én igazán ritkán hiszek a sorsszerűségben na de ez már tényleg sok.
az elmúlt 1 hónapban alig ültem fixin. miután kapott új gumikat, három egymás utáni napon hagyta el magát teljesen különböző okok miatt a hátsó belső. először elromlott a szelep, az javítható volt. aztán kiszakadt a helyéről, akkor eltoltam a bringaboltig, kapott új belsőt. aztán sima defekt. helóköszi.
aztán amikor ez végre orvosolódott (nem volt időm rászánni egy újabb egész napot a rozál-féle körülményes gumijavításra, ezért a lekvárpusztító tolta el szervizbe meg vissza, mert ő meg nem hajlandó küzdeni a láncfeszítés-dologgal) szóval utána egyszer felültem, és azóta meg nem jó a fék. tudom én, értem én, fixi, de akkor is, nekem kell a tudat, hogy ott a fék, még ha ritkán is használom, azért használom.
aztán ma azért már csak felültem, mert akárki is akarja odafenn megakadályozni, hogy én bringázzak, most már eltelt a sulihajrá, meg a karácsony, szóval felveszem én azt a kesztyűt.
útközben beugrottam egy szervizbe, hogy majd megcsinálják - hát nem tudták így hirtelen. annyira beette magát az egyik csavar, hogy nem mozdul. se ki, se be, se jobbra, se balra. hát kérem, még ilyet.
de nem adom fel. ha kell, komplett féket cserélünk rajta. de hogy én a héten nem békávézok munkába, az is fix.

olvassatok Rushdie-t, én is azt teszem. először zsűl kapott tőlem egy kötetet tavaly talán névnapjára, vagy két éve, nem is tudom. róla tudom, hogy szeret olvasni, rushdie-ról meg annyit tudtam, hogy egyik barátnőm nővére szerint zseniális. aztán zsűlnek is tetszett, elolvastam, és beleszerettem. és olvastam még egyet, és még egyet, és nem lehet letenni. talán kicsit márquezre hasonlít, de nem, igazából nem, csak inkább emlékeztet rá. valami megmagyarázhatatlan és követhetetlen asszociációs lánc két végén vannak ők, hát ezért. ironikus és abszurd meséi nem tudnak abszurdabbak lenni a valóságnál, minél hihetetlenebb dolgokat ír le, annál valósabbakkal tudod párosítani őket, csodálatos. kicsit sem értek az irodalomhoz, laikus könyvfaló vagyok csak, így nem is tudok és nem is merek semmit írni róla, csak azt, hogy olvassatok rushdie-t.

karácsony után

otthon karácsonyoztunk esztergomban, nem voltam már előtte egy hónapja, nagyon hiányzott. az a fajta hiányzás volt ez, ami akkor tűnik csak fel, amikor mát otthon vagyok. itt pesten annyira el voltam foglalva folyamatosan, annyira nem jutott időm figyelni, hogy észre sem vettem, hogy elszállt ez a négy hét itt. így aztán otthon, illetve inkább amikor el kellett jönni otthonról már vasárnap (dolgozni, igen, így jár, akinek egy nap szabija sem marad decemberre :P) szóval csak a vonaton tűnt fel az újbóli hiány. no de nem is az a lényeg, hanem az, hogy piszok jó volt, együtt anya-mami-tibi-zsűl-anya-lekvárpusztító-mami2-jánosbá. aztán másnap unokatesók, kaja, játék dumcsi rogyásig, színes karácsonyfa, sztenderd karácsonyi műsor a templomban, meglepetések, hócsata, hómacskaépítés, hát mi hiányzik még egy karácsonyhoz?
és előtte meg még itt fent sütit sütöttünk és forraltboroztunk és karácsonyi dalokat énekeltünk hozzá, feldíszítettük a fánkat, és úsztunk a saját lokális kis boldogságunkban.
giccses ez így, de asszem a karácsony egy kicsit erről a giccsről szól, odakint és idebent, jó látni a csillogó-villogó-fényes-zenélős dolgokat mindnfelé, és igenis szeretem érezni pár napig ezt a túláradó giccses boldogságot is, ami csak ilyenkor jellemző. (persze ilyenkor jön a másik fele a közhelynek, hogy szeretni meg másokra figyelni nem csak karácsonykor kell, de szerintem nem baj azért, ha ilyenkor kicsit jobban, amiből viszont azért köszönöm, de elég nekem ez a pár hétnyi decemberi-adventi időszak is.)
most pedig? semmi. lassan el lehet kezdeni készülni a diplomavédésre - de azért csak lassan, most még pihi. meg el lehet kezdeni készülődni lassan németországba - megyünk januárban, készülnek ajándékok most oda (nem karácsonyi, csak olyan helló-örülök-hogy-látlak) kézzel varrt babák meg macik meg ilyesmi.
olyan nyugis minden.

hát, a patkány nem egy szabadságharcos... egy fél marék magért magától rohan vissza a ketrecbe bármikor. :)

Végre. diploma leadva, két záróvizsga letudva. még a diplomavédés, egybekötve az utolsó záróvizsgával, és csáó bámbínó, viszlát műegyetem, köszönöm, nem kérek többet elég volt.
és tudom, hogy csak magam tehetek róla, hogy nem kaptam időben észbe, hogy nem néztem meg alaposabban a határidőket és nem dolgoztam előre, no de akkor is, ez a vége durvára sikerült. 7 napon belülre esett a diplomaleadás éas mindkét vizsga. nem merem kiszámolni, hogy mennyit aludtam egy éjszakára vetítve az elmúlt hetekben, de nem sokat.
és most gyorsan rohanhatok konzultálni a jézuskával, mert hát nagy bánatomra nem igazán önjáró, segíteni kell neki ebben az ajándékozás-témában. de ez már a kellemes kötelesség, ezt szeretem, meg azt is, hogy végre találkozhatok a barátnőimmel az egyhónapos szobafogság után, és hogy januárban elkezdhetek focizni megint a négy hónapos kényszerszünet után, és annyit wii-zhetek a kanapén ülve, amennyit csak akarok, és végre megint mehetek biciklitúrára, és létálni a havas városligetbe, és moziba, és ilyesmi... éljen a szabadság, juhú :)

és már megvettük a fenyőt, aki a karácsonyfánk, az Első Közös Karácsonyfánk lesz. Hansnak hívják. nagyon menő kis fa :) a blaháról cipeltük (na jó, cipelte a lekvárpusztító) haza, mert én sétálni akartam a szakadó hóban, és mivel épp arra jártunk és talláltunk ott fát, hát meg si vettük. majd egy fél nap múlva kiderült, hogy a lakástól mindössze 200 méterre van budapest minden bizonnyal legnagyobb fenyőfapiaca. én kuncogtam. a lekvárpusztító nem :)

szolgálati közlemény

leadtam a diplomámat, de holnap meg hétfőn még záróvizsga, szóval agymenés. majd utána jelentkezem, ígérem.

szolgálati közlemény

leadtam a diplomámat, de holnap meg hétfőn még záróvizsga, szóval agymenés. majd utána jelentkezem, ígérem.

ha eltekintek a diplomamunka-sürgetés okozta folyamatos gyomorgörcstől és attól, hogy az adventi időszaki magányra utaltság miatt természetesen a reggelt is egyedül töltöttem, tulajdonképpen jól indult a nap. kellemes hóesés, ki lehet nyitni az anya-készítette első adventi zsákocskát, kávé, a hugi-hozta olívás kenyér maradéka reggelire. szóval szuper.
aztán megjött ez az ónos eső és elrontott mindent. mert minden tocsog, folyik, lucsog, de annyira hideg van, hogy rád fagy, nem látsz semmit, mert a szemedbe esik, meg csurog az átázott sapkáról, ilyen mennyiségű csapadék ellen az én sárvédőm nem elég, ezért amikor azt hiszem, hogy most már oké, annyira vizes vagyok, hogy nem lehet már rosszabb, akkor elkezdem érezni, hogy annyi vizet kapott már a kerékről felcsapódva a nadrágom derék-fenéktájt, hogy elkezd beázni. na az az igazán rossz.
de aztán hazaérek, meleg tea, süti, nyugis zene, diplomamunka, és a világ megint kerek, ollé.