bergauf-bergab

tegnap egész nap nyafiztam, hogy senki nem jön velem sehova. estére aztán ráunva saját hisztimre összekapartam magam. úgyis megpiszkálta a büszkeségemet előző este T félmosolya, hogy hát mi, sosem voltam még bringával a várban? hát még nem. na de majd most.
azt nem mondom, hogy férfiasan összeszorított fogakkal, de felértem, hahh, hát mit nekem, illetve nekünk alfival egy ilyen kis emelkedő, dombocska, mint a vár. jó-jó, megizzasztott persze, de hát fent vagyunk, vagy fent vagyunk? diadalmasan zötyögtem körbe a macskaköveken, süttettem az arcom a kései nappal.
hmm, még csak hét óra, hát csak kéne még valami, a quimby csak fél kilenckor kezdődik. megakadt a szemem a citadellán, és a fizikai képességeimmel nem-egészen-tiszában-lévő manó máris sikongatva ugrált a fülembe: menjünk oda! menjünk-menjünk! menjünk már!
úgyhogy átmentünk a citadellára is.
namármost.
oda vagy soha többé nem megyek fixivel, vagy mostantól hetente kétszer, amíg fel nem jutok anélkül, hogy meg kelljen állnom.
fölfele folyamatosan pöröltem a már fentebb említett kismanóval, hogy hogy adhatott ilyen elvadult ötletet, hogy én? ide? fel? meredek volt. nagyon. szenvedtem. nagyon. gyengének éreztem magam. eléggé.
de végül oda értünk. diadalittasan felhívtan zsűlt, legyen rám büszke. az volt :)

egyébként borzasztó, hiába élek már 7 éve pesten, most voltam eslőször a citadellánál.
valamint a várban is utololjára még lacival, jesszusom, hiszen annak már akkor legalább 5 éve, ha nem több. még azt is meg tudom mondani, mi volt akkor rajtam: a kék retro farmerom egy fekete nagy kivágású pólóval. ráadásul az egyik övbújtatóm akkor akadt be valamibe, és szakadt le. hű de rég volt már.
ideje volt felmenni megint :)

aztán átgurultam még, hogy meghallgatom a quimbyt, de annyira fáradt voltam a koránkelés-munka-hegymenet kombótól, hogy csak ültem egy fa tövében, szopogattam a sörömet, nem volt erőm megkeresni nóriékat se, nem volt kedvem beljebb menni a tömegben. csak figyeltem az embereket, érdekes volt, jó volt. hiába a tömeg meg a hang és fény, nyugis volt.

munkából későn hazarohanni, de azért minimalmassre mégis elmenni, városban felalá tekerni, aztán a végről lelépni és kispálkoncertre menni, éjjelnappaliban sört venni és a fűben ülve beszélgetni, kivilágított bazilikát bambulni biciklivázon csücsülve, aztán hazafelé a többiekkel még egyszer véletlenül összefutni, ez az igazi királyság :)

kivételesen vállaltam hétvégére munkát.
mert mindig szokott lenni, és mert valakinek mindig muszáj megcsinálni. általában a srácok elviszik, de most sok volt, oké, a nyakamba vettem én is párat. cserébe lemondtam a hétvégi programokat, dolgom lesz, most nem érek rá.
ennek lett az a vége, hogy most itt ülök a fenekemen és semmitteszek, mivel a mai feladat reggelre volt időzítve, és tulajdonképpen szabad vagyok a nap további részében. csak nem néztem ezt meg időben. áhháhá.
úgyhogy ordíttatom a zenét, takarítok, mindenféle tök felesleges dolgokkal molyolok percekig.
mert egyébként mindenki más vizsgákra tanul, vagy dolgozik.

pimasz grimasz

nos, ha már egyszer krys volt oly kedves és a hétvégi képekből csinált rólam egy ilyet, majd (gondolom némi gonosz csillogással a szemében és kaján mosollyal a szája sarkában) megosztotta facebookon, hát tessék, viduljatok rajta ti is.
és ne grimaszoljatok sokat a fényképezőgépnek, mert ez lesz a vége :D

sprechen sie deutsch?

rozi vs. német futárok

- wieso sprichst du so gut ungarisch? (hogyhogy ilyen jól beszélsz magyarul?)
- weil ich ungarin bin... (mert magyar vagyok...)
- wirklich? hmm... dann wieso spricht du so gut deutsch? (komolyan? höö... akkor hogyhogy ilyen jól beszélsz németül?)

- und woher kommst du denn? berlin? (és te hova valósi vagy? berlini?)
- nein, ich bin von hier, ungarn. (neeem, idevalósi, magyarországra)
- wiiirklich? na das hätte ich nicht gedacht. du sagst solche dinge auf deutsch, die auch ich nicht kenne... (komolyan? nem gondoltam volna... olyan dolgokat mondasz németül, amilyeneket még én sem...)

nem gondolok olyasmit, hogy tökéletes a németem, mert ohh, közel sem az. de bátran beszéltem a hétvégén, és sokat, a srácokban meg sok volt időnként a sör, időnként az adrenalin, máskor meg a fáradtság, ezért fel sem tűnt nekik, ha hülyeséget mondtam.
mindenesetre dagadt a mellem a büszkeségtől az ilyenek hallatán :D

ECMC 2010 Budapest - Checkpoint Hauptstadt Berlin jelenti

hát, ha röviden össze kéne foglalnom, akkor wáááá-wáááá-szupervolt-wáááá!!!
ha hosszan kell összefoglalnom, akkor wáááá-wáááá-szupervolt-wáááá!!!übertuttirohadtjóvolt!!!wááááá!!!

szóval egy igen jól sikerült hétvégével és egy - szerintem - egész jól sikerült futár-EB-vel a hátam mögött ülök most a munkában, próbálom kiheverni az olyan fizikai tüneteket, mint hullafáradtság és rákvörösreleégettség. de mindez mit sem számít, amíg a sztorik és élmények és mindenféle kavarognak a fejemben.

a történet fonalát ott raktam le csütörtökön ugyebár, hogy annyit tudtam: németekkel leszek együtt.
ezen kívül, ami még előzetesen motoszkált bennem, hogy hát én itt senkit nem fogok ismerni, miközben rajtam kívül egymást viszont mindenki, hát jaj. frissen-gyorsan kiderült aztán vasárnap reggel, hogy találok azért ismerősöket és virtuális világból többé-kevésbé már ismert pajtásokat. meg aztán gyorsan szert tettem még pár újra is :) onnantól már aztán igazán jó világ volt.
alig ismertük még ki magunkat Tamással (akivel együtt voltunk beosztva) a helyszínen megérkezés után, még a feladatokról sem tudtunk szinte semmit, Sinya már hozta nekünk az aggregátort, meg egy német srácot,hogy hát higgyük el, nekünk lesz a legkúlabb helyünk mindenki közül, mert ezek a srácok mekkora arcok, de igazán. ő ment is tovább persze, mi meg maradtunk, a német, a magyarok, meg az aggregátor. aztán ment az aggregátor meg a német is, hogy összerakják a checkpointot, nekünk meg maradt a feladat: megszerezni a szükséges infókat. meg egy hosszabbítót a hangcucchoz. kezdtük már sejteni: tényleg jó dolgunk lesz.
és valóban. mire minden előkészülettel készen lettünk, és megérkeztünk a kijelölt helyünkre, a német srácok (a berlini gondsprint.de munkatársai és egyben tulajdonosai, barátai és üzletfelei egyébként) már felállítottak mindent, belőtték a hangcuccot, behűtötték a sört, beizzították a megafonokat és egyéb szurkolószerkezetet, és indulhatott a banzáj. aztán nem indult még végül, csúszott a program, tűzött a nap, de a buli ment nálunk. volt így idő kidekorálni az állomást, elmondani minden apró instrukciót, összepajtáskodni mindenkivel. kaptunk berlines sapkát is, mondván ezen az állomáson anélkül ugyan nem lehet ám dolgozni, mi pedig böcsülettel a fejünkbe csaptuk, és integrálódtunk.
aztán megkezdődött a qualifying. özönlöttek a futárok, hozták a hoznivalókat, vitték a vinnivalókat, kapták a pecséteket, anyáztak, amikor rájöttek, hogy elrontottak valamit, de majd' mindnek volt ereje a tűző nap-dög melegben is visszamosolyogni-visszainteni a biztató szavakért. biztatásban pedig nem volt hiány, rekedtre ordítottuk a torkunkat és ráncosra vigyorogtuk az arcunkat és fájósra tapsoltuk a tenyerünket abban a 3-4 órában, amíg tartott a selejtező.
némi bandázás után aztán a viszonylag korai hazaút mellett döntöttünk, kell még másnapra az erőizom. szóval haza, félájultan ágyba zuhanás, szundi.
másnap korán reggel, miközben tekertem ki megint csepelre, egész sok rendezővel sikerült összefutni útközben, így már a soroksári útra egy kisebb csapatban kanyarodtunk rá, csak úgy süvítettünk ki az ipartalepre.
aztán mikor megérkeztünk, és megláttuk az előző este maradványait, egy darabig nem hittük, hogy itt akárki képes lesz magát dél körülre olyan állapotra hozni, hogy részt vegyen a döntőben. no de mi azért egy gyors reggeli után nekiálltunk, hajrá, fogd meg, rakd meg, rajtunk ugyan ne múljon.
és csodák csodája: mire eljött az idő, már talpon volt mindenki, és kezdődhetett a döntő. a mi állomásunk ha lehet, még zsúfoltabb volt, mint előző nap. minden berlini, aki kiesett a selejtezőn előző nap, megfordult nálunk. józan és kevésbé józan, idegesítő, szórakoztató emeberek, bohócok és komoly futárok váltották egymást.
és jöttek a versenyzők, ötven adrenalinbomba száguldozott a pályán, nekik már csak a manifeszt létezett, az utca és a checkpoint, mind a győzelemre hajtott már. nem hibázhattunk mi sem, sok múlt rajta. nekik.
de csak vége lett ennek is, és miután könnyes búcsút vettünk német pajtásainktól (bár minek, hiszen végtelenszer futottunk még velük össze aznap) bevetettük magunkat a sűrűjébe a dolgoknak, kezünkben sör, irány a skid a bikepolo-döntő, evés, ivás, nézelődés. fesztiválhangulat ezerrel.

aztán hazafelé még elkapott minket a vihar. úgy igazán. nagyon. ha csukva volt a szemem, nem láttam, ha nyitva, akkor a pupillámon dobolt az eső, dobált a szél, otthon amikor ledobáltam a vizes ruhákat, pocsolyát eresztettek a parkettára. de még ezeken is csak nevettünk, valahogy illő lezárása volt egy ennyire eseménydús hétvégének.
még jó, hogy végül elállt az eső, így még át lehetett menni a tündérgyári afterpartira egykét sörre, csocsózásra és világmegváló beszélgetésre.

nem vagyok kipihenve ez után a hosszúhétvége után. de nem is hiányzik.



a képek Hadi Krisztiántól és potitól.

ecmc

tegnap mentem az ecmc-gyűlésre, és amikor a szóda környékén megláttam először a rengeteg űberbrutál-keményvonalas-összevisszanemzetiségű bringás bandát, az első gondolatom az volt, hogy öhh..hátkelletteznekem?
aztán mégis inkább magamra öltöttem a bátrabbik mosolyomat, keresztülvágtattam a tömegen, és mentem, hogy meghallgassam a főszerezők instrukcióit.
hiszen ugyan már, aki már megrendezett több BME-VIKes gólyatábort, két SCH Qpát, azon nem foghat ki ez a párszáz futár sem :)
odabent meg a némettudásomnak megörülve kapásból német rendezőkkel raktak egy állomásra. nehezített pálya, de tulajdonképpen még ennek is örülök, elvégre nem minden nap találkozik az ember deutsche velokurierokkal :)
szóval már tök várom, jó lesz-jó lesz, majd beszámolok róla, ha vége

tegnap bebizonyosodott, hogy a német tudásom arányosan javul az elfogyasztott koktélok számával.
munkatársakkal mulatni csupa móka és kacagás :)

megértem Lady Mariont.
ebbe a Russell Crowe-féle Robin Hoodba én is bármikor bele tudnék szeretni. gondolkodás nélkül :)



a film igen jó volt szerintem, nekem tetszett.
zsűl pedig megjegyezte, hogy már el is felejtette, miért nem szabad velem moziba járni. :)

a Mosolygós Fiút (Akiről Egyébként Továbbra Sem Tudom Kicsoda) már hónapok óta nem láttam bent az irodában, biztos is voltam benne, hogy már nem dolgozik itt. aztán ma mégis, ettől pedig olyan vidor kedvem kerekedett tökéletesen indokolatlanul, hogy dupla adag habot is nyomtam a kávémra, better dayst kezdtem hallgatni (az egyetlen zenekar, aminek nyomát is nehezen lelem az interneten) és várom, hogy milyen szuper dolgok történnek még ma.
mert már legalább 12 órája nem esik az eső, és moziba is megyünk zsűllel, szóval ma kétségtelenül hepinesz-áradat van.

két okból nem ültem már napok óta bringán.
az egyik az ítéletidő volt: mit nekem eső, mit nekem hó, a hideg szót nem is ismerem (áhháhá), de a széltől, attól rettegek. azt nem lehet kikerülni, az ellen nem elég felöltözni. mert az egy hirtelen lökéssel simán berakhat a sáv közepére, és nem szól előtte az épp jövő kamionosnak, hogy oppárdon, lassítson legyen szíves.
a másik ok a meccs óta sajgó testrészek voltak, nyöszörgő derék, izomlázas váll, sajgó hát, fájós láb. ha nem volt muszáj, a székből sem keltm ki órákig, nem még hogy direkt mozogjak is. tegnap este viszont ezt a jeget megtörtem azzal, hogy minden nyafi ellenére végül össze kaptam magam, és lementem edzésre. meglepeten konstatálta, hogy a mozgás nem is esik annyira rosszul, mint amire számítottam.
aztán ma reggel, amikor kisütött a nap, már nem érdekelt se a derekam, se a szél, hóhahó, Nagykörút, jövök, hellóhelló, combino, ne várj rám.
a hídon átjönni mondjuk nem volt kellemes, és hiába fixi, térdkímélő üzemmódban, fékaktívan használom most pár napig, de már nagyon hiányzott. nem sok ez a pár kilométer, de ha nincs, nagyon hamar úgy érzem, berozsdásodok, megszoktam és igénylem a napi mozgást, na.(ezért a mondatért pár éve még körbe röghögtem volna saját magamat :P) kell a menetszél, a fejkitisztítás, a muslicásfogsorú vigyorgás.
aztán a csudás új zárható céges bringatárolóba legurulva mosolyogva üdvözöltem a kék simplont, a belső udvaron keresztül sétálva a másik sárgalila bicót, ez az ismerős környezet nekem, nem a BKV, és hogy "következő megálló a Petőfi-híd, budai hídfő".

színek

odakint szürke és goromba minden, és a mindenféle előrejelzések szerint még ilyen is marad egy darabig. úgyhogy itt most inkább színek

zöldellni kezdő ablakpárkány (menta +bazsalikom + metélőpetrezselyem)

vadiúj skótkockás gumicsizma

a tisztelet vajon mi?

akkor mostantól máshogy lesz, semmi mókázás és jófejség és barátkozás, mostantól szigor lesz és tisztelni fogtok, írta magából kikelve X. vagy ha nem is pont így, de ez volt az egésznek a lényege.
a képernyő előtt pedig felhúztam a szemöldökömet. hogy dehát ez nem így megy.
a tisztelet nem attól függ, hogy mennyire vagyunk jóban, a tisztelet nem távolság kérdése, nem fordítottan arányos a barátsággal. sőt. minden barátomat tisztelem, mindenkit másért, mert mind kiérdemelték. merem mondani, őket tisztelem a legjobban, pont a közelről és pontosan megismert értékeik miatt. az adott témákban az ő szavukra adok a legtöbbet és felnézek rájuk, megbízom maradéktalanul abban, amit mondanak.
és vannak emberek, akik hiába állnak felettem a hierarchiában, semmit, de semmit nem mutattak eddig, amiért tiszteletet érdemelnének. elfogadom amit mondanak, mert el KELL fogadnom. de ez minden. megcsinálom, mert muszáj. mert nincs más választásom. de nem értek egyet vele és nem hiszem el.
ez az egész dolog a tisztelettel nem úgy megy, hogy jön ajánlott levélben a határozat, hogy holnaptól márpedig az X felé mutatott tisztelet kötelező. amit X így kap, annak köze nem lesz a tisztelethez, az a néma távolságtartás lesz, a véleménytelen utasításkövetés és nem ritkán a belső megvetés.

legrosszabb éjszaka evör

több okból nem aludtam az éjjel
- irdatlanul fájt a derekam
- hol izzadtam, hol vacogtam. megbosszulta magát az a tegnapi agyonázás a pályán
- egyfolytában rázta a szél a redőnyt
- megkattant csubi is, ki akart szökni, randalírozott egész éjszaka. hajnalra aztán sikerült is kiegerésznie magát a ketrecből, fantörpikus, mostantól izgulhatok, hogy mikor lóg meg újra

munkába jövet elfelejtette időben leszállni a villamosról
úgyhogy most nyűgös vagyok, fáj a fejem, a vihar két esernyőmet tette eddig tönkre. némi enyhülést hoz a dropkick murphys és a kakaóscsiga, ez utóbbiból már megettem egyet itt a munkában, de úgy érzem, muszáj lesz a másikat is. pedig reggeliztem is (ötkor, hahaha...) de egy ilyen napot nem lehet kibírni másképp...

WÁÁÁÁÁÁÁÁ

GAMEDAY!

UPDATE:
a lányok igazán derekasan küzdöttek a 10 fokban, zuhogó esőben, csúszós pályán. elismerésem mindenkinek, az eredmény nem számít, végigcsináltuk, és ez a lényeg.
magamra viszont nem vagyok büszke, mert bőgni a pálya szélén, még ha csak 10 percet is, nem opció. persze ennek ellenére játszottam, és remélem, hogy nem is múlt rajta semmi, csak nem rám vall ez.

a holnapra hangolódva tarottunk még egy meccsnézős szeánszot a csajokkal, a szezonnyitó steelers-titans párbaj volt terítéken.
az este párbeszéde Polamalu sérülése után hangzott el:
- hallod, ha két kézzel vonszolná végig magát a pályán, még akkor is gyorsabb lenne mint én...
- hja. aztán utána lábbal interceptál, mi?

egyébként, ez az arc még képes is lenne rá.

mindhárman csak nyöszörgünk és nyifogunk egész nap, hogy nem, nem, nem akarunk kimenni a lakásból.
undorító ez az eső, már lassan egy hete csak esik, esik, esik, esik és esik. meg szitál, zuhog, pötsörög, mikor mi. ez volt, ugyanez egy éve is, csak akkor münchenben voltam közben. kiábrándító, de tényleg.
mindegy, legalább vettem epret a sparban, ez javít valamit a hangulatomon.
holnap meg meccs, zuhogni fog, hideg lesz, blöe. nem sértődöm meg, ha emiatt mégsem jöttök. :)

színes

volt, aki azt mondta rá szimplán, hogy ronda.
volt, aki csak látványosan megbambulta.
volt, aki hangosan nevetett rajta.
volt, aki szerint olyan, mintha rajzolták volna.
azért volt olyan is, akinek tetszett.

szerintem űberkúl :) és ráadásul normális méretűek a stoplijai, és magas a szára, fogja a bokámat, nem volt drága, és még adidas is.

ezzel mostmár tényleg teljes a focifelszerelésem. :)

pretend if....

úgy tűnik minden rendben, mintha egyenes vágányon haladnának előre a dolgok, dolgozok, sportolok, lógázok a pajtásaimmal, ide jelentkezek segíteni, oda megyek azt csinálni.
az apró dolgok helyükön is vannak. csak a nagyok, a fontosak, a meghatározóak hiányoznak, amik ki kellene, hogy jelöljék a vágány irányát. nélkülük az így fut csak bele a vakvilágba.
nem panaszkodás ez, inkább csak elmélázás. nincs konkrét hiányérzetem, elvagyok én így is, mint a befőtt. az eszem tudja csak, hogy nem egészen jó ez most.
nézem a várandós osztálytársam esküvői fotóit (innen is gratu neki :) ) pár perc gyomorösszerándulás elfog ugyan, hogy ugyan, mikor lesz nekem ilyen fényes, szerelmes, boldog, virágos, szivárványos, fehérruhás bármikor. aztán egy vállrándítással tovább is lapozok a fészbúkon. végül is van helyette más.
persze az is lehet, hogy önvédelmi mechanizmus ez, a kritikus témákkal szemben falat épített az agyam, minek görcsölni azokon a dolgokon, amik nem (vagy nem csak) rajtam múlnak. (oké, a diploma az rajtam múlik. csak. azzal szemben mondjuk nincs is fal :P pedig igazán lehetne...)

"Általában senki se olyan nagyon komisz - véli Micimackó. - Nekem ez a véleményem... De azt hiszem, valahogy így is van..." írja Milne a Miimackóban.
tulajdonképpen ez egyátalán nem így van, de a mai naptól úgy döntöttem, hogy ez engem egyáltalán nem érdekel.

MECCS!

UPDATE!!! a meccs el lett tolva május 16-ára (a szövegben is javítottam azért alant, biztos ami tuti, meg ne tévesszenek senkit a különböző dátumok)

szolgálati közlemény:
a Budapest Wolves Ladies női amerikai foci csapat idei első hazai (budapesti) meccse

!!! 2010. május 16-án!!!

leszen, a Vienna Vikings Ladies ellen játszunk. ne csináljatok addigra más programot, mert ugye jöttök drukkolni nekünk? :)

Kickoff: 16:00
Helszín: Láng sporttelep
Beugró: van - vagy legalábbis szokott lenni (felnőtt 1000, diák 500)
meg egy kis olvasnivaló addig a sportgézán

bringa és a munkahely

bevettek a srácok az ITSH Cycle Banditos BAM csapatba, kész a zárható bringatárolónk és kulcsot is kaptam hozzá, és most reggel az eső sem esett.

még a kezdődő vihar sem tudja elrontani a mai bringajókedvemet

rozsomák

ááá! erre emlékeztek? nekem a megasztár egyből ez a srác volt a legemlékezetesebb, még a válogatóról :D:D

A Presser Pici meg felhívta a fővárosi állatkertet
És megkérdezte az igazgatót hogy van-e az állatkertben rozsomák,
Az igazgató meg el volt képedve mert a férjének a kedvence,
Na mi? igen, persze hát mi lenne mint a rozsomák, ó igen a rozsomák!

És az igazgató még elmondta, hogy legközelebb Salzburgban
Látogatható a rozsomák-pámpiri, pámpiri-
Jártam én is Salzburgban, de az állatkertben nem voltam
Mert nem tudtam, hogy hogy mondják osztrákul, hogy rozsomák.

amikor kinéztem reggel az ablakon, még tényleg nem esett az eső. mondjuk szürkének szürke volt minden, épp ezért nem is vettem fel a fehér tornacipőmet: ha az van rajtam, mindig esik. babona-nem babona, maradjon csak itthon inkább. tettem be ellenben váltóruhát. pedig mióta elmúlt a tél, nem szoktam.
úgy tűnt, meg is úszom.
de nem. az üllői úti kereszteződésben már feltűnt, hogy esik.
a petőfi hídon meg az, hogy már szakad.
ronggyá áztam az alatt az 5 perc alatt, amíg onnan beértem.

most akkor okos voltam és előrelátó a váltóruhával, vagy ez egy ilyen önbeteljesítő jóslat vol, hogy berakta, és ha nem hozok, nem is esik? :P

kis reggeli móka

én és a műhelypumpám - kreatív foglalkoztató játék leendő mérnökök számára. tök jó, csak akkor nem repesek a boldogságtól, amikor hétfő reggel nyolckor kötelezően kell molyolnom vele egy fél órát, mert a félig felfújt kerék mellett megadja magát a pumpa. és nem, nem láttam eddig még sosem ilyet szétszedve, és pont azért: nem, nem volt triviális, hogy hogyan kéne összerakni. micsoda puzzle. de végül azért csak sikerült.
és ezek után még akkora dugó volt a körúton, hogy csak lestem, nem láttam ilyet már hónapok óta, és annyi bringás is volt, hogy csak úgy lestem, nem láttam ilyet már hónapok óta. olyan volt, mintha valami isemeretlen oknál fogva ma MINDENKI az utakon lett volna fél kilenckor.
és ennyi pont elég volt ahhoz, hogy bringás életemben először ne legyek hajlandó a hídon az úton menni, a két dugóban álló busz túl nagy stresszfaktort ígért, nemkellettaznekem. így hát sűrű bocsánatkérések közepette végigurigáztam a járdán. nem volt annyira jó.

chain crew

ezen a sűrű és mozgalmas hétvégén még arra is jutott 2 órám, hogy segédkezzek a w2 meccsén, életemben először. nyalókás ember voltam, és hű, hát nagyon menő és fontos dolog azzal az izével kocogni mindig a bíró után.
tök tetszett :D
eltekintve attól az apróságtól, hogy az ember ott nem szurkolhat. ez határozott kicseszés :P

bringakalandok

húzódoztam, hogy kimenjek a Kertembe bringapiknikre, mert egyedül, az milyen már, de aztán még féjszbúküzit is kaptam virtuális kispajtásoktól, hogy menjekcsak, úgyhogy mentem.
és így aztán hallgattam koncertet, ami első fellépésnek abszolút korrekt volt (most álltak a stácok bandájuk életében először színpadon, riszpekt, jók voltak) bambultam bringákat, hogy jé már, mennyi, láttam IGAZI bambuszból épített cangát és élőben láttam és megfogdostam a SkyLabos vázakat, gyönyörűek. és mivel szegény lui felső csöve úgyis elég viharvert, ha nyár végére marad sok pénzem, velük fogom megcsináltatni, fehér alapon piros cseresnyésre találtam ki ma délelőtt, hű, de szép lesz. majd, majd, majd.
ma meg munkatárssal kerekeztünk egymás mellé a körúton és csevegtünk a vadiúj csudás munkahelyi bringatárolókról a piros lámpáknál, és holnap ági viszi el megint pár hétre luit, egyre tőbb az ismerős az utakon, ollé.

és most, ha mér egyszer a tanulást elnapolom (vagy legalábbi elhúzom) szeretnék
- spárgát főzni és enni, sokat
- sorozatokat nézni
- futni menni a margitszigetre és lépcsőzgetni, és gyorsulni
- olvasni
- diplomát írni nyugodtan, kiszámíthatóan, rendszeresen
- biciklitúrákat csinálni
- nem figyelni a nem létező és ennél fogva katasztrofális magánéletemre

ennyi. meg egy bambi.

nem lehet egy hónap alatt diplomát írni.
illetve talán lehet, van aki képes rá, de én nem.
sok volt az elcseszés ebben a félévben. eleve, nagyon későn lett meg a grafika vizsga, azért későn kezdtem el foglalkozni ezzel az egész témával, hogy akkor most diploma vagy nem diploma. utolsó pillanatban lett meg a téma, utolsó pillanatban lett meg a program, utolsó pillanatban lett meg mindig minden.
nem hazudtam soha, amikor azt mondtam, hogy foglalkozom vele. mert az időt rászántam. itt tültem a gép előtt. néztem a programot. olvastam róla. gondolkoztam rajta. (vagy itt ültem, tényleg itt, csak képtelen voltam erre koncentrálni) csak a produktum, az maradt el valahogy mindig. most is itt van a fejemben, egy óriási adag strukturálatlan információhalmaz, megvan, csak nem akar kijönni. és mostmár azt érzem, hogy fizikailag sincs annyi időm hátra, hogy azon a kis keresztmetszetű lyukon kiérjen a határidőig. képtelennek érzem magam rá.
legjobban ilyenkor az önmarcangolás fáj, hogy tudom: lehettem volna több, jobb, hogy más bezzeg meg tudja csinálni, én miért nem, miért vagyok ilyen lusta, miért vagyok ilyen nemtörődöm, miért vagyok ilyen felelőtlen, miért, miért, miért. nem vigasztal, hogy mások is nagyon sokan jártak már így, mert tudom, hogy képes lettem volna rá, hogy megcsinálhattam volna. és hiába mentegetem magam magam előtt, nem azon a pár hétvégén múlt, hogy bécs meg tokaj meg graz, az már csak tűzoltásra lett volna max elég, a dolog nem ott csúszott el. olyan lenne erre fogni, mint amikor az ember szidja a tanárt, hogy nem adta meg azt a 2 pontot, ami a ketteshez hiányzott. csak hát a cél nem a kettes kéne, hogy legyen, nem annyit kellett volna készülni, hogy a ketteshez hiányozzon az a két pont, hanem annyit, hogy az ötöshöz.
nem annyi energiát kellett volna belefektetnem, hogy a minimum szinthez hiányozzon az a pár óra, hanem annyit, hogy a maximumhoz.
nem önsajnálat ez, hanem öngyűlölet kicsit ilyenkor. felpofoznám és sarokba küldeném magam, kukoricára térdepeltetném és megszidnám rozit, hogy mégis, gondolkozzon el azon, hogy akkor mit is akar tulajdonképpen.
visszasírom ilyenkor a felnőtt, felelősségteljes énemet.

azért az tegnap nagyon vicces volt edzésen, amikor beállítottak a falba, asszisztálni, hogy legyen ott valaki. és hát nem vagyok falember, nem tanultam, nem gyakoroltam, nem tudtam, aminek az lett a vége, hogy vagy vigjátékba illően emelt ki a helyemről dóri, a lábujjam épp hogy csak súrolta a műfüvet én meg csak azt tudtam nyöszörögni röhörészve, hogy tegyélle tegyélle, vagy pedig fruzsin akadtam fenn, és mint a rajzfimekben, a lábam bár járt - kapálta a pályát - de hiába, fruzsi egy laza kézmozdulata elég volt ahhoz, hogy egy centit se jussak előre, sőt, inkább csak hátra, hátra.

olyan ez, mint egy hullámvasút, egyik héten az egyik fiú miatt búsulok, másik héten már a másik jár sokat az eszemben. na nem azért, mintha ennyire könnyűvérű volnék. egyrészt magam is meglepődtem azon, hogy ilyen hamar abbahagytam a sajnálkozást az első miatt, én akkor, ott tényleg azt hittem, hogy komolyabban gondolom az egészet, de úgy látszik, hát tessék, mégsem, hiszen akkor kilábalni is tovább tartott volna. oké, persze, tudom, hogy rövid volt az egész, pár hét, alig két hónap mindent egybe véve, de a szép volt, jó volt, köszönöm, ennyin kívül nem maradt itt más. persze örüljek, hogy nem szenvedek.
aztán itt a másik, nem friss ez, csak olyankor kerül előtérbe, amikor nincs más, ami(aki) kitöltse a kis agytekervényeimet. és tudom, hogy irreális, hogy ne áltassam magam, és ugyan már, úgysem, de jó néha eljátszani a gondolattal, hogy mégis, mi lenne ha.

és maf varródanit posztolt, és erről beugrott ez:

Hát elkapott ma, kiscicám,
az ellenőr a metrón.
Nem volt érvényes matricám,
kívánom, bárha lett vón.

Leszállított – az alagút
most énelőttem ásít,
s eljutnom több mint bonyolult
a kívánt állomásig.

S míg kattog egyre távolabb
haladva lent a metró,
halkan kattog a bőr alatt
az ember szíve dettó.

Ó, bár ne kéne lógnia,
föladva minden elvét!
Ez itt egy allegória,
ha nem tűnt volna fel még.

Hisz látod, éppen így megyek
hogy földerítsem, úgy ám,
felszín alatti énedet
a lélek mélyvasútján.

De megvívnám bár érted, ó,
én héroszok tusáját,
nem jutok el hozzád a szó
szűk labirintusán át.

S a vágy metróján, hol az ok
zord ellenőre szétcsap,
mint potyautas utazok,
azt kell hogy mondjam, én csak.

Mert nincsen matricám, se más,
jegy, bérlet, bármi érvény,
a benned rejlő állomást
hogy egyszer is elérném.

S meglelve benned messzi, tág,
mély állomások mását,
meghallanám a bőrön át
a szíved kattogását.

/Varró Dani: Metró/

a virágos bringás táska átaludta a telet, mivel nem épp vízálló, meg amúgy is olyan színes-vidám-tavasznyári darab. szóval amikor elég lett volna ez a kisebb, sokszor még olyankor is inkább a rozissal mentem, de ma már nyári outfitet öltöttem magamra induláshoz, ahhoz meg inkább előkotortam már ezt a fiók mélyéről.
és dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor az MK-ban (ahonnan elhoztam amegrendelt pólómat) a lány mondta, hogy ó, milyen jó a táskám, és hol lehet ilyet venni. és pedig egy szerény mosoly kíséretében válaszoltam, hogy köszi, és hogy én varrtam magamnak. de hozzátettem, hogy azért hamarosan elérhető lesz a nagyközönségnek is ám. (na nem én állok tömegtermelésre....)

– Eddig megúsztam, de az összevonáskor megint elbocsátások lesznek. Ahogy a kollégáim, úgy én is tartok a retorziótól, már így is rendesen utálnak bennünket a városházán. Gondolja, hogy egy újságcikk miatt kockáztatom az állásomat?! – kérdez vissza egyikük.

az István a Népszabi Online-on.

van a fáradtságnak az a szintje, amikor hiába csak annyit kéne tenned ahhoz, hogy aludhass, hogy felállsz a székből, elvánszorogsz az ágyig, leszeded az ágytakarót és heló, szundi, de még ehhez is lusta és kimerült vagy, úgyhogy inkább ülsz még negyed órát a gép előtt.

a sporthoz alázat kell.
a versenyporthoz meg még több alázat.
a csapat-verseysportokról pedig már ne is beszéljünk.

ha valaki nem tanulja ezt meg kicsiként, bele lehet-e később verni? több példán keresztül látom azt: nehezen.

a házőrző

a hős házőrző
- először összegyűjti a feladathoz szükséges energiákat, rápihen az akcióra
- körbekémleli, megismeri a terepet
- majd felveszi és mozdulatlanul tartja támadó őrpozícióját

:)

kategóriák

a bios-lányok és bios-fiúk olyan arcok, akik annyira jellegtelenek és használhatatlanok, mint egy számítógép, amin van ugyan bios, de hiányzik róla az oprendszer.
a különbség az, hogy míg egy számítógépre olyan oprendszert raksz, amilyet tetszik (de valamilyen tuti felmegy rá) és ily módon egy csomó lehetőséget hordoz marában, a bios-emberekre ez egyátalán nem igaz.

a sebtapasz-pasi (vagy sebtapasz-lány) az, akivel csak a szeretetéhség miatt vagy együtt, mert mellette nem - vagy csak kevésbe - fáj a bármi vagy bárki által ejtett seb, mert párosan szép az élet, mert jó tudni, hogy szeretnek. csak éppen neked nem jelent ezeknél többet.

vannak helyzetek, amikor úgy érzem, nem csak az autóra szóló jogosítványt szereztem kisvárosban, de a nagybetűs élethez kapott is csak valami kis rózsaszín Barbie-worldbe érvényes. a kolesz egy elszeparált, ideálisan működő világ volt, azt kell hogy mondjam (bármennyit is szidtam korbban) és mióta onnan kikerültem, folyamatosan képes vagyok rácsodálkozni a világra, az emberekre.

ha nem állna ezer felé a fejem, tuti ott lennék a Budapesti Urbanisztikai Majális majd' minden programján. nézzétek meg, marhajók, itt a programfüzet is hozzá.
amik nekem különösen tetszenek:
- köztéri filmvetítés: I love Budapest ma a Klauzál-téren
- Budapest Code : "a Da Vinci kód mintájára felépített izgalmas, kalandokkal teli, interaktív, városismertető játék. A résztvevők rejtvényeket kapnak, amelyeket megfejtve juthatnak el egy–egy olyan helyszínre, ahol további feladatokat kell megoldaniuk."
- reggeli taiji a Margitszigeten
- Strandoló belváros: "Két-három egyszerű utcai sittes konténerből átalakított medencében” adunk lehetőséget szórakoztató időtöltésre."
- tajtékos kedd
- pesti esti grill: "Városi köztereken össznépi sütögetés zenével, rögtönzött
és tervezett programokkal, jókedvvel megspékelve"
- gerillakertészkedés
- sportoló budapest: "Szabadidős tevékenységek, sportok rövid űzése, nem szokványos helyen. Tollaslabda a Váci utcában, köztéri sakk a Vörösmarty téren, sárkányeregetés
vagy Petang a Népligetben és a Városligetben."

ésatöbbi, ésatöbbi.
szemezgessetek :)

tegnap a csajokkal söröztünk a pótkulcsban, végre sikerült összefutni velük, mindig rossz volt az utóbbi időben a kiírt időpont nekem.
éppen életcélokról vitáztunk meg filozofáltunk, a pénz fontosságáról és ilysmiről, amikor jött a pohárszedő fiú. elvett már két üres korsót, előttem volt még az utolsó. áll a vállam fölött, várom, hogy vigye azt is. de csak félig kinyújtott kézzel áll ott. félre hajolok, hátha csak nem fér jól hozzá. ekkor vette észre magát, nyúl lassan a pohárért, és tisztára zavarban lévő arckifejezéssel mondja:
- jaj bocs, bocs. csak olyan érdekes dolgokról beszélgettetek.
és még vagy kétszer visszajött az este folyamán, hozzá-hozzá szólva pár szót a témához.
hiába, érdekes emberek vagyunk mi :)

a nagykörút-üllői kereszteződést én sem szeretem, főleg ha a petőfi-híd felől jövök hazafelé. kényelmetlen az ott bringával, mert a lekanyarodó sáv hamarabb kap zöldet, így a "szélső" egyenesen továbbhaladó sáv lényegében a középső (na, értitek remélem) itt előrecsorogni úgy a dugóban, hogy az mindenkinek tök jó legyen, nehéz. mert már haladna a jobbodon a lekanyarodó kocsisor, így vagy te ragadsz be mégis az álló, zöldre váró sorba, és nem mész előre a lámpához, vagy nem hagysz elég helyet a melletted lévő sávban és araszolnak mögötted, vagy megpróbálsz annyira szűken menni, amennyire csak tudsz, bízva abban, hogy nem lesz súrlódás a helyzetből.
azért csak megoldom mindig valahogy. ha feltartom a kocsisort, bocsánatot kérek, ha ők tartanak fel, beletörődök.
tegnap is dugó volt. előttem másik bringás. belefutott a "szűkre vesszük" figurába. de nem lehetett komoly konfliktushelyzet, mert nem vettem észre, hogy bármi történt volna. mégis akkorát vágott az egyik kocsi motorházetetejéte, izomból, direkt, hogy igazán-igazán megdöbbentem.
most komolyan, ez mire volt jó?
aztán amikor a következő kereszteződésben elmentem mellette, nagyon vissza kellett fogni magam, hogy ne szóljak be.
a bunkóparaszt bringás szüli a bunkóparaszt autósokat (oké persze, ez visszafele is igaz)
notlike.