új szelek fújnak

hol vannak már azok a szép idők, mikor a férfiak a biciklin ülő lányok szélben lobogó haját - a szoknya/nadrág alól tekerés közben kivillanó bokáját nézték meg. vagy amikor egy-egy formás fenék miatt karikáztak lassabban a hölgyek mögött a körúton... ó, boldog békeidők!
persze lehet, hogy a probléma velem van.
de mostanában az összes említésre méltó pillantást a láncvonalam és a hátsóagyam kapja...

készült otthon a falra szép színes-csillivilli kívánságlista, hogy tudjam, miért is ne vegyem meg a kétszáztizenötödik színes pólót, mert van annál jobb cél is.
ilyenek kerültek rá, mint írországi utazás, nintendo wii, wienerwaldi biciklitúra, egy hétvége a bécsi Chriskindlmarkton, meg hasonlók.
hát, spórolásra fel :)

kisszínes

- tegnap elmentem futni. ebben két meglepő volt. az egyik, hogy ugye én a maratonistákkal és félmaratonistákkal tömött családban egyedüliként nem voltam hajlandó felhúzni a nyúlcipőt, erre most mégis, nagy mozgáshiányomban még az elveimet is feladtam, mivanmár. a másik, hogy meglepő módon nem is volt rossz. éljen a városliget! a tudat, hogy ha nem tetszik vagy nem bírom tovább, öt perc alatt a kör bármelyik pontjáról otthon lehetek, annyira megnyugtató volt, hogy a négy km (oké-oké, 3,9) tök simán lement. whoa!

- azért annyira szívet melengető a csapattársaktól olyan üzeneteket kapni, hogy mikor megyek már újra, meg hiányzom meg minden. nem kötöttem augusztusban mindenkinek az orrára, hogy miért marad ki most az ősz, és tök jó érzés, hogy aki nem tudja, az mailt ír, hogy menjek, aki tudja, az meg felhív, és azt mondja, hogy juj, próbáljak meg minél hamarabb azért. csajok, értetek érdemes sietni azzal a diplomával :)

- juhú, itt az ősz és lehet rugdosni a faleveleket a városligetben. bár gyenge pótszere azért ez az esztergomi kis-Duna sétánynak. amikor haza mentünk a bécsi túra előtti napon és átsétáltunk anyákkal sörözni párkányba, végig a Duna parton, át a hídon, sütött a nap, hullottak a falevelek, na akkor jutott eszembe, hogy Pesten azért az ősz sem ugyanolyan, mint otthon.

- újrakezdődött a teaszezon meg a gyertyaszezon, hát nem csodálatos? :)

- menjetek hétvégén szavazni!

drukk-drukk

holnapra nagy drukk a wolves-os lányoknak, nagyon gondolok rájuk.
gyerünk, küldjétek padlóra a vikings-t!

(igen, most tök sajnálom, hogy nem tudok ott lenni, és hiába tudom, hogy nem fér bele egész egyszerűen a mostani napirendembe, mégis lelkiismeret-furdalásom van. kiértiezt)

nem hagyunk hátra sebesülteket?

múlt héten találkoztam ádámmal, és bár ez mondjuk mindegy is, azért ez volt az a momentum, ami megint elindított egy csomó, kolival kapcsolatos gondolatmenetet.

nem is tudom, hogy csak én hagytam mégis hátra tavaly a sebesült kollégista felemet, vagy a többiek is. tény, hogy ott vérzett el valahol a schönherz lépcsője környékén, nem sikerült átmenekíteni a rejtőjenő utcába. ez egy dolog, a nagyobb probléma az, hogy a baleset helyszínéről mindenki más irányba menekült, és azóta sem találjuk egymást. KollégistaRozi, aki megmaradhatott volna összekötő kapocsnak, ha nem hagyjuk hátra, megoldhatta volna ezt a problémát. de hát ez a vonat már elment. (hű, ennyi képzavart egy bekezdésben...)

amikor beköltöztünk a koleszba csillogó szemű gólyákként, mindenki azt mondta, hogy életre szóló barátságokat és ismeretségeket kötünk majd itt, ők lesznek a második családunk, satöbbi. nem így lett. az a pár barátság, ami megmaradt, nem a kolesz érdeme, nem oda kötődnek, nem ott születtek, még csak katalizátoruk sem volt, vagy csak kis mértékig - németescsoport, egy szakítás háttértörténete, ex tesója, ezekhez a kék ház csak háttérkép volt. amik viszont ott születtek, valahogy elfogytak.
persze én is saras vagyok. roppant keveset tettem azért, hogy ez másképp legyen, bár mentségemre legyen mondva, kiköltözés utáni évben el voltam foglalva a sebeim nyalogatásával, és Ádámék miatt máig nem szívesen megyek abba a schönherzbe. de az emberek ettől még függetlenek kellettek volna hogy legyenek az épülettől.

persze picsogás helyett inkább örülnöm kéne, hogy ezekkel az arcokkal legalább pár évig igazán jóban lehettem, végül is változik a környezet, változnak a minket körülvevő emberek, nem ragaszkodhatunk foggal-körömmel mindenkihez. inkább örülök annak, hogy igenis vannak, akik állandóak - nem is olyan kevesen.

aszfaltbetyárok

nem voltam tegnap CMen, szóval lehet mondani: könnyen beszélek.nade...

tegnap este óta hangos a blogszféra meg a fészbúk meg hasonló webkettes ríltájm dolgok attól, hogy a gonosz-gonosz rendőrbácsik büntettek tegnap este mindenért, ha nem volt lámpád, ha nem volt küllőprizmád, ha fixid volt, ésatöbbi, ésatöbbi.
namármost.
megint csak azzal jövök, mint legutóbb: az én lelkem sem tiszta. nincs csengőm, láthatósági mellényt sem hordok a táskámban és a hátsó fékem a fix agy meg lánckerék. az utóbbi elvből, az előzők azért, mert felesleges plusznak érezném, úgy érzem, így is tudok biztonságosan közlekedni.
DE TUDOM, HOGY KÉNE.
(meg különben is. a szabályok nem ismerete sem mentesítene a betartásuk alól.)
és ha elkap a rendőr, és megbüntet ezek miatt, nem picsogok, hanem tudomásul veszem, mint azon döntésem súlyát, hogy nem akartam csengőt/pumpát/macskaszemet mittudoménmit a biciklimre.

kicsit arra hasonlít ez az egész szitu, mint amikor nyáron Németországban hoztak rendeletet a fixik ellen (megjegyzem a minimálfixik ellen, amin tényleg se fék, se lámpa, se semmi) - ott is picsogott mindenki, hogy hát pedig milyen biztonságosan lehet azokkal menni, sírt a szájuk, meg minden. ekkor jegyezték meg a médiában, hogy azért ez most kicsit fura, mert itt a sok újkori neohippi, aszfaltbetyár, akik tesznek minden szabályra, tettek eddig is, ez után is fognak, mi ez a hirtelen nagy felzúdulás. nem mindegy nekik, hogy egy szabállyal több vagy kevesebb, amit nem tartanak be? sokkal stílusosabb és tisztességesebb volna, ha úgy fogadnák ezt is, mint eddig mindent: használják a "szabálytalan" bringát, ha már annyira ragaszkodnak hozzá - és ha elkapják és megbüntetik őket, egyszerűen viseljék a következményeket.

de most komolyan. egy darab google-kereséssel meg lehet találni:
"A KRESZ által előírt kötelező kerékpártartozékok:
1. Fehér színű első lámpa.
2. Vörös színű hátsó lámpa.
3. Vörös színű hátsó prizma.
4. Két, egymástól független fék.
5. Csengő
6. Borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken.
7. Fényvisszaverő ruházat (lakott területen kívül az úttesten éjszaka vagy rossz látási viszonyok között)."

ennyi. minden fixis tudja, hogy nincs általános érvényű döntés arról, hogy a fix hátsó agy fékek minősülhet-e. mindenki tudja, hogy első-hátsó lámpa kell. mindenki, aki kicsit is utána néz (még egyszer hangsúlyozom, egy darab, nem is bonyolult google keresés a következő szavakra "kresz kerékpár") tudhatja, hogy kellenek a prizmák, a csengő.
azt is mindenki tudja, hogy piros lámpán nem megyünk át.
ezek után ne sírjon senki, ha ezek miatt megbüntetik.
és ha nem tetszik valamelyik szabály, tessék belépni az MK-ba, és velük együtt dolgozni az újabb kresz-módisításért és racionalizálásért. vagy betársulni küküékhez, és "bringás küzdelem" másik ágán hozzátenni valamit a kerékpározhatóbb városért. de mindezek nélkül az egész csak üres hőbörgés marad, és még belőlem is csak ugyanilyen reakciót vált ki.

az más kérdés, hogy szerintem például nem szabadna biciklit úgy eladni, hogy ezek a dolgok ne legyenek rajta.

na de hogy lehet ilyen nagy fejben ilyen kis száj? teszik fel nekem a kérdést, teljesen jogosan. (a fejem ugyanis annyira nagy, hogy néha még a legnagyobb, 58-as női sapkák is kicsik rá)
az állkapcsom viszont kicsike.
ezért kellett fogat húzni már akkor is, amikor az első fogszabályzómat kaptam, ugyanis laza egyszerűséggel nem volt ott annyi hely, mit amennyi fog. és ez tart most ismét rettegésben, ezért szaladgálnak a kismanók nagy, piros NEMAKAROM feliratú transzparensekkel a fejemben. tegnap ugyanis a fogászaton közölte juditnéni: hát ő ezzel nem tud mit kezdeni, irány a szájsebész. ki kell műteni. a bölcsességfogaimat, alul, mindkettőt. jaj ne.
már napok óta fájt egyébként, de bécsben durrant el igazán, láz, gyulladás, minden. nem lehetett tovább halogatni a dolgot, el kellett menni vele fogászatra. reméltem, hogy csak egy kicsit rá kell segíteni szikével és akkor kijön, vagy mittudomén. de nem. neeeem. alig két másodperc után szemembe vágták a meztelen valóságot: nincs hely. műtét. szájsebész. budapest.
és bármit is ír zoli, én most, kérem, rettegek.

korán reggel, csöndben és sötétben, hogy ne ébredjen fel, gyertya mellett, mert ősszel-hidegben az már jár, kávészürcs.

hegyek! napsütés! kastélykert! nyüzsi! meg zöld! zwetschgenkuchen! csúnyamacska! meg egy egész szakajtónyi Lekvárfaló :)
jaja, Bécsben jártunk :)

miután órákig centizett, ragasztott, fúrt, csavart, akasztott és anyázott, hogy a három bringa elférjen másfél négyzetméteren, a Lekvárpusztító Ezermester közölte, hogy ha ez nem kerül fel a blogra, holnap reggelre leszedi az egészet.
és mivel ezt nem akarhatom, tessék-lássék. az egész ménes:



egyébként riszpekt, hogy megoldotta és megcsinálta és minden, tényleg nem volt egyszerű, és szegénynek még a keze is fáj ráadásul.

és ha már egyszer képek, akkor nézzétek meg milyen zseniálisan jó madaras párnák vannak a zöld-fehér kanapén:




meg az informatikus munkasarok:

van az a fajtakonstans idegesség, aminek nincs racionális oka, csak úgy minden további nélkül elkezdődik felkeléskor és csak a lefekvéssel ér véget.
amikor aznap semmi sem jó. hozzámszóltál? minek? hozzám se szólsz? menj a fenébe.
még jó, hogy időben felismertem ma, mielőtt sárkány-énem elkezdte volna bontogatni szárnyait és kiszabadult volna, az egész iroda kárára.
és hogy hogyan lehet felismerni? ó, igen egyszerű.
elgondolkozol azon, hogy mitől lenne most jobb. mondjuk ha a főnököd fejét 10 ütés/sec sebességgel fél órán keresztül döngölhetnéd a falba, vagy ha ehetnél most egy óriás adag ikeás almatortát vaníliahabbal, vagy otthon a takaró alá kucorogva nézhetnéd nullahuszonnégyben a gilmorgörlzt, vagy egy jótündér eléd pottyantaná a kész diplomamunkádat...
szóval ha nem találsz semmi ilyet, ha egész egyszerűen nincs semmi, ami javíthatna a hangulatodon, akkor egyértelmű, hogy a fentebb leírt típusú spontán dühfelhővel állunk szemben.
ez esetben inkább ne veszekedj mégse senkivel. nincs értelme. nem fogod tőle jobban érezni magad.

y

ezt zolitól loptam most mert iszonyú aranyos és mert kell :)

konfliktus

ne németül írjam a bevásárlólistát, és ne németül feliratozzam a fűszeresüvegeket, mert higgyem már el, hogy megérti ő a magyart is :)

azért ez azért nem annyira triviális, mert ha az ember lányának németül szólnak bevásárlócetli-írás közben, hogy und käse ist auch alle, akkor nem áll neki lefordítgatni, hogy akkor az sajt, és úgy felírni, hanem akkor odaírja bizony egyszerűen, hogy käse.
az is biztos mondjuk, hogy emiatt nem szednék elő szótárt. mondjuk a szerecsendióról tuti nem nézten volna meg, hogy muscat nuss, de rajta volt a csomagoláson. viszont arra tényleg ráírtam magyarul is, nem bízom magamban annyira, hogy két hét múlva is emlékeznék rá, hogy mi az.

miután nekem sem tiszta lelkiismeretem szabályszegés-téren, nem szoktam megszólni senkit, aki átmegy a piroson, keresztülzúz a kereszteződésen, cikázik az autók közt, legyen az gyalogos vagy biciklis, rolleres vagy görkoris. (az autósokat de, mert ők nagyok, nehezek és gyorsak, és sokkal nagyobb következménye van annak, ha rosszul döntenek)
na de azért mindennek van határa, és mindent csak a józan ész határain belül tessék már csinálni. persze vannak tapasztalatlanságból, figyelmetlenségből adódó rossz döntések, ilyenkor rosszabb esetben a delikvens arcára kiül az ijedtség és a felismerés, jobb esetben valamilyen gesztussal elnézést kér - oké, mindenki magából indul ki, én így szoktam.
na de ami tegnap történt, az nálam is kiverte a biztosítékot.
nagykörút. zöld lámpa. napközben - tehát még normális forgalom is van. pártíz méterrel tekerek a kocsisor mögött, gyorsan, látom, hogy zöld a lámpám, próbálom tartani a tempót. hölgy a zebra szélén körülnéz, észrevesz - szemkontakt megvan - majd kilép elém a zebrára. úgy, hogy alig tudtam megállni. majd amikor egy gyors nemgoromba mondattal figyelmeztetem, hogy bocs, de neki piros van, egyszerűen ignorál. félrenéz és tovább megy.
ilyentől felrobban az agyam.
mert egyébként meggyőződésem, hogy az autós-biciklis-gyalogos konfliktus nem létezik, és amikor erről beszélünk és ezt próbáljuk megoldani, nyílt kapukat döngetünk.
de az, hogy egyes egyének - tényleg százból egy - mégis mennyire tudja rontani a viszonyt, mennyire keserű ízt hagy tud hagyni egy-egy hasonló akcióval a másik szájában, mennyire alá tudja ásni egyes emberek véleményét, elkeserítő.
mert attól, hogy az autós nagyobb a biciklisnél, még nem CSAK övé az odafigyelés felelőssége, és attól, hogy a biciklis nagyobb-gyorsabb a gyalogosnál, a gyalogosnak ugyanúgy vigyáznia kell rá. mindenki felelős mindenkiért, nem lehet ide-oda tologatni a határokat kilók, mázsák, lóerők és kilométerperórák arányában. 50-50 százalék minden esetben.
csak hát ezt mindenkinek tudnia kéne, és elismerni.

ch-ch-ch-ch-changes

nos, jelentem, ma este hivatalosan is befejeződött a költözés. leadta a lakáskulcsokat a Lekvárpusztító is, én is elhoztam a rejtőből az utolsó ottfelejtett-otthagyott dolgokat, éljen-éljen.
közben az új lakási is belaktuk már az elmúlt másfél hétben. hát, gyorsan ment, a jót roppant könnyű megszokni. csodás konyha, óriás beépített szekrény 4 méter magas tükrös ajtókkal, boltíves átjáró, kanapé, tévé, gyors internet - ó boldogság :), az első igazi saját Otthon.
és ha ennyi nem lenne elég, változik a munka is, végre. na ekörül nem kevés kavarás volt az elmúlt hónapokban, majdnem lett új cég, végül viszont csak új csoport, volt állásinterjú és "köszönöm, de nem"-et elfogadni nemtudó cégvezető.
és végre megint olyan időpontban van a hastánc, amire el tudok menni - elég későn ahhoz, hogy odaérjek. ellenben akárhogy szabom-varrom a dolgot, a foci most nem fér bele, egész egyszerűen nem végzek akkorra, hogy eljussak edzésre. szomorú.
ha valaki áprilisban azt mondja, hogy most itt és így fogok tartani, körberögöhöm :P

nem vagyok elég multitaszk ahhoz, hogy egyszerre legyek jó diák, jó munkaerő, jó barátnő és jó barátné, jó sportoló és jó táncos és jó gyerek és jó tesó és jó exkollégista és könyvmoly és sorozatfüggő és táskagyáros egyszerre.
hát erre a világ összes ideje sem elég :P
egynek-másnak mennie kell.

na most már lassan tényleg tökéletesen vállalhatatlanul borzasztóan laza a lánc alfin, de mindig olyankor jut eszembe hogy állítani kéne rajta, amikor már az indulással is késében vagyok és rohannom kell, vagy amikor közel-távol nincs megfelelő méretű kulcs. így marad a buckakerülgetés és csodavárás, hogy a lánc legyen szíves a helyén maradni és nem a petőfi-híd kellős közepén leugrani.
szeretnék gondos-tudatos bringás ügyesebb-fürgébb bringaszerelő(höhöhö) muki lenni, hogy az ilyenek ne következhessenek be, vagy ha mégis, hát ne jelentsenek nekem minimum fél órás elfoglaltságot :P

korán reggel a város egész más, máshogy sietős, mint napközben.
napközben arctalan emberek rohannak el nem figyelve egymás mellett, tömeg mindenütt, mindenki csak a saját célját kajtatja.
de reggel kevesen vannak még, tízből kilencen még alszanak, vagy szűk szemekkel épp akkor próbálják bekapcsolni mamuszban a kávéfőzőt. a többiek azonban szorgos hangyaként cikáznak fel-alá a városban, hogy mire a többiek felkelnek, flottul-rendben vághasson neki a nagyvilág az új napnak.
fut a péktől jövő szállító az utolsó láda zsömlével a boltba, a tanár-előadó az első órára készülve a jegyzeteit olvasgatja a villamosra várva, a postás hozza az újságot, az informatikus is sietve teker az iroda felé, hogy mire megnyomják a gyárban a Nagy Piros Gombot a futószalag elindításához, minden adatbázis rendben legyen.
ezek a kicsit még csipás szemű-álmos arcú emberek még valamiféle bajtársiassággal viseltetnek egymás iránt. ilyenkor az autós még nem dudálja le az útról a biciklistát, a biciklista nem anyázik az úttesten átfutó gyalogosra, a gyalogos nem duzzog a ritkán járó villamos miatt. az eső is mintha megszánna mindenkit és gyérebben szitálna, a portás is mosolyog még a bejáratnál.
és az a biztos tudat, hogy a korán kezdődő nyolc órás munkanap korábban is ér véget, és enyém az egész délután, csak még szívderítőbbé teszi az egészet.
csak ne kéne ehhez reggel ötkor felkelnem...

az első olyan szürke őszi esős reggelen, amikor az ember lyányának reggel hétkor már a munkahelyén kell csücsülnie, elkerülhetetlen a depresszió.
ez a depresszió azonban jól kezelhető egy második reggelivel: croissant-al és kávéval.
a világ máris szebb.

egy polgármesterválasztás margójára

hát ezt mindenkinek látnia kell:
ETV riport Tétényi Évával

A riportalany végtelenül szimpatikus és intelligens.
A riporter közel sem az.

Nevetek, kacagok, sírok, megbotránkozok, nem is tudom, mindent egyszerre.
annyira zanzásított esztegom az egész. a kisbetűs esztegom, igen, ez az a része, a párbeszédre képtelenség, a provokáció, a butaság, az értetlenkedés, ami nem érdemel nagybetűt az elejére.

én annyira szeretném, ha Tétényi Éva nyerne, tényleg.

nem ismerem, nem tudom-nem tudhatom, milyen lenne. de ennél biztos jobb és szebb, mint ami most van. akkor leírhatnám megint a város nevét nagybetűvel, jó szívvel.
jelenleg ez csak akkor megy, ha földrajzi névként hivatkozok rá.
mint közösség, mint közigazgatási egység, mint település, jelen pillanatban nem érdemel, csak kisbetűt. meggyes elintézte.

német fiú költözik a helyemre az albérletbe.
nóri mutatta meg neki a lakást, mással nem is találkozott hamarabb, tegnap be is költözött, én meg ugye majd ki, csak hát még kicsit javítgatnom kell a szoba falán, meg még a cuccaim is ott vannak, szóval elkerülhetetlen volt, hogy találkozzunk.
szóval tegnap pakolászunk meg takarítgatunk meg ilyesmi a régi-albiban a Lekvárpusztítóval, amikor halljuk, hogy pittyen az kapu, oké, itt az új srác. ott is áll már az ajtóban, szépen köszönünk, bemutatkozunk, elejtünk 1-2 mondatot.
a fiú meg óriási szemekkel néz ránk, még mindig az ajtóból, a csodálkozástól komolyan el is felejt beljebb jönni, az arcán enyhe zavar, hogy vajon tényleg jó helyen van-e, majd kiböki végre, mi az ami ennyire meglepte, ez az őt végletekig megzavaró, váratlan fordulat:
- ööö, spricht ihr deutsch? (ti beszéltek németül?)

már előre örültem, amikor megláttam, hogy a táskásék csinálnak pedálszíjat is (márkahűség, ugyebár), éljen, lesz ilyen a klipsz helyett, mert 1) szép sárga 2) bármilyen cipővel kényelmes.
nyilván a kettes pont volt a perdöntő, amiatt az elvadult elvem miatt, hogy márpedig én csak a bringa miatt nem fogok lemondani a szép (oké-oké, inkább "általam szépnek gondolt") cipőkről. szóval fixizek én mindenben, ami azért elég szívás tud lenni, mert mondjuk a babacipőimben a műanyagklipsz vágja a lábamat, a szandáljaim pántjai meg mindig beleakadnak, eltöltve engem pár tizedmásodperces halálfélelemmel, hogy ójé, ebből most betontfogós megállás lesz (még sosem lett) és mondjuk ilyen cipősalkalmakkor (khmm, szóval gyakorlatilag egész nyáron) a skidről is le kell hogy mondjak, ha nem akarok konstans vérvörös klipszforma-sebeket a lábfejemen (nem akarok.)
persze van pozitív oldala is, szerzett már pár vidám másodpercet a szerelőbá vagy más bringások arca, amikor lenéznek a lábamra és egy fintor kíséretében megkérdezik, hogy jesszus, te ebben tekersz? persze, mimásban? illetve hát, pont ebben ne?
no de akkor is. szóval ez a pedálszíj hiánypótlónak ígérkezett.
és nincs is vele semmi gond, szuper, meg minden.
leszámítva azt az apróságot, hogy mire elkészült, vége lett a babacipős-pántosszandálos időnek.
murphy, csókoltatlak!
na mindegy, majd jövőre.

tizenöt perc hírnév a fixedgearhungary jóvoltából :)