kinyílik a világ

egész nyáron, ahogy közeledtem kollégista napjaim végéhez, azt éreztem, kinyílik a világ. szebb, színesebb, érdekesebb, mozgalmasabb. más.
pedig régen szószólója és egyik legaktívabb élharcosa voltam az sch-s életnek. szerettem, de belegubóztam. alig találkoztam olyanokkal, akik külsősök voltak, nem csináltam semmit olyat, aminek ne lett volna köze az egyetemhez vagy a kollégiumhoz.
most pedig, hat év után végre látom, mit csináltam rosszul. végre sikerül kiszállnom, magam mögött hagyni. végre újra találkozom a "régi" barátaimmal, végre nem táborokban nyaralok, végre nem lesznek szobatársaim, végre végre végre :)
ezt is, azt is magamnak köszönhetem. ennek is, annak is megvan a maga ideje, mindkettőt lehet szeretni. csak tudni kell, mikor, meddig, hogyan.

murphy - hétvége

ez a hétvége olyan volt, mintha murphy végig ott csücsült volna a vállamon.
mentem le a Velencei-tóra peráékhoz. gondoltam, miért is ne bicóval, a múltkor is milyen ügyes voltam, meg egész héten nem mozogtam szinte semmit, kell az. bár nem mondtak jó időt, és én nem tudok biciklit szerelni sem, ha gond van, de átléptem ezeken a problémákon.
szombaton egész nap felhős idő volt. még örültem is neki, legalább nem égek le,mint múltkor. ijeszthettek a többiek, hogy eső meg minden, de hát kibírta délután négyig, csak kibírja még egy másfél órát a vihar.
nem bírta.
felültem tárnokon luira, mentem vagy két kilométert, leszakadt az ég. nagyon. feléledt az oldalszél. nagyon-nagyon. dühöngtem, de nem volt mit tenni, tekerni kellett. gondoltam, ha Martonvásáron még esik, visszaszállok a vonatra. nem esett, úgyhogy mentem tovább. mire Agárdra értem, a menetszél már félig meg is szárított.
de csak félig. úgyhogy át kellett venni a száraz ruhát. de persze amikor az ember bringával megy, nem pakol sok mindent: így eshetett meg, hogy aznap este papucsban és fitnesznadrágban mentem étterembe, aztán meg bulizni. vicces-e volt? igen :P :)
egyébként a másfél-órát-vizes-ruhában-tekerek-szélben-hidegben akció után nem mertem bemenni a hideg tóba, pedig másnap már legalább a nap sütött, de akkor se.
aztán épp indultam volna haza (illetve vissza tárnokra, bringával megint) amikor észrevettem, hogy töklapos a hátsó kerék. hogy? mi? miért? mikor? két órája még rendben volt, és azóta nem ült rajta senki. nyilván nem volt nálam se pumpa, se gumileszedő, se b, aki meg tudta volna javítani. hát mindegy, akkor marad a vontat Kelenföldre.
és azt tudtátok, hogy se villamosra, se buszra nem szabad felrakni biciklit, akkor sem ha defektes? így hát gyalog toltam át luit a lónyaiba Katáékhoz, hogy Szabolcs megcsinálja nekem.
az egészben pedig a legviccesebb az, hogy mindez oly kevéssé zavart. az első méreg után határozottan élveztem a zuhogó esőben bicózást, tudtam nevetni az outfitemen az étteremben, jól esett a vasárnap délutáni séta is, és megtanultam belsőt cserélni, most már meg tudnám csinálni én is :)
soha rosszabb szeretncsétlen hétvégét :)

próbálom fegyelmezni magam. mostanában mindenféle olyan dolgokért tudok fellelkesülni, hogyéneztakarom, amik túlságosan nagy volumenűek. így az új szabály az, hogy ha x idő múlva is akarom még, akkor lehet. x idő pedig nagyságrendfüggő: minél nagyobb léptékű a téma, annál hosszabb.
így vár most a sorára egyvalami szeptember vége - októberre, egy pedig mondjuk november végére. majd mesélek róluk, ha kihúzzák addig. ha nem, akkor meg úgyis mindegy.
egyébként meg utálom fegyelmezni magam. mostakarom, mindkettőt.

ma a leveleimet olvasgatva megint eszembe jutott ez a bejegyzés.
a női allűrök bosszantanak, ha nem tud valaki kiállni magáért, az bosszant, és ha utólag hisztizik valaki, az is bosszant.
persze nem jogos valamiről úgy véleményt mondanom, hogy nem voltam tanúja az eseményeknek. de ugyanígy nem jogos személyes sérelmeket nyílt levlistán kibeszélni. az ember így saját magából csinál hülyét. a többiek meg jobb esetben csak csodálkozva néznek, rosszabb esetben meg kuncognak a markukba.

szervízben

ez pedig itt a reklám helye. a bringaszerviznek, ahol múlt héten voltam, a bocskai 21-ben, beke bike. bevittem luit, mert új külsők kellettek rá, én pedig jobbnak láttam, ha nem magam próbálkozom vele, majd a szakember megcsinálja. viszont ahova általában járok, az a bolt zárva volt, és hiába hívtam végig vagy négy 11. kerületi szervizt, senki nem vállalta volta a hosszú hétvége előtt. végül az utolsó, tényleg az utolsó telefonszámnál sikerrel jártam. persze, hozza csak, hatig bent vagyunk.
szóval betoltam luit a parányi boltba, és mondtam, hogy szeretnék új külsőt. aztán miután a szervízes bácsi lekapott nekem párat, hogy melyiket, mert az egyik ilyen, másik olyan, roppant megszeppenve néztem rá, csókolom, én csak tekerem a bringát, de nem értek hozzá. semmit. ő pedig roppant segítőkész volt, hát akkor szerinte ezt, ez jó, és most olcsó is, megsúgja (és tényleg olcsó volt). megvárjam, amíg meg tetszik csinálni, vagy jöjjek vissza? maradj csak ha gondolod. hát maradtam, és csacsogtam neki, és kérdeztem, és magyaráztam, ő pedig bátorított, mesélt, magyarázott, mutogatott, és felajánlotta, hogy ha szeretnék kicsit konyítani a bicómhoz, ő szívesen megmutat ezt-azt, ha bemegyek néha. (bár nem hiszem, hogy lenne időm bemenni, és nem vagyok abban sem biztos, hogy 100%-ig komolyan gondolta, de akkor is jólesett)
kár, hogy az albitól kicsit messze lesz, de kit érdekel, ha csak nem kell végigtolnom a körúton, tuti, hogy ide fogom mindig visszahozni luit, ha orvos kell neki.

mffff

és költözés, már megint, utálom. mert ennek kapcsán már megint egymás torkának ugrunk á-val, pedig sziget után azt hittem már, hogy sikerül egész jóban lenni majd. és 5 napig csövezni fogok, meghúzni magam itt és ott, mert holnap muszáj elhagyni a szobát, albi viszont csak elsejétől, úgyhogy juliéknál leszek, meg percsékkel velencén, és ki tudja még hol, ha az sch-ban mégsem lehet majd vendéget fogadni valami miatt. és bőröndből kell élnem, mert minden más kukazsákokban és dobozokban pihen.
és borzasztó sok cuccom van, pedig már jóval kevesebb, mint fél éve, mert csomó mindent ott hagytam a régi szobában, csomó mindent haza vittem, de még mindig döbbenetes a mennyiség, jaj.
utálom, utálom, utálom, utálom, utálom.
és azt is utálom, hogy pont ennek a hercehurcának a közepén csücsül a grafikavizsga, utálom, hogy menni kéne tanulni, vagy aludni, hogy holnap tudjak már korántól tanulni. utálom az egyetemet, a kolit, a nyarat, a munkát, a világot, pfuj, pfuj, pfuj. kis éji depresszió. (nyugi, reggelre, de legkésőbb jövő hétre elmúlik :P )

fotzi

sosem értettem igazán a focit, mármint persze amennyire muszáj, annyira igen, de mondjuk azt, hogy mi a les, körülbelül ötvenszer magyarázták már el nekem. most sem vagyok benne biztos, hogy pontosan értem. de az 'európai' focival legalább együtt nő fel az ember, az oviban a fiúk már játsszák, valamennyit mindenki konyít hozzá, ha látok egy meccset, tudom, mi történik a pályán, ha beszélnek róla, tudom miről van szó.
na most nem ilyen egyszerű a helyzet a másikkal, a sisakos-tojáslabdás amerikaival. alapvetően nem sok közöm van hozzá - és nem is tűnt úgy, hogy valaha lesz. de egyrészt utálom, ha egyáltalán nem konyítok semmit a témához, amiről körülöttem beszélnek, másrészt múltkor T szemrehányást tett nekem, hogy ez engem egyáltalán nem is érdekel (ami azért nem igaz). kaptam persze rá ígéretet, hogy majd elmondják meg megmagyarázzák, meg megmutogatják, de arra várhatok ítéletnapig :P . szóval vagy megpróbálom értelmezni magamtól, vagy örökre amcsifoci-analfabéta maradok.
a wikipédiás leírásba azonban harmadszorra is beletört a bicskám, kb a harmadik mondatnál adtam fel minden alkalommal, hogy én ezt valaha megértsem. aztán véletlen sikerült rálelnem egy blogra, ahol direkt tökhülyéknek készítettek vicces-magyarázós leírást - nyilván elég felületest, na de akkor is, van mivel elindulni. és lám, nem is akkora ördöngösség az egész.
azért így is elég komoly agymunkába került követnem a meccset, illetve azt az első 2 negyedet, amit megnéztem (rájöttem h tök fölösleges h menjen, miközben fel-alá rohangálok a szobában, mer úgy semmit nem értek belőle, annyi időm viszont nincs, hogy végignézzem most az egészet). viszont arra számítottam, hogy sokkal inkább értetlenül fogok ülni az egész előtt, meglepett, hogy a pályán történtek több, mint 10%-át tudtam hova tenni :)

celtic punk

a m.é.z. volt az első zenekar, ami megfogott engem a kelta zenével. azóta nagy a szerelem, talán nincs is olyan ír-skót jellegű dallam, amit meg ne hallgatnék. illetve ne szeretnék. van is egész szép kis gyűjtemény, lefedi a komplett zenei palettát, a közös bennük csak a varázsos dallamvilág néha felbukkanó hangulata.
minap azonban én is meglepődtem, mim van. rendeztem össze meg vissza a zenéimet, mert már óriási volt a káosz a vinyón, fele ezen a lemezen, fele azon, egyik fele ájtúnszban, másik winampban. és persze a nagy részét még sosem hallgattam. volt amit automatikusan töröltem ki, na de a celtic mappából azért mégsem ilyen egyszerűen, azért csak belehallgatok, mielőtt ledúrom. és ohh, roppant jól tettem.
a dropkick murphys album valószínűleg évek óta porosodott elfelejtve egy mappában, mit elfelejtve, soha meg sem hallgatva. de hát most. szóval miután a sing loud, sing proud album dübörgött napokig a fülemben, muszáj volt megszerezni a többit is. azóta ez, csak ez, minden más háttérbe szorult. persze megunom majd idővel (talán most a grafika miatti feszültség levezetésében segít, azért kell ennyire) de egyelőre nem vagyok hajlandó mást hallgatni. kicsit egysíkú ez így? lehet. de nagyon jó :)

nem mintha rendszeresen követném a statisztikákat, de azért meglepett az elmúlt hetek mélyrepülése, alig pár olvasó. aztán ma megint szépen felkúszott a látogatottság 30 környékére. persze, vége a szigetnek, meg a gólyatábornak :)

a vasárnaphoz nyugis zene dukál, a hétfőhöz viszont olyan, ami felpörget és próbálja elfeledtetni, hogy milyen borzasztó hét következik, valami olyan, amitől megfelelően őrült leszek.

Soon she's down the stairs
Her morning elegance she wears
The sound of water makes her dream
Awoken by a cloud of steam
She pours a daydream in a cup
A spoon of sugar sweetens up

vonaton

ebben a négy napban fel-alá ingázok pest és egom közt, a vonaton élek, a vonaton eszem, a vonaton alszom. nem panaszként mondom ezt, én raktam így össze a programomat, és egyáltalán nem bánom, az egomi vonat hál' Istennek jó hely. ilyenkor ráadásul végre biztos ülök másfél órát egy helyben, most ráadásul friss és tiszta fejjel, itt a lapos is, lehet végre tanulni, írni, blogolni.
vonat-vonat-vonat, hol kistáskával, hol nagytáskával, hol biciklivel, hol anélkül, hol alva, hol ébren.
alva legfeljebb az egomi vonalon, azt ismerem, arról tudom, hogy megbízható. amikor szerdán az utolsóval mentem haza persze elaludtam rögtön, és egy fiatal kalauzsrác volt, aki felém jártában mindig megbökdösött, vigyázzak, a telefonom megint kiesett a zsebemből, el ne lopják. megnyugtató érzés, hogy vigyáznak rám, az utasra.
aztán biciklivel a székesfehérvári vonaton. az is olyan, mit a desiro, csak nem dízel, hanem rendes "csápos". tömve van az egész, bringának meg még kevesebb hely, mint az egomin, persze, hogy útban voltam. de azért rendesek az emberek, nem szóltnak. egy kissrác állt mellettem az anyukájával, épp készültek ők is, én is leszállni. a kissrác egyáltalán nem értette, mit keres a bicikli a vonaton. miért rakja fel a vonatra? nem lesz a vonat koszos tőle? és miért kell rá lámpa? nem gurul el? kérdésekkel bombázta az anyukáját. az láthatóan zavarban volt, hogy mindezt a fülem hallatára, de azért t9relmesen válaszolgatott. tudod, a néni nagyon messziről jött, olyan sokat nehéz lenne tekerni. hogy koszos lesz-e? hát a cipődtől is koszos lesz. az sem tisztább, mint a bicikli. jaj ugyan kisfiam, hát tudod, hogy sötétben biciklizni is csak lámpával szabad, autózni is. különben nem látna semmit a néni. mosolyogtam, helyesek voltak. ami megbotránkoztatott, hogy a "kislány" aztán "nagylány" kategóriából lassan és alig észrevehetően átsiklottam a "nénibe". botrány.
most lapossal az egomin megint. nem desiro jött, hanem az orosz csoda. alapvetően kényelmesebb, több hely van az ember lábának, a problémám annyi csak, hogy én felpakolt lábbal szeretek utazni, rövid virgácsokkal áldott meg az isten, nem ér le rendesen semmilyen ülésről jól, a lógatásban viszont elzsibbad. na itt a nagy lábtár miatt viszont nem ér el a szembelévő ülésig, morrmorr. ami az egyiknek kényelmes, az a másiknak szenvedés. a vonat meg még hangos is, alig hallom a zenét.
legözelebb újra vasúton holnap. pestre vissza megint.

velence

a tárnok-velence táv nem hosszú, huszon-egynéhány kilométer, nem nevezhető igazán biciklitúrának.
már régebb óta emlegettük B-vel, hogy kéne tartani egy letekerős-vízbecsobbanós-árnyékbanalvós napot. végül találtunk egy napot, amikor mindenkinek a határidőnaplójába belefért, és még az idő is jó volt.
tárnokig le vonattal, onnan nyeregbe és spuri. a hetes úton viszont iszonyatos dugó volt vagy 8-10 km-en keresztül. suhantunk a benzingőzben a kocsisor mellett. negyven fok, égető nap, de hűt a menetszél. B diktálja az őrült tempót, bírom, persze hogy bírom, kemény vagyok, nem most ülök életemben először bringán, de magamtól sose mennék így. az emelkedő gyilkos, muszáj volt megtanulnom váltani is luin (a városban szinte soha, minek, a két lámpa közti 200 méterre?) kiköpjük a tüdőnket, majd meghalunk, de fent vagyunk végre, jön a lejtő, juhú. megyünk, nem állunk meg.
csak nevetve a vízparton jegyezzük meg hogy basszus ott majdnem ledőltem a nyeregből meg ehh, ha ott még 10 métert kell felfele menni, tuti kidobom a taccsot. ha nem lenne az a fene büszkeség az emberben, hogy ha a másik megy, megyek én is, bírom, bírom, miattam ne álljunk meg, még akár pihenhettünk is volna, de hát az van ha két makacs és büszke szamár találkozik :P
aztán egész napos döglés, pancs, hekk, keresztrejtvény. T marasztal, ne menjünk már haza, ők lent vannak sátorral, jó lesz, maradjuk már. végül én eljövök, nem úgy készültem, hogy maradok, este hosszúnadrág nélkül meg csak kibírhatatlan és nyűgös lettem volna, meg ma sose érek haza, és még csak nem is tanulok. persze mindezt csak kiadós rozi-nyaffok közepette sikerült eldöntenem, mert maradtam volna, persze hogy, csak hát minden racionális érv ez ellen szólt.
aztán hazafele már vonat végig, mert egyrészt sötétedik, másrészt meg én nem tudok belsőt cserélni és félek a defekttől egyedül az országúton. és saját tempóban sose érek tárnokra, csak ha hajtanak :) de a vonat jött rögtön, semmit nem kellett rá várnom és otthon voltam gyorsan a koliban.
ami a vicces, hogy kb egy órát voltunk a tűző napon, ami azért annyira nem sok (igaz, délben) de ennyi idő alatt is sikerült a bringatya éles vonalát a combomba égetni, a póló és kesztyű határai pedig a karomon látszanak gyönyörűen. még egy pár ilyen, és sakkozni lehet majd rajtam. :P

szeretnék kevésbé kemény és karcos csaj lenni, szeretnék lányos lenni és kedves és pirulós néha, és tündéri és elbűvölő és szerény. nem mind így egyszerre, de ha legalább néhány ezek közül menne, az igazán jó volna. de nem megy, különösen most nem, fel van húzva épp a smirgli-páncél, mert most nekem kell magam megvédenem, és egyenlőre csak az elijesztős-távoltartós módszert alkalmazom sikerrel :P pedig nem is tudatosan.
furcsa volt, amikor szobatársam (aki most volt elsős) mondta, hogy az egész gólyatáncos csoport tartott tőlem ősszel. és hogy gólytáborból is az marad meg rólam az emberekben, hogy jaj, te vagy a lány, aki mindig mindenkivel kiabál. sőt, még ádám is azt mondta régebben hogy hát persze, tőlem félnek a fiúk, nézzek magamra, mit csodálkozom ezen, ő is félt tőlem régen. szuper.
most kifelé, legalább az egyetemen kívülre próbálom levetkőzni a túl kemény stílust, igyekszem megtalálni a helyes rozi-kata arányt.

elbizakodottság volt azt ismételgetni, hogy bakker hát hat éve fiúk közt élek, ismerem és kiismerem a férfiakat, nekem nem lehet újat mutatni. Mert ez nem igaz, lehet, hogy az informatikus és/villamosmérnök férfiak egy részének gondolkodását már tudom követni, de ennyi, rá kellett jönnöm, hogy mindenki más továbbra is egy nagy kérdőjel számomra :)

kitől mit

mindenkitől kapunk valamit. most itt nem ilyen tárgyi dolgokra gondolok, hanem a minden másra. amikor valaki mesél valamiről, a lelkesedése átragad rád, kipróbálod, megnézed, megszereted és onnan kicsit a tiéd is. ez is egy fajta ajándék, csak tulajdonképpen sokkal jobb, mit amit a kezedbe foghatsz. kicsit persze faragsz rajta, mert nem épp ugyanazt és nem pont ugyanúgy szereted majd, de mégis csak tőle kaptad.
én ráadásul roppant lelkesedős típus vagyok, könnyen megszeretek valami. úgyhogy nagyon-nagyon-nagyon sok ilyenem van, sok kis másoktól örökölt szeretem-morzsa.
ott van például a horgolás, még kisebb voltam, mikor megtanultam. de megszeretni akkor szerettem meg, mikor megláttam ági mindenféle szuper mittymüttyeit. ágitól kaptam még a színeket, régen féltem mindentől, ami színes. aztán együtt laktunk egy évet. és már az zavar, ha valami színtelen.
ádámtól kaptam a rockyt meg a rockabillyt, hogy fesztelenül tudjak táncolni bármire, hogy rongyláb, hungária és mystery gang. meg hogy mennyire jó, ha az embernek vakarásszák a hátát :)
percstől van a ribizlikocka meg az R.E.M., gábortól az, hogy az idióta és kretén dolgokat is lehet szeretni, fannitól a magassarok, tamástól a vízipipa.
mindez a repülőkről jutott eszembe. korábban egyszerűen nem volt hozzájuk közöm. aztán nemrég hihetetlen lelkesedéssel mesélt nekem valaki róluk, olyan igazán gyermekivel. én meg nem értettem ez egészet, kicsit utánanéztem, képek, videók. aztán a sok bosszankodás a rakparton felhúzott lelátók miatt(mert nem fér el az ember biciklivel), amire azt mondtam, hogy ha már szenvedek miattuk, akkor legalább megnézem, miért is húzták fel őket (redbull air race).
most pedig munkaidőben az ablakra tapadva bambulok ki, mert itt köröznek Besenyeiék a fejünk felett, rajtam kívül mindenki utálja mert zaj és fúj, én pedig tapsikolva örülök minden apró figurának.

a sziget egyébként marahajó, én legalábbis roppant jól érzem magam. nagyokat partizunk ádámmal, katával, vagy azzal, aki éppen még oda csapódik. ska-p, prodigy, lily allen, zanzibár, kolin, moog, blues kocsma és unicumsátor, jamie winchester, fatboyslim, unicumnext és grillkolbis hotdog, holvagytok-ordítós telefonbeszélgetések, tombolás, ezek a meghatározóak.
ma még egy utolsó nap, jó lesz ez is, csak már fáradt vagyok eléggé, holnap meg munka.

negondolkodj

van az agyamban egy apró kis eldugott zug, amiről eddig egyáltalán nem is tudtam. gonosz kis rész ez, csak olyankor aktív, amikor egyedül vagyok a szobában. ilyenkor elárasztja a fejemet mindenféle buta gondolatokkal, magányosnak hiszem magam tőlük, hogy én nem kellek senkinek, soha nem is fogok, hogy engem senki sem szeret igazán, csak megtűr, hogy senkit nem érdekel igazán, mi van velem, hogy nem érek semmit, és különben is. ilyenkor aztán indokolatlanul bőgök, magamban, vagy az első szembejövő embernek.
és persze tudom, hogy az egész hülyeség, hogy van egy csomó barátom, akiket igenis érdekel, hogy mi van velem, és egyáltalán nem vagyok magányos, hogy igenis sokat érek, és hogy majd csak lesz valamikor valaki, akinek kelleni fogok, úgy igazán.
és ha emberek közt vagyok, akkor nem is jönnek ezek a gondolatok (meg a biciklin is legyőzöm őket) olyankor vidám vagyok és jól érzem magam, és az agyamnak ez a kis zuga mintha nem is létezne.
úgyhogy menekülök magam elől, munkába, szigetre, tömegbe.
abban bízom, hogy szeptemberben végre minden megváltozik, albi, új lakótársak, egyetem, jaj nagyon várom a szeptembert, akarom, hogy itt legyen, akarom, hogy jó legyen, kiegyensúlyozott és kiszámítható szeretnék lenni megint.

bicilivel a szigetre

biciklivel menni a szigetre irtó jó dolog. semmivel sem lassabb, mintha a békávét választanám. (sőt, ha nem a budai felsőrakparton kéne menni, még határozottan gyors is lehetne. de ott a bicikliút botrányosan rossz, és sokan vannak, nem lehet haladni) az embernek ad egy korlátot az, hogy hazafele még bringára kell ülni, így egyrészt nem csapom szét magam (máskor sem szoktam mondjuk) másrészt nem maradok kint hullafáradtságig. amíg tekerek haza, végiggondolom az aznapot, lenyugszom, élvezem a hűvös estét, ilyenkor alig vannak az úton, olyan derűs minden.
az mondjuk elég rossz, hogy viszonylag hosszú szakaszon nincs közvilágítás, meg hogy pont most marták fel az utat pár kilométeren (ami így alkalmatlan arra, hogy luival rámenjek...) de ezzel együtt is inkább így, mint tömegközlekedve.

ez meg a biciklitároló a szigeten, éjszaka. sok a drótszamár :)

lui és én

elkezdődött hát közös életünk luival. oké persze már meg van egy ideje, de eddig nem volt alkalmam használni. most viszont vele megyek minden nap szigetre és óhh, hát egy igazi bicikliálom. könnyű, suhan, kezesbárány. meg sem érzem ezt a napi 20 km-t, ami egyébként nem sok, de mivel rég bicikliztem folyamatosan ennyit, kicsit tartottam tőle. előre örülök, mikor sétálok a kármánba a biciklitároló felé, hogy ráülhetek, és amikor indulok hajnalban haza.
a nyeregben magabiztos vagyok, nem bánthat senki, elfutok a gondok elől, mert villámgyors vagyok, és a biciklin még gondolkodni is sokkal jobb, mint itthon egyedül a szobában, ott csak a jó gondolatok jönnek, olyankor egészen boldog is tudok lenni.

aha....

Szóval amikor B azt mondta, hogy az új a-ha lemez mennyire jó, szkeptikusan bár, de bólogattam: persze-persze, hát ha szereted, hallgasd, biztos szuper....
azért kíváncsi voltam rá, hogy milyen, egyszer csak végighallgatom, legalább véleményt tudjak róla mondani.
és a helyzet az, hogy tényleg jó, nagyon jó. ez persze még nem fog rávenni, hogy más albumokat is hallgassak tőlük, de ezt az egyet most egész sokat.

egyébként is mostanában midenféle fura zenéket hallgatok. régen jól meghatározható volt, hogy mi az, ami tetszeni fog, most nem. a prodigy (sziget miatt kaptam rá), az a-ha, az offspring (gimis nosztalgia), a moog (efott óta), a lily allen, a gilmore girls sondtarck (mindigis) és némi kis deákbill (tamás kapatott rá) meg a u2, REM, esetleg rufus wainwright, nomeg morricone tökéletesen megférnek egymás mellett egy playlistben. eklektikus kissé.

tessék. hallgassatok zenét ti is.

csupa jó

- van szuper albérletem szeptembertől
- vannak jófej lakótársaim szeptembertől
- szabadság éppen, juhúú
- van lámpa luira, így mehetek biciklivel Szigetre
- megyek Szigetre
- hónapos egyeztetés után holnap végre találkozom Katával :)
- nyár, kávé, józene

sziget iz komin'

egy ország fog ott szabószilvizni :) köztük én is

új telefon

van új telefonom. már megint. a borzasztó az, hogy nem passzióból, hogy mindig a legszebb, legújabb, legokosabb legyen, hanem mert egyszerűen tönkreteszem őket. illetve tönkremennek a kezemben. az előző gyönyörű rózsaszín egyszerűen eltört, mikor kinyitottam. és hiába magyaráztam a szervizben, hogy nem eldobtam, vagy hasonló, hanem csak fel akartam venni, nem hitték el. illetve mondta a lány, hogy ő hisz nekem de higgyem el, ezt ő nem veheti be garanciálisan. az egyel előtte lévő meg csörgés közben lerezegte magát a hűtő tetejéről, és azóta nem működik a kijelzője. természetesen szintén nem olyan hiba, amit gariban javítanának.
na de a mostani, ehhez nagy reményeket fűzök. vízálló, porálló, ütésálló. kata-álló, rozi-álló (bár b-nek az ütésállóságot már sikerült megcáfolnia a saját ugyanilyenjén, de még bízom benne, hogy igazából az volt gyári hibás, és nem kell erre is hímes tojásként vigyáznom :P)

mozdulj, mozdulj

az elmúlt 2-3 hónapban nem sokat tettem a testem épségének megóvása érdekében. pontosabban semmit. és ha valamit mégis, hát az id biztos csak a negatív irányba terelte a folyamatot. leszoktam a rendszeres és egészséges étkezésről. ez rossz, nagyon rossz. most próbálok visszaszokni épp, kevés sikerrel. de legalább főzök megint időnként (ma három félét is, igaz csak kis apróságokat, de akkor is :)), a törekvés megvan. és ugyan jó látni, hogy a mérleg annyit mutat, amennyire keveset 18 éves korom óta tán még soha, és jó (sőt, nagy!) rám majd minden nadrágom, de attól tartok, meg lesz még ennek a böjtje.
de legalább a mozgás terén sikerült újra rendbe szedni magam. megint járok hastáncra. igaz, visszasoroltam magam a kezdő csoportba, de legalább nem érzem magam halálbénának, és gyakorlom a rég elfelejtett dolgokat. nem is emlékeztem az elmúlt hónapokban, hogy mennyire szerettem és tulajdonképpen tök hiányzott.
a másik, amire ájkával járok, a nia. ő már elég rég óta, csak most nemrég csábított el engem is magával. nagyon szeretem, mert egyrészt tök jól átmozgat, másrészt minden felgyülemlett negatív mindenfélét le lehet vezetni az óra alatt, úgy jövök ki a 90 perc után, mint akit kicseréltek.
nem is tudom, hogy voltam meg ezek nélkül az elmúlt időben. most már hétfőn előre várom a szerdát meg a csütörtököt, tánc tánc tánc :)

gyorshorgoló bajnok

ha egy délután alatt horgolnál 20 kis fehér hatszöget, meg 12 kis fekete ötszöget és az egész estét azzal menne el, h mindezeket összeeszkábáld egy focilabdává, mondanád-e még, hogy szeretsz horgolni?
és ha ráadásul az előző napokon is minden szabad percedet a horgolótű és a színes fonalaid társaságában töltötted, mindenféle megbízatások miatt?
hát én mondom. horgolni jó :)
de most egy pár napig azért nem fogok :P