Darabokra esve ülök a vonaton. Barmennyire szerettem volna, nem sikerult felkelnem 2 ora alvas utan. Pedig megigértem anyáéknak, hogy ma kivetelesen hazaerek idoben. Hat nem jött össze. Hajnal fel negykor, mikor Kata elment, eljatszottam a gondolattal, hogy felszallok az elso vonatra, de annyira almos voltam, hogy vegül ezt az ötletet elvetettem. Gondoltam, egy par ora alvasra mindenkepp szüksegem van, a felkeles pedig többnyire nem szokott problemat okozni. Ennek lett az a vege, hogy 6 helyett fel 9-kor nyitottam ki a szemem. Hirtelen nem tudtam, hol is kene lennem, vagy milyen nap van egyatalan, csak az dobolt a fejemben, hogy elfelejtettem valamit. Bele telt vagy 2 percbe, mire kitisztult a fejemben a helyzet, akkor viszont orditva ugrottam ki az agybol, hivtam anyat, kesek. Megszokta mar, de azert csalodott. Utalom, hogy mar megszokotta valik tolem a keses. Hetkoznap meg preciz vagyok, de hetvegere szetesek. Mindegy, rohanok, elerem a 9:21es vonatot, meg egy pogacsat is van idom venni.
Mostmar nyugi, utazas, az elso bambulos ketora az elmult par napban. Most veszem csak eszre, milyen izomlaz van a vallamban meg a nyakamban. De meg ha faj is, büszke vagyol ra. Focifajdalom :)

atomanti

a hétfői stressz után kedden úgy döntöttem, hogy most már kell. nem várom ki a kéthetes szünetem végét, a szülinapi és névnapi pénzeket, nekem most kell, felszerelést veszek focihoz. az elhatározást pedig tett követte.
pont úgy van nyitva az üzlet, hogy munka előtt még bementem, felpróbáltam, megcsodáltam, megvettem. behoztam a munkahelyre, és minden szabad percemben azt nézegettem és ugráltam körül. délután, mikor beugrottam hugiékhoz, természetesen minden fiú felpróbálta - és hehe, kisebb a fejük, mint az enyém, lötyögött rajtuk a sisak :)
aztán végre eljött az esti edzés (mindenki megdicsérte a csodás bugyikék színt - kár is, hogy le kell majd fújni feketére), éééééés - majd meghaltam az új cuccban. persze sejtettem én, hogy így lesz, mer súly, meg szorít, meg meg kell szokni. de azért meglepett, az erőnlétit alig bírtam, sípolt a tüdőm, lihegtem, fuldokoltam.
aztán már technika (vagymi). végre eljött az a csodás pont, hogy kezdhet körvonalazódni, milyen poszton is leszek. amit eddig tudtam (illetve akartam) hogy defense, de nem fal. kézenfekvőnek tűnt az LB, oda is küldött gyakorolni az edzőbá, de hát, valljuk be, nem csillogtam. ettől kicsit el voltam keseredve.
aztán a edzés végére, mikor összeeresztették az offense-t a defense-zel, beraktak free safetynek, mert oda épp nem volt most senki. megriadtan néztem palira, jesszusom, ott mit csináljak. mindegy, majd mondom, most gyere csak, gyere már, terelgettek a sisakomnál fogva. és az első kétségbeesett pillantás után negyed órával, mikor jöttünk le a pályáról, már sugárzott az arcomról az elégedettség, mert megdicsértek!!! pali azt mondta, tök ügyesen mozogtam free safetyként, hogy jó voltam, és hogy beszél az edzőbával, hogy inkább erre a posztra rakjon, mint LB-nek. én pedig visszavigyorogtam, mert nekem is sokkal jobban tetszett.

készült kép is, hugiéknál. ájka azt mondta, tisztára úgy nézek ki a cuccban, mint atomanti :P

a bűntény

hétfő este értem haza németországból. ahogy mentem gangon a lakásajtó felé, csak azt láttam, hogy ég a villany. dejó, itthon vannak a lányok. be is nyitok az ajtón, köszönök egy jó nagy hellóval, de semmi válasz. bekukkantok nóri szobájába, senki. benézek marishoz, szintén senki. kúszik-kúszik feljebb a gombóc a torokban, MIVAN jesszusom MIVAAAN. benézek a szobámba, és akkor lett minden végleg egyértelmű. szekrényekből ruhák kidobálva, fiókok kiborogatva, ágy feltúrva. rohanok vissza az ajtóhoz, ekkor már látom: fel van feszítve a zár. sok...
csak álltam a lakás közepén, azt sem tudtam, mit csináljak. csak a miértek doboltak a fülemben, minek tör be valaki három egyetemistához, mégis minek, egy használt laptopot zsákmányoltak, némi kis kp-t meg pár ékszert, aminek inkább csak eszmei értéke nagy.
kétségbeesetten hívtam anyát, ájkát, gabát, úristen MIT CSINÁLJAK? aztán kicsit helyretettek. hívd a rendőrséget, a lányokat, a főbérlőt. ezek közül csak a rendőrség volt elérhető. jöttek is rögtön, rendesek és jófejek voltak, nyugtatgattak, cigivel kínáltak, mosolyogtak, bátorítottak. aztán előkerítették marist (elmentek érte a munkahelyére) soha-soha többé nem mondok rendőrös vicceket, rég volt ilyen jó tapasztalatom emberekkel, mint velük.
aztán órákat vártunk a nyombiztosítókra, de ők is kedvesen voltak nagyon, ha nem a mi albérletünkről lett volna szó, még talán élvezem is, ahogy mutogatja, hogyan kell levenni az ujjlenyomatot, hogy miből látszik, hogy a betörő kesztyűben volt, meg ilyesmi.
hajnal fél három volt már, mire véget ért a hercehurca. én még egész jól jöttem ki belőle, mert bár a szobámat szétbarmolták, elvinni "csak" ékszereket vittek. (még jó, hogy a laptopom velem volt külhonban) marinának azonban a laptopjával együtt a félkész szakdolgozatát, képeit, zenéit, "a fél életét" elvitték. nemirigylem.
az ember mindig azt hiszi, hogy ilyen csak mással történhet meg. és nem.
miközben pedig járőrúr által felkínált cigit pöfögtem a rendőrökkel gangon, akarva-akaratlanul kihallottam az övükre akasztott rádióból ezt-azt, a folyamatos helyzetjelentés másoktól, hol mi történt. és kicsit elszégyelltem magam, hogy a kis piti betörést ekkora világnagy problémának érzem, mert ó jaj, hát hallottam ott sokkal rosszabb dolgokat is.
a világ egy gonosz-gonosz-gonosz hely

zombilány

a legutóbbi nyafogás óta tökélyre fejlesztettem a nemalvás művészetét. pöccre zsúfolom minden napomat, ami miatt mihamarabb be kell érnem munkába, ami miatt nagyon korán kelek. de saját magamra csak éjjel marad időm, így ritkán fekszem le egy óránál korábban. átlag napi öt órát alszom, ami nagyon kevés. a hét elejét még bírom ennyivel, de csütörtökre legkésőbb szétesek - most például már mára.
egy kis ész, egy kis önuralom, egy kis mértékletesség és némi lemondás kéne csak, nem sok, mindegyikből csak egy cseppecske. próbálom is ezeket hadrendbe állítani saját felelőtlenségem ellen, eddig vajmi kevés sikerrel.
ma reggel mufurc és barátságtalan voltam, ami nem volt szép tőlem, és nem is élveztem, de nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. ritkán van ilyen.
ma tamástól legalább háromszor kérdeztem már meg, hogy spätschichtes-e ma. a harmadiknál kinevetett.
ma fáj a fejem a fáradtságtól és koncentrálatlanságtól. nem is álmos vagyok, csak egész egyszerűen félember.
mindemellett a félember zombilány befelé mosolyog, és a tegnapi 20 óra hosszú napját nem cserélné el a világ minden kincséért sem :)

sunday evening

tegnap este villám-grafikaháziírást tarottunk a koliban.
oké, az első házifeladat mindig könnyű, de azért meglepődtem rajta, hogy alig öt óra alatt cakkumpakk készre megcsináltuk az egészet. minimális összedolgozással ráadásul, ami miatt még büszkébb vagyok magamra. grafházi, 98%-ig egyedül, ééérted? persze nem kódoltam okosan, meg mérnökhöz méltóan. mert egyszerre legyen meg az egész, aztán jöhet a debug. ha valami nem működött volna jól, soha nem találom meg, hogy melyik rész rossz. de annyira jól összeállt a fejemben az egész már az elején, hogy nem akartam szöszölni, meg butítani, meg részekre bontani. és jó is lett :). ami a problémákat okozta, az mindössze a papíron jól felírt képletek hibás begépelése volt. csak hát mire ezeket észrevettem (kb csak mikor nyolcvanadszorra olvastam el ugyanazt a sor :P) abba őszültem bele :)
hazafelé indulóban összefutottam katával, jól kipletykáltuk-beszélgettük a magunkat az utolsó villamoson zötykölődve, meg forrócsokival a kezünkben battyogva a az éjszakában.
aztán kata felugrott az éjszakai buszra, hogy hazajusson, én meg ott maradtam egyedül. sokszor hallani, hogy mennyire veszélyes budapest éjjel, egyedül. lehet, hogy egyszer az elbizakodottságom lesz a vesztem, mert biztos vagyok benne, hogy velem nem történhet semmi, de akkor is. rod stewart dúdol a fülembe, kezemben mekis pohárban a gőzölög a kakaó, piros micisapka, az fél arcomat betakaró kendő, bakancs, bő szárú gyapjúnadrág, kihalt utca, kissé már csípős hideg - dúdolva, néha egy-két tánclépéssel, lassan sétáltam haza a wesselényin. mosolygok-mosolygok, esemest prüntyögök. az élet szép :)

Elmil.RuleZ!-t hallgatok épp így munka közben , Zazie az ágyban. És amikor meghallottam a "De menj el francba, Eldée, ha mára nem emlékszel a sok csodára" sort , eszembe jutott egy tavaly őszi sztori :)
szóval qpa volt épp, valami buli, és összefutottam a fiúval, akivel korábban majd' két évig jártunk. megörültünk egymásnak, beszélgettünk. éppen valamit meséltem neki, kicsit talán hosszasan, amikor rám nézett, a megivott alkoholtól már kissé fátyolos tekintettel, kissé bárgyú vigyorral, és azt mondta "Mindegy, sosem értettem, mit magyarázol"
elsőre köpni-nyelni nem tudtam erre a megjegyzésre.
azóta viszont mindig roppant jót nevetek, ha eszembe jut. és próbálom nem túlbonyolítani a mondanivalómat :)

nevezéktan

na most van ez a hülye gyerekes dolog, hogy vannak cuccaim, amiknek nevet adok. próbálom megfejteni, hogy milyen algoritmussal választja ki az agyam az elnevezendő dolgokat, de nem sikerül. látszólag teljesen véletlenszerűen.
neve van a biciklinek(lui), a varrógépnek(matilda), a plüsspatkánynak (archibald) és rénszarvasnak (bernard). nincsen viszont a laptopnak, nem volt a kocsinak, nincs a horgolt télapónak (neki volt, de csak erőltetett, nem hívta úgy senki, szóval Névtelen lett ő is). nem állja meg tehát a helyét semmilyen elmélet, hogy gyakran használt, vagy ölelgetni való, vagy személyes, vagy bármi. minden, ami igaz az egyik csoportra, igaz a másikra is.
egyszerűen úgy működik, hogy ránézek valamire, és onnantól TUDOM, hogy mi a neve. nem gondolkozom rajta, nem agyalok, hogy ez jobb lenne, vagy az. jön egy név, és onnantól nem tudom nem úgy hívni. amin viszont gondolkozni kell, annak felesleges a név, úgyse lenne használva.
mindez persze különösen idétlen mondjuk a varrógép esetében, főként ha olyan embernek mesélem, hogy elővettem matildát, és varrtam egy táskát aki még nem ismer eléggé. plüssállatnál meg egyszerűen gyerekes (talán az is, hogy egy majdnem 25évesnek plüssállatai vannak, száműztem is már néhányat, de mindet nem, kell az, egyszerűen kell)
a biciklijét viszont asszem majdnem mindenki elnevezi, szóval az tán nem különösebben furcsa.

viharnap

"Valamelyik őszi reggel, mikor a szél lekaszálta a levelet a fákról, és olyan hideget csinált éjjel, hogy az ágakat is le akarta kaszálni, Micimackó és Malacka ketten üldögéltek a Gondolkodó Sarkocskában, és törték a fejüket.
- Mert ami engem illet, én azt vélem - mondta Micimackó -, elmegyek a Micimackó Kuckóba, és meglátogatom Fülest... Ekkora szél! Hátha az ő házát el is fújta? Talán azt akarja, hogy segítsünk neki újat építeni.
- Ami pedig engem illet, én azt akarom, keressük fel előbb Róbert Gidát... de ha nincs odahaza, akkor úgyse kereshetjük fel - mondta Malacka.
- Na akkor menjünk és látogassunk meg mindenkit - vélte Micimackó. - Mer ha az ember úgyis órák hosszat sétált már a szélben, és hirtelen betoppan valakihez, és ott azt mondják neki: „Ejnye, Micimackó, éppen jókor jöttél, mert van itt egy kis nyalánkság részedre” - akkor rendben is van minden, mer akkor azt úgy hívom, hogy: „Jaj de jó Nap.”
Malacka ugyan azt tartotta, hogy valami okának kell lennie annak, ha az ember valakit látogat. Az ember beteget látogat, vagy valamit meg akar tudni, valamit ki kellene eszelnie Micimackónak. Talán ki tud eszelni valamit. Micimackó tud.
- Mehetünk is... Azért megyünk, mert úgyis Csütörtök van, és kívánhatunk mindenkinek Boldog Csütörtököt.
Felkeltek, és amikor Malacka újra leült, mert nem is sejtette, hogy ilyen ereje van a szélnek, és Micimackónak fel kellett őt emelni, akkor megindultak."

akkora, de akkora szél volt reggel, mikor jöttem, hogy tényleg úgy éreztem, majdnem felkapott. nyilván fizikai szempontból azért elég távol álltam ettől, de elég erősen kellett tartanom magam, hogy abba az irányba tudjak menni, amerre én akarok, ne arra, amerre a szél szeretné.
hideg is volt, és a villamoson mellettem álló hölggyel pont annyi meleg ruha volt kettőnkön, ami egy embernek elég. Mert rajtam sapka sál kabát, de kicsi cipő és rövid szoknya, rajta csizma és vastag hosszú szoknya, felül viszont csak egy szál blézer.
hiába, széljancsiból és hidegmarcsiból nem lassan és komótosan, hanem hirtelen lett János és Mária, az ilyesmire nehéz felkészülni. az én meleg ruháim például még csak a városban sincsenek :P

ősz, sokadszor

gondolom unjátok már az ősz-mániámat, én viszont most épp lubickolok benne, úgyhogy most ez még egy ilyen bejegyzés :)

rövid felsorolás, strukturálatlanul, eszembejutás-sorrendben, mik azok, amik szerintem mindenképpen, viszont csakis az őszhöz tartoznak:

- jazz és swing és dixie minden mennyiségben
- tea, egész nap, szintén minden mennyiségben
- gyertyák és teamécsesek körben a szobában, a nagyvillany véletlen sincs felkapcsolva, csak az állólámpa és az olvasólámpa dereng
- ötperces sütit majszolok a takaró alatt, közben bambulom a sokadik részt a kedvenc sorozatomból
- színes sál, sapka, rikító rózsaszín esernyő, hosszú vastag színes zoknik
- konstans mosoly a fáradt emberekre
- pocsolyák felett átugrálva közlekedni jó
- munka után este hazafelé már sötét van, ablak-szemükkel kacsintanak ki rám a szobák, ahova már hazaértek
- eső-illat van kint az utcán és eső-zene bent a szobában
- végre el tudom viselni kiengedve is a hajamat, nem izzad alá a nyakam tűrhetetlenül
- gesztenyemarcikat lehet gyártani, kippkoppot és tipptoppot, még ha ez roppant mód gyerekes is
- töklámpást lehet faragni, sőt muszáj. kivisszük apának, és nála valamiért hetekig nem penészedik meg, csak vigyorog-villog, szerintem pont oda való
- halottak napján a legszebb a temető, olyankor egyedül szeretnék ott sétálni, persze nem lehet, mert tömeg van. pedig úgy érzem, ha valamikor, hát a cidris sötét gyertyapöttyös november elsején tényleg tudnék beszélni apával és papával és papival és lajos bácsival, csak a nagy tömegben így nem hallom őket
- a sütőtök és a sült gesztenye a legfinomabb dolgok közé tartoznak a világon, de csak ilyenkor
- egyértelműen a rétessütés évszaka
- szülinap, névnap, rengeteg torta :)
- még mindig euforikus örömöt okoz, ha belegázolhatok egy összekotort levélkupacba

hiába van vége a zűrzavaros hétnek, a fejemben még mindig túl nagy a káosz, képtelen vagyok egy tisztességes, összeszedett bejegyzés megírására.
igyekszem felvenni megint a fonalat minden vonalon, munka, albérlet, táska, grafika. néha úgy érzem, talán sikerül is. de azért elő kellet vennem a PDA-t, a papír alapú határidőnapló nem elég, mert nem visít elég hangosan, ha elfelejtem kinyitni. aztán ha az agyam megint kompatibilis lesz a való világgal végre, akkor lassan elkezdhetem magam leszoktatni az ilyen emlékezet-segítő eszközökről.
ma meg ráadásul itt ülök bent a munkahelyen istensetudja meddig, talán csak hatig, talán tízig is. és nem ebédeltem, hülye vagyok, tudom...

áhh, szenvedés, zizzentség in progress... :P

qpa után

túl vagyunk a qpán. jó volt, szuperjó volt, én élveztem, még ha meg is haltam közben sokszor.
riszpekt a többieknek, millió, mert sokkal többet dolgoztak, mint én, és sokkal kevesebbet nyafogtak.
és köszi a qpázóknak is, mert jól érezték magukat, nem károgtak és nem rücsköltek szanaszét mindent.
összességében, azt hiszem, egy jól sikerült egy héten vagyunk túl.
és most tessék, két kép, hogy mosolyogjatok :)

qparendező jól érzi magát

a qparendező pontoz

én: hű, egészen csudaszép helyen vagytok :)
g: az volt mig el nem kezdett esni :)
de most már sötét van és hideg
nembarátságos
én: sok gyertya, forró tea, jó film, kopogó
esőhang, vastag pokróc ;)
g: hmmm
igen, ebben van fantázia
én: oké, ezek nagy része most nálad
kivitelezhetetlen, de idehaza ez így most egész kellemes :)
g: :P
elképzelem, várj...
én: :)
várok
g: ok, megvan
mondanám h "kabbe", de most hogy hangzana?!?!?! :)))

na kinyafogtam magam, megittam egy óriási bögre kávét, meghallgattam a többiek biztatásait és sajnálkozásait, ezek után most már nem látom annyira sötéten a világot, mint egy órája.
eltekintve ettől az intermezzótól, az élet mostanában szuper. iszonyúan fárasztó, rettenetesen pörgős, de jó.
van qparendezés, minden szabad pillanatban, kocsmafutás és funky és karszalagosztás és pontozás és együttszenvedés és sokat kacagás és nemalvás.
aztán ott a táskatervezés, minden olyan pillanatban, amikor épp nem használom másra az agyamat, akkor pörög és forog, színek-formák-lehetőségek, ötletek, stílusok, jó-nemjó.
minden nap bringa, ez persze nem újdonság, már nem program, hanem tényleg csak közlekedés, kicsit talán életforma, de még mindig ugyanúgy örülök ha tekerhetek, akkor is, ha hajnalban, vagy késő éjjel.
és ugye edzés, izomláz, edzés. szeretem, tetszik, élvezem, kihajt rendesen, végre valami. motivál, hogy végre szépen el tudjam kapni a labdát, hogy ne köpjem ki a tüdőmet, hogy ne én legyek az utolsó.
és van még más is, amire viszont lopnom kell az időt, mert nem volt tervezve, de nem olyan, amiről hajlandó lennék lemondani :)

épp meg akartam írni, hogy mennyire vidám és szuper és pörgős mostanában az élet, erre bejövök dolgozni, és káosz és felelősségre vonás és para.
szóval most egy kicsit mégse vidám és szuper, ha majd ezen túlléptem, akkor lesz bejegyzés is, nem csak letargia....

itt az egészen igazi ősz. amit sokan utálnak.
a swinget és jazzt hallgatós, melegteás bögrét szorongatós, kedvenc kötöttpulcsit előkotrós, faleveleket rugdosós, sötétben ébredős, napkeltét nézve munkábamenős, színes kendőt hordós, filmetnézős és könyvetolvasós, sütőtököt és gesztenyét sütős, hideg, barna-sárga-bordó ősz.
sokszor írok az őszről, tudom. de ha egyszer szeretem.

kripli

ülök a gép előtt a munkahelyen. nem is tudom hirtelen, hány réteg ruha van rajtam, de majd' megfagyok. a bokámon fásli - megrántottam vagy mi, kedden. a derekamon kendő - tegnap felfáztam.
csodás.
és még mielőtt bárki diadalmasan felkiáltana, hogy hahá, én megmondtam, nem edzésen sikerült összeszedni egyiket sem. a bokámat nem tudom, mikor csesztem szét : csak úgy napközben, vagy bicikliről való leugráskor. a felfázásban valószínűleg az segített sokat, hogy tegnap egész este kint ültem az sch mellett a várárokban, előfeladatokat szedtünk be qpára.
szenvedek, mert nem szoktam kripli lenni, ennél fogva pedig nehezen viselem. körbebástyáztam magam forró italokkal, tea-kávé minden mennyiségben. na meg aktív önsajnálat, hátha attól jobb lesz. reggel másfélszeres adag bérescsepp. a bokámon fél tubus sportkrém.
adjatok tuti tippeket, hogyan éljem túl. mert ezeket kikúrálni nem lehet, csak megvárni, míg elmúlnak.
ez a hónap is jól kezdődik.