talán pont ezért tudott végül lenyűgözni.

viszont az való igaz, hogy akinek egy filmben a sztori a fontos (fontosabb) annak ez nem nyújt sokat. én azonban nem a sztoris típus vagyok (a komoly filmeg meg is fekszik sokszor a gyomromat) én az izgalmat szeretem, az akciót, a látványt, a kacagást, ha a film bele tud ringatni a maga világba úgy, hogy arra az 1-2 órára részének érezd magad. tegye ezt a történettel, a hanggal, a látvánnyal, mindegy, csak tegye. és ezt számomra az avatar nagyon jól hozta.

ami nem tetszett, hogy hosszú volt, egy fél órával kevesebb sokkal több lett volna. de ez legyen alegnagyobb problémám vele.

"The flower said, "I wish I was a tree,"
The tree said, "I wish I could be
A different kind of tree,
The cat wished that it was a bee,
The turtle wished that it could fly
Really high into the sky,
Over rooftops and then dive
Deep into the sea.

And in the sea there is a fish,
A fish that has a secret wish,
A wish to be a big cactus
With a pink flower on it.
And in the sea there is a fish,
A fish that has a secret wish,
A wish to be a big cactus
With a pink flower on it."

/Tree Hugger/

Ma valahogy pont így érzem magam...

az első vélemény, amit a filmről hallottam, hogy fura, kicsit beteg, de nagyon jó. marina mondta ezt, és ha még ő is azt mondja egy filmre, hogy fura, attól én már egy kicsit tartok. no de azért mégis csak Heath Ledger utolsó filmje, meg van benne Jude Law és Johnny Depp, szóval mikor hugi hívott szombaton, hogy nem megyünk-e el megnézni, igent mondtam.
és nem bántam meg, nagyon, nagyon tetszett. (mázlim van, mostanában sikerül csudajó filmeket kifognom)a plakátja kissé herripotteres, ez egyesekben azt a tévképzetet alakíthatja ki, hogy gyerekfilm - nem az. színes, delíriumos, hihetetlen, lehetetlen.
nézzétek meg.

rétes, hideg, Királyrét

bár nem volt ismerős, aki jött volna velem, mégis elmentem a lentebb már posztolt túrára. tegnap délután még nyafogtam marinának, hogy jaj, hát nem is tudom, de kinevetett, hogy hát ő igazán nem félt engem, feltalálom majd magam, menjek csak. jó, megyek.
aztán az egészet sikerült mégis majdnem elszúrnom még tegnap éjjel. felmerült ugyan bennem, hogy elő kéne venni megnézni luit, hogy minden oké-e, de a hittem a bal vállamon csücsülő kisördögnek, és elcsábultam, inkább megnéztem még egy részt a chuckból a kötelező kontroll helyett. persze nem kellett volna, mert így reggel ahelyett, hogy időben elindultam volna, még kereket pumpáltam, és féket igazítottam, és pont 8 perccel később léptem ki az ajtón, mikor amikor a találkozó volt a batyin.
jó, azért elindulok, meglátjuk mi lesz. nyilván mire én odaértem, már rég nem volt ott senki. mindegy, ha a megyedi-hídig sikerül beérnem őket, akkor oké. ha nem, onnan visszafordulok. a második probléma rögtön itt adódott: gőzöm nem volt, mi a hivatalos útvonal a hídig. így hát éles logikámat követve úgy döntöttem, hogy ha a duna mentén megyek végig felfelé, abból rossz nem sülhet ki, legyen hát így. bár a graphisoft parknál kicsit elkeveredtem, de rögös-rázós úton csak eléretem végül a megyerihez. és láss csodát: pont ekkor fordul ki a következő keresztezősédből egy kisebb csoport kerékpáro. úúú áááá, hát sikerült, szuper. beértem az utolsó srácot "helló, bocs, ti vagytok a királyréti túra? - ööö, ja igen. - éri csatlakozni? - persze, gyere csak" és én mentem.
elég hamar kiderült, hogy többé-kevésbé összeszokott bandáról van szó. ettől először kicsit elszontyolodtam, mert úgy gondoltam, hogy hát fasza, tökéletesen kívülálló leszek itt. természetesen hamar kiderült, hogy feleslegesen túráztatom magam ezen, már egy negyed óra múlva, mikor a lejegesedett hídon R-rel ketten toltuk át a bringát, egész jól elbeszélgettünk. később gödön a rétesesnél aztán még pár ember nevét sikerült megtudni, váltani pár szót, nevetni néhány poénon. kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen "beugró", azaz volt még más is, aki nem a standard túrás társaságból való, ez azért megnyugtatott kicsit.
következő megálló vác, forró fűszeres kávé R-rel és L-lel, melegedés a cukrászdában, jóság. aztán páran úgy döntenek, hogy inkább innen inkább visszahazamennek - a kísértés nekem is nagy, mert iszonyú hideg van. de aztán kemény voltam, maradtam, ha már erre szántam ezt a napot.
kismaroson még megálltunk egy lélekmelegítés erejéig. ekkorra már csak 11en maradtunk, innentől már nem lehetett vegyülni a tömegben, kaptam is az arcomba a komolyabbnél komolyabb és viccesebbnél viccesebb kérdéseket, a csokit meg a mézespálinkát. juhú :)
hát hajrá, irány fel a királyrét. innen már hegynek fel. I-vel az amerikaifociról beszélgetek közben, fel se tűnik a hegymenet, bejáratódott eddigre a váltó is, szalad az út alattunk.
az utolsó pár kilométeren azért már nem volt egészen őszinte a mosolyom, de I és T után harmadiknak értem föl, háhá, kemény vagyok. na iszok, veszem elő a kulacsot a tartóból, de ekkor veszem észre, hogy egy tömbbe van fagyva tea és kulacs, jót nevetek rajta. na mi az, jeges? kérdezik. nem, nem jeges, ez jég. mondom. nanemár, addide. mondja T. baszki tényleg! és a kormányhoz ütögeti, rendesen kopog rajta, nevetünk. pár mozdulattal már sikerül némi jégkását csinálni a jég feléből, tudok inni.
aztán mikor a többiek is felérkeznek, közfelkiáltással a vendéglő és a forró leves mellett döntünk. be is ülünk, közvetlenül a cserépkályha mellé. meleg, sör, babgulyás, boldogság.
hazafelé már kissé szétszakadt a banda, ki kismarosról vonattal, ki vácról, mindenki más tempóban. én I-vel meg T-vel mentem. 28-as tempó jó lesz? kérdezik tőlem. hát nem tudom, majd max leszakadok ha gyors, nem tudom számszerűsíteni a tempómat, nincs kilométerórám. oké, menjünk. bírom jól, bár folyamatosan a srácok mögött szélárnyékban, és pofátlan módon nem megyek előre egyszer sem fogni a szelet, azzal nyugtatom a lelkiismeretemet, hogy hát én vagyok a gyenge lány, tán elnézik nekem.
vácott aztán vonatra váltunk mi is, lassan sötétedik és egyre hidegebb is van.
a vonaton aztán belefutunk még a többiekbe, fáradt arccal beszélgetés, vidámkodás.
aztán már nyugati, elköszönés, kösszezjóvolt, puszi-puszi.

rettenetesen tetszett, köszi srácok, szuper volt.


UPDATE: odavisszalink :) kikerültem ide

kérdés

van-e kedve jönni valakinek a BAM-MK-CM túrára? lelkesbb lennék, ha lenne valaki ismerős.
oké, tudom-tudom, vizsgaidőszak van még, meg minden. no de hátha.
szóval ha valaki jön(ne), komment, vagy mail :)

két napja megint van időm olvasni, ezt pedig ki is használom, jaj, rengeteg lemaradást kell behoznom. de rajta vagyok a témán :) most egyelőre Leslie L Lawrence, nem szabad komollyal kezdeni, nehogy megfeküdje a gyomrom (meg különben is, nagyon szeretem, és mivel ezt mások is tudják, kaptam mostanában egy csomót. úgyhogy jó sok olvasatlan van belőle a polcon), aztán PK Dick jön majd, utána meg Rushdie. és ha lesz még időm ezek után, akkor az Anna Kareninának is nekifutok megint, mert anno nagyon tetszett, csak valamiért mégis félbe maradt. meg az Időutazó feleségét is el kéne olvasni, mert bár annyira engem nem fogott meg, de rossz sem volt, és az is félbehagyva hever valahol.
ja és a legfontosabb.
a süniskönyv, háromdimenziós grafika, animáció és játékfejlesztés. beszt evör.

kisszínes

- két marhajó táskát kiszabtam tegnap, a sarokba letéve várják, hogy holnap össze is varrjam őket. nagyon-nagyon-nagyon jók lesznek :) egy piros-fehér, meg egy kék-lila-narancs, juhuhúú :)

- alfin szaporodnak a matricák, így már legalább látszik rajta, hogy használom(nem a kosztól, á, nincs rajta félcenti vastag sárréteg...) BAMos, meg a táskás (aminek a párja meg a varrógépre ment, hát no, ott a helye :) ), meg tegnap szereztem az orsay-ben "thank god, i'm a woman"-est, ami meg ilyen átlátszó műanyagmatrica, csak a felirat fehér, elég menő a metállilán :D

- rá kellett döbbennem, hogy a nyár folyamán kínkeserves depresszióval leadott kilókat MIND visszaszedtem az adventi-karácsonyi-vizsgaidőszaki zabálások alkalmával. megszorítások következnek hát, ó jaj, hogy én ezt mennyire utálom :P

- juhú, edzés, mindjárt indulok is :)

a Margit-hídon

a héten az Alkotás utcára jártam oktatásra. a városnak az a része, amerre szinte soha nem járok egyébként sem, nem hogy még biciklivel, még kevésbé a nyugati irányából. az elmúlt fél évben meg aztán tényleg nem dugtam arra az orromat. úgyhogy most tapasztam meg először a lezárt Margit-hidat.
mert hát újítják fel ugyebár, le van zárva az autós-forgalom elől, a villamos meg a busz jár ugyan, de a járdák közül is csak a déli van nyitva, azt használják bringások, gyalogosok.
nagy tábla kér rá szépen, hogy légyszi ne ülj nyeregbe, told át a bringát. a dolog tökéletesen érthető, a hely szűk, a gyalogos forgalom teljesen átlagos, azaz ahhoz, hogy te ott tekerj, nagy. bevallom férfiasan, a tíz átkelésből azért egyszer csak nyeregbe ültem én is - de nagyon késésben voltam, és akkor tényleg alig voltak a hídon. lassan mentem meg tök óvatosan, de mindenesetre ez már akkor is megfoszt a nagyon puffogás jogától, nem prédikálhatok teljes joggal vizet, ha már egyszer belekóstoltam abba a borba...
na de akkor is. elkeserített, hogy a bringások 70%-a tökéletesen figyelmen kívül hagyta a "ne tekerj itt" kérést. a többségük azért óvatos volt és lassú, de volt, aki hipergyorsan zúzott el mellettem, miközben én békésen toltam a magam paripáját. volt, aki félelmetes kormányrángatásokkal kerülgette a gyalogasokat, rossz volt nézni.
értem én, hogy gyorsabb úgy, meg hogy idegesítő tolni, meg minden. de nem veszít az ember 5 percnél többet, ha betartja a szabályokat, és itt ráadásul tényleg ésszerű a tiltás. lehet lázadni a szabályok ellen, szoktam én is, de nem más emberek kárára. mert ez így ott balesetveszélyes, tényleg az.
ma viszont már látszott délután, hogy péntek van, az emberek nyugodtabbak, toleránsabbak voltak, 8-ból 6 ember tolta a bringát, még az egyik futár is. ma olyanok is rám helóztak, akik nem is szembe jöttek, hanem elhúztak mellettem, még a körúton 4 sávval arrébb szembeirányból jövő is integetett.
meg egyébként is, nem esett a hó, nem volt már latyak az úton, nagyságrendekkel megnőtt a bringázók száma a hét elejéhez képest, jó volt, jó volt látni a kipirult mosolygó arcokat, a cinkos összekacsintásokat. azt érezni, hogy kicsit összetartozunk.
jövő héten meg BAM, hajrá-hajrá, elő a kerekekkel :)

kucorgok a székemben, nyalogatom a sebeimet, sütit eszek, és megfogadom, hogy holnaptól minden máshogy lesz.

önsajnálat, önmarcangolás, düh

önsajnálat, mert ha nem kettek volna kvaterniók, amiket azért igazán nem volt szép dolog megkérdezni, és nem tanfolyamhéten lett volna a vizsga és kivehettem volna a hét elejét szabinak, és nem kellett volna novemberben németországba menni és nem bukok emiatt eleve két kisházit, akkor sokkal de sokkal egyszerűbb dolgom lehetett volna.
és önmarcangolás, mert tanulhattam volna többet, és minden elé helyezhettem volna a grafikát, és gyakorolhattam is volna, és írhattam volna nagyházit, akkor nem nehezítettem volna a saját dolgomat.
lényeg, hogy nem lett meg a grafika.

de azért minden vizsgaalkalommal jobbnak és jobbnak érzem magam, mindig érzem a haladást, az előrelépést, mint anno THnál meg adatb-nél.
a baj nem az, hogy nem tudom megtanulni, hanem hogy nem akarom, mármint hogy idegesít, hogy ilyet kell tanulnom, nem érzem azt, hogy ennek értelme van,. hogy én ezt valaha használni fogom, hogy erre ebben a formában szükség van ahhoz, hogy belőlem jó mérnök informatikus legyen. de mpersze nem az én dolgom meghatározni ezt. az én dolgom, hogy megtanuljam, és sikeresen vizsgázzak belőle. előbb vagy utóbb.

és ha 80 éves koromban megkérdezik majd tőlem, melyik volt életem legszebb napja, nem az esküvőmet vagy a gyerekeim/unokáim születését fogom említeni. ó, nem.
hanem azt a napot, amikor kettest kaptam grafikából.
(persze nincs rá garancia, hogy a fent felsorolt események közül bármelyik is be fog következni :P )

amikor az ember utolsó pillanatban próbál minden maradék tudást a fejébe gyömöszölni pár óra alatt, az bizony édességigényes egy processz.
én viszont, tekintettel az elmúlt 2 hónap cukorbevitelére, mostanában nem tartok itthon édességet. ezért kénytelen voltam magamba tömni másfél banánt, egy narancsot és az egész bödön (oké, viszonylag kis bödön) mazsolát.
van még 4 banán, meg egy alma, azzal ki kell húznom holnap délig.
meg van csirkecomb, de ahhoz csak végszükség esetén szabad hozzá nyúlni.
ha így folytatom, holnap délben ahelyett hogy vizsgáznék, egy kiadós gyomorrontással fogok fetrengeni itthon :P

puszit

Puszit, a hóban biciklizésért! from bringavideo on Vimeo.

félúton a LOL és a :like: közt :)

köszönni, megköszönni

amikor kicsi voltam, akkor is rengeteget bicikliztünk már, családilag. pilismarótra, tátra, a dobogókői úton, városon belül, mikor merre. apa már ekkor azt tanította, hogy ha valamerre biciklissel találkozunk, köszönünk: intünk, biccentünk, vagy hellózunk. mert úgy illik, úgy szokás. és ez a mai napig berögzült dolog, ha szembe jön, vagy megáll mellettem a pirosnál, vagy elhúz mellettem az utcán valaki, automatikus, hogy köszönök. van, aki visszaköszön, van, aki észre sem veszi, és persze van pár, aki előre helózik. de a legfurább, amikor valaki értetlenül néz, vág egy pofát, és tovább megy.

ha elengednek a keresztutcában, ha arrébb húzódik az autós vagy gyalogos, ha megadják az elsőbbséget - még ha egyébként is járna - mindig megköszönöm. nem überjófejségből, hanem automatikusan, más csúszik is ki a köszönöm a számon, vagy lendül a kezem. és ha hülyeséget csinálok, elnézést kérek, megállok, biztos nincs gond? igen, tudom, az én hibám volt.
ma pont akkor takarították a margit-hídon a havat, amikor toltam keresztül a bringát. amikor a serénykedő munkások megláttak, arrébb húzódtak. én erre automatikusan mondtam, hogy kösz szépen. a pasinak erre elkerekedett a szeme, "ööö... nagyon szívesen, persze".
nem tudom megszokni a nagyvárosban az emberségességnek a hiányát, hogy ha normális vagyok és közvetlen és jólnevelt, azzal csudabgárnak számítok.

grace finds beauty in everything

- minden csupa latyak és víz :( - de legalább van már BKV :)(még ha én nem is használom)

- esik a hó és alig látni :( - de amikor már sötét van, ha felnézel az utcai lámpa felé, látod, hogy csillog és szikrázik a levegő, mintha csillámpor szállna minden felé, csodaszép :)

- egyedül vagyok az albiban :( - de legalább a tanulásra koncentrálhatok, nem dumcsiom el az időt :)

- a moszkván le kellett szállnom a bringáról, mert gőzöm nem volt, merre kéne mennem, és inkább toltam a járdán :( - de legalább sétáltam is egy tök jót :)

sherlock holmes

guy ritchie a legkirályabb filmrendező evör.
robert downey jr. a legjobb pasi.
a sherlock holmes pedig egy annyira, de annyira jó film, amilyet már nagyon régen nem láttam.
nézzétek meg mindenképp.

ma csupa ilyen szerelmi élettel kapcsolatos dolgokról filozofálok

g-ék szakítása kapcsán felsejlettek bennem saját kapcsolataim végei, és azon kezdtem gondolkozni, hogy melyik jobb (illetve kevésbé rossz), ha te szekítasz, vagy ha veled szakítanak.
persze ez abszolút emberfüggő, hogy a nemkellesz érzéssel birkózol meg könnyebben, vagy a döntéssel járó felelősséggel. én - azt hiszem - inkább az előzővel, még akkor is, ha a két nagy szakítás közül az első, amikor én voltam a megmondóember, nagyságrendekkel simább leolyású és könnyebb volt.
mert a kidobott ember jogosabban szenvedhet, neki nem kell erősnek és toleránsnak és kedvesnek lennie, ő utálkozhat, bőghet, szenvedhet, sajnáltathatja magát. míg a másik féltől ezt sokkal kevésbé tolerálják, pedig szerintem ott lenni rosszabb, mert ugyanúgy hiányozni fog a másik, a megszokott élet apró és jelentéktelen elemei, de amikor ezek eszedbe jutnak, olyankor a kisördög álnok vigyorral belesusog a füledbe, hogy hát te akartad így.
a legjobb meg egyébként, ha nem is kell szakítani :P
juhú, tessék, máris megtaláltam a szépséget a szingliségben, ha nincs pasi, nincs brékáp. nekem a legjobb a világon :)

júpíszí 2.

keressétek az új UPC reklámot a tévében, végre-végre látható benne a focilabdám :D
(mihelyt megtalálom fent a neten valahol, be is likelem ide, csak egyenlőre nincs meg.)

múltkor marinával került szóba az, hogy a reménytelen szerelem jobb-e, vagy a semmi.
én képviseltem azt az álláspontot, hogy a semminél minden jobb. borzasztó dolog csak ülni és várni, hogy jöjjön már valaki, hogy történjen már valami, hogy legyen már valami apró kis titok, egy még-ha-alig-látható-is lángocska, ami időnként mosolyt csal az ember arcára, vagy könnyeket a szemébe, amiről lehet álmodozni, vagy a fenébe kívánni és tombolni miatta.
még a gimiben valamelyik Shakespeare-főhősről tanultuk, hogy nem a lányba szerelmes, hanem a szerelembe magába. akkor azt gondoltam, hogy ez marhaság, ilyen nincs. és kissé kétségbeejtő látni, hogy de igen, mégis van. hogy nem konkrét ember hiányzik, hanem a tény csak, hogy lenne bár valaki, hogy nem feltétlenül a nagybetűs PÁRT keresem, hanem lehetőséget az érzelmi űr kitöltésére.
elég nehéz az ilyen érzelmi dolgokat az agyban felülbírálni. de megteszem, mert elég földhözragadt vagyok hozzá, hogy meg tudjam tenni, és elég racionális ahhoz, hogy felfoghassam az egészet egy megoldandó egyenletként, aminek lehet persze több megoldása, de semmiképp sem megoldás ettől minden szám. és én nem szeretem elszámolni a dolgokat és utólag visszajavítani, inkább kétszer megfontolom a következő lépést, a cél nem a gyorsaság, hanem az eredmény maga.
basszameg, az egész élet matematika.

gyakrabban kéne vendégeket hívnunk, mert ilyenkor felülkerekedve botrányos lustaságunkon végignyljuk a lakást.
kitakarítottunk most hát minden apró szegletet, összepakoltunk, felmostunk, kimostunk, kiszemeteltünk, még az állatok is új almokat kaptak (csubi, meg a höri, meg a hal is)
és elégedetten pillantottunk végig az albérleten, a büszke gazda mosolygó szemével, majd megjegyeztük, hogy le kéne fényképezni, mert ki tudja, mikor lesz ilyen legközelebb :P

nemérdekelpéntek van

csak semmi finomkodás ma, lázadós - elegemvanmindenből - habeszóltokbeintek - mindekinénélkeményebbvagyok nap van. bizony.
ezért még máglyarakést is ettem ebédre.





"Right now, leave the house with a need for eyes to see
anything but computer screens, PUSH!
Face to the blue, petals in the breeze,
any piece of sky, any scrap of green."

ha mondjuk nem csak elindulni, hanem vészmegállni is tudnék a klipsszel, akkor nem zakóznék ilyen hülyén triviális helyzetben, és nem zúznám le a vadiúj rikítósárga bandázst a kormányról :(
viszont az is biztos, hogy a rejtő jenő utcában mostantól sosem ülök bringára, gonosz hely az, furcsa ott a levegő, esésre késztet...

bicók a belsőudvaron

a bringák tulajdonosait nem ismerem. pontosabban a balance-ét igen, az solymié, és az egyik trekking meg a mosolygósfiúé (de őt sem ismerem, csak archoz tudom rendelni a vasat), egy másik pedig zitáé (de nem tudom, melyik, meg télen különben sem, csak most a sztrájk alatt van megint).
mégis, már kicsit ismerősként kezelem mindet, és fura, ha valamelyik nincs a helyén, mert mindegyiknek fix helye van, úgyám. a dancelli fixi mindig közvetlen mögöttem áll a padkához állítva, jóval mögötte a balance kitámasztva, a lila-fekete monti pedig az ajtóval szembeni oldalon a falnál pihen, aztán van még a szürke, ami mindig kint az ajtó előtt vár a fához láncolva. ők voltak a tél mindennapos szereplői. aztán a feketemonti a szarvakkal az első padnál, ő is gyakran csatlakozott most a hidegben is, a szegény matrixot pedig jól ittfelejtették, napok (hetek?) óta ki van már kötve a második padhoz. időnként belepi a hó, aztán leolvad...
és most, a sztrájk alatt megjelentek a régi ismerősok is, a lila-sárga bájosan bumfordi radiant például, ha azt meglátom, mindig vidám leszek :)

(jaj és azt is észrevettem ám, hogy a piros-fehér KTM strada, amelyik meg a koli előtt lakik a korláthoz lakatolva, és egy időben következetesen keverték páran luival, gyönyörű új pályakormányt kapott karácsonyra rikítópiros bandázzsal :))

igen, ott lakom, ahol sötétvörös és 160. ehhez képest szinte napi alpesi túrának számítana a tüdőmnek, ha láncdohányo slennék vidéken.

a mai napi fun az volt, hogy a kispajtásaim, akik mögöttem jöttek a körúton (ők kocsival, én meg bringa) felismertek, pedig még sosem látták az új bringát, meg a táskát sem (hátulról medig max erről lehet), de a bagaboon morcogó nagy rozi elég egyértelművé tett. aztán mikor egy pirosnál véletlenül hátrafordultam, úgy integettek, majd kiestek a szélvédőn.
like :)

került ki megint kérdés oldalra, mert az analytics továbbra sem tud mindent.
a kérdés lényege nem az, hogy ma honnan érkeztél, hanem hogy úgy általában, először.
válaszoljatok légyszi, mert fúrja az oldalamat a kívácsiság

elmentem ma a kerékpárosklub irodájába átvenni a tagsági kártyámat, és kaptam mellé BaM-matricát (mert az enyém nem jött meg postán, szomorú is voltam eléggé) és küllőprizmát is (jaj, persze, vigyél csak, van egy csomó). igen örültem nekik, fel is applikáltam mindet ott frissiben a alfira.
az meg mekkora vicc már, hogy pont a MK-iroda környékén nincs hova lezárni a bringát, csak közlekedési táblát találtam. (UPDATED odalent)
viszont a berögződéseknek megfelelően a dob utcánál lekanyarotam a körútról hazafelé, és csak a lámpás kereszteződésben jutott eszembe, hogy a H.Gy utcába kéne mennem, úgyhogy kacskaringózhattam egyet, izabella-andrássy-onnan vissza a körútra megint. ehh.

UPDATE: oké, én voltam béna, van tároló az MK-nál, csak bent az udvaron. ha belegondolok, végülis triviális. ott akkor nem tűnt annak. bocs a rosszhírkeltésért :P

sztrájk

- azon gondolkoztam, mit szólnának az emberek, ha nekiállnának sztrájkolni a tanárok, határozatlan időre, és nem lenne "hova tenni" a gyerekeket. vagy mondjuk nem lenne, aki leérettségiztesse a diákokat abban a pár napban.
vagy ha az informatikusok (mondjuk csak a telekommunikációban dolgozók) kezdenének sztrájkolni. és nem lenne net, meg összeomlana a mobilkommunikáció.
vagy a benzinkutasok, és nem lehetne tankolni pár napig.
esetleg az eladók. és nem tudnánk kenyeret venni.
de ezekben a csoportokban van annyi felelősségtudat a társadalom felé, hogy nem tesznek ilyet. (oké, meg nincs is közös szakszervezetük, de tekintsünk most el ettől az apróságtól)
egyébként ezekhez képest a bkv szinte semmi.

- képtelen vagyok szolidarítani a sztrájkolókkal. ennek azt hiszem, gaskóék röhejes gördülő vasutassztrájkja az oka. azóta nem érzek együtt semmilyen munkabeszüntetővel, se a ferihegyiekkel, se a mávosokkal, se a békávésokkal, se a tanárokkal, senkivel. tessék örülni, hogy van munka, tessék dolgozni. (tudom, ez így nagyon sarkított. de akkor is.)

- az egyszerűen kibaszás, hogy azt ígérik, hogy a 4-6 menetrendszerűen üzemel majd, aztán mégse. látnotok kellett volna azt az irdatlan tömeget reggel a blahán... az emberek számítottak arra a villamosra, ha tudják, hogy nem lesz, nyilván másképp terveztek volna... és az, hogy 1-1 körbemegy napközben, nálam nem fedi le a "menetrendszerűen" kifejezést.

- a nagykörút teljesen be volt állva reggel, már a wesselényi utcától is. káosz, vér, fulladás... gondolom ez lesz holnap is, csudajó.

- bringával teljesen jól járható minden, bár a reggeli dugóban sokat kellett kerülgetni az autókat. ehh, mindig csak útban vannak :P

- most komolyan, hogy jön a máv már megint ehhez az egészhez? az agyam eldobom... abszurdisztán, mostmár tényleg

- egyébkéntmeg gördülősztrájk: én gördülök, te sztrájkolsz

a héten újra kezdődnek az edzések, juhhúúú :D
mindez arra késztet, hogy megpróbáljam kissé formába hozni magam, ha nem akarok csúfosan lebőgni. mert oké, hogy minden nap bringa, de ezen kívül semmit nem tettem a télen a kondim megőrzése/fejlesztése érdekében. ha csak belegondolok, hogy felszerelésben kell nemsokéra megint macizni a pályán, már sajog mindenem.
úgyhogy most reggel-este fekvőtámaszozás meg gugolásbólfelugrálás, racionalizált és átgondolt étkezés, és mégtöbbet bringázás.
de ó jaj, már nagyon vártam :)

elmentem klipszet venni alfira. nem azért, mert többen is szóvátették már, hogy miért nincs és kéne tán, hanem azért, mert letelt az egy hét, amit arra szabtam magamnak, hogy kicsit szokjam. szóval a próbaidő lejárt, a klipsz jöhet.
munka után elgurultam a szokásos szerelőbához, még úgyse látta az új bicót, legalább megmutatom neki. hát, nem lelkesedett érte, minek ilyen városba, ő ugyan nem érti, persze hajtott ő is anno ilyet a pályán, na de városba, felelőtlenség, áhh...
de azért megint eldumcsiztam vele vagy fél órát, ültem a felső csövön a pöttöm kis üzletben, hitvizáztunk a fixiről, meg megígérte, hogy ha újra előkerül lui, akkor majd megtanítja nekem, hogyan állítsam be a váltót(meséltem neki, hogy nemokés rajta valami), mert hogy lesz náluk ilyen "szereld magad, mi meg szerszámokat meg állást biztosítunk havi fixkispénzért" dolog, és ha gondolom majd menjek, meg meséltem neki, mekkorát estem a havasesőben, meg csupa ilyesmi.
szeretek oda járni :)

update: a klipsz a küzdés maga :P

bike the strike

ha valamelyik ismerősömnek holnap feltétlenül szükséges eljutnia A-ból B-be, még nem tudja, hogyan tegye meg valamint kb olyan magas mint én, annak szívesen kölcsönadom luit, csak szerezzen hozzá egy U-lakatot, mert az nekem csak egy van.

téli sztrájkbringázásról egyébként bővebben a kerékagyon

hóm szvít hóm

az otthoni hétvégéknek mindig ugyanaz a menetrendje. péntek későeste megérkezés, szombat délelőtt shoppingolás zsűllel, családi banzáj valamilyen apropóból (mert mindig akad valami), este családi banzáj kiheverése, vasárnap délelőtt tanulás (esetleg tanulás imitálása), ebéd, össznépi röhögcsélős kávézás, aztán indulás vissza. van valami megnyugtató ebben az állandóságban, rendszerességben. jó. jók az olyan apró momentumok is, amikor reggel anyával meg hugival együtt kuporgunk valamelyikünk ágyán szűk szemekkel kávét szürcsölve, amikor dzsonimami megjelenik az üveg cherryvel péntek este és családilag elszopogatjuk a "hogyan telt az elműlt kétheted" beszámoló mellé, amikor etamamival folytatjuk le a hétvégi rendszeres-de-sosem-megbántós veszekedésünket, amikor divatbemutatózunk az aktuálisan beszerzett akciós cuccokból. esztergomból ennyit vagyok hajlandó felfogni.

mami persze minden szombat délelőtt hozza a hídlapot. érdekel? kérdezi. jaj, nem, dehogy! mondom mindig, mert amiről nem tudok, az nem fáj. így is bosszantóan sok az, amit az arcomba kapok belőle, ismerősök mindig küldik a linkeket, a cikkeket, hogy nézd, mit találtam megint. lehet tippelni, mennyi volt ezek közül pozitív hanvételű. ott, ott mintha helyes tippet hallanék. nullát tetszett mondani? igen? talált, kérem, talált. nulla. amikor legutóbb jöttem haza németországból, a taxisofőr, miután megtudta, hogy esztegomi vagyok, rögtön azt kérdezte "ugye maga is utálja a polgármestert?" jó mi? városimázs ruleZ.
a struccpolitika persze nem a megfelelő viselkedésforma. de már úgy is belefáradtam ebbe az egészbe, hogy nem is lakom ott. rezignáltan veszem tudomásul, hogy az út, amit pár hónapja újítottak fel, miután vagy fél évig le volt zárva, már kátyús. meg se merem kérdezni, miért. nem firtatom, ne szólj szám, nem fáj fejem. hol van már a nagy hang, az eltökéltség és a bizakodás, hogy lehet máshogy és lesz is máshogy, hogy jobb és szebb lesz minden, mert a jó elnyeri jutalmát, a rossz meg méltó büntetését... pedig mindig axiómának hittem ezt a kijelentést, de időnként úgy érzem, esztergomban már nem igaz semmilyen axióma, semmilyen ember, isten vagy természet alkotta törvény. látnék csak egy, egyetlenegy pozitív példát, egy aprócska reménysugarat, egy jól működő intézményt, egy befejezett építkezést, bármit.
de csak anya szomrú-lemondó hangját hallom, és melindanénit, terinénit és feribácsit látom, a mélygarázst, a fürdőt és az istvánt, a zöldházat és bástyaparkolót, és a behízott, pöffeszkedő, vörös arccal tűző-mindent kiégető T-napot ennek a peches városnak az egén...

nem látom a napot, már nem láttam régen
ha látjátok, üzenek egy kövér helót

4-6

"Kedves Utasok! 'Többet ésszel, mint erővel' jeligével szeretném megosztani önökkel, hogy a feszegetés helyett az ajtókon találharó ajtónyitó gomb szolgál a villamos ajtajainak kinyitására. Akinek nem inge, az persze ne vegye magára. Köszönöm a figyelmet" - mondta be ma délután az oktogonnál a villamosvezető. Majd továbbmentünk.
Derűs volt a hangja, tetszett :)

jótestvérek

otthon, hugival, fogmosás közben, beszélgetésfoszlányok:

r: és érted, anya azt mondja nekem, hogy inkább a grafikával foglalkozzak, mint a szerelmi életemmel
h: igaza van...
r: na de nincs is szerelmi életem! ami nincs, azzal nem lehet foglalkozni.
h: jó, de mondjuk fixid se volt még egy héttel ezelőtt, és mégis...
r: oké, lehet. jaj erről jut eszembe, a fixi marha jó, azt meséltem már, ....
h: ajjaj. ingoványos területre tévedtünk....



r: ihhihiihihi, úgy érzem magam, mint egy tizenöt éves
h: hát, én is úgy érzem, mintha tizenöt éves lennél...
r: na! most megtudod, milyen, ha az embernek fiatalabb testvére van!
h: nem. én csak azt tudom meg, milyen, ha az embernek te vagy a fiatalabb testvére. ÉN ennél tuti nagyságrendekkel elviselhetőbb voltam...

hugival voltunk az alleeban délután. munkából mentem, onnan meg utána haza. mármint albiba haza.
szóval állunk a mozgólépcsőn, pár mondattal előbb azt vitattuk, hogy mennyire szép vagy nem szép felettünk pár fokkal álló lány gumicsizmája (furi volt, de határozottan nem rossz)
r: jó, oké, ez a kamásli rajtam valóban nem túl kecses...
h: már bocs, de ez az egész bringásfelszerelés... egyáltalán, kicsit sem kecses...

usánka, nagytáska, feltűrt nadrág, kamásli... hát valóban, nem épp szájkelsikk. :P
nem voltam túl plázakompatibilis, ugyanakkor egy olyan esős ubdorító csak-érjek-már-haza napon, mint a mai, ez a lehető legkevésbé sem érdekelt.

eső, víz, lötty, lé, latyak

ezt eredetileg egy levélben írtam, de annyira megtetszett, hogy ide is kirakom :P

"a mai nap azon kevesek egyike egyébként, ami megcáfolja a kamásli-sárvédő-esőkabát trió mindenhatóságát, pfuj, undorító, ha teheted, ne menj ki.titkos óriáskátyúk minden pocsolya alatt, víz alulról, víz felültől, víz oldalról. meggyőződésem, hogy ha valaki valóban kifejleszti a scifikből oly jól ismert láthatatlan erőteret, amin nem hatol át se lézerlövedék, se víz, na az tuti biciklista lesz, és egy maihoz hasonló nap fogja neki adni az indítékot hozzá :P"

kocka poénok

nézz intel-reklámokat :) nagyon viccesek

egy órát ültem ma a forró vízben a kádban, a szobából üvöltött a zene, és Leslie L. Lawrence-t olvastam.
mindezt vizsgaidőszakban.
tuti elkárhozok.

rozi vs. németek

részlet egy levelezésből (vigyázat, németül):

rozi:
"...Für mich war es nicht wegen der Sprache uneindeutig, sondern wegen der Logik...."

német:
"...ich glaube, das mit der Logik, lag ursächlich an unserem grandiosem typisch deutschen Satzbau… Wir sind wahre Meister darin, einfache Dinge völlig verdreht und irrsinnig kompliziert zu Papier zu bringen... lol..."

játék a gimppel

avagy variációk két képre. nem vagyok fotosoppmágus, csak játszom a színekkel meg az effektekkel. jó móka :)

reggel az ablakonkinézésre majd az elindulásra minden bizonnyal sikerült kifognom a napnak az egyetlen összefüggő húszperces szakaszát, amikor nem esett a hó. akkor ugyanis többé-kevésbé kerekezhetőnek tűnt minden. délutánta meg, gondoltam, felsózzák, elkotorják, nem lesz itt gond.
a nagykörút meg a karithy pont olyan volt, mint vártam, vidáman tekertem, csattogott-plattyogott körülöttem a sós hólé. az egry józsef utcában aztán már komoly problémáim akadtak, egy autós kicsit kiabált is velem. igaza volt, én bénáztam. a stoczek aztán még rosszabb volt, ott már inkább csak toltam. nem baj, hókotró-só-hókotró-só, mantráztam magamban, délutánra oké lesz már minden.
aztán amikor két bambulás és grafika-tanulgatás közben kinéztem az St épület ablakán, már nyoma sem volt a csendes szállingózásnak. a hó bizony esett. nem esett. szakadt. a mantrám egyre kevésbé tűnt meggyőzőnek.
amikor vizsga után kibaktattam a bringatárolóhoz, már végleg elszálltak az illúzióim. a rakpartig inkább csak toltam, miután láttam, hogy a kocsik métereket csúsznak az úton, mire meg tudnak állni a zebra előtt.
féltettem magam, no.
az infoparkig aztán el tudtam tekerni, de itt megint leszálltam. a letaposott hó csúszik. nagyon.
az új bicóval persze nagyságrendekkel jobban lehet menni ilyen időben, na de akkor is. ha reggel tudtam volna, hogy ennyire hiperbrutál idő lesz, tuti hogy a villamost választom.
időnként bánatosan kitekintek az iroda ablakán, hátha azok a ronda nagy felhők megszánnak és odébb állnak. de a ronda nagy felhők nem fogékonyak az én könyörgő pillantásomra, mert itt pöffeszkednek és csak köpik-köpik a kövér fehér pelyheket.
tamás meg időnként megereszt egy némileg-kárörvendő-de-azért-sajnáló mosolyt felém.
eh.

grafika-jegyzet

év elején még rendesen jegyzeteltem grafika-előadásokon. magamnak illetve padtásaimnak szóló széljegyzetekkel tarkított papírlapok ezek. tanulás közben szórakoztató ilyeneket olvasni:

- éééés WIHÍ! -> lokálisan vezérelhető! CSODA, MI? :)
- Jaj! mi lesz így a szumma(Bi)=1-gyel???
- ez az istencsászár görbe :)
- szóval kontrollpontokkal definiáljuk ezt is, ohó, mily meglepő, szóval visszavezetjük a görbékre...
- nincsenek bennük alacsonyabb dimenziós mittymüttyök
- mert az euklidészi geometriában a párhuzamos szingularitás, ROPPANT gonosz dolog
- ádám, enneek majd nézz utána, mert a medvével DUMÁLSZ AHELYETT, HOGY FIGYELNÉL :P

persze lehet, hogy mindez csak nekem mókás :P

ez is csak egy újabb grafika-nap

önnön alkalmatlanságom felett keseregve még így hanalban kibattyogtam a gangra a kávém mellé elszívni egy szál cigit (mert vizsganapokon ilyet is szabad).
ekkor felcsendült a fülesben a következő dal a playlistről, és úgy kezdődött

"you said, tomorrow has arrived
you said, a new day is here"

és örvendem a sorsszerűségnek, pont erre volt most szükségem, úgy gondoltam néhány pillanatig, hogy hát persze, minden nap egy új lehetőség, sikerülni fog, mert sikerülnie kell. efeletti örömömben bele is feledkeztem kicsit a narancssárga sötétbe (mert amikor hó van, még a sötét is narancssárga, fura ám ilyenkor az éjszaka) és nem figyeltem egy pár másodpercre.
így akövetkező sor, amit felfogtam, az volt, hogy

"must be a nighmare, it's like a nightmare"

nos igen. mégiscsak grafikáról van szó. visszapottyantam a valóságba :P

(egyébként majic ship: nightmare)

nem szeretem a januárt, januárban nincs semmi, csak vizsgák, az előttünk lévő két hónapnyi hideg kilátástalansága, a sötét és a folyamatos durc és morc.
nincs kedvem kimozdulni, mert akár gyalog megyek, akár bringával, végtelen rétegbe kell bebugyolálnom magam. szóval vagy amint megérkezek valahová, kezdem lefejteni magamról a ruhadarabokat alulról-felülről, vagy megfagyok útközben. nincs átmenet, nincs optimális megoldás.
olvasni szerenék egy bögre borostea mellett egy pokróc alatt a fotelban. lenne is mit, csomó könyv vár a polcon. de nem olvasok, mert tanulni kell. de semmi kedvem tanulni, és nem is nagyon megy, nem tudom rávenni magam egyszerűen. szóval ülök a gép előtt, vagy a grafikakönyv felett és cseszem el az időt. borzasztó.
hiányzik a motiváció, mindenhez, nem csak a tanuláshoz, hanem úgy amblokk.
legyen már valami, legalább süssön a nap. (tudom, most is süt néha, de én olyankor bent csücsülök az irodában, nem vagyok vele kisegítve. vegyetek nekem egy műnapot, amit kiakaszthatok az ablakom elé, mikor hazaérek, akkor lehet jobb lesz.)

- cseh tamást hallgatok.
anyám lányának érzem magam, ilyenkor méginkább.

- azért tök jó, hogy van nekem ilyen webkettes fiximentor-bringapajtim, akinek időnként elmesélhetem a kalandjaimat, gyanítom ugyanis, hogy a szűk környezetemet már nem csak hogy untatják, de időnként fárasztják is a kétkerekű dolgaim

- elmentem pénzt kivenni lakbérre, és csak az automatánál vettem észre, hogy a bankkártya helyett a supershop-kártyámat vittem magammal. francba a plasztik- és mágneskártyákkal. van vagy tíz.

Miyazaki

ma sikerült megnézni a Földtenger varázslóját. szuper. mit szuper, annál is jobb. már majdnem annyira, mint a Mononoke hercegnő vagy a Vándorló palota.
pedig igazán nem vagyok egy anime-fan, de Miyazaki rajzfilmjei megfognak és képernyőhöz szegeznek. próbálom minden alkalommal megállapítani, hogy mivel, de még nem sikerült pontosan és maradéktalanul. zseniális, magával ragadó történeteket dolgoz fel, a rajfilm-forma nem az öncélú csillogásról és a digitális trükkök arzenáljának felvonultatásáról szól, hanem azoknak a dolgoknak az érzékeltetéséről, ami nem menne élőben.
egész egyszerűen jók.

(a vándorló palotát egyszer adták a dunatvn, akkor még anya is megnézte velem, és tetszett is neki. ez azért már valami :) )

fixed gear is here!

megérkezett hát alfie, a lopakodó.
csak úgy suhan, ó, nagyon tuti. bár majd beletelik egy kis időbe, mire megszokom, de már most szeretem, pedig még igazán nem mentem vele sokat.



(egyébként luc és lui után a leo-n kívül nem találtam más L-lel kezdődő hárombetűs férfinevet, szóval ennyit a hagyományokról)

határozozttan gyors lefolyású lett egyébként a fixi projekt.
pár hónapja, ha valaki megkérdezi, hogy mi a véleményem ezekről a bringákról, tuti hőzöngeni kezdek, hogy divathóbort, ugyanminek, és még veszélyes is, szóval hülyeség.
később meghallgattam embereket, végülis csak ők ülnek ilyenen, elfogadom az érveiket, ha nekik jó, tekerjék.
aztán az első igazán esős és saras napok már elkezdték érlelni bennem az elhatározást, hogy majd egyszer talán. a gondolat megpihent hátul a kisagyamban, az ősz folyamán ha szarabb idő volt, előjött, ha jobb, visszabújt.
és eljött a tél. és a téllel a latyak meg a só. és luin a váltó kattogott, a fék körül minden kilométeren hóember épült, minden nap miliméter vastagon ült a sóréteg mindenhol, mire hazaértem. a szívem vérzett, mert hát oké, hogy arra van, hogy használjam, na de mégis, lui igazi kis ficsúr, neki árt az ilyesmi, kényes meg minden. és meg is makacsolta magát, tűrte-tűrte, hogy kivigyem, de közel sem volt már az a kezesbárány, mint nyáron. kerregett és kattogott, ha kellett volna, nem lassult, és ha akartam volna, nem gyorsult. így teltek a decemberi hétköznapok, küzdöttünk együtt és egymás ellen is.
és egyszer csak szembevigyorgott A váz. ötvenkettes. lila. tökéletes. rám vár. ekkor azonban még mindig úgy gondoltam, hogy minden más csak apránként lesz majd meg hozzá.
de végül nem, mert laci, akitől a váz van, mondta, hogy neki van minden hozzávaló, meg össze is rakja, ha kell, hát nézzem meg, és válasszam ki a cuccokat, ha gondolom.
én pedig nem tudtam ellenállni.
úgyhogy luit a héten lepucolom, és mehet végre téli álmot aludni.
helyette pedig hadrendbe áll alfi a romboló-lopakodó.

januárhárom

boldog szülinapot a tesómnak :)

vasárnapi kisszínes

a neten ilyen csodás dolgokat találtam ma. leginkább csak nocomment mind :)

- a plurk-ről magyarul. ugye te is kedvet kaptál? online fordítót mindenkinek! :P

"Ez hát Billy Q poindexter a blog, nem, nem. Ehelyett plurk egy egyszerű módon rosszat és részesedése a dolgok nem maga a hangulat, és minden más dolgok között töltsük az életed, az emberek közel! Ez a pillanatra, s abban a pillanatban önelkényeztetés, instant íres ember, rögtön! Részesedése az életed patak, élő életed"

- a virtuális világ márpedig veszélyes és alattomos egy hely:

"Még egy húzás, és fórumtéma lesz a viselt dolgaidból."

- egy - állítása szerint - tősgyökeres pesti kerékpáros tollából:

"Na és ha nem kell tartani a zöld lámpától, ha dugó van? Akkor miért nem lehet a rossz, szmogos útviszonyokra való tekintettel a járdán közlekedni, maximum 10 km/h-val? Hiszen erre eddig is lehetőséget nyújtott a KRESZ."

- fészbúk:

"és egy reménytelen és végtelen csatában tipliket dobáltunk az ellenfél csapatára 2 sajtfondüzés között és kevéssel a dinnyéspornó után..."

- iwiw:

"Jelzem mindazoknak, akik 2009-re a legjobbakatkívántak nekem, hogy szar sem teljesült belőle! Épp ezért kérek mindenkit, 2010-re jókívánságként kizárólag készpénzt, alkoholt, vagy üzemanyagutalványt küldjön! Köszi BUÉK"

elsején még az elég durva gyomorrontásom ellenére is lencsét ebédeltem.

hiába, na, kell a pénz :P

get fixed

készül a fix, a lopakodó, ó jaj, csúcsszuper lesz! (és gyönyörű is nemmellékesen, LILA, értitek, csodálatos MÉLYLILA), miche agyak, alexrims felnik, campagnolo hajtómű, vittoria külsők, tektro fék.
a legkomolyabb dilemmám jelenleg pedig az, hogy milyen színű bandázs legyen rajta... sárga vagy fekete?

UPDATE: ha már ilyen szavazás-jelleget öltött a dolog, hát lássátok, kb ez lenne a különbség a kettő közt...

Send me a Postcard

aktuális hűdenagy kedvenc :)

(a srácok a munkahelyen azt mondták, nekem a hatvanas-hetvenes években kellett volna élnem, akkor menő lehettem volna a zenéimmel. undokok azért, egy nagycsomó mait is szeretek, csak nem azokat a szeletelős-dübörgős szarokat, amiket ők)

a szél mindig szemből fúj.
ja nem.
a hídon oldalról.
az még rosszabb.

most ment az m1-en a Földtenger varázslója, viszont lemaradtam az elejéről.
ha valakinek megvan véletlen, legyen olyan jó, és adja kölcsön.