2010. május 1., szombat

a nagykörút-üllői kereszteződést én sem szeretem, főleg ha a petőfi-híd felől jövök hazafelé. kényelmetlen az ott bringával, mert a lekanyarodó sáv hamarabb kap zöldet, így a "szélső" egyenesen továbbhaladó sáv lényegében a középső (na, értitek remélem) itt előrecsorogni úgy a dugóban, hogy az mindenkinek tök jó legyen, nehéz. mert már haladna a jobbodon a lekanyarodó kocsisor, így vagy te ragadsz be mégis az álló, zöldre váró sorba, és nem mész előre a lámpához, vagy nem hagysz elég helyet a melletted lévő sávban és araszolnak mögötted, vagy megpróbálsz annyira szűken menni, amennyire csak tudsz, bízva abban, hogy nem lesz súrlódás a helyzetből.
azért csak megoldom mindig valahogy. ha feltartom a kocsisort, bocsánatot kérek, ha ők tartanak fel, beletörődök.
tegnap is dugó volt. előttem másik bringás. belefutott a "szűkre vesszük" figurába. de nem lehetett komoly konfliktushelyzet, mert nem vettem észre, hogy bármi történt volna. mégis akkorát vágott az egyik kocsi motorházetetejéte, izomból, direkt, hogy igazán-igazán megdöbbentem.
most komolyan, ez mire volt jó?
aztán amikor a következő kereszteződésben elmentem mellette, nagyon vissza kellett fogni magam, hogy ne szóljak be.
a bunkóparaszt bringás szüli a bunkóparaszt autósokat (oké persze, ez visszafele is igaz)
notlike.

2 megjegyzés:

Wolfy írta...

nem tudom, nekem meg sosem volt ott problemam - igaz nem naponta jarok arra. mondjuk altalaban tul sok auto nem volt elotte a savban, 2-3 autot meg nem mindig szoktam beelozni, inkabb megallok mogottuk.

mondjuk a paraszt bicajosokat neha en is elkuldenem melegebb eghajlatra...:(

Laci írta...

Pedig nem ártana ha pontosan a többi bringás mondaná meg a véleményét az ilyen bringásoknak. Mert az mégiscsak másképp veszi ki magát. Ugye mert az autós alapból bunkó. :)