sprechen sie deutsch? III.

- ja. - így hangzott egy éve az egyszavas kétségbeesett válasz
- ja, aber... - így kezdődött pár hete a néhánymondatos bizonytalan válasz
- ja. und habe ich das schon erzählt,... - hangzik ma a nemtörődöm válasz, megspékelve utána némi tökéletesen nem idetartozó sztorival

a vicces az, hogy ugyanaz, pontosan ugyanaz a nyelvtudás áll mindegyik mögött. tizeniksz évig tanultam a nyelvet, egy év nem változtat semmit, három hét sem. a hozzáállás változik csak. hogy megpróbálod elmondani, vagy meg sem próbálod elmondani. hogy ha nem találsz egy szót, akkor idegesen toporzékolni kezdesz, vagy körbeírod. esetleg viccesen el-activityzed.
apa jut eszembe néha. borzalmas nyelvérzéke volt, és maximum 100 szavas német szókincse. és mégis, megértettette magát, elbeszélgetett órákig alfreddal. mondjuk kellett neki hozzá egy papír meg ceruza is pluszban. csak talpraesettség és akarás kérdése az egész.
angol-német-magyar.
a nyelvi korlátok nem léteznek.

éjszaka biciklizni budapesten, az az igazi, éjjel egykor enyém az üllői út összes sávja, és nem dudálnak le a felüljáróról, szlalomozhatok a nagykörúton, ha úgy tetszik, a hűvös szellőben nem izzadom betegre magam még akkor sem, ha tizenegykét kilométer kell tekergélnem, és pillanatok alatt ott lehetek bárhol, ahol csak akarok.
csak mondjuk sokkal jobb lenne, ha nem ezért bicikliznék az éjszaka kellős közepén, mert a saját majmócaságom miatt már megint fél egyig ültem a munkahelyemen és vártam, hogy felépüljenek az indexek és beimportálódjanat a táblák.
de legalább mindez most nyáron és nem télen, és legalább utána nem haza az üres szobába, hanem valami olyan helyre, ahol várnak.

vébé - mindeközben Svédországban

míg az egész világ érdeklődő pillantásainak kereszttüzében és középpontjában délafrika és a focivébé csücsül, addig csöndben a világ másik végén zajlik egy másik világbajnokság is ám.
lányok. sisakok. küzdelem. kék foltok. tojáslabda.
yeah-yeah-yeah.

amerika durvábban elgyepálta az osztrák lányokat, mint azok minket májusban. egészen apró elégtétel.

vébé

nos nem vagyok egy nagy focirajongó. illetve nincs semmi bajom vele, egész egyszerűen csak nem értem. ha százszor nem magyarázták még el, mi az a les, akkor még egyszer sem, és akkor és ott meg is értem, hogy áhá, megvan, oké, de másnap már megint nem tudom. és képtelen vagyok a labda 2 méteres környezetén túlra koncentrálni, nem látom, hogy kinek hol kéne lennie a pályán és hogy kinek mi a feladata, sok ez nekem, bonyolult. oké, azt észreveszem, ha gól van, de itt kábé ki is merül a focitudományom.
no de a vébé mégis csak vébé. vuvuzelástól, meccsnézésestől, kedvenc csapatóstul együtt. ilyenkor még belőlem is lelkes (igaz, roppant butaságokat beszélő és laikus) szurkoló válik, pár napra még engem is lázba hoz a kerek labda is.
ezalkalomból pedig a mai napon pedig drukkoljunk együtt a német csapatnak.

istván, a király

nem is tudom, nagyjából 6 éves korom óta állok viszonylag közeli viszonyban ezzel a rockoperával. kívülről tudom az egészet, milliószor láttam a filmet, többféle színpadi adaptációt, mindent, amit csak kínál a piac a vonatkozásban.
a társulat-féle előadás azonban egészen tegnapig kimaradt az életemből.
tartottam tőle kissé. anno a válogatóműsorból láttam ugyan pár részt, szépen-jól énekeltek benne a játékosok, de valahogy sokkal nagyobb falatnak gondoltam ezt a darabot annál, sokkal inkább tiszteletet érdemlőnek és jelentőségteljesnek, semhogy egy kiszavazósóban döntsenek a szereplőkről.
de a tegnapi előadás után fejet hajtok előttük, és megkövetem őket. tetszett nagyon, zseniális volt, tényleg. nagyságrendekkel jobb volt, mint a legutóbbi Magyar Színházas előadás. az hozta a kötelezős, ez hozzá is tudott adni valamit. még keresem, hogy mi ez a valami pontosan (de hát mérnöktatanonc volnék, bocsáttassék meg nekem, hogy nehezebben fogalmazok meg egy ilyet, mint egy matematikai tételt) de új árnyalatot kapott nekem benne réka-istván egymáshoz való viszonya, árnyaltabb és emberibb lett a keresztény oldal, kiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok.
zseniális koreográfia, oltári ötletek, látványos apróságok.
csak koppány ne lett volna olyan kritikán aluli az előadásban. ő volt az egyetlen, akinek hiába képzett és jó a hangja (bár zsűllel egybehangzó véleményünk alapján egyáltalán nem passzol a rocksztáros szerephez), egy csepp színészi képesség sem társult hozzá. az utolsó táncos is lejátszotta őt a színpadról. és bár Torda és Laborc zsenialitása megmentette a pogány oldalt a jelentéktelenségbe fulladástól, azért kár volt koppányért. az volt az érzése az embernek, hogy nem is ő vezeti a népet, hanem csak a lázadó pogány tömeg bábja, egy szegény szerencsétlen, akinek elég magas rangja van ahhoz, hogy a tömeg arca legyen sorsa szerint, akár akarja ő ezt, akár nem, és látszólag annyira tutyimutyi szegény, hogy biztos lehetsz benne: ő ugyan nem akarja.
de ettől függetlenül tényleg csudajó előadás volt. a régit, az eredetit, a deákbilles-vargamiklósos-vikidálost túlszárnyalni úgysem lehet, húsz év alatt beleégett az emberekbe minden egyes taktusa, és furcsa, ha a püspöknek nincs orrhangja, tordának pedig mankója. de amit ennek árnyékában ki lehet hozni ebből a darabból, azt a társulat kihozta.

reggel

a kinti egyértelmű október ellenére kitettem az ajtóra az "AKKOR IS NYÁR VAN!" táblát, cseresznyét vettem a sarki zöldségesben és mentával-joghurttal-friss barackkal ettem a reggeli müzlit.
és miközben a kávémat szürcsölve az ablakon betűző napsugarakkal süttettem az arcomat, próbáltam elhitetni magammal, hogy odakint 15 foknál melegebb van.

gratu ájkának, lacinak, gábornak és wolfynak a diplomához!

:)

legyőztétek bélabát, nagyok vagytok ;)

eltűnt a bögrém. a munkahelyemen, az asztalomról. kerestem az emelet összes konyhájának összes szekrényében, de nincs meg.
most komolyan, kinek kell az én rikítórózsaszín, piros-koktélcseresznyével-díszített-muffinos bögrém? KINEK? nekem...

edzésesték

a kedd meg csütörtök esték legnehezebb része mindig az elindulás, mert amikor eszembe jut, hogy mennyit kell majd sprintelhetnem és tüdőt kiköpnöm, akkor sosincs kedvem az egészhez. aztán a legfeleslegesebb része mindig a reménykedés, amíg zuhogó esőben baktatok a metrómegállótól a pályához és pár percre tényleg elhiszem, hogy az edzők majd azt mondják: "á, ilyen időben nem edzünk, menjetek haza, lányok". a legjobb az, amikor harmadik körben is sikerül még kicsit javítani a saját eredményemen, a legnagyobb megkönnyebbülés, amikor elhangzik a "gyülekezzetek nyújtáshoz!" mondat.
a legkellemesebb pedig, amikor a lányokkal, akikkel 1-2 utcára lakunk egymástól, hazafelé beülünk egy sörre/kólára/citromosgösserre az ötvenhármasba, vagy urambocsá' egy dzsankfúdmenüre a KFCbe, és kipletykáljuk az egész elmúlt hetet.
edzésre járni jó, sportoljatok ti is :D

hihhhetetlen

tegnap elhagyta egy olyan mondat a számat, amire az elmúlt 25 év alatt bármikor a fél vagyonomba fogadni mertem volna, hogy sosem mondom ki:

- neee, nincs kedvem. akkor már inkább fekvőzök* helyette...

*fekvőtámasz

a könnyes búcsú, meg a welcome on board

hétfőn leadtam luit a szokásos bringaszervizben egy közepesen hosszú kívánságlistával, ezeket tessék nekem megcsinálni. a bácsi szokás szerint messziről üdvözölt már. tudja, hogy luit csak akkor viszem hozzá, ha valami komolyabb csinálni való van rajta, amivel magam már nem boldogulok, úgyhogy fejcsóválva, csintalan gyerekeknek kijáró pillantással kérdezte tőlem némileg szemrehányó hangon, na már megint mit csináltam vele. semmit-semmit, tényleg, csak új gazdája lesz, és ezért kéne rajta alakítani (oké, meg hétvégén piszokmód összesároztam, tessék kicsit kipucolni a hátsó váltót, mert mát tényleg kritikán aluli. "na ugye? tudtam én" válaszolta mosolyogva) és mivel mindig olyan kis kedves és bájos vagyok és visszajáró vendég, meg minden, még azt is sikerült kicsikarni, hogy bár sok a munka, meg egyébként is, megy szabira mindjárt, ezért lehet, hogy csak jövő hétre lesz kész..., szóval hogy ehelyett - "na jó, de csak mert rólad van szó" - megcsinálta nekem másnapra.
elbattyogtunk hát érte ágival (ő a bicó új gazdája). egyenes kormány, új fékkarok, új pedál, lepucerált váltó, egész másképp vagány most, mint előtte. országúti paripából igazi városi csatalóvá avanzsált.
a bácsinak pedig megmutattam greget, aki pont ugyanúgy néz ki, mint a képen ott alul, ni, és hát jött a litánia. hogy minek nekem monti, hogy hogy adhatom el az országútit, amikor az sokkal szebb és jobb, és hát csak nekem lehetnek ilyen lehetetlen ötletei, hogy fixi, meg monti, hát ő igazán nem ért engem, jáj, a csélcsap lány, mindig más kell neki. és hiába magyaráztam, hogy na de tessék már elhinni, hogy nincs elég hely három bringának, és ígérem, lesz még országúti is, és ahova én a montival menni akarok, oda bizony az országúti nem visz el. csak mosolygott rám, hogy de hát akkor is. de ezeket a köröket mindig lefutjuk, és sosem értjük meg egymást (műanyag vagy fém klipsz, fixi-monti-országúti, milyen bandázs, milyen fék, milyen váltó és milyen pedál, sosem értünk egyet)
aztán már ági ült a bringára, már az ő jogos tulajdona, engem már csak az emlékek kötnek hozzá. lelki szemeim sarkában elmorzsoltam két könnycseppet, de roppant büszke voltam rájuk, a bringára, aki általam került fel budapestre, és a barátnéra, akit talán kicsit én is ösztönöztem a bringára ülésben.

és hát ugye ott a szép, az új, a csillogóan fekete, dübörgősen drabális, félelmetes és megfélemlíthetetlen új bringa. csodás. mentem vele egy keveset már a városban, meg ma munka utánra beterveztünk egy kicsi városon kívüli túrát is, csak hogy lássam hogy megy. eddig azt kell mondjam, csodásan. bár a boltban "elfelejtették" beállítani nekem a hátsó váltót, ezért másnap az első (na jó, második) utam a munkahelyhez legközelebbi szervizbe vezetett vele, ugyanis a letekert 10 km alatt ha harmincat nem ugrott a váltó, akkor egyet sem... na de beállították nekem, és most WHOA! egy álom. bár még furcsa tekerni, hiszen az elmúlt 2 évben csak országútin ültem, és ez az első teleszkópos kerékpárom, de tetszik, nagyon tetszik. csodás, új lehetőségek nyíltak meg előttem vele, erdő-mező-földút vigyázz, jövök :)

edzésen flegma kamasz, biciklin lelkes kiskölyök, munkában az örökké csak tanuló, itthon mindent széthagyó rendetlen egyetemista, Vele csicsergő rosszcsont gyerek, csak éppen felnőttként nem tudok sosem viselkedni

málnás étcsoki, melegszendvics, prince of persia, specialized hardrock comp, meg egy csipetnyi a titkos összetevőből.
ennyi kell a tökéletes estéhez :)

fészbúkról

"wie? was? es ist montag? hätte jemand mal bescheid sagen können, dann wäre ich auch vorbereitet gewesen."

"3 napi hideg élelem, gumicukor bekészítve, vészhelyzet esetére jäger a tanári hűtőjében, kezdhetjük a tanávzáró értekezletet :D"

"Ha az egy emberre jutó óránkénti szúnyogcsípés 2 és 10 között van, akkor enyhe a szúnyogártalom, ha 11 és 100 között, akkor erős, 100 felett pedig már elviselhetetlennek számít. A Dunakanyarban a napokban 800 - 1000 közötti csípésszámot mértek. - Hogy rohadna szét az összes."

"bassza meg a jegesmedve már ezt a sz@r időt!"

"I honestly think I should open a school about What not to do when you are trying to pick up a girl... I have so much to teach! :S"

"az utsó vizsgára készülni a legnehezebb. :/ (amikor már a takarítás is kiváló és halaszthatatlan programnak számít, csak ne kelljen tanulni..)"

photo by Hannes Kutza

"Asszem a kozos nevetes lehet a szeretet definicioja." írja mantis.

mennyire igaza van már. ennél jobb megahtározás egyszerűen nincs.

end of bringa-dilemma

hát, mivel akadt jelentkező, aki tudom, hogy csodásan gondját fogja viselni luinak, valamint az apeh is meglepett néminemű adóvisszatérítéssel, végül nem gondolkoztam sokat.
így aztán némi utánaolvasgatás, nézelődés és bringaboltban bambulás és kerékpárfogdosás után megszületett az elhatározás. ma délután hozom haza greg névre keresztelt, ámerikából kishazánkba emigrált specialized rombolót.
lehet mostmár majd menni erdőre-mezőre, hegynek-völgynek, szárnak-kavicsnak-aszfaltnak. szuper lesz :)
luinak is jobb lesz így, vasárnapi bringából ismét mindennapi bringává avanzsálhat, tulajdonképpen mindenkinek jobb lesz így, az önzésem duzzpg még valahol a lelkem mélyén még egy kicsit, fut pár kört néha a KELL!KELL!KELL!!! feliratú transzparensével a fejemben, olyankor kicsit összeszorul a gyomrom, hogy tényleg kéne, de még jó, hogy ismerem magam már annyira, hogy tudjam: az önzésemre szabad a ilyenkor legkevésbé hallgatnom :) (ha már akkor úgyis nyert, amikor megvettem az új bringát, legalább most ellenállok neki)

tattoo

egy éve fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy szeretnék tetoválást.
valami nem nagyot, nem feltűnőt, nem túl jelentőségteljeset.
csak olyat, ami tetszik, ami olyan katás, amit tuti, hogy szeretni fogok 30 év múlva is.
és ma, ma meglett végre.



iszonyú jól néz ki, egyszerű, kicsiben is jól mutat, egy starwars-jelkép tökéletesen beleillik a világképembe, és ha nagyon jelentéstartalmat is akarok vizsgálni, akkor a jedi-rend által képvisel értékeket tekintve senkinek nem lehet kifogása az ellen, ha ez kerül rám.
már csak a végső elhatározás kell, hogy tényleg megcsináltassam.
(azt hiszem, ez is valami olyan dolog lesz, hogy ha 1 hónap múlva is tetszik még, na majd akkor. az ilyesmit nem szabad elkapkodni)

hööö!!! hóóó!!! - adok hangot abbeli megdöbbenésemnek, hogy nem írtam már NÉGY napja, jesszus, ilyen eddig csak akkror fordult elő, ha nyaralni voltam, vagy ilyesmi.
na majd holnap bepótolom a lemaradást. istókzicsi.

bringa-dilemma

sokszor felmerült már bennem eddig is, hogy luit le kéne cserélni egy montira.
félreértés ne essék, imádom az a biciklit, és a szívem sajog, ha arra gondolok, hogy megváljak tőle. de azt hiszem, a családom értelmesebbik fele (azaz rajtam kívül gyakorlatilag mindenki) fejemet venné, ha beújítanék egy harmadik biciklit is. pedig és akkor lennék igazán boldog :)

de hát amikor luit vettem, még tökéletesen praktikus megoldás volt ő, városba és városon kívülre is kiváló, könnyű, merev, huszonnyolcas kerékkel, pörfikt.
aztán lett a fixi. és már annyira nem is volt érdekes, hogy lui könnyű és merev, városbaiistökéletes, mert arra ott volt alfi. ellenben a két kerékpár közül egyik sem teljesíti azt a követelményt, hogy földútra és kirándulni tudjak vele menni. pedig jó volna.
és luit gyakorlatilag alig használom, és amikor igen, akkor sem ő a legpraktikusabb választás az útra.
mi legyen, mi legyen.
olyannak adnám el szívesen, akit ismerek, akinél tudom, hogy jó dolga lesz, annál viszont több pénzre tartom, mint amennyit az ismerőseimnek megérne.
és eldönteni sem tudom, mi legyen vele.
jaj-jaj-jaj.
mindenesetre ha tudtok valakit, aki értelmes árban érdeklődik egy 50-es méretű colombus csöves dancelli vázas full shimano 600-al szerelt csodagép iránt, megkereshet. csak ne sértődjön meg, ha érzelmi okokra hivatkozva végül mégsem adom el a gépet.

a mai nap nem elenyésző eséllyel pályázik a "worst day in june" címre.

- kimostam egy papírzsepit a színes (többségében fekete) ruháimmal
- reggel hétre kellett menni dolgozni
- összevesztem a főnökkel
- csubi szétrágta a lakótársam cipőjét az éjjel

és az ujjam is fáj, még mindig.
nincs kedvem kimozdulni, semmi de semmi értelme az égvilágon. aludni akarok, átvészelni a nap hátralévő részét.

nyári zene, tessék, mosolyogjatok ti is.
ésésés lesz koncerjte holnap berlinben, jaj, dejóvolna :( (

vasárnapra a velencei-tó volt tervbe véve. hogy délelőtt munka, aztán vonatra pattanás, és jippijájé-csobbanás a hűs vízbe.
csak hát a munka kicsit elhúzódott, és kettőkor kétségbeesetten zongoráztunk végig az időjárás-jelentő honlapokat: az 50%uk azt mondta, juj-juj mindjárt itt a vihar, a maradék 50% meg azt, hogy 40 fok, kánikula, városban garantált halál.
mindezek után megállapítottuk: tök mindegy, ha lemegyünk velencére, tuti jön a vihar, ha maradunk, akkor meg garantáltan jó idő lesz. murphy, meg az ő törvénye, ugyebár :)
és igazunk lett: maradtunk, kifeküdtünk a feneketlen tó partjára, és párolódtunk ebben a néhányak által fővárosnak, mások által csak szerényen budapestnek nevezett betonrengetegben.
és olyan hatásosan adtuk a kánikulában haldoklót, hogy még a híradónak forgató csoport is odajött hozzánk: készíthetnek-e rólunk képet a hírekhez, hogy lám-lám, mit is csinál a nagyvárosi ember a hőségben.
mikor láttuk közeledni a kamerás embereket, az volt az eredeti gondolat, hogy magunkat külföldi turistának kiadva majd úgy teszünk, mintha nem értenénk a kérdést, de annyira meglepődtem, amikor odajöttek és TÉNYLEG kérdeztek, hogy kiestem a szerepemből, és nem tudtam mást kinyögni, mint egy bátortalan persze-t.
és? benne voltunk a tévében?

szóval gondoltuk, kitekerünk szentendrére szombaton. csodás idő, a víz is visszahúzódott már, luit is visszakértem ágitól, mi állhatna az utunkba? lóra hát, lóra, és irány a biciklis út.
ez eddig tök jól is hangzik.
csak arról az apróságról feledkeztünk meg, hogy bár a duna már nincs OTT a bringaúton, de pár napja még rajta terpeszkedett, és a duna, hát, rendetlen gyerek, főleg amikor előadja az "árvíz" névre keresztelt éves hisztijét. és széthagyja a játékait olyankor biza minden felé. a bringaúton is. szóval kiértünk a római partra, és térdig gázoltunk a sárban. nem baj, kemények vagyunk, csak nem lesz végig ilyen, hajrá. így avanzsált lui terepbringává egy laza órára.
a Név Nélküli Cube-ot persze erre tervezték, az hasította (volna) a sarat-iszapot-földutat (ha nem kellett volna a minduntalan megrekedő országutira és gazdájára várni), de lui juppi ficsúr ám, aszfalthoz és sima úthoz van szokva, és hisztizik, ha mást kap. sárlabda a váltókon és a fékeken, dühében összeköpködte a lábamat sárral, és bemaszatolta láncolajjal. úgyhogy feladtuk. inkább visszamentünk, át az északi vasúti összekötőn, és irány dunakeszi. ahol meg akartam keresni a rétesest, ahol még januárban jártam. de nem lett meg (mert mint azóta kiderült, gödön van :P) úgyhogy "csak" IIIIIISTENI finom fagyi lett belőle. meg pihegés az árnyékban, mert egyébként, hát jesszus, kinek jutott volna eszébe rajtunk kívül, hogy a 35 fokos, tűző napos délutánon induljon neki az aszfaltnak? meleg volt. nagyon. :P. de jó volt. nagyon :)
hazafelé már csak lazán tekergettünk, már árnyék volt, nem volt vészes, és csak arra tudtam gondolni, hogy ha hazaérünk, úúú, olyan pizzát fogok sütni.... és tényleg :)

mennyire jó már, eposzi jelző lettem, amikor úgy azonosítanak valakit a virtual vörldben, hogy a fiú, aki ismeri rozit, hát ez tökre szuper :D

kisujj

egy lila kemény virsli nőtt a kisujjam helyére, ami ráadásul még fáj is meg mérsékelten mozog (oké, legyünk őszinték: egyáltalán nem)
néha akaratlanul rábökök vele a shiftre vagy az enterre, akkor diszkréten sikkantok egyet, néha megpróbálok jobbkézzel kinyitni egy ajtót, akkor fájdalmamban halkan nyögök, és amikor abéd közben megfogtam a villát, kifordult a kezemből.
sotén végzett barátnő még nyugtatgat: lehet, hogy nincs az eltörve, csak nagyon hátrahajlott és meghúzódott, de ha hétfőig nem javul, hát, akkor, izéé....

tanulság: okosan nyúlj a labdáért.

"... Viszont egyre zajosabbak azok, akik egy másik egészségügyi téveszmét hirdetnek, tudniillik, hogy a számos műtét közül speciel a szülést otthon kellene elvégezni.
Érdekes, hogy sem az amatőr szemészetnek, sem a házilagos vakbélműtétnek nincs ilyen tábora...."

"mert lehet, hogy az anyának jólesik a megszokott pókhálókat nézegetni közben, de a csecsemőnek teljesen mindegy, mivel nem is lát el odáig. Neki az a fontos, hogy ha bármi gáz van, akkor a lehető legközelebb legyen a segítség"

ez az otthonszülés téma mindig megdöbbent, felesleges marhaságnak tartottam eddig is, és tótaw most annyira, de annyira jól megfogalmazta azokat a gondolatokat, amik eddig is kavarogtak a fejemben, ha gerébágnes szóbakerült valahol...
olvassátok el.

annyira nyár van már, annyira, tekerek a körúton rövidnaciban meg ujjatlanpólóban és mindig van egy autó amiből kiintegetnek, kifüttyentenek, megdicsérnek, hát mennyire lájk már ez, mennyire nagyon lájk :)

biciklizni határozottan önbizalomnövelő dolog

fixi vs foci

edzés után olyan izomlázam van és olyan fáradt vagyok reggel, hogy nincs erőm kemény fixisnek lenni, és a lábam helyett a kis kezemmel (és a fékpofáimmal) fékezek.
a sok skiddelgetést érzi ám a lábam, és fura helyeken van izomlázam tőle. emiatt nem tudok edzésen rendesen sprintelni.
fakk, a sportjaim kiütik egymást.

ez legyen a mondjuk legnagyobb problémám. höhö.

félember

50%ra redukálom a mindenféle jelenlétemet a világban, kész, képtelen vagyok többre, ennyi fér csak ki ma a csövön. minden energiát kivett belőlem a tegnapi edzés, kezd kijönni rajtam a szokásos, egész nyáron át tartó klíma-megfázás, az agyam sztrájkol a folyamatos kevesetalvás miatt. de nem tudok hamarabb lefeküdni, és ha véletlen mégis, akkor tuti lesz valami más zavaró tényező, mint például ma éjjel csubi olyan háromkor elkezdett randalírozni, de annyira, hogy még én is felébredtem, hát milyen magatartás ez kérem szépen, milyen, harmadszorra sikerült csak minden hangkeltő eszközt eltávolítanom a ketrecnek még a közeléből is. fakk.
csak bambulok ki a fejemből, a napi rutin is nehéz ilyenkor, mert nem jut eszembe, hogy az első lépés után mi a második, nem látom a saját dolgaimat, elfelejtek mindent, fakk-fakk-fakk...
akarok vagy 3 hét szabit. most.

hétfő reggel

mantrázom magamnak csöndben a mai nap pozitív mindenféléit, hogy elhiggyem, nem olyan mostohagyerek ez a hétfő, mint amilyennek tűnik - márpedig most épp annak tűnik. de
- először aludhattam nyitott ablaknál idén
- hetek óta először ébredtem napsütésre, juhú
- narancslekváros pirítós reggelire - köszi anya, isteni :)
- már kerek három napja nyár van, igazi nyár
- reggel még extra tejeskávét is kaptam :)

na ennyivel kb ki is merült a mai napra jutó eddigi jóságok száma. hisztis is vagyok cseppet.
ellenben reggel, miközben iszonyúan korán tekertem be a céghez, végig a nyugis nagykörúton, keresztül a napsütéses hídon, eszembe jutott, mi is volt az egyetlen dolog, amit szerettem a tavaszi vizsgaidőszakban: amikor hajnali tanulás után/közben kiálltam a koliban a tanuló ablakába egy nagy kübli kávéval, néztem a felkelő napot, az ébredező nyári várost, a nyitott ablakon beáradt a melegedő levegő, ez valahogy olyan tipikus budapesti június. (csak ne kellett volna utána menni vizsgázni és megbukni, ó, az nem hiányzik)

vannak blogtémák, vannak, amik kikerülhetnek ide, és vannak szigorúan nem blogtémák.
így ha valami nem kerül ki ide, az nem azért van, mert nem fontos, hanem mert az csak az enyém.
nyilván, ami kikerül, az is átmegy pár szűrőn, aztán itt lecsippentek belőle egy kicsit, ott hozzáteszek, amott meg kozmetikázok rajta. mert így lesz érdekes. nem a valóság, annak csak onlájn mása - mondja maf. és igaza van. maradjunk annyiban, hogy a blogot 95%-ban fedi a valóság. a valóságot alig 10%-ban a blog.

UP!

NYÁÁÁÁR!

ma melegem volt rövid nadrágban és ujjatlanban is.
ezt is megértük.
nem hittem volna. :)

rozi vásárol

és mi kerül a kosárba? két nagy csomag kávé és két tábla csoki (ét. málnás. szigorúan.)
a legfontosabbak.
a szörnyű csak az, hogy mást TÉNYLEG nem vettem :P

önkritika

- schreib was witziges drin...
- hey! ich bin ein deutsche, ich bin nicht witzig, ok?

sprechen sie deutsch? II.

bármennyire el voltam ájulva magamtól korábban, hogy én aztán hűdemennyire talpraesetten beszélem a németet, nos, visszakoznom kell.
vannak élethelyzetek persze, amikre elég az, amit és amennyire tudok. elcsacsogok akármilyen IT-dologról, és valószínőleg hermetikus környezetben levizsgázni is le tudnék, mindegy milyen témát dobnának elém a vizsgáztatók. és egy sör mellett felületesen elcsacsogok én bárkivel egy fél órát, sőt, megérteni továbbra is megértek én majdnem bármit.
node. vannak helyzetek, amikor ez közel sem elég. amikor mélyebben és többet és komolyabban. na akkor megfeneklik időként a tudományom. és úgy érzem magam, mint egy másféléves kisgyerek, aki kétségbeesetten próbálja 50 szavas szókincsével elmegyarázni a felnőttekne, hogy akkor most mi, de a felnőttek értetlenül néznek, és ő elmondja még egyszer, és még egyszer, de nem értik, és akkor még egyszer, de már vörösödik a feje, és könnybe lábad a szeme, és tehetetlen dühében nem tud mást, csak hisztizni, nem megy másként, nincsenek meg a megfelelő kifejezések, értsetek meg ennyiből.
kéne a fülem mögé egy usb-csatlakozó, hogy bármikor ráköthessem a buksimra a mobilnet-sticket, és nulla-huszonnényben korlátlanul használhassam az online szótárakat, két pislogás=duplaklikk, á, már meg is van a jelentés. igen, pont ezt akartam mondani.

let's do da SKID!

a pótkulcs nevű vendéglátóipari egységből hazafelé vezető pár utcányi úton ma végre öt hónap fixizés után rájöttem, hogyan kell skiddelni. mostmár nem csak véletlenül és bizonytalanul megy, hanem úgy tényleg is.
whoaaa, király :)

a DBA kacag

és amikor ezt kaptam munkaidő közben, na akkor nevettem annyira, fennhangon, hogy még a szomszéd szobában is hallották.
informatikusok előnyben :P

anya mennyit énekelte ezt, amikor kicsik voltunk...

fixi-nemfixi

németül tudó kismókusoknak itt az eredeti hír

németül nem tudóknak a lényeg:

németországban bírói döntés született arról, hogy a rendőrök adott esetben őrizetbe vehetik a fixiseket, mivel azok a bringák, amelyek nem rendelkeznek két, egymástól független fékkel, veszélyesek a forgalomra. a hátsó, fix fogaskereket pedig a bírák nem minősítették egyenrangúnak a fékkel.
hát, mit is mondhatnék. scheisse.

nálunk erre most mi a szabályzás? van rá egyátalán?

most egy csomó tökjó zene van itt megnyitva jútúbban, összerakom nektek egy csokorba, halgassátok ti is :)

Sportfreunde Stiller
Harcsa Veronika + Brains
Harcsa Veronika - Tankcsapda
Mungo Jerry
Emil RuleZ!
Lily Allen
REM
Singing in the rain

a hetvenegyedik oldalon támadt viharból a hetvenharmadik oldalra felhőszakadás lett

és a víz-víz-víz csak jött-jött-jött
és egyre feljebb kúszott,
míg a lágy patak lett áradat
az átjáróház úszott.
de malac nem volt bátor,
sem kemény, mint a szirt,
hát jogos félelmében egy üzenetet írt:
SEGÍTSÉG!
ma-ma-malacka
(én)