mert volt rá időm

szóval ő ma délután lett, mert megtehettem :)
gazdája még nincs, ha valakinek tetszik, jelentkezzen, megbeszéljük.
egyébként egy A4-es kényelmesen elfér benne, meg még sok minden más is. de annyi táskám van már, hogy nem hiszem, hogy ádám örülne, ha meg akarnám tartani
hosszú távon majd lesz valami megoldás, hogy ne itt a blogon reklámozzam a gyártmányaimat, addig is remélem megtűritek :)

ui: hú most nézem, ezen a képen nem olyan szépek a színei, mint élőben. valójában nagyon jó élénk ám :)

végre

igen, vége a vizsgaidőszaknak, már tegnap, már nagyon vártam. és ügyes voltam, akkora ötöst kapta, hogy csak úgy dübörgött és bélabá megdicsért, ilyen még sosem volt, el sem hiszem.
úgyhogy úgy döntöttem, hogy megérdemlem, hogy vásárolgathassak egy kicsit így a leárazások legvégén, sikerült is szép színes zoknikat-bugyikat és egy tákát, amit már elég rég kinéztem magamnak, és elég olcsó volt hozzá, hogy meg is vegyem :)
és találkoztam ágival is, végrevégre ebédeltünk egyet és beszélgettünk jót, és hazajött csapi is, úgyhogy a lányokkal is találkoztunk hét végén otthon, az is nagyon jó volt.
és már nagyon várom ezt a félévet, mert valószínűleg (kopp-kopp-kopp lekopogom) végre kinéz nekem valami munka, meg járunk majd hastáncolni, és végre megint le lehet majd menni a kondiba, és most van időm varrni is, óóóóóóó olyan édes a szabadság :)

amit egy informatikusnak feltétlenül tudnia kell

ezen folyamatosan frissülő poszt olyan dolgokat fog tartalmazni, amit nem értem, miért kell nekem, leendő informatikusnak mindenképp megtanulnom. álljon itt hát az első pár példa.
- Karbantartás: ..... ide tartozik a tisztítás, zsírozás, felügyelés (termelésinformatika)
- korszerű alapelvek (elrendezésre): földre festett jelek az anyagok tárolási helyének jelzésére, útvonal jelzésére (termelésinformatika)

a nagy zabálás

eddig nem volt rám jellemző, hogy stresszes szituációban egyek. ma azonban, hát, hogy is mondjam, szóval de. de rengeteget. tényleg. fél tábla csoki. (vagy egy éve nem bontottam már fel magamtól csokit :P) egy ananászkonzerv, vaníliásjoghurtostúrókatyvasz, nagy adag vacsora. és ez csak a délután.
és most nem érzem jól magam, de kivételesen nem a lelkiismeret furdal, hanem nyomja a pocakomat a sokminden.
így nehéz tanulni.
ettől még stresszesebb leszek... a stressztől pedig ma, hát... ennem kell...

már csak egy... már csak A vizsga. már nem is érdekel, hogy meglesz-e, csak legyek túl rajta.

megdöbbentett az index egyik mai cikke: a magyar párok ötöde meddőségi problémákkal küzd.
valljuk be, elég szar jövő- és jelenképet fest fel. már eddig is meglepően sokan voltak a (nem közvetlen) környezetemben, akik hasonló problémákkal küszködtek, de ilyen magas arányra sosem gondoltam volna.
ilyenkor eszembe jut, hogy mekkora árat fizetünk a mai "fejlettségért". kukába a számítógéppel, lesz*rom hogy van, vagy nincs, ha nem lehet később gyerekem. vegyék el a kocsit, a laptopot, bármit, bármit, csak a család lehetőségét ne. ilyenkor nem érdekel a grínpísz, ne a bálnákat mentsük, hanem saját magunkat. önzőség? naná. (más kérdés, hogy a bálnák és az emberiség megmentéséhez hasonló út vezet)
hirtelen karrierista kis hülyének tartom magam, aki családtervezés meg miegymás címszó alatt képes hormontablettákkal tömni magát, csak nehogy akkor, amikor épp nem lenne alkalmas. úgy érzem, nincs erre jogom, ilyen számok mellett nincs alapja az embernek arra, hogy nemet mondjon, olyan ez, mint háborúban, szükségállapotban, amikor végre van valahol kaja, finnyásan elhúzni a szádat és azt mondani, jajj, de hát tudod, hogy én nem eszem disznóhúúúst....
a Bibliában az áll, "szaporodjatok és sokasodjatok". az ember meg cselesen feltalálta a fogamzásgátlót. Isten pedig erre válaszolt, nesze, ha neked ez kell.
ugyan mennyi ideje lehet még hátra egy fajnak, amelyik lassan az önálló szaporodásra sem képes? mennyi?

és megint táska

készült ám rengeteg minden az ünnepekre még, flitteres kesztyűk, kistáska, horgolt lovacska, szilveszterre fehér csőtop, meg ilyesmik, de ezekről nem készült, illetve volt amelyikről igen, csak azt meg véletlen kitörültem.
most meg itt egy új.

rikkancsok

ezúton szeretnék kérni minden kedves olvasót, hogy ha ismeri a Rikkancsok című Wald Disney film magyar nyelvű digitális változatának elérhetőségét (DVD, vagy sima .avi vagy hasonlók) ne habozzon azt velem is közölni. nagyon-nagyon szeretném én ezt a filmet ám.

sztrájkolnék én is ám....

de nem mert egyrészt nincs hol, másrészt meg már nincs értelme sztrájkolni Magyarországon, az elmúlt hónapok után komolyságukat vesztették az ilyen megmozdulások.
egy sztrájknak szerintem csak akkor lehet értelme, ha azt elfogadja az egyébként kiszolgált közösség is, ha van értelme a célnak, és ha egyébként intelligensen csinálják. az, hogy ezek szerint a szempontok szerint a VDSZSZ sztrájknak semmi értelme nincs, az egy dolog, most éppen nem fenyeget minket, úgyhogy nem érdemes beszélni róla. (vége ugye nincsen, mivel gördülősztrájk, de ha van egy kis esze a vasutasoknak, és nem akarják még jobban kivívni a népharagot, akkor egy helyben hagyják és nem gördítik már sehovase tovább)
de a reptéri dolgozókon ma megint kiakadtam. meg lehet azt tenni, hogy délután kettőkor bejelentem, hogy négytől sztrájk? jaj, hát itt meg. nem szoktam fikázni kishazánkat, nem is szándékozom, de ez most akkor is így van: itthon már magasról sz*rik mindenki a sztrájktörvényre (bár nem ismerem, de úgy rémlik, van benne valamiféle kitétel az elégséges szolgáltatásról, meg gyanítom arról is, hogy mennyivel előre kötelesek a sztrájk tényét és időpontját bejelenteni) de az mind nagyon jól tudják: a sztrájkoló munkaerő védve van. ennek köszönhetően mindenkinek a hozzáállása az akkor-is-az-lesz-amit-én-akarok. mint a gyerekek, nem érdekli, mit mond a másik, befogja a fülét, közben énekel, és csak akkor hagyja abba, ha megkapja a csokit (hirtelenhahragú apától előbb kapna pofont, csak itt ugye azt nem szabad)
az meg, hogy emiatt messze nem a célzott vállalat szív legjobban, hanem az utazóközönség, nem érdekel senkit. pedig nem ártana: a VDSZSZ és a repteres sztrájkolók is maguk állnak már nem csak a munkaadójukkal, de egy egész országgal szemben.
gyanítom, nem ez volt a cél.
láttátok a Rikkancsok című filmet? ott a sztrájkoló srácoknak úgy sikerül célt érni, hogy maguk mellé állítják a népet. ez csak egy mese? vagy lehetne így is?

percsnek

nem tudom, mikor védesz, meg államvizsgázol, meg záróvizsgázol meg ilyesmi, (lehet, hogy már túl is vagy rajta?) mindenesetre

DRUKK DRUKK DRUKK

és egy kalappal még ;)

tervek II.

egy pár hónapja nyavalyogtam, hogy nem tudom, mit akarok. most épp van valami, ami tetszik.
a pannonnál van egy gyakornoki állás, adatbázisok plusz mobilhálózat-tervezés. ez most nagyon szeretném. tesztet írni voltam már, kedden megyek beszélgetni is.
vicces, hogy most ebbe vagyok beleszerelmesedve. az eddig is oké volt, hogy az adatbázistúrás jó dolog, de hogy a távközlés felé fordítsam mosolygós orcámat, ezt még pár hete sem gondoltam volna.
van ugyanis egy tárgy, távközlő hálózatok és szolgáltatások néven. a mintatanterv szerint ötödik féléves, én most csináltam meg a tizenegyedikben (jójó, de nincs belőle keresztfélév és egyszer el is felejtettem felvenni). nem szerettem (egy részét még most sem) tele van hátom-négy-ötbetűs rövidítésekkel, mindnek tudni kéne a feloldását, a jelzésátvitel maga a rémálom, a gerinchálózatokból pedig a jegyzet rossz. mégis, idén amikor tanulat ZH-ra meg vizsgára, már tetszett, élveztem (nem, a jelzésátvitel még most sem). amikor megláttam a pannonos álláshirdetést, már jó ötletnek tűnt, amikor elmenytem megírni a tesztet, és láttam a követelményt, már tetszett, most meg be vagyok sózva, mint a fene. végre egy kézzel fogható, értelmes feladat, kellően mérnöki és megfelelően alap szintrő indul, van idő tanulni, beletanulni.
most ezt nagyon akarom.

terminfó

rettegek ettől a tárgytól, rettegek bélabánál vizsgázni, és már megint halogatom tovább és még tovább, hogy fel tudjak rá készülni rendesen. nem tudom, hogy el lehet-e menni oda egyáltalán úgy hogy biztos vagyok benne, hogy sikerül. félek attól a kaján mosolytól, ami bélabá szája csücskében játszik olyankor, amikor valami nem sikerül, némi önelégültség, énmegmontamság van olyankor a hangjában, hogy tudom, hogy maga nem tanul, hogy nem tudja, hogy látja, nekem volt igazam, és sajnálom, de erre nem adhatom meg. pedig én tudom, én tanulok, tényleg, de nem látom be, hogy informatikusként azt kéne megtanulnom, hogy hogyan célszerű elrendezni a gépeket egy üzemcsarnokban, hogy milyen nyilakat kell felfesteni a padlóra az akadálymentes anyagmozgatáshoz, meg ilyesmi. nem. nem akarom. nem kell. nincs értelme.
de muszáj.

utálok mosogatni. csupán 2 emberről tudok, aki szerethet(ett): Agatha Christie állítólag mosogatás közben találta ki a krimik sztoriját, a biológiatanárom meg emlékeim szerint a dolgozatfeladatokat.
én rendszerint mosogatás közben csak arra tudok gondolni, hogy mennnnyire utálom. és ádám szerint nem is vagyok elég alapos (ezzel azért vitatkoznék...) de becsületére legyen mondva, egy csomószor megcsinálja, szóval tulajdonképpen nekem elég ritkán kell.
eszembe szokott jutni, hogy szegény üknagyanyáink vajon mennyit szenvedhettek ezzel. nem volt nekik folyóvíz mosogatni (hát még forró folyóvíz), de fémdörzsi, se dörzsis oldalú szivacs, pláne nem volt pedig olyan csodamosogatószerük, mint nekünk. hogy csinálták vajon?
és kell-e egyátalán mindenhez mosogatószer? (igen, használok, fejelemet is venné á. ha nem tenném, de minimum nem engedne többé a mosogatás közelébe) mert hogy dzsuvás zsíros dolgokhoz kell, az oké. de ami nem zsíros? ami lejön anékül is, szép és tiszta lesz? ahhoz is? vagy akkor mi lesz a baktériumokkal? végülis az emberiség elvolt jópárezer évet antibakteriális kézkímélő mosogatószerek nélkül, akor logikusan azt gondolná az ember, hogy ahova nem muszáj, oda nem is kell. csak társadalmi, vagy valós higéniai elvárás, hogy mindig mindent mosogatószerrel mosogassunk?

a Nagy Főzőcske

mivel tanulás és egyéb hivatalos elfoglaltságok (úgymint állásinterjú) miatt a héten nem szándékszom sok időt tölteni, azt meg nem akartam, hogy koppra együk a fagyasztót jövő vasárnapig, kénytelen voltam meglátogatni a konyhát.
szeretek főzni, csak nem itt. a szoba elég messze van a konyhától ahhoz, hogy elég bosszantó legyen, ha bent felejtek valamit. ma ötször kellett visszajönnöm mindenféle apróságokért. aztán meg ugye 64-en használunk egy konyhát. hétközben van takinéni, de hétvégén nincs. vasárnapra már úszik a két tűzhely a kifröcsögött olajban, a kuka meg valami döbbenetesen büdös. nem voltam hát elragadtatva a főzés gondolatától.
meg ott volt még a mit kérdése. megörültem, mert az alapanyagok adottak voltak egy nagy adag rakottkrumplihoz. de volt még egy kevés sült csirkemell is, azzal mi legyen? történt ugyanis, hogy vettem pénteken egy egész csirkét, szétszedtem, megsütöttem, de nem lett finom. ne használjatok knorr sültcsirke fűszert, mert nem jó. bár ádám szerint nem volt az rossz, de nekem nem ízlett, tehát nem akartam harmadik nap is ebben a sült formájában megenni. túrtam még egy kicsit a polcon meg a hűtőben, mire megfogalmazódott bennem a második recept. puliszka tejfölös husis izével a tetején.
amíg a krumpli meg a tojás főtt, pont összeállt és mehetett a sütőbe a puliszka. a következőképp tötrént a dolog: csináltam ugye magát a kukoricakását negyed kiló kukoricadarából (kevesebből kellett volna...) meg fenetudja mennyi vízből (valamelyik recept 3 dl-t írt ennyihez, de ez nagyon kevés volt, úgyhogyaddig adtam még hozzá, amíg már nem ropogott a dara), ezt belekentem egy kerámia sütőtálba. aztán kevés szalonnából csináltam pörcöt, meg összetörtem a kevés juhtúrót, aprócska falatokta vágtam a husit és azt mind öddzekevertem tejföllel. só meg bors ment még bele, mindez meg a puliszkára, a tetejére meg sajt. aztán be a sütőbe, míg piros nem lesz a teteje.
finom lett, csak csúf, mert kicsinek bizonyult a tál, púpos lett rajta a tejfölös trutyi, és sülés közben kicsit lecsurgott.
a rakottktumpli ezután annyi extrát kapott csak, hogy a kisütött szalonna zsírjával kentem ki a tepsit, kíváncsi leszek, lehet-e érezni rajta valamennyire majd (az illatán kicsit...)
mindez az egész kemény 2 órámba került, sose töltöttem még tán ennyi időt magunkra főzve egyhuzamban a konyhában (az nem számít, amikor 20 emberre főztem egyszerre...)
viszont a puliszk finom lett, még ádám is azt mondta :)

minden sci-fi rajongónak

és sokat monitor előtt ülőnek és megszállott letöltögetőnek:

juhú

rúnajelek

tetszett, nagyon tetszett. de hát hogy is ne tetszett vona, hiszen joanne harris írta (eddig nem sikerült olyat kiadnia a kezéből, amit ne szerettem volna nagyon) és ráadásul olyan fantasy-féle. szóval jó eséllyel indul nálam a győzelemért.

nyert is, de azért tegyük hozzá, hogy nem K.O.-val. olvasás közben gyakran eszembe jutott a szerző egy novellája. egy irodalomtanárról szól, akinek egy dolgozat formájában egyszer csak kezébe kerül az utolsó történet a világon. és hogy miért az utolsó? mert már minden mást megírtak: az újabbak nem mesélnek el mást, mint a régiek, csak a köntös más.

erre a könyvre is igaz az elmélet: nem új, csak kicsit más. (nem, biztos nem ez az utolsó történet a világon) Maddy sokszor tiszta herripotter, a Félszemű meglepően gandalfos. 

a történet főleg az elején emlékeztet gyakran valami másra, aztán úgy a negyedénél beindul és önmaga lesz. kedves, szerethető történet, vicces figurákkal, gyarló istenekkel, soksok varázslattal. a végén már tényleg nagyon sajnáltam, hogy vége lett.

és Lokit, na őt az elejétől imádtam. az Ármányos a király ;) !

olvasni akarok!

nagyon. annyi jó és/vagy hasznos olvasnivaló sorakozik a polcomon, most karácsony után még több, de egyszerűen nincs időm. lehetne, de elbaltázom.
a baj a következő: ha egyszer felállok a gépem mellől (hogy átüljek az ágyra olvasni) akkor már BIZTOS, hogy nem tanulok. ezért nem állok fel , cserébe nem is tanulok folyamatosan, hanem kicsit játszok, kicsit indexet olvasok, ilyesmi.
ha óránként negyven percet tudnék tanulni, engedhetnék magamnak 20 perc olvasást. de ehhez az kéne, hogy ne legyen net a gépemen és ingerszegény környezetben üljek (anno amikor töri érettségire tanultam, beültem a ház egyetlen teljesen üres szobájába, csak ott nemt...). de lehet elég lenne egy kis önfegyelem is.

most a felső ágyat rendeztem be tanulósaroknak. ott több a fény, mint az alsón, és nehezebb is lejönni, és mivel a térdem is fáj, ezért garantáltan csak indokolt esetben fogok.
így remélem sikerül.

gasztrosznob?

mindig gasztrosznobizmusnak gondoltam annak vég nélküli hangoztatását, hogy főzni csakis kifogástalan, minőségi alapanyagokból szabad. hiszen ugyan már, ki engedheti meg magának, hogy csirkéből és tojásból csakis a tanyasit, péktermékből a teljes kiőrlésűt, zöldségből a mindiglegszebb frisset, sajtból a szép olasz és francia vagy akármilyen nemzetiségű, de mindenképpen jó nevűt, csokoládéból a minimum 70%-t válassza? szerintem a magyar lakosság nagy részének se pénze, se ideje ezekre. aki meg rővididőn belül saját egzisztenciát, önálló életet és anyagi függetlenséget akar kialakítani, hát az főként nek ilyenekre költi a pénzét. (ez nem azt jelenti, hogy szemetet eszünk, közel sem, de bőven megfelel a középkategória.)

na ma fordult először elő, hogy sikerült gallyra tennie az alapanyagnak a kaját. nevesen a zacskós rizsnek (nem tudom, milyen fajta) és a spar mustárnak köszönhetem a dühömet. a zacskó ugyanis fogta magát és szétrepedt, így a rizs fele bánatosan és menthetetlenül úszkált a víz tetején. no de mindegy, van még zöldköret is, a rizs másik fele pedig még menthető, ehető.
na de a mustár.... sose voltunk nagy mustárfogyasztók, virslihez max, nagy ritkán máshoz. gondoltam, ehhez a nem kell a legeslegjobb. aztán ma kitaláltam, hogy legyen mustáros hús. igazán jól indult, pritaminpaprikával és póréhagymával összepirított husi, egy kis fokhagyma, só, jöhet a mustár is. gyanús volt, hogy nem sárga. valami ronda koszosfehér, némi szürkés-barnás beütéssel... hm... aztán az megkóstoltam. borzasztó, ecetes-savanyú, mustárra csak egészen halványan emlékeztető cucc volt. de ekkorra már mindegy, rajta van a husin. mindjárt kész is.
na mindegy, ez van, el fog fogyni, csak már úgy rákészültem, hogy finom lesz.

mindez után persze nem következik, hogy mostantól mindenből csak a legjobbat. de jobban meggondolom, hogy mit, az tuti.

ugye, milyen szép :)

az egyetemet és a tanulást TUTI hogy a kávégyártók találták fel. rájöttek, hogy így jelentősen növelhetik a keresletet. különösen vizsgaidőszakban.
most, hogy erre rájöttem, elhatároztam, hogy megtöröm őket: felhagyok a tanulással és ezáltal a kávéfogyasztással is.
jól megmutatom nekik ;)

(már csak 3 hét és vége, akkor már nem minden poszt fog a tanulásról és az önsajnálatról szólni, ígérem. de január végéig lesz még egy pár, az tuti.)

MLM kalapom

ó igen. látom szinte magam előtt, most sokan rögtön keresztbe tett ujjakkal sátánt kiáltotok, hogy az MLM rendszer belzebubtól való, csak becsapja az embereket és butaság az egész.

a baj nem magával a rendszerrel van, hanem azokkal az emberekkel, akik bármit elhisznek. hogy ezzel mindenki csak nyerhet, és sokat nyerhet. van akinek megy ez, tudja csinálni, mert olyan ember, akihez illik ez a feladat. a legtöbbhöz azonban nem. én például informatikusként kínszenvedve elemeznék verset és egyáltalán nem tudnék házat tervezni, miből gondolom hát, hogy marketingben jó lenék? nem is lennék. az MLM nem feltétlenül a barátságok pénzre cserélése. aki jól csinálja, attól nem jön le rosszul az egész buli. de aki béna és nyomakodó és erőltetett, attól igen. pályatévesztett marketingesek, kíméljetek.
mindez nem azt jelenti, hogy ne lehetne beszállni. beszálltam én is. DE NEM azért, mert úgy gondolom, hogy ebből fogok meggazdagodni és a bahamákra utazni, mert ez aztán a mindenek felett való legjobb lehetőség és majd az összes rokonomat és üzletfelemet beszervezem. hanem azért, mert tetszenek a termékek, szeretem használni őket, és belsősként olcsóbban jutok hozzá, mint külsősként. ha egyéb előnyeim is lesznek még belőle, az csak jó. ha néhány embernek megtetszik rajtam keresztül, az is jó. de ismerem a saját korlátaimat: sem kommunikációban, sem marketingben nem vagyok jó, nem fogok hát igét terjeszteni.
különben is hülyeségnek tartom, ha valaki azért lép be egy vásárláson alapuló rendszerbe, mert gazdagságot remél. azért lépj be, mert vásárolni akarsz. aztán ha tetszik, ha azt mondod, hogy szerinted ez van annyira jó, hogy megéri az arcodat adni mellé, vágj bele. de bármi más hozzáállás nem lehet nyerő, mert elvakultságot, szemellenzősséget eredményez és innentől valóban idegesítő és talajtól elrugaszkodott lesz az egész.

nem hal....

ádám nézegette a bambuszomat, ami egy vázában, vízben áll ugyebár.
- nem kellene ennek bele valami tápanyag? mert ez itt csak víz. viszont ez nem hal..
- nem kell. max egy halókészülék...
- (válasz nincs. csak morcos-fintorgós, hülye-e-vagy nézés)

ne kezdj újat tanulás közben egyetemistával.

vizsgaidőszak - akkor és most

ma eszembe jutott az első vizsgaidőszakom. még lányszoba volt, friss egyetemistaként még lelkes voltam. általában ágival ketten voltunk a szobában (vagy még anett, de mivel ő nem volt németes, ezért eléggé peremre szorult...). minden reggel egyformán kezdődött: az óra csörgött. nyavalyogtunk ágival az egymásnak szembe lévő ágyakból h jaj nem akarunk felkelni. aztán kicsoszogtunk a konyhába melegszendvicset csinálni (zsömléből, az aljára került a kecsap és a majonéz, arra a többi más, ez volt ági tuti bevált módszere :)). a kész melegszendviccsel visszacsoszogtunk a szobába, megnéztünk legalább két rész jóbarátokat. ezután kezdődhetett a nap. ekkor viszont már (többé-kevésbé) lelkiismeretesen tanultunk a hátra lévő időben. sikerült is minden. óhh, szép idők :)
az utóbbi vizsgaidőszakokból már kiveszett a lelkesedés. és a lelkiismeretesség is, sajna. ülünk a gépek előtt ádámmal, néha megállapítjuk, ideje volna elkezdeni már tanulni. jójó, csak még ezt a pályát befejezem (jobb esetben jójó, csak elmosogatok, kimosok, teregetek - sose tiszta annyira a szoba, mint vizsgaidőszakban)
aztán az utolsó utáni pillanatban nekifogok és szidom magamat, hogy miért nem előbb, és próbálok rájönni, mivel is csesztem el az elmúlt napokat.
végül persze a dolgok nagy része sikerül, és még büszke is vagyok magamra (tudom, nem kéne :P ) hogy milyen kevés tanulással is hogy megoldottam. de azért megfogadom, hogy legközelebb másképp lesz.
most pedig, hogy emígyen emlékeztettem magam a tavalyi viszgaidőszakom hasonló fogadalmára megyek is, és bújom tovább a a távközlő hálózatok és szolgáltatások jegyzetemet.
(ha átverekszem ma magam két diasoron, és még a kondiba is lemegyek, akkor megengedem magamnak, hogy olvassak egy kis Rúnajeleket(Joanne Harris) bár magamat ismerve nem kicsit tartom ezt így kilátástalannak, egy próbát megér)