- megdicsértek hastáncon alig 4 hét táncolás után. büszke vagyok magamra :)
- találkoztam egy lánnyal, akinek már a hangján lehetett hallani az első sziánál, hogy nagyon buta
- örülök, hogy itt a tavasz, mert itt van, ugye?
- más fejével gondolkozni nehéz. egy hétvégén keresztül próbáltam a tarcsai ház előző lakójáéval, nem sikerült. hiába, a generációs különbségek, meg minden.
- mindig elalszom a kocsiban az anyósülésen
- a keresztapa-filmek nagyon jók. nagyon nagyon jók. nagyon nagyon nagyon jók. most megint előjött belőlem miattuk az olaszország-rajongás.
- végre többé-kevésbé rendszeresen és lelkesen lejárok kondiba
- szeretem a mobilnetet, hogy még az ágyban fetrengve is lehet blogolni
- hétfőtől végre dolgozom ;)
- már megint elfelejtettem hazahozni a telefontöltőmet, így természetesen alig fél nap után lemerültem

ma dadus voltam egy napra. nem voltam jó dadus, szigorú voltam, olyan voltam, mint amilyenre mary poppinsra emlékszem a könyvekből, csak nekem nincsenek érdekes nagybácsijaim, így híján voltam minden dadusi vonzerőnek. illetve azért nem. a laptopomon lehetett meséket nézni :P

hastánc

járok hastáncolni :) két helyre is. az egyikre Csapival, Mayához, ez tök jó, igazi örömtáncolás, jó zenékre, ezt jobban szeretem. a másikra Fannival, ez nekünk ingyen van, jó ez is, csak lelkizősebb, technikásabb, nekem kevésbé jön be - nem rossz, csak kevésbé az én stílusom.
az viszont nagyon jó, hogy két különböző szempontból látom kapásból a hastáncot. így jobban ki tudom alakítani róla a saját véleményemet és nézőpontomat: vaélahol a kettő között, de közelebb az örömtánchoz, két csipet spiritualitással.

a reggeli a kisgyerek legfontosabb étkezése

ez így van. és rám ez hatványozottan igaz. mert ha nem reggelizek, akkor estért tökéletesen csillapíthatatlan éhség tör rám, amit nem tudok kontrollálni. ilyenkor hiába érzem, hogy tele vagyok, ott kapar a torkomban az éhség, és úgy érzem, megőrülök, ha nem eszem valamit.
ez volt tegnap is. kifelejtettem a reggelit. nem direkt - a tapasztalatok alapján ilyet sose tennék, riaszt a következmény. mindenesetre nem tudnám felsorolni, hogy mi minden tűnt el feneketlen gyomromban délután 4 után. nagyon-nagyon-nagyon sok minden.
most meg persze fáj és görcsöl, hát nem csodálom....
de azért ma reggeliztem.

nem! ne legyen hó február közepén, ne legyen hideg, ne legyen jeges szél, főleg ne, ha már volt egy hét tavasz.
a hó az essen januárban meg decemberben, amikor kell, de ne akkor, amikor már nyílnak a hóvirágok. ez így botrány és utálom és nem vagyok hajlandó komolyan venni, ezért gyanítom rövid úton meg fogok fázni.

egy majdnem jól sikerült hétvége

a terv a következő volt: pénteken buli Delinél, szombaton az előző nap kipihenése, meg korcsolya a városligetben, utána esetleg vacsora valahol romantikusan, kettesben (Valentin-nap, ugyebár :)) aztán vasárnap munka, mindenki nekiesik a sajátjának.
majdnem sikerölt is.
jól indult, tényleg jól. bár említette ádám péntek délután, hogy nem érzi túl jól magát, de azért menjünk csak, buli-buli! aztán amikor jöttünk haza a kertészeti egyetem bulijából (ahol kikötöttünk az este végére) már mondta, hogy siessünk haza, rázza a hideg.
hazaértünk. magas láz, vacogás, 3 takaró, lázcsillapító. másnap rohanás boltba, szombaton nehéz nyitva tartó gyógyszertárat találni, mérj lázat, vegyél be még egyet, főzzek teát?, de, muszáj enned valami, jesszusom, megint 38,2.... de majd legalább hamar lefekszünk, kialszod, kialszom, hulla fáradt vagyok, fáj a fejem, jajj. de este 11-re megint rosszabb, hideg borogatás fejre csuklóra, szegény szinte a halálán van, szenved, én is. másnap reggel korán kelés, megígértem, csinálok húslevest, sok zöldséggel, az majd talán jót tesz. szűk szemmel kibotorkálok a konyhába fürdőköpenyben, félálomban kezemben a fakanál. de kész van időben.
amikor felébred, már egész jó, éhes is, hurrá, de nem, a leves után is muszáj még valamit, meg akarsz gyógyulni, nem? igen, legalább egy tejberizst... lejárt a 4 óra, most kalmopyrint, most advilt, jó, adom a limonádét, mérj lázat, nincs? ohh jó, de most már muszáj egy kis palacsintát magadba erőszakolnod (mit erőszakolni, annál azért több lecsúszott végül) és mosni mosogatni, aztán székbe roskadva olvasni olvasni olvasni olvasni, igazán nincs erőm máshoz, de mosás, mosogatás.
de most már legalább jól van, én meg nem kaptam el, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba.
és ne tessék azt hinni, hogy ez panaszkodás volt, mert nem, mert kit ápoljak, ha nem őt és ki másért aggódjak (jójó anya, hugi, persze értetek is :)) és tudom, ha én lennék beteg ő is körülugrálna de azért fárasztó volt. és igazából az a legrosszabb, hogy ha én vagyok beteg akkor max a saját egészségemmel játszom, ha egyel több gyógyszert veszek be vagy nem vagyok hajlandó enni vagy ilyesmi. de nagyon stresszel (és azt hiszem, ez készített ki legjobban), ha mást kell ápolni és nem tudom, mi lenne a legjobb mert mással mégsem kísérletezhetek, és próbálom kitalálni, hogy akkor inkább az ikszedik gyógyszer vagy valami más, hagyjam nemenni vagy tuszkoljak valamit a szájába... mert önmagában teát főzni nem a világ legkimerítőbb dolga. de hogy felelősséggel tartozunk másért, az igen. szerintem.

bűnözés

beszélünk cigánybűnözésről, mert az utcai bűncselekmények x százalékát romák követik el.
nem beszélünk magyarbűnözésről, pedig a sikkasztások és egyéb nagy volumenű bűncselekmények nem cigányokhoz kötődnek.

nem, nem, nincs értelme ilyen jellegű megkülönböztetésnek. attól, hogy Hitler tömeggyilkos volt, még nem minden alacsony, bajszos pasas az. attól, hogy Zuschlag szar alak, még nem minden baloldali az. attól, hogy van pár seggfej kisebbségi ebben az országba is, van köztük rengeteg rendes ember.

és nem leszel jófej attól, hogy gyűlölködő szövegeket írsz levélben vagy az iwiwen, vagy bármilyen nyilvános formában. azzal nem adod vissza senkinek az életét, a veséjét, semmijét, ellenben kétségbeesésbe taszítasz vele többszázezer embert, akik ártatlanok.

holdtölte

ilyenkor mindig fura dolgok történnek. az egy dolog, hogy kripli mindenki. de ma pl verssorok ugrottak a fejembe zuhanyzás közben. ez elég bosszantó és érdekes, mivel sosem szoktak.
viszont idegesítettek is és le kellett ezért zárni és összekötni őket, ami kínkeserves lett, mert addigra már kijöttem a zuhany alól.
mivel azonban ilyen nem valószínű, hogy lesz még egyszer, megengedem, hogy ti is lássátok :)

sajdul a fej és reszket a kar
és döccen a pilla, aludni akar
mert börtön a test ha a hold beragyog
falvakat, utcát, ház-ablakot
szállna az ész, ha tehetné, de nem
a lányba rekedve visít idelenn:
tudom én azt, hogy ez is muszáj,
DE HOLD-MAMA, BASSZUS, CÖKKENJ MÁR

sajnos igaz...

"A hazai műszaki felsőoktatás nem tekinti céljának, hogy a piac igényeinek megfelelő munkaerőt termeljen (lásd Z80 ill. Pascal oktatása 2007-ban ill. egy új tárgy akkreditáltatásának 3 éves átfutási igénye) >> A képzés versenyképessége romlik >> növekvő gap az igények és az egyetemekről kijövő gyerekek tudása között.

A felsőoktatás nem érdekelt a változtatásban.

Az informatikával foglalkozó felsőoktatási intézményekbe jelentkezők aránya és az összes jelentkező száma esik, azaz egyre kisebb a merítési bázis, akiből jó szoftveres lehet. A bejutási arány nő, mivel az egyetemek fejkvótában érdekeltek. >> Hígul az input.

Mennyiségi és minőségi munkaerőhiány van a hazai SW-es munkaerő piacon, miközben a hazai munkaerőpiac nem versenyképes árban és volumenben a román, ukrán, belorusz ill. orosz munkaerővel. >> A hazai ISV kör erőforrás oldalon gyengül.

Az elit egyetemek nem a tényleges fenntartási költségek finanszírozására szednek tandíjat, hanem presztizsből, ui. a saját alaptőkéjük hozama ill. az alumni támogatás is eltartja őket. (Ez nálunk nem működik.)

A tandíj eltörlése egy rossz üzenet a diákoknak, mert az utolsó teljesítménykényszert is kiiktatja."

szomorú, de nagyon igaz.
kösz rambinak, hogy beküldte a cikket.

már tuti tavasz van

ezt a következtetést pedig abból vontam le, hogy lehengerlő erővel tört rám pár napja a fáradtság, és nem akar múlni. ilyen pedig csak a tavasz közeledtével szokott lenni. csak vonszolom magam fel-alá a szobában, alszom délutánonként többször, reggel képtelen vagyok felkelni, és reggeli után legszívesebben máris feküdnék vissza.
borzasztó.

nem írni nem akarok, csak úgy érzem, nincs miről. ez a hét pihi volt és semmittevés és nemgondolkozás és nemfigyelés. de most már megint lesz minden más. majd mesélek az olaszról és franciáról, ha lesz hozzájuk erőm, és munkáról, ha lesz végre, és a diploma előtti utolsó félévről, mert remélem ez lesz az, és a hastáncról, ami nagyon jó.

Percsó mérnökasszonynak pedig ezúton is gratula, bár már mondtam élőben, de tudja meg mindenki ám, hogy attól, hogy én lusta vagyok vannak okos céltudatos és szorgos barátaim :)