2008. október 28., kedd

swing-swing

nem szoktam tévét nézni, ritkán lelkesedek bármiért vagy bárkiért.
a megasztárból is csak az alső szériát láttam, a másodikból még egy egész keveset, a harmadikból már abszolút semmit.
ennek a mostaninak a válogatóját is véletlenül láttam, de úúúúh, nagyon nem bántam meg.
a versenyzők nagy része teljesen hidegen hagy, de az egyik srác, hát valami rettentő jó.
Lakatos Krisztián igazi profi, zseniális ízlése és kisugárzása és hangja van, az egyik legtehetségesebb énekes, akit valaha láttam. saját stílusa van, nem úgy, mint a többségnek.

persze elfogult vagyok, imádom a swinget :)



tomi megint olyan okos volt! tomi igazából egy hős, egy meg nem értett lángelme!!!

JA, NEM.

f...kivan, hogy megint ilyen marhaság miatt vagyunk címlapon. gyász, gyász, gyász.

Télapónak


Kedves Télapó!

Ma, amikor lementem a boltba, meglepődve vettem tudomásul, hogy már lehet kapni mindenféle olyan nyalánkságot, amit a gyerekek Tőled szoktak szoktak kapni december 6-án. Ez azt jelenti gondolom, hogy lassacskán Te is elkezded a bevásárlást (különben minek is lennének kint a polcon, ugyebár). Ezért is írom ezt a levelet Neked most, szeretném ha megkapnád még A Nagy Beszerzés előtt.
Először is szeretném megköszönni az elmúlt évek ajándékait, mindig nagyon örültem nekik. A tavalyi december és az idei húsvét azonban megmutatták, kinőttem már a gyerekkorból, képtelen vagyok az olyan mennyiségű csoki és mogyoró elfogyasztására, mint fejlődésben lévő koromban. Annyit szeretnék csak ezzel mondani Neked, hogy bár egy pár szem gyümölcsnek, esetleg kicsike étcsokinak továbbra is nagyon örülök, de a többiről, amit idáig ezek mellé mindig kaptam még, lemondok: vannak kisebb és sokkal rosszabb sorsú (valamint sokkal inkább édesszájú) gyerekek, akiknek nagyobb örömet tudsz vele szerezni, mint nekem.
Köszönöm az eddigi gondoskodást, és jó munkát kívánok az előtted álló két hónapra:

Kata

2008. október 27., hétfő

M.É.Z.



íme egy poszt a M.É.Z.-nek, mert nagyon szeretem őket és mert rég hallottam már róluk és mert anno pont ilyentájt volt a koncertjük, amin először voltam és amióta bolondulok az ír zenéért.

zöldülő ablak



(a kép nyilvánvalóan rossz, de nem is ez most a lényeg...)
szóval zöldül az ablak, egyre több lakója van. az első a bambusznád volt, nem volt hajlandó nyúlni semmit egész nyáron, most egy hónapja bezzeg beindult, nem tudom hová siet annyira ezzel a növés témával. nemrég eresztette ki a második karját is, így már egészen nád-formája van.
a balszélső, kis csúnya volt a második lakó. úgy sejtem, csak egy fűcsomó, de ő volt a legolcsóbb az IKEA-ban, és olyan impozánsan nézett ki... egészen addig, amíg egyszer elfelejtettem meglocsolni. azóta kissé satnya lett szegény, komolyan nem gondoltam, hogy túléli a nyarat, de erős lelkű a drága, kibír mindent, zuhant már ablakból is. múltkor, amikor az IKEA-ban jártam, láttam megint szépeket belőle, vettem is majdnem, de aztán eszembe jutott, hogy nem adhatom fel ilyen könnyen, egyszer úgyis megint szépre vagdosom - locsolom.
a nagy levelű pedig vadiúj szerzemény, szintén a svéd boltból. kíváncsi vagyok, meddig fogja bírni, kényesebbnek tűnik a többinél, de nem adtak hozzá speciális instrukciót, csak hogy ritkán de akkor sokat kell locsolni.
jó idebent meleg teával ücsörögve jó zenét hallgatni, és a zöldek mellett nézni kifele az ablakon, figyelni a hideget.
(nem jó, hogy tudom, hogy megint jön a 20 fok, ez természetellenes, egyáltalán nem örülök neki, ráadásul a fűtést sem lehet kikapcsolni, ezért garantáltan pecsenyévé fogunk sülni. ennek persze semmi köze a virágokhoz, de akkor is.)

magánélet -e?

azon gondolkozom mostanában, hogy hol húzódik az a kényes határ, ami a magánéletre és közéletre fordított idő optimális elosztását jelenti.
én alapvetően önző vagyok: ha tehetném, csak magánéletem lenne, már nem foglalkoznék közügyekkel (ezalatt esetembe a kolis és hákás dolgokat értem), vagy legalábbis csak annyit, amit nagyon muszáj.
van persze a másik véglet: nincs magánélete gyakorlatilag, az összes idejét azzal tölti, hogy másokkal, másokért dolgozzon. ez is egy lehetőség, van aki ezt szereti.
de hol van az a határ, ameddig önzőek lehetünk? mekkora felelősséggel viseltetünk a társadalomért (többi emberért) és mekkorával a családunkért? nemet mondhatunk-e a társadalomnak olyan címen, hogy mi csak kis porszemek vagyunk, lesz más, aki megcsinálja helyettünk? nemet mondhatunk-e a családunknak azon a címen, hogy de ott rám most elengedhetetlenül szükség van?
természetesen megtehetjük mindkettőt. de meddig? mikor áll jó helyen a mérleg nyelve? és melyik esetben lehetnek beláthatatlanabbak a következmények, ha rosszul döntünk?

kézműv

rá vagyok kattanva most erre a kézzel készítés témára. találtam néhány roppant jó blogot, ahol gyönyörű dolgokat találni, valamint egy oldalt, ha lusta vagy hozzájuk, de tetszenek :)
sokkal szívesebben csinálnék ilyeneket, mint ülnék egész nap a monitor előtt. de azt hiszem, az informatikából jobban meg lehet élni...

no de íme a blogok:
a vattacukorhajú lányé (nambörvan, abszolút)
KicsiKató (bár egyszer én is ilyen ügyes lennék...)

a lusták és/vagy időhiányban szenvedő kézművesszerelmeseknek pedig meska

2008. október 26., vasárnap

rozi ügyes II.




készült még csomó minden az elmúlt másfél hétben: táska Ádám anyujának születésnapjára, sapka, kesztyű, teknős, nyuszi, meg még egy pingvin orsinak, mert nagyon tetszett neki.
igen, tudom, a héten már tanulni fogok, ígérem. muszáj is lesz.

Star Wars: A klónok háborúja


szóval, mint azt az eredeti bejegyzésben is írtam, alapvetően tetszett. nem kifejezetten jó, inkább gyerekeknek való, de egyszer élvezhető és nagyságrendekkel jobb, mint A baljós árnyak.
A sztori viszont erősen sántít. Lehet több ponton is, de már rég láttam A Sith-ek bosszúját és A klónok támadását is, úgyhogy nem tűnt fel minden.
Viszont mi az, hogy Anakinnek padawanja van? könyörgöm, ez ökörség. Anakint nem tarthatja senki elég erősnek és stabilnak ahhoz, hogy tanítványt kaphasson. anakin önmagát sem tarthatja elég erősnek és stabilnak ahhoz, hogy tanítson. ha pedig mégis, ez a szál annyira oda láncolná a jedik oldalára, hogy nem lenne olyan triviális az átállás a sötét oldalra. na meg leginkább, a harmadik epizódban kellene, hogy említés essék erről. természetesen semmi.
nem értem George Lucas ezen húzását. csak le akart húzni a sagaról még egy bőrt? vagy teljesen komolyan gondolta? a rajzfilmeket függetlennek akarja a filmektől? vagy egy nag puzzle darabja mind? bármelyikre is válaszolna Lucas igennel, mindeképpen sántít a dolog, most egyszerűen nem lehet jól összerakni a történetet. persze így kell a következő, meg még következő rész, hogy kerek lehessen minden, de ez így már gagyi.
annak a két órámnak, amíg bent ültem a moziban, jót tett a rajzfilm, mert, mint írtam, egyszer élvezhető. a star wars fanazizmusomnak viszont adott egy pofont.

2008. október 25., szombat

jókedvű nap


régen voltunk már lent makón, úgyhogy úgy döntöttünk, a hosszú hétvégét elejétől a végéig idelent töltjük. a csütörtök még a pihenésé meg játéké volt, a pénteket azonban már kőkeményen betábláztuk. a terv a következő volt: reggel irány szeged, ádám találkozik régi barátokkal, mi addig vadasparkba el, aztán ádám délben összeszed minket, elmegyünk ebédelni, utána mozi, mozi után lányok buszra, mi pedig fürdőbe.
az egész reggel ott borult először, hogy jött az esemes: a barátoknak mégse jó az időpont, beszélgetés elmarad. így akármennyire is húzta a fiatalember a száját, kénytelen volt jönni velünk állatokat nézegetni (később persze tetszett neki is, de eleinte nagyon szenvedett. látszólag legalábbis :) )

a várthoz képest rettentően hideg volt, de ennek ellenére a vadaspark király hely: van rozsomák és tapír is (rozsomák nincs pesten, pedig a kedvencem, a tapírt pedig sosem találom). az oroszlán hatalmasakat ordított - egy 3-4 éves kisfiú neki is állt kiabálni vele "hagyd abba! ne kiabálj ennyire, nem hallod? hagyd már abba! ez nagyon rossz!" oltári volt nézni, ahogy kiabál a kis padlócirkáló kölyök a hatalmas állatokkirályával.
láttunk még valószínűtlen színekben pompázó madarakat, kék heréjű majmot (tényleg! ciánkék volt...), valami olyan állatot, ami olyan volt, mint egy rettenetesen nagyra nőtt tengerimalac, meg lefittyent púpú tevét. csupa "márpedig ilyen állat nincs"
és ami a legjobb, hogy nem véletlenül vadaspark, és nem állatkert: nem beton és ketrecdzsungel, hanem erdő, és a ketrecek is ezerszer emberibbek, mint pesten. máramelyik.

a program másodszor ott borult, hogy túlléptük az állatokra szánt időkeretünket, és ijedten vettük tudomásul, hogy választhatunk a mozi és a rendes ebéd közt. középutas megoldásként a mcdonaldsot és a mozit választottuk: elvitelre elhoztunk végtelen mennyiségű sajtburgert (ami természetesen még így is kevésnek bizonyult) és így volt még időnk jegyet venni, és a film előtt enni is.
Star Wars: A klónok háborúja című animációs remekművet néztük meg. tetszett, de azért azért... na de ezt majd egy másik posztban. végülis elégedetten jöttünk ki a moziból, ez volt a lényeg.
miközben battyogtunk le a szeged pláza lépcsőjén, ádám csöndben megkérdezte: biztosan akaunk-e még mi most fürdőbe menni? hát, nem fogok hisztizni, ha nem, mondtam. eléggé lefáradtunk így is, tudtuk, ha még a víz is leszív, este nyolckor ágyba dőlünk. úgyhogy beszálltunk mi is a kocsiba, irány vissza makó.
de nem hiányzott a nap végéről semmi, remekjól éreztük magunkat :)

2008. október 17., péntek

új rekord

hú, srácok, nem tudom, minek köszönhető de okt. 15-én újabb rekordott álltottatok fel a blogon, 56 látogatással és 49 egyegyi látogatóval.

:D

csak igy tovább. majd igyekszem érdekeseket irni

2008. október 16., csütörtök

dió


tegnap meggyőződtem róla, hogy a dió különleges inteligenciával van megáldva, valamint hihetetlen rejtőzködő képessége van.
a tapasztalat természetesen kistarcsáról való. ki kellett menni már ugyis a meleg ruhákért, meg kivinni a nyáriakat. ha pedig már ugyis mentünk, akkor úgy ütemeztük a dolgot, hogy ha gazt égetni nem is, de legalább a diót begyüjteni legyen időnk.
arra hamar rájöttünk, hogy a "leverik a diót" elég buta kifejetzés. a dió ugyanis semmilyen ütlegelésre nem reagált, hiába csapkodtuk az ágakat bármivel. hathatós megoldásnak a leugrálás bizonyult: ádi felmászott, és addig ugrált az ágakon, amig bármi is potyogott levélen kivül.
ezek után következett a begyüjtés, amikor is alkalom kinálkozott a már emlitett különleges képességek megfigyelésére.
az inteligenciát az mutatja, hogy borzasztó jól el tud bújni, irányitott eséssel képes a fárol kapásból a tüskebokorba, vagy - elképzelésem nincs, hogyan - a 3 hetes gazkupac ALÁ pottyanni. ez egészen biztosan nem lehet véletlen, és mivel felfognom a hogyanját nem sikerült, azért egy, az emberinél magasabb szintü képpességnek, inteligenciának tulajdonitom.
valamint a rejtőzködő képességnek köszönheztően a diónak van egy olyan tulajdonsága, hogy csak IDŐNKÉNT észrevehető. mással legalábbis nem tudom magyarázni azt, hogy még akkor is több maréknyit találok, amikor vagy negyedszerre fésülöm át négyszetcentiméterenként ugyanazt a területet. igy hát minden alkalommal, ha végre észrevette egyet, nem mertem elforditani a fejemet, merg biztos voltam benne, hogy mikor visszanéznék,nem találnám...
ha a többi diófa esetében nem találkoztatok még hasonló furcsaságokkal, mindeképpen szóljatok, akkor be kell vizsgáltatni a tarcsit, mindenképp.

pénzügyi tanácsadó

volt találkám egy pénzügyi tanácsadóval. ádám volt osztálytársa, pont jókor ajálnkozott, úgyis már régóta beszéltünk róla, hogy ideje vonla rendbe tenni a kuporgatott forintkáinkat.
jó volt hát, hogy jött, én biztosan elvesztem volna a lakástakarékossági izék és folyószámlák és bankok és biztostók és és és világában. na meg lusta is lettem volna hozzá. igy viszont volt, aki felmérje az igényeket, célokat, kikeresse a legmegfelelőbbet.
ami meglepett kissé, hogy második beszélgetésünk végén azt mondta, hogy szerinte én alkalmas lennék hasonló munkára, és mit szólnék hozzá, ha... én meg hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. mondam, hogy mielőtt erről bármilyen szinten beszélünk, gondolkoznék rajta egy kicsit. vannak pro és kontra érveim is, hogy foglalkozzak-e egyátalán valamennyire a témával, de mivel nagyon keveset láttam még ilyen munkából, titeket kérdezlek.

szóval, szerintetek
- a tanácsadás végén mindenkinek felteszik ezt a kérdést? esetleg tényleg a lehengerlő személyiségemnek szólt volna?
- mennyire házalós dolog ez a pénzügyi tanácsadás dolog? mennyire kelt visszatetszést az átlagemberben? (tudjátok, olyan, hogy "ha tetszett és elégedett vagy és/vagy megkötjük a szerződést, ajánl be engem x ismerősödnél")
- mennyire van igény egyátalán ilyesmire Magyoarországon?

most légyszi-légyszi, nyilvántsatok véleményt

köd

dúúúúúrva, annyira köd van, hogy kis fénypöttyökön kívül semmit nem látok, ha kinézek az ablakon.
ősz van :)

ellentétek

mivel első dühből írtam a posztot, így utólag jobbnak láttam levenni. tudom, az ilyesmi nem szép dolog, de mégis jobb így, a félreértések elkerülése végett...

2008. október 15., szerda

rozi ügyes

hugi hétvégén kesergett, hogy nem elég nagy a táskája, meg ilyesmi. én meg - mivel haza vittem a táskának szánt anyagjaimat - nagylelkűen felajánlottam, hogy nézze meg őket, hátha megtetszik valamelyik, meg vázolja fel az elképzeléseit, és meglátjuk, mit tehetünk az ügyért.
és hát volt, ami megtetszett neki. a nagyon szép kék, amiből én kisebb, sporttáskára emlékeztető fazonú, vállra akaszthatóst álmodtam magamnak anno. de hugi mást kért, mást is kapott. ötvözve az ő igényeit az én elképzeléseimmel, megszületett ez itt ni:



íves, bővülő alsó rész, leleffenő cipzáras felső, állítható vállpánt. csak a bélés hiányzik, de megígértem hugnak, mihelyt veszek anyagot, lesz az is.

ezzel azonban nem ért véget kreatív pályafutásom, ugyanis hétfőn meg ráakadtam a tükörtojás leírására. a tükörtojást kb. egy éve láttam ájka barátnőm kabátján. horgolt kitűző formában. ő ugyanis egy másfél-két éve rákapott a horgolásra, mindenféle hihetetlen jó apróság kikerült más a keze közül. én meg csak csodáltam, egyszer megpróbáltam én is, de nem ment. most azonban, hogy már leírásom is volt, éreztem, nem állhat semmi az utamba. és valóban: a tükörtojás pont olyan lett, mint elképzeltem. azóta pedig jönnek sorozatban a többiek: a muffin, a pingvin, a piros bogyó.... és ki tudja, hol lesz a vége.
egy biztos: ne vegyél horgolótűt a kezedbe, súlyos addikciót okoz.

2008. október 10., péntek

Re: pénzügyi válság, ugyebár

találtam egy tök jó összefoglalót, hogy akkor ez most miért is, és hogyan.
idézet a szegénység-blogról, remélem nem bánják (ha igen, leveszem)

"Kiemeltem ide loláb kommentjeit a hitelválságról, mert úgy láttam, hogy közérdekű lehet.

Üdvözlöm Önöket,Tömör professzor vagyok. Engedjék meg, hogy pár szóban összefoglaljam a hitelválságot:

Az USAban kb 6-8 éve rendkívül alacsonyak voltak a kamatok, 1.25-2%. Ennek az lett az eredménye, hogy boldog-boldogtalan hitelre vett lakást, házat (ez, hogy az emberek 80%-a saját lakásban lakik nálunk fejlettebb országban nem jellemző), rengetegen azért, hogy kiadják. Azaz eleve úgy vették fel a hitelt, hogy tudták, a fizetésükből nem képesek sokáig fizetni a törlesztést. Ez az élénkülő kereslet ingatlanáremelkedést okozott, valamint azt, hogy a bankok kihelyezték minden forrásukat. A hitelfelvételi kedv töretlen volt, ezt finanszírozandó a bankok kibocsájtottak olyan befektetési jegyeket, amelyek fedezete a kihelyezett hitel volt.
Az ingatlanok árának növekedése azt eredményezte, hogy lehetővé vált a meglévő hitelek mellé újabb hitelekkel (autó, utazás, plazmatv, stb...) beterhelni az ingatlant, amivel rendkívül sokan éltek is. Ezeknek az új hiteleknek a forrása(mivel a bankoknál felhalmozott betétállományt már kihelyezték a bankok) döntően a korábban említett jelzáloglevelek voltak.
Az elmúlt pár évben a világgazdaságban tapsztalható nyersanyagár emelkedés, -amelyet az ázsiai országok hihetetlen mértékű gazdasági növekedése okozott- megdrágította a magas munkaerőköltséggel dolgozó amerikai vállalatok termelését, ezért ezek a vállalatok piacokat veszítettek. Kénytelenek voltek elbocsájtani embereket, olyan embereket, akik közül sokan korábban felvettek hiteleket az ingatlanukra. Sok ingatlanhitel "bedőlt", rengeteg ingatlant adtak el a gazdáik, mivel látták, hogy nem lesznek képesek fizetni a hiteltörlesztést. A növekvő kínálat lenyomta az ingatlanárakat, ez gyakorlatilag minden ingatlanhitel esetében azt jelentette, hogy a fedezetként bevont ingatlan nem ért annyit, mint amekkora hitel ki lett rá helyezve. Ez a jelzáloghitelek forrását megtestesítő befektetési jegyek esetében drasztikus elértéktelenedést jelentett, így azok a bankok, biztosítók, alapkezelők, amelyek ilyen jelzáloglevelekbe fektették a pénzüket gyakorlatilag egyik napról a másikra elvesztették a vagyonuk döntő többségét.
Másrészt a banki működést meghatározó jogszabályok értelmében a banknak értékvesztést kell elszámolnia azokra a kihelyezéseire, amelynem megtérülése nem biztos, ez csökkentette a bankok amúgy sem nyereségét. Emiatt a két ok miatt az elvárt nyereséget messze alúlmúló teljesítmény okozta a banki rézvények eléréktelenődését, ami lehúzta a különféle tőzsdeindexeket, és a többi, más profilú vállalkozások részvényeinek árfolyamát.

Nos, tömören ennyi. Remélem velem könnyebben szót értettek.
:-)

Mit jelent mindez magyarországon?

Magyarországot az USA jelzáloglevelek elértéktelenedése nem érinti közvetlenül, mivel egyik hazai bank sem fektet tömegesen közvetlenül ilyen papirokba (persze amenyiben valamelyik hazai bank külföldi anyabankját érinti ez, akkor ilyen módon megjelenhet ez is itthon).
Mivel a forint kockázatosabb befektetési forma (köszönhetően a magas államháztartási hiánynak, és az alacsony gazdasági növekedésnek), ezért a globális pénzpiac szereplői számára csak akkor jelent vonzó alternatívát, amennyiben a villággazdaság növekvő pályán áll. Amennyiben a világgazdaság növekedési üteme megtörik (ez egy finanszírozási nehézségekkel küzdő időszakban értelemszerű), akkor a tőke "menekül" a magyar befektetésekből. Ez azt jelenti, hogy a forint árfolyama csökken (túlkínálat). A korábban felvett devizahitelek törlesztőrészlete emelkedik (mivel ha 1500 svájci frankot kell visszafizetni, akkor nem mindegy, hogy 1 chf 160huf, vagy 190).
A tőzsde zuhanása (ezt jelen esetben nem a magyar cégek rossz teljesítménye, hanem a megtört befektetői hangulat, és a globális piaci pánik okoz) rossz mindazoknak, akiknek magyar részvényalapú befektetése van. (Szinte minden dolgozó rendelkezik magánnyugdíjpénztári tagsággal, az ide járulékként befizetett összeg döntő része, többé vagy kévésbé részvényalapú befektetésbe van fektetve. Szerencsére ez pillanatnyilag nem jelentkezik, hiszen a magánnyugdíjpénztári befektetésünk hozamát akkor realizáljuk, amikor nyugdíjba megyünk, addig pedig rendeződik a helyzet, így hosszú távon esélyünk van komoly hozamok elérésére is)

Mit kell most tenni?
1.: A hazai bankrendszer fundamentálisan stabil, a betétek garantáltak. Nem szabad kivenni a pénzt a bankokból, otthon nincs jobb helyen.ú
2.: Nem érdemes a korábban felvett hiteleket előtörleszteni, mivel csak drágán, a rosszabb árfolyamon tudjuk visszafizetni.
3.: Érdemes lehet devizahitelt felvenni, mivel ha egymillió forintot akarunk felvenni, kedvezőbb, ha a kérdéses deviza árfolyama 200 forint (ez ugye azt jelenti, hogy a forint "gyenge", és ekkor a felvett összeg 5000 egység) mintha 150 forint (ekkor a forint "erős", és a felvett összeg 6667 egység). Ezt némileg csökkenti a várhatóan növekvő hitelkamatok.
4.: Érdemes lehet elgondolkozni a hazai részvénybefektetéseken, mivel várhatóan előbb utobb a részvények árfolyamát ujra a fundamentumok, azaz a társaságok teljesítménye fogja meghatározni, nem a globális pánikhangulat. Akkor pedig elindulnak az árfolyamok felfele. Kérdés, hogy hol van az árfoyamok alja...

Egyoldalú kamatemelés. A bankok ennél kifinomultabban működnek. A hitelkamat a finanszírozási források kamatától függ. Az elmult napokban a legtöbb jelentős bank (pl.: Az EKB, illetve a FED, az USA "jegybankja") kamatot csökkentett, ennek célja, hogy a kötvénypaicról átterelje a befektetőket a kockázatosabb piacok, azaz leegyszerűsítve a tőzsdék felé (ennek kifejtésébe nem mennék bele, de ha érdekel, akkor leírhatom) Ennek az volt a célja, hogy elejét vegyék a tőzsdék zuhanásának, és biztosítsák a piacok likviditását. (láthatóan egyelőre nem jött be, de szvsz egy-két héten belül megnyugodhatnak a piacok, és stabilizálódni fognak az árfolyamok, persze valószinüleg a korábbiaknál alacsonyabb szinten).
Amint megnyugszik a pénzpiac, a bankoknak (már amelyik állva marad) forrásra lesz szükségük, hogy a hitelezési tevékenységüket folytathassák, ezért a betéteseiknek is magasabb betéti kamatot fognak kínálni. Emiatt egyrészt növekedni fog a hitelek kamata (erre céloztam az előző komment 3. pontjának végén). Mivel a hitelek többsége egy mozgó kamatbázishoz kötött (pl BUBOR, vagy svájci jegybanki alapkamat), ezért ezeknek a kamata nőni fog. Másrészt pedig a korábban felvett hiteleken törlesztőrészlete a forint árfolyamcsökkenése miatt nőni fog, de ez az új hiteleket nem érinti, mivel ezeknél a finanszírozási összeg már a gyenge forintra lesz megállapítva (lásd 3. pont eleje).
Korábban a forint árfolyama a magyar gazdaság állapota miatt volt alacsonyabb, az ezirányú félelmek csökkenése vezetett a 230 ft körüli szintre. Jelenleg a 260 körüli árfolyamot csak és kizárólag a pánik okozta, a gazdaság nincs rosszabb állapotban, mint egy hete (de jobban sem). Innen még mehet lejebb is a forint, ha kiderül valami olyan adat, ami a gazdaság helyzetének rosszabbra fordulására utal, vagy például, ha a kormányunk összerak egy olyan költségvetést, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Harmadrészt a magyar államadósság külföldi finanszírozású, azaz az forint árfolyamának csökkenése növeli a költségvetés adósságszolgálatát.persze ez kezelhető megszorításokkal, de ezt sajnos a jelenlegi "választási időszakban" nem biztos hogy megkockáztatja a kormány. Bár talán van a kormányban akkora felelősségtudat, hogy nem tötődve a megszorításokkal óhatatlanul együtt járó további népszerűtlenség növekedéssel, bármi (akár még a nyugdíjak csökkentése) áron is, de biztosítja az ország költségvetésének stabilitását, és a finanszírozás folytonosságát."

2008. október 9., csütörtök

kinn van a zinterneten...

most tenyleg kezdjem el osszehasonlitgatni az istvan hivtalos es diakok altal fenntartott honlapjat?
ahh, ugye felesleges.
az egyik profi munka, a masik tok gyasz.

hit, valla's, Isten, satobbi

ZM-nel olvastam ma hitet, vallast erinto dolgokrol. ez megadta a kezdoloketet egy poszthoz, hiszen a teman gyakran es sokat gondolkozom.

kezdetben
Lajos bacsi volt regen a hittantanarom. gyerek fejjel nem nagyon szerettem, nem talaltuk a kozos hangot. erdekes modon ez pont kamaszkoromra valtozott: akkor mar orommel jartam hittanorakra, igen hangos es vehemens hitvitakat tudtunk folytatni. nem hiszem, hogy sok hitoktatoval meg lehet ezt csinalni, de o nem varta el, hogy konkretan a Heidelbergi Kate szerint gondolkodjunk barmi hitet es vallast erinto dologrol, meghagyta nekunk a szabadsagot, hogy ugy tekintsunk Istenre, ahogy nekunk tetszik.
sokszor gondolkozom azozn, hogy az en vallasossagom tulajdonkeppen nem is egyhazhoz, hanem Lajos bacsihoz kotodott: miota nincs, nem fogadom el az uj lelkeszt, keptelen vagyok vegighallgatni odafigyelve az igehirdeteset, az o szajabol nem hangzik szamomra kovetendonek szinte semmi. ugyanakkor tudom, hogy ez eloitelet, de nem tudok mit tenni ellene.

hogy vallasos vagyok-e?
nem. nem hiszem. nem tudom es nem is akarom elhinni a bibliat, nem akarom es nem is tudom beskatulyazni az elveimet es gondolataimat egy vallas keretei koze sem. ha kerdezik, akkor megis reformatus vagyok, hiszen azza kereszteltek. de hogy dontheti el barki gyerekkoromban, hogy milyen istenben es hogyan higgyek, ha felnovok?
valamilyen istenre szuksege van mindenkinek, de foleg a mai, szabadon gondolkodo vilagban nem szorithatjuk a hitet a vallasok adta keretek koze, nem ragaszkodhatunk az egyhazakhoz. egesz egyszeruen felesleges: nem lesz eredmenye.

hogy hiszek-e?
miben? Istenben, mint teremto eroben, mint mindenek felett allo valamiben? igen. ketsegtelenul. probaltam elkepzelni, hogy nem volt kezdet es veg, hogy a vilagegyetem vegtelen es orokke valo valami, hogy onmagat iranyitja, hogy nincs nagyobb ero, csak a veletlenek folyamatos sorozata. a gondolat orjito, bizonytalan es felfoghatatlan volt. Isten hihetobb es biztonsagot es jovot nyujtobb alternativa. maradtam ennel (pedig alapvetoen nagyon foldhozragadt es racionalis vagyok).
de hogy hiszek-e a bibliai istenben, aki teremt, pusztit, buntet, iranyit? nem.
nem hiszek a bibliai Jezusban sem, aki isten fia, es folaldoz mindent az emberisegert. hiszek ellenben Jezusban, aki koranak elkepesztoen kiemelkedo alakja lehetett, aki vegsokig harcolt az elveiert es embereiert, aki igenis befolyasolta tobbezer evre a tortenelem menetet, hiszek az EMBER fiaban, aki megerdemli, hogy a mai napig emlekezzunk ra es tiszteljuk.



nekem igy kerek a vilag. es orulok, hogz Lajos bacsi miatt megadatott nekem a lehetoseg, hogy ugy higgyek Istenben, ahogz nekem tetszik. van egy sanda gyanum, hogy ha kicsit is vaskalaposabb, konzervativabb es turelmetlenebb lekeszunk lett volna, ma ateista lennek.
rajottem, hogy itt a cegnel csak az explorereen van letiltva minden buta dolog a zinternetrol es mozzilan keresztul meg azt csinalok, amit csak akarok pl emaileket nezek vagy blogolok.
maris konfortosabban erzem magam itt. az elet apro oromei.

tegnap

Tegnap este 22 emberre főztem. 40 db csirkecomb, 8 kg sültkrumpli, 8 kg görögsaláta. elfogyott, az utolsó falatig. mind.
és még az is mondták, fincsi volt :)

2008. október 8., szerda

zh vs. apeh

ahelyett, hogy most kiszéhán ülnék bent, gubbasztok a gép előtt, és adóbevallást készítek.
oké, hogy ez a hz nem kötelező, meg pótolni is lehet, de akkor is, tuti ez volt a legkönnyebb.
mégis, egy kicsit fontosabb most, hogy az apeh ne kopasszon meg soktízezer forinttal.

hóm szvít hóm


ez meg milyen már? hát ilyeneket olvassak reggel felkelés után?
ha szegény srácnak komoly baja esett volna, fognám a fejem meg nem tudnék hova gondolni, mint anno a gyurci esetében.
így viszont csak vihogok. hogy lehet ilyen hülye a kölyök? idióta....
esztergom kétségkívül az ország legabszurdabb városa.

huginál ugyanez egyébként így

pénzügyi válság, ugyebár


eddig is lehetett róla olvasni, hogy egész világot érintő gazdasági válság van kibontakozóban, de valahogy úgy éreztem, hogy ez engem nem érinther, amíg nem érzem a közvetlen következményeit, nem érdemes foglalkoznom vele.
ma volt az első alkalom, hogy meghökkentem. az index azt írja, hogy:

"Leállította a betétek kifizetését és új betétek felvételét az egyik izlandi nagybank brit érdekeltsége"

és elgondolkoztam azon, hogy hol mi a fenét csinál az ember ilyenkor a pénzével, hogy tutira ne vesszen el. na nem mintha nagyon vagyonos ember lennék, de épp most kezdett el foglalkoztatni minket a megtakarítás-gyűjtögetés gondolata, már számoljuk, hogy akkor havonta mennyit és hogyan lehetne félrerakni.
de mi lesz a garancia rá, hogy a válság közepette megmarad, amit félrerakunk? hogy nem dől be mondjuk az OTP vagy az ERSTE is? honnan lehet azt előre látni, hogy hol lesz a következő durranás? hol érezheti az ember biztonságban ilyenkor a pénzét? mégse rejthetem a bankókat kisszatyorban az ágy alá...

2008. október 7., kedd

APEH loves you

az van, hogy kiderült, hogy kell leadnom tavalyról adóbevallás. a fene sem gondolta volna, na de hát mindegy, nyilván így van, ha mondják. mindezt egy eljesen sima levélben üzenik meg nekem, melyen az áll, hogy ha 8 napon belül nem adom le, akkor irgumburgom, meg nagy pénzes bünti.
ijedtemben hát fel is hívom az APEH-et, hogy csókolom, van ugye ez a levél. a kelte az szeptember 26, de én csak október 2-án kapta meg, és ugye se tértivevény se semmi, amivel igazolni tudnám, szóval mikortól számít az a 8 nap? ügyfélszolgálat válaszol. NEMTUDOM. hm???? ööö, no mindegy. és csókolom, elég ha beviszem ide pestre, az jó, vagy mindenképp el kell küldenem Tbányára? válasz: hát, NEMTUDOM. ezek után nem mertem többet kérdezni. kész, kiakadtam.
ezt már csak tetézte, hogy papíros bevalláshoz sehol nem lehet nyomtatványt kapni. így mehetek még az okmányirodába ügyfélkapu regisztrációért. mindenki azt akarja, hogy én azt a büntit befizessem. pedig esküszüm, nem én rejtegetem azt a pénzt, aminek a hiánya a világgazdasági válságot okozza. esküszöm...

qpa - a kabalaállat


szóval, kezdjük a végéről. megnyertük a qpát, schimán :) iszonyat jó érzés, amikor kimondják a második csapat nevét, és ezzel realizálódik benned h igen, te nyertél, tiétek a 80 liter bor (kivételesen még finom is volt, valami félédes fehér) mindenki egyszerre ordít örömében, tökéletesen artikulálatlanul :D
na de, hogyan is következhetett be az a matematikailag már belátott, 7 év qpájával is bizonyított ellentmondás, hogy ez a csapat nyerjen :) hát kellett hozzá sok idióta ember, nem-görcsüsség és nem-nyerniakarás. és egy kabalállat. ez volnék én.
ez persze egy nem bebizonyított dolog, hogy bármi hatásom lett volna az eredményre, de. amikor a KPMMF-VMISZKval qpáztam, nyertünk. amikor ádi miatt hipppiközeli voltam, a hipppi nyert. most meg, hogy schimános lettem, hát a schimán (a köztes években nem qpáztam...)hát mondja valaki, hogy nem gyanús.... mindenesetre páran már felelősségre volntak :)

jah, és jövőre rendezünk. rettegjetek ;)

idei okosság, tőlünk:


idén is volt ilyen, de már nem 2 hanem 3 színnel, csak azzól még nincs semmi zsütübön:


voltmég: himmel, tanári sörváltók, benkó dixieland band, flashmob, százas sörváltó, móka, kacagás, agyzsibbasztás

he-he-he...

2008. október 5., vasárnap

gyerünk, schimán

igen, qpát nyertünk.
minden más majd később.
wuhááááá

2008. október 2., csütörtök

gyúrunk, vazze

ma végre eljutottam a konditeremig, fáj is mindenem.(hát még holnap hogy fog)
de így legalább hamarosan felvehetem a "biciklibűvész" titulusom mellé az "erőművészt" is. ugyan kinek kell a Phd meg a Dr., ha egyszer ilyen is lehet :)

2008. október 1., szerda

I LOVE Bécs

voltunk bécsben a hétvégén. imádom azt a várost, legszívesebben ott élném le az életem.
gyünyörű, hangulatos, zöld, nemolyanforgalmas, biciklises, naschmarktos és starbucksos, olyan boldog békeidős. nem olyan mint pest. bécsben ezerszer inkább otthon érzem magam, mint budapesten.





egyébként meg, az informatikus megtalálja a szakmába vágó helyi érdekességeket is :)